Népújság, 2009. május (61. évfolyam, 98-121. szám)
2009-05-04 / 98. szám
2 NÉPÚJSÁG Május 1-jén az idő is a majálisozókkal tartott: szép, napos volt, így azok, akik a Víkendre, netán a Somostetőre vagy az erdő alá, esetleg a Maros-partra mentek ki egy kis piknikezésre, kellemesen tölthették a napot. Pénteken hivatalosan is megnyílt a Víkendtelep és a „megújult” Somostető - amint a polgármesteri hivatal reklámozta. A Somin a polgármesteri hivatal által építtetett játszópark, az állatkert várta a gyerekeket. Akik csak szombaton jutottak el a Somira, időnként szemerkélő esőben, de annál lelkesebben vették birtokba a csúszdákat, a favonatocskát, a mászókákat stb. Szülői felügyelettel, hiszen az emeletnyi magasságú építmények - bár korláttal látták el ezeket - veszélyesek lehetnek az önfeledten játszó gyermekek számára. A játszópark mellett magánvállalkozó is üzemeltetett hasonlót, a legnagyobb sikernek az elektromos körvasút örült, mit számított az 5 lejes „vonatjegy” párperces sétáért? Mögötte ott árválkodott a régi kisvonat Állítólag már mindent elloptak róla, amit lehetett... A Víkendre pénteken kevesen látogattak ki, inkább csak a teraszok, éttermek teltek meg, a borongós idő nem csábított senkit napozásra, és délutánra már az ernyők is előkerültek... Belépti díjat egyelőre senkitől nem vettek el. A legjobban talán azok jártak, akik erdőszélen, Marosparton sütögették a flekként, miccset és jó társaság, jó zene mellett majálisoztak. (a.) Fotó: Antalfi Imola Székely majális Akik elfelejtették volna, azoknak pénteken nyomatékosan kimondatott, hogy Marosszék Székelyföld része, s ha jelenleg megyehatárok szabdalják is szét, e tájegység szerves egészet alkothat a jövőben is, ha nem mondunk le erről. A helyszín, ahol mindez elhangzott, Marosszék történelmi emlékekben gazdag faluja, Makfalva, az első Maros megyei település, ahol az autonómiát indítványozó határozattervezetet megszavazta a helyi önkormányzat. Az esemény az első székely majális, amelyet Makfalva Község Székely Tanácsa és a Székely Nemzeti Tanács közösen szervezett. A hangulatos rendezvényen részt vett a magyar nagykövet, beszédet mondott Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő, Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke, Günther Dauwen, az EFA igazgatója, aki a flamandokat képviseli az Európai Parlamentben, a baszkok képviselője, a székely székek küldöttsége, a környező falvak lakói, számos érdeklődő. Az alaphangot Kiss Károly református lelkész, a Makfalvi Székely Tanács elnöke adta meg, aki felolvasta a tanács felhívását, a település történetét Fülöp Erzsébet tanárnő ismertette. Az Árpád-házi uralkodók alatt a királyi cím mellett a székely főkapitányi tisztség szállt apáról fiúra - hangzott el Fodor Imre beszédében, aki az 1902-es székely kongresszus ma is aktuális tematikáját ismertette a Székelyföld egységéről. Az összefogás, amelynek tétjét a magyarság sorsa képezi, az önrendelkezés kivívásának fontossága valamennyi szónok beszédében elhangzott. A nemrég megjelent kötetét bemutató Barabás László a székely népszokásokról beszélt. Felvonultak a szovátai huszárok, akik bebizonyították, hogy a tánchoz és az énekléshez is értenek. Felléptek a helybeli és környékbeli iskolák kisebb és nagyobb diákjai, majd Koszorús Kálmán és zenekara szórakoztatta a majális résztvevőit. Időközben minden üstben elkészült az ízletes gulyás, végül a zsűri nem tudta eldönteni, hogy melyik csoporté a legfinomabb. A makfalvi sportpályán pezsgő hangulatban estig tartott az első székely majális, amelynek műsorát Csonta Sarolta és Molnár Ödön vezette, s a szervezés oroszlánrészét Jáss Imre helybeli tanácsos vállalta. (b. gy.) Fotó: Kerekes Péter MÁJUS ÜNNEP Délelőtt 10 órakor már szorgos kezek pucolták a krumplit, a hagymát, vagdalták a húst, és alig egy óra elteltével ínycsiklandozó illatokat eregetve, vidáman motyogott az üstökben a gulyás. Köszönöm szépen, hogy itt vannak! Ezekkel a szavakkal köszöntötte dr. Benedek István elnök a megjelenteket, hiszen, mint mondta, délelőtt az egész országban esett az eső, Marosvásárhelyt és Temesvárt kivéve. Valóban így volt, igaz, nem mindenkinek van saját „házi meteorológusa”, aki „elintézte”, hogy „szárazon” megússzák gulyásfőzést, a kóstolást, a díjazást és az egész bulit. Makkai Gergely, a XIII. körzet választmányi tagja saját bevallása szerint apaitanyait be kellett vessen, hogy elintézze a jó időt. A Népújságnak nyilatkozva jelentette ki, a tömegből ítélve látszik, hogy a marosvásárhelyiek igénylik a majálisokat, amelyre hetedik alkalommal került sor az idén. „Miután a ketrecek miatt kiszorultunk a Somostetőről, a Maros partjára költöztünk. Szép hagyomány, meg kell őrizni, sőt folytatni kell, nemcsak a kampány idején. Egy ilyen napon érezzük, hogy összetartozunk, s örülök, hogy az idős emberek és a középkorúak mellett sok fiatal is érdemesnek találta, hogy idejöjjön”. A szórakoztatást a Dance An sporttáncegyüttes, Buta Árpád és Szász Szabolcs, a Bolyai Farkas líceum könynyűzene-együttese, és nem utolsósorban az Unicum együttes biztosította. Főszervező Gál Éva ügyvezető elnök, műsorvezető Kakassy Mihály, a Rádió GaGa munkatársa volt. A gulyásfőző verseny résztvevői: az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, a városi tanácsosok, az RMDSZ marosvásárhelyi I., XIII. és I. körzetei, az Esélyegyenlőség határok nélkül platform voltak. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen nagyon finom és még finomabb gulyásokból kellett „kikóstolnia” a legjobbat. A fődíjat - két üveg pezsgőt - végül az V. körzet nyerte el (53 pont), második helyen az RMDSZ városi szervezete végzett (52,5 pont), harmadik a városi tanács lett (51 pont). A negyedik helyet azonos pontszámmal (49) az Esélyegyenlőség határok nélkül platform és az V. körzet babgulyása kapta, a következő a XIII. körzet, majd az I. körzet lett. Volt tehát zenebona, vidámság és nem maradt el a tombola sem. Mózes Edith Minden jó összejött Jó idő, jó zene, finom kaja, jó bor, friss májusi levegő és sok jó ember. Mi kell több egy igazán jó hangulatú, vidám majálishoz? Mert ilyet szervezett május elsején a Maros partján az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete. Több ezren megfordultak pénteken a Sörpatika környékén. Messziről hallatszott a zene, nevetés, fiatalos zsivaj, szállongtak a finom illatok. Fotó: Mózes Edith 2009. május 4., hétfő