Népújság, 2009. augusztus (61. évfolyam, 174-198. szám)
2009-08-01 / 174. szám
2 NÉPÚJSÁG Ma BOGLÁRKA, holnap LEHEL napja. LEHEL: a régi magyar Lél későbbi változata, amely a XIV. századi Pozsonyi Krónikában szerepel először. Kialakulásában fontos a lehel ige szerepe, ahogy az eredeti Lél is a lélegzik igéből származik, egyúttal kürtöst, a kürt fúvóját is jelenti. AUGUSZTUS 1., szombat A Nap kel 6 óra 4 perckor, lenyugszik 20 óra 56 perckor. Az év 213. napja, hátravan 152 nap. Elektronikai cikkeket gyűjtenek A mai nap folyamán összegyűjtik a fölöslegessé vált elektronikai cikkeket a megye néhány városában. A marosvásárhelyi, szászrégeni, dicsőszentmártoni és segesvári lakosok helyezhetik ki a járda szélére a már nem használt háztartási berendezéseket - tudtuk meg a Megyei Környezetvédelmi Ügynökség illetékeseitől. A városi köztisztasági vállalatok azonban felhívják a lakosság figyelmét, hogy ne hordjanak ki bontásból származó szemetet, mivel azt nem viszik el. Jövő szombaton, augusztus 8-án vidéken is összegyűjtik az elektronikai hulladékot, ezúttal a Marosszentgyörgy-Nagyernye közötti útvonalon. Pótérettségi augusztusban Azok a diákok, akik a júliusi érettségin nem jelentek meg, vagy nem értek el átmenő jegyet, augusztusban ismét próbálkozhatnak. 17-én román szóbelivel veszi kezdetét a megmérettetések sora, amely 18-án anyanyelvvel, 19-én idegen nyelvvel folytatódik. 20-án románból írnak, 21-én anyanyelvből, 24-én a szakiránynak megfelelő kötelező tantárgyból, 25-26-án pedig a választható tantárgyakból tesznek írásbeli vizsgát a diákok. Az eredményeket augusztus 28-án függesztik ki. Csalók ellen folytatnak kivizsgálást A Megyei Rendőr-felügyelőség csalásokat kivizsgáló osztálya az év első felében több csalási esetben indított bűnügyi eljárást. Többek között tetten értek Marosvásárhelyen egy marosludasi nőt, aki arany ékszereket árult, anélkül, hogy engedélye lett volna nemesfém forgalmazására, nem tudta felmutatni az ékszerek számlázását igazoló iratokat sem. A rendőrök több mint 3 és fél kilogramm ékszert koboztak el, a nőt csempészéssel és adócsalással vádolják. Az ékszereket Törökországból csempészték az országba. Ugyanakkor kézre került egy marosvásárhelyi cég ügyintézője, aki fedezet nélküli csekkeket bocsátott ki, s ezáltal 180 ezer lejes kárt okozott kereskedelmi egységeknek, bankoknak. Az illetőt csalással vádolják. Veszett állatok a megyében Öt állatnál (három róka, egy kutya és egy szarvasmarha) fedeztek fel veszettséget a Maros Megyei Állategészségügyi Igazgatóság szakemberei. Az állatokat Makfalva, Mezőpanit, Beresztelke, Marossárpatak és Héjjasfalva közelében találták, ezért a hatóságok karantént rendeltek el, elővigyázatossági intézkedéseket hoztak, hamarosan sor kerül a háziállatok beoltására is az említett településeken. Az elmúlt év során Maros megyében 81 veszettségi esetet jegyeztek, az idén eddig 9-et fedeztek fel - tájékoztatott dr. Lucian Goga, az Állategészségügyi Igazgatóság vezetője. A PEL társelnöke Crin Antonescut támogatja Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke a héten bejelentette, hogy Crin Antonescut támogatja az idei elnökválasztáson. A társelnök szerint, mivel Románia az Európai Unió tagja, ezért az idén egy européert kell választani elnöknek és Traian Basescu nem képviseli ezt az irányzatot, ezért Románia hátrányos helyzetben van az unióban - véli a társelnök. Szabálytalanságok a közutakon Az év első felében a közúti ellenőrzések során több mint 43 ezer esetben rótt ki bírságot a Megyei Rendőr-felügyelőség, amely az említett időszakban 3375 hajtási jogosítványt tartott vissza az észlelt szabálytalanságokért. 410 esetben alkoholfogyasztás miatt, 313-at gyorshajtásért, 354-et elsőbbségadás elmulasztása miatt, 747 gépkocsivezetőnek pedig szabálytalan előzésért tartották vissza a hajtásijét. II. göcsi falutalálkozó Augusztus 9-én a göcsi református egyházközség falutalálkozót szervez, melyre hazavárják az elszármazottakat. A találkozó 11 órakor hálaadó istentisztelettel kezdődik, melyet ünnepi műsor követ, fellépnek a székelyvajai fúvósok, valamint a göcsi és vendégtánccsoportok. Az ünnepi ebédre a helyi kultúrotthonban kerül sor, este pedig bállal zárul a rendezvény. Halálos medvetámadás a megyében Csütörtökön a Marosvécs községhez tartozó Erdőidecsen medve támadt egy helybéli férfira. A 38 éves áldozat a faluvégi házától 50 méterre lévő kukoricásban vette észre az élelmet kereső medvét és megpróbálta elűzni az állatot. A medve azonban rátámadt és súlyosan megsebesítette a férfit, akin a helyszínre érkező mentősök már nem tudtak segíteni, belehalt sérüléseibe. Hírszerkesztő: Menyhárt Borbála váltóegység dollár euró 100 forint 2009. július 31. ” V A V A V A IDM 2,95 3,05 4,16 4,22 1,40 1,57 CARPATICA BANK 2,95 3,05 4,16 4,23 -CRISALFA 2,94 3,03 4,17 4,23 1,52 1,58 LEUMI BANK 2,93 3,01 4,16 4,24 BNR 2,99 4,20 1,57 é HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK 2009. augusztus 1., szombat Két malomban őrölnek Növelték a bölcsődei korhatárt - a helyek korlátozottak A bölcsődék ezentúl a gyerekek négyéves koráig hivatottak a kicsik nevelésével, gondozásával és oktatásával foglalkozni, eddig csupán hároméves korig írathatták be a szülők csemetéiket ilyen intézménybe. Többek között erről szól az új szabályozás, amely az eddig érvényben levő 2007. évi 263-as törvényt módosítja és egészíti ki. Az 272-es számú új jogszabály a Hivatalos Közlöny július 21-i 503-as számában jelent meg. Az új rendelkezés előírásai azonban nem kis fejtörést okoznak a marosvásárhelyi bölcsődékben. Amit kérnek... Amellett, hogy ezután a szülők a gyerekek négyéves koráig vehetik igénybe ezt a szolgáltatást, az új szabályozás azt is kimondja, hogy a bölcsődék állami és magánintézmények lehetnek. A közintézményként működő bölcsődék esetében a területileg illetékes önkormányzatok a jóváhagyott férőhelyek számának függvényében állapítják meg azokat a feltételeket és szociális szempontból prioritásként kezelendő eseteket, amelyek alapján a gyerek bekerülhet a bölcsődébe. A bölcsődék kötelezettségeit - gyerekek gondozása 3 hónapos koruktól 4 éves korukig, felügyelete, nevelése, egészségi állapotukra és higiéniájukra való figyelés, megfelelő táplálásuk, a szülőkkel való kapcsolat tartása, tanácsadás stb. - azzal egészíti ki a törvény, hogy ezentúl nem csak a személyzet felelhet ezek teljesítéséért, hanem megállapodást köthetnek erre a bölcsődék más, hasonló szakterületen működő intézményekkel. A bölcsődei csoportokra vonatkozó változások is vannak, ugyanis ezentúl a 3 hónap-1 év közöttiek illetve az 1 év-2 év közöttiek csoportján kívül a nagycsoportba a 2-4 év közötti gyerekek kerülnek. Módosul az intézmények működési programja is, a bölcsődék 6-18 óra között tartanak nyitva, viszont át lehet térni egy rugalmasabb programra is a szülők kérésére. A bölcsődei helyeket a beiratkozási sorrend függvényében ítélik oda, de a helyi tanács beleegyezése alapján előnyt élveznek a szociális esetek. Amire nincs mód... Marosvásárhelyen a helyi tanács alárendeltségében öt bölcsőde működik. A nyári felújítási, karbantartási munkálatokra való tekintettel ebben az időszakban felváltva tartanak nyitva. Azaz hétfőtől bezár a Munka utcai 5-ös számú, a Kakukkfű utcai 2-es, illetve a Hunyad utcai 1-es bölcsőde, és kinyit a Gh. Marinescu utcai 3-as és a Tisztás utcai 4-es bölcsőde. Az új rendelkezés előnyeiről, hátrányairól a marosvásárhelyi bölcsődék igazgatója, dr. Ferencz Emőke (képünkön) tájékoztatott. Az igazgató szerint a korhatárra vonatkozó kitétel nem kis gondot okoz majd nekik, hiszen eddig is helyhiánnyal küszködtek, míg a törvény a gyerek 3 éves koráig engedélyezte a bölcsődébe íratást. Ezután még nehezebb lesz, hiszen az intézmény köteles lesz a gyerekeket négyéves korukig fogadni. A megyeközpontban jelenleg mintegy 300 gyerek van nyilvántartva az öt bölcsődében, ennél több befogadására nincs lehetőség. Dr. Ferencz Emőke arra is kitért, hogy szerinte nem átgondolt a csoportok összetételére vonatkozó követelmény sem. Úgy véli, hogy nem előnyös kétéves és négyéves gyerekeket egy csoportba tenni, hisz míg az előbbiek lehet, hogy alig motyognak, a nagyobbacska gyerekek az óvodaihoz hasonló foglalkoztatást igényelnek. Ami a nyitvatartást illeti, a doktornő elmondta, ők eddig is a szülők igényeihez igazították a programot, azaz 5.30-tól 18 óráig foglalkoztak a kicsikkel. Kérésre bármikor tudnak módosítani ezen. Megtudtuk azt is, hogy a bölcsődei napidíj a vonatkozó kormányhatározat alapján 5 lej, viszont csak annyi napot kötelesek kifizetni, ahányat a gyerek a bölcsödében töltött. Nőtt a bölcsödejegy értéke A Munkaügyi Minisztérium mától csekély mértékben, de növelte a bölcsödejegyek értékét. Ezt az idei második félévre havi 360 lejben állapította meg, a korábbi 350 lejhez képest. Mint ismeretes, a 2006. évi 193-as törvény értelmében a bölcsődejegyeket gyermekük kétéves koráig a szülők vagy a gyámok igényelhetik a munkaadójuktól (ha az él ezzel a lehetőséggel) - fogyatékos gyerekek esetében a korhatár 3 év. Ez a támogatás azonban csak akkor jár, ha egyik szülő sincs gyereknevelési szabadságon és nem kap gyermeknevelési pótlékot. A jegyeket kizárólag a havi bölcsődedíjra lehet felhasználni. A munkaügyi miniszter erre vonatkozó rendelete is július 21-én, az 503- as számú Hivatalos Közlöny I. részében jelent meg. Berekméri Ildikó Aki nem tudná, a Dózsa utcai Hangya-épület földszintjén árválkodik egy szerény emlékplakett. Az Oltyán László munkássága és életműve előtti tisztelgés jele. Az újságíró 1935-ben született Marosvásárhelyen, és ugyanott hunyt el, 55 éves korában, 1990. november 16-án. Tollforgatói pályáját 1958-ban a helyi napilap, a Vörös Zászló munkatársaként kezdte, majd egy év után a bukaresti Ifjúmunkás riportereként folytatta. Kis idő múlva, 1962-ben ismét visszatért a helyi laphoz, ott 1988-ig dolgozott. A kommunista rendszer megtorlásai elleni tiltakozásképpen ott hagyta a szerkesztőséget, és a ’89-es változásokig egyszerű gyári munkásként kereste kenyerét. Irodalmi igényű, rendkívül színes riportjaiban az oknyomozó újságíró jelenik meg, aki akár a teljhatalmú hatóságokkal dacolva, mindig a kisember pártjára áll. A mozgalmasság, az igazságszeretet jellemezte irodalmi munkásságát is. Három évtizedes pályafutása alatt öt kötete jelent meg: A vészharang elhallgat (1970, kisregény), Csak egy szobát... (1973, kisregény), Sok víz lefolyt a Maroson (1978, riport), Érés idején (1981, regény), Felmentés (1986, regény). Halála után látott napvilágot az 1990. márciusi marosvásárhelyi véres eseményekről szóló Fehér Könyv, melynek társszerzője volt, majd az Erdélyi elmebaj (1992, dokumentumregény) és az Özönvíz után (2006, regény). Legutóbb a Fapapucsos messiások (2009). Oltyán László nem csak egy színfoltot jelentett az erdélyi magyar irodalomban és sajtóban, maga volt a remény sugarát megvillantó mécses, aki a tisztességét nem váltotta aprópénzre, de még csak - akkoriban vagyont is érhető - előjogokra sem. 2006. június 13-án ilyesmit írtam lapunkba: Szegény Oltyán László (1934-1990), úgy tűnik, halálodban sem szeret téged sem a szakma, sem a nem szakma. A szerkesztőségi Hangya-épület földszintjén, a befalazott liftajtó helyén őrizné emléked a plakett - volt örökmécs, keveset szuperált, volt virág, ellopogatták, két vagy három hete keményfa asztalokat, katedrákat állítottak eléd, hadd lásd, kiknek/miknek a jelképeivel packázhat szellemed az Újságírók Mennyei Boltjában, az Ivósziget Égi Híd felöli feljárójával szemközt... Négy szervezet állított emléket Neked, egyiknek lájsz, vagy minden ike a másikától vár „ attitűdöt”?... Laci, ma is ugyanúgy makulatúrázódik az eszme, amelyért odaadtad fogyó életed, mint amíg még jólesett tüdődnek az élvezettel beszívott cigaretta füstje, fülednek pedig az őszinte szó... Na és ma? Tudják, mi van ma? Ma is az van, ami az újbuta „bűntelen” nemzedék jól bedolgozott „tudatában” tenyészik: ez a hapsi harcolt, harcolt, aztán mégis, mire vitte? Belehalt. Vagyis még egy balek, akinek emléket állítanak. Holott mindenkor csak az érvényesül, aki jól köhög, ügyesen könyököl, jó előre bevág a másiknak, ügyesen intrikál, fölfelé nyal, lefelé rúg satöbbi. A merkantilista „életfelfogás” velejükig átjárja az 1942-ben épült kispalotában éppen „székelő” intézmények egy részét, alkalmazottaik egyébbel nemigen törődnek, csak a maguk kicsinyes (de persze életbevágóan fontos) érdekeivel. Gyülekezéseik szüneteiben telecsikkezik a helyet, akkora zsivajt csapnak, mintha kofák konferenciája zajlana, sem le, sem fel nem százszázalékosan biztonságos sűrű közegükben a szabad közlekedés... Valamivel följebb, egy másik szinten szép folyosói környezetben „lakik” az RMDSZ megyei szervezete. Csönd és rend és tisztaság. Mi lenne, ha címzetes uraimék megkönyörülnének Oltyán Lacin, és felhozatnák azt a sokat csúfolt gyötört plakettet oda, az első emeletre... Szelleme talán ihlető hatású is lenne, mondjuk, a mozgalmi tevékenységre. II. Bölöni Domokos