Népújság, 2009. augusztus (61. évfolyam, 174-198. szám)
2009-08-01 / 174. szám
Petőfi Sándor Lesz-e gyümölcs áfán, melynek nincs virága? Avvagy virág vagy te, hazám ifjúsága?... Jaj az olyan kertnek, Jaj még annak is, mert megverte az isten, Ahol, mint ti vagytok, magyar ifjak, ilyen Virágok teremnek! Felhő alakjába lelkem átöltözik, Úgy száll a hon fölött nyugattól keletig Sötéten, csendesen: Ha volna mennyköve, mint van a felhőnek, « Csapdáitól, ifjak, sokan hevernétek ! A port, élettelen. | C : Mert ti az életet meg nem érdemlitek, Egész nagy csillagok voltak őseitek, És ti? csak parányok! | Ne adja a balsors, hogy e szegény haza Bajában reátok szoruljon valaha... Ti meg nem ónátok. Szivetek mindig nyilt ajtajú palota, Tódulnak, tódulnak seregestül oda Víg, zajos vendégek, Garázda népséggel telik meg a terem, S ezek között helye nincs az örömtelen Honfiérzeménynek. A magyar ifjakhoz Sziveteknek alig marad egy szöglete, Ahol titkon magát pók gyanánt szövi be A hazaszeretet, S ez is csak addig van, míg jön az önérdek, És azt javasolja, hogy lesöpörjétek, Mint hitvány szemetet. Oh mily gyöngék vagytok! kiknél a hazának Fénye nem ér annyit, mint a hiúságnak Múlandó csilláma. Oh mily gyöngék vagytok! nap süthetne rátok, S e helyett kis lámpa, melyet körülálltok, Nyomorú kis lámpa. Szent hazaszeretet, mibe mártsam toltam? Hogy dicső képedet híven lerajzoljam, Oly híven, oly szépen, Hogy megbűvöld, ki rád szemét fogja vetni, Hogy örök tanyára tégy szert valamennyi, Magyar kebelében. Ti bálványimádók, hiúság rabjai! Jertek, gyilkot, fogok szivembe mártani, Hadd feccsenjen vére Szét fejeitekre... tán sikere leszen. Tán megtértek tőle... jertek hozzám ezen Uj keresztelésre! Pest, 1847. február m - TyttjiQ.y Mit HjaMun HP -I ! Oly Nm, «ly Iki Münyar itt ' NÉPÚJSÁG-MELLÉKLET !■ 'SZÚRKESZTÉ'J TI?: A BÖLÖNI DOMOKOS A 895.sz., 2009. augusztus 1. Bem-dokumentumok Petőfi táskájában A marosvásárhelyi Múzsa (Népújságmelléklet) 2009. július 11-i számában több részletet közöltünk a kibédi 77 éves Orbán Zoltán kései „elbeszéléséből”. Ezúttal a következő megállapítását próbáljuk jobban megvilágítani: a dédapja a segesvári fehéregyházi csatában „Látta Petőfit,dobta el magától a sok iratot és kitüntetéseket. Ezeket még Vásárhelyen (vagy Székelykeresztúron) Bem apó bízta rá.” Mikor, milyen körülmények között? A Dávid Gyula-Mikó Imre szerzőpáros a Petőfi Erdélyben (Bukarest, 1972) című kiadványban határozottan leszögezte, hogy 1849. július 29-én Bem megtiltotta Petőfinek, hogy vele menjen Székelykeresztúrra (254. old.). Ez a tiltás — meglátásunk szerint — csak ideigóráig tarthatott, később — még aznap — a tábornok módosíthatott az álláspontján. Egressy Gábor ugyanis másnap, július 30-án így nyilatkozott: „Bem őt (Petőfit) a maga törzskarába osztotta be, engem pedig Damaszkin ezredes mellé adott. (...) Kértem őt (Petőfit), hogy kérje meg az öreget, vinne el engem is.” — „Hiába kérem, barátom — feleség, hisz engem sem akar vinni egyáltalában, hanem én nem bánom, én tőle többé el nem maradhatok egy pillanatra sem.” (255 old.) Egressy megfogalmazásának első fele félreérthetetlen: Bem végül is beleegyezett Petőfinek a vezérkarhoz való csatlakozásába. A költő válasza viszont bizonytalanságra ad okot. A lényeg: 30-án reggel Petőfi a fiatal századoshoz, Gyalokay Lajoshoz lép, aki Bem katonai irodájának a vezetője volt. Ezt mondta: „Pajtás, nekem azt mondták, hogy neked magadnak van kocsid, adhatnál nekem egy kis helyet?” „Egész örömmel” — felelte Gyalokay. Vajon ki mondhatta Petőfinek, hogy a százados szekerén ülőhelyet fog találni? Mindenképpen olyasvalaki, aki a vezérkarhoz tartozott, így Petőfi a Gyalokay szekerén tette meg az utat Vásárhelytől Keresztúrig. Mindvégig beszélgettek. A százados így rajzolta meg — nagyfokú csodálattal - a költő beszédmodorát: „...tűzijátékszerűleg sziporkázó fénye a gondolatoknak, találó hasonlatoknak és eredeti észrevételeknek, melyekkel lederül csapongó észjárása minden nyilatkozatát megfűszerezte, elevenen él emlékemben.” (Dávid-Mikó, 257.) Orbán Zoltán vallomásrészletében a zárójelbe tett vagy Székelykeresztúron kifejezés a következőre utal: Bem apó Székelykeresztúron is átadhatta „a sok iratot és a kitüntetéseket”, ugyanis együtt ebédeltek „a Matskásiak ódon kastélyában”. Bemnek ott volt a szállása, Petőfi a Gyárfás-kúriában vacsorázott, ahol „letétbe” helyezte csomagjait. Másnap, július 31-én reggel ismét Gyalokaynak lett az útitársa, együtt jelentek meg a szemle színhelyén, s a csatatérig is együtt tették meg a 17 kilométeres utat. A százados visszaemlékezésében pontos képet nyújt a költő öltözetéről, hangsúlyozva a következőt is: „...válláról pedig egy szíjon függő sárga bőrtáska lógott” (Dávid-Mikó, 267). Ezt a „motívumot” Mütter Ferenc leírása is tartalmazza: „...válláról bal felé lelógó akkori divat szerinti bőrtáskát hordott.” Érdemes idéznünk Illyés Gyula Petőfi (Bukarest, 1972) című könyvéből a következő részt:,,Az ütközet elején a költőt a falunak Segesvár felé nyúló végén, az országút mellett látták. A felégett falu szélén egy sütőkemencén ült, zsebkönyvébe jegyezgetett. Félóráig egy árokhíd karfáján könyökölt (446-447. old.). Délután öt óra körül megkezdődött a feltartóztathatatlan kozák roham, Bem tábornok seregének hadrendje teljesen megbomlott, mindenki menekült. Petőfi is, akinek nem volt lova, civilben volt, és kezdte eldobálni a nála levő iratokat. Úgy hisszük, legelőbb a jegyzetlapjaitszórta szét, meglehet, a „kitüntetések” egy részétől is „szabadult”, hogy táskáját megkönnyítse. De a táska mélyén ott maradt a Bem által átadott iratok egy része a maradék kitüntetésekkel együtt. Futás közben elhagyta Fehéregyházát, s a Héjjasfalva felé tartó útszakasz közepe táján, „3-4 ölnyi távolra az országúttól” lelte halálát. Itt látta őt fél órával az üldözés után — az osztrák August von der Heydte, aki — felszólításra öt év múlva, tehát 1854-ben jelentést tett a Budán székelő „Katonai és Polgári Kormányzóság Elnökségének.” Többek között ezt írta: „Én (...) Fehéregyháza és Héjjasfalva között, egy leszúrt felkelőtiszt mellett, aki már a nadrágjáig le volt vetkőztetve, több vérrel bemocskolt iratot láttam heverni, miket valószínűleg a kozákok, a tiszt kirablása közben (...) eldobáltak. Heydte a papírok között Kemény Farkas Bemnek írt jelentését is megtalálta, amelyben az jelezte, hogy „augusztus 1-én vagy 2-án” csapatával Marosvásárhelyre érkezik. Heydte a következőt is papírra vetette: ,A holttesttől néhány lépésnyire körülbelül 100 magyar dekoráció is feküdt, zsineggel összekötve. Valószínűleg ezt is a halottnál találták a kozákok, és a nagy sietségben megint elhullajtották.” (Dávid-Mikó, 297.). Ezek ma a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum birtokában vannak. Végül elmondhatjuk: Orbán Zoltán visszaemlékezésének idézett mozzanata egybecseng a Petőfi-kutatásban eddig kikristályosodott meglátásokkal. Az egykori dédapa, Bem tüzérparancsnoka, Orbán Lajos hűen adta tovább utódainak átélt élményvilágát. • Ráduly János