Népújság, 2010. március (62. évfolyam, 49-75. szám)

2010-03-01 / 49. szám

2 NÉPÚJSÁG 1., hétfő A Nap ke 1­7 óra 10 perckor, lenyugszik 18 óra 1 perckor. Az év 60. napja, hátravan 305 nap. Ma ALBIN, IDŐJÁRÁS ~i AnsanuniWtEfciBas nyerőszámai Esős idő Hőmérséklet:­­ 17,6,5,49,21,31 max. I0°C L­g. 1)­O min. D'C /,/, 1194455 Zsida Jenő és Kelemen Lajos Kóstoló új Kriterion-könyvekből A kerek évszámok emlékezéskényszerétől szabadon idézi meg a „nagycsütörtökök" lírikusának és egy legendás erdélyi levéltáros­történésznek a szellemét két új kiadványával a kolozsvári Kriterion. A könyveket a szerkesztő, Sas Péter mutatta be a marosvásárhelyi közönségnek péntek délután a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében. A Dsida Jenő emlékezete nem valamilyen évfordulóra, hanem a költő időtlen tiszteletének kifejezésére jelent meg - fogalmazta meg a kiadói szándékot a kötet gondozó­ja. - Ez nem az alkotó munkásságát bemutató verses- vagy prózakötet, hanem azoknak a legfontosabb lírai alkotásoknak és azok szempontgazdag elemzéseinek a gyűjteménye, ame­lyekből a teljes életmű kibontakozik. Hat fejezetből épül fel a könyv, mindenik fejezetnek egy Dsida-kötet a címe. Eze­ken belül sorjáznak a költemények és a hozzájuk kapcsoló­dó tanulmányok. Úgy gondolom, nincs olyan jelentős, a költő munkásságával foglalkozó írás, ami innen kimaradt volna - hangsúlyozta a szerkesztő, majd Bartis Ildikó színművész olva­satában megelevenedtek a Psalmus Hungaricus sorai. - Kelemen Lajosnak, bármennyire is hihetetlen, nincs klasszikus értelemben vett könyve. Forrásmunkáit, tanul­mányait különböző nyomdatermékekben publikálta, önálló kötetet élete során nem sikerült megjelentetnie - mondta Sas Péter az erdélyi múlt felkutatásában elkötelezett törté­nész, levéltáros munkáinak legújabb gyűjteménye, a Műve­lődéstörténeti tanulmányok II. ismertetésekor. Mérhetetlen tudása miatt sokan azt remélték,,hogy Ke­lemen Lajos írja majd meg Erdély történetét. Ő azonban nem támaszkodott korábbi munkákra, hanem úgy gondolta, hogy az igazi, hiteles történetíráshoz először újra össze kell gyűjteni. Fel kell dolgozni és közzé kell tenni a forrásokat. Antit tervbe vett, azt meg is valósította. Míg a századfordu­ló elején 50 ezres nagyságrendű volt az Erdélyi Múzeum levéltára, munkálkodása során többszázezressé vált, 1947- 48-ra pedig, amikor az állam átvette, egymilliós nagyság­rendűvé növekedett. Kelemen Lajos nagyszerű tárházát alakította ki az erdélyi tudomány alapanyagának, ugyanak­kor tanulmányaival, életművével módszertant is kidolgo­zott a fiatal kutatók számára, akik e tudás birtokában meg­valósíthatják álmát, Erdély történetének megírását - össze­gezte az életmű jelentőségét a szerkesztő. Nagy Székely Ildikó holnap LUJZA napja. ALBIN: két név egybeesé­se: egyrészt a latin Albinus családnév rövidülése, je­lentése: fehér hajú férfi, másrészt a germán Alwin változata, ekkor jelentése: nemes barát. HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK 2010. március 1., hétfő A HÉT VÉGÉN TÖRTÉNT Nagyapó mesefája Királyfiúvá és királylánnyá vált szombaton délelőtt az a 28 negyedik osztályos gyermek, akik táltos paripára ültek, s elkalauzolták a hallgatóságot meseország varázslatos és mégis a valóságot tükröző birodalmába a második osztályosok tizedik alkalommal megtartott mesemondó versenyének megyei döntőjén. A Szabadi úti református gyülekezeti teremben több mint két órán át az anyanyelvé volt a főszerep, s mintha televí­zió, számítógép nem is létezne, úgy folyt, csobogott a mese apró emberkék értelmén és érzelmi világán átszűrődve. Felnőttként is jó volt hallgatni őket, ahogy nagyanyó és nagy­apó szerepét vállalva elénk va­rázsolták a kőleves, a parázs, Kolontos Palkó, az okos Zsu­zsi, a bugyuta ember, a bolon­dos lány és legény vagy az öregember és a pokróc történe­tét. Bár némelyek nehezen tud­ták leküzdeni az izgalmat, sok másodikos gyerek felszabadul­tan, természetesen, igazi tehet­séggel mondta a mesét, s bírt mosolyra vagy gondolkoztatott el felnőttet és gyermeket. Az Alexandru Ioan Cuza Gimnázium tanítói közössége jó házigazdának bizonyult, s Nagyszem Jankó, a boszorka, a játékvezető és a mesélő révén a versenyhez illő hangulatot te­remtettek. Az érkezéskor ka­pott sorszámok levelekkel töl­tötték meg a mesefát, a hamu­ban sült pogácsa a mesélők nyakából Nagyszem Jankó tarisznyájába került. Bárdosi Ilona nyugalmazott, de örökif­jú tanítónő, a zsűri elnöke ked­ves szavakkal köszöntötte a versenyzőket, akik Segesvártól Marosludasig az egész megyét képviselték, s arra biztatta a résztvevőket is, hogy nyissák ki a szívüket, s csináljanak he­lyet a népmeséknek, a verseny végén pedig értékelte a mese­mondók teljesítményét. Amit a zsűrinek értékelni kellett, s így az eredményhirdetést követően a királyfik és királylányok visz­­szaváltoztak boldog vagy kicsit szomorú kisiskolásokká. Holott szomorúságra aligha van okuk, hisz a döntőbejutással azt bizo­nyították, hogy szerte a megyé­ben ők a legjobb mesemondók. Mindez rengeteg erőfeszítés alatt valósult meg amit a mesék kivá­lasztása, megtanulása és sokszori elmondása, a korábbi szakaszo­kon való részvétel, a Marosvásár­helyre való beutazás során vállal­tak tanítójukkal (tanítóikkal) és a­ szülőkkel együtt, akik arról is­ondoskodtak, hogy az alkalom­­ot illő szép népviseletben állja­nak a közönség elé. Az idei döntőn Gyurka Hunor Tamás (Al. Ioan Cuza Gim.) és Barabás Botond Levente (dicsőszentmártoni Traian Gim.) került az első helyre, második Orbán László (Deményházi Alt. Isk.), harma­dik ,Pap László (Al. I. Cuza Gim.) és Kerekes Zsuzsanna (dicsőszentmártoni Traian Gim.) lett. különdíjat Szabó Erzsébet Zsófia (Csíkfalvi Ált. Isk.) kapott. Dicséretben öt kisdi­ák részesült: Kente­k­­ Péter (Tudor Vladimirescu Gim.), Kay Anna (ludastelepi Petőfi Sándor Ált. Isk.), Nagy Krisztián (Nyárádszeredai Ált. Isk.) Ta­kács Renáta (Gyulakutai Ált. Isk.) és Borbély Bartis Ferenc (Szászrégeni Ált. Isk.). (bodolai) * iifnr ^1*3^ ■ QL viwl.il 107. születésnap Görgényszentimrén A kapuban, kalapban és pipázva fogadta a Népújságot a megye legidősebb lakója, a görgényszentimrei Márton Mihály, közismert nevén Jóska bácsi, aki tegnap töltötte életének 107. évét. Kit vár? - kérdeztük tőle a kapuhoz érve. - Azt, aki ide bejön - válaszolta viccesen, de felismerte a Népújság munkatársait. Nem túlzás azt mondani, hogy bár­melyik fiatal irigyelhetné Jóska bá­csit, nem panaszkodik, hogy fáj a háta, dereka, lába, hanem a felette elszállt 107 évet meghazudtolva élet­vidám, viccelődik, a fiatalkori emlé­keiről is úgy mesél, mintha tegnap történt volna, maga gyújtja meg a pipáját, és meg sem gondolja, hogy az orvosok ajtaján kilincseljen, mi több, amikor arról faggatjuk, hogy járt­­e valaha gyógyfürdőn, megvetően vála­szol: Gyógyfürdőén? Minek? A hosszú élet titka a pálinkákúra vallja Jóska bácsi, aki kérdésünkre azt is elárulja, hogy a nagymamájá­nak nem tetszett a Mihály név, emiatt lett Márton Mihály­ból Jóska. Gyo­morfekélyem volt, kórházba kellett volna utaljanak, de nem mentem. Találkoztam egy magyarországi or­vossal, aki azt mondta, meggyógyít: három hónapig reggel be kell kapni egy kupica pálinkát, ha nem múlik el, akkor még három hónapig és így to­vább­­ avat be a titokba Jóska bácsi, majd mosolyogva hozzáteszi, a „gombokat” (vagyis a gyógyszere­ket) mindig eldobta, ő a pálinkára esküszik.­­ Szeretem a pálinkát, most is megiszom. Ha adnak. A pálinkakúra, úgy tűnik, bevált, hiszen az életének 108. évébe lépő Jóska bácsi botjára támaszkodva, de fürgén mozog, mi több, nem mindig fogadja el a segítséget, amikor fel kell állni a székről. Ha csak tehette, messze elkerülte az orvosokat, ennek ellenére a kötelező egészségügyi el­lenőrzést követően azt mondta az orvosnő, hogy a fiatalokkal is felve­hetnék a versenyt az eredményei.­­ Későn kel, akárcsak az urak - Ezzel nagyobb úr vagyok - tré­fálkozik, amikor lánya, Szabó Erzsé­bet a vendégek tiszteletére ráadta az ünneplő kabátot. - A tyúkokkal fek­szik és az urakkal kel - mondja vic­cesen a lánya, amikor arról kérdez­zük, hogyan tölti napjait 107 éves édesapja, aki napközben üldögél, nyáron kimegy a kapuba, beszélget az arra járó ismerősökkel. És nap­hosszat pipázik, ezt már-már rituálé­­szerűen űzi: beszélgetésünk alatt is végig ott volt a kezében a kedvenc pipa, amelyet kis idő múlva megtö­mött az aprócska tárcában tárolt do­hánnyal, majd nagyokat pöfékelt. Mint az urak. Régebb kártyázott is, ám amikor a kártyázás szóba kerül, Jóska bácsi azonnal hozzáfűzi: nem játszik pénzben, mivel ifjúkorában édesapja nadrágszíjjal verte el, ami­kor megtudta, hogy elkártyázott egy pengőt. - Meg kellett esküdjek, hogy többé nem játszom pénzben - idézte fel a kellemetlen emléket. Nemrég még reggelente kiment az istállóba, hogy megnézze, megfelelően látták-e el az állatokat vagy sem, és elégedet­lenségét soha nem rejtette véka alá. 66 évig tartó boldogság Jóska bácsi népes családban szüle­tett, 1­1-en voltak testvérek, ő jött el­sőként a világra és túlélte mindenik testvérét. Volt mozdonyvezető-segéd, mezőgazdász, erdész, de még a faze­kasságot is kiválóan művelte. - Egy­szer ezer darab edényt vittem eladni. Jött egy cigány és megvette 3 lejért darabját. 3 ezer lejt kaptam érte és elmulattam egy éjszaka alatt - emlék­szik vissza. Jóska bácsi már rég öz­vegy, de mindig jó érzés tölti el, ami­kor gyergyóremetei származású fele­ségéről mesél. - Megláttam az utcán, és rögtön mondtam: ő lesz az én fele­ségem. Elhívtuk, volt patefonom, zenéltünk, táncoltunk - így kezdődött a 66 évig tartó boldog házasság. Há­rom gyerekkel áldotta meg a Márton családot az ég, a fiuk azonban meg­halt, így már csak két lánya van, de a család igen népes: 6 unokája és 7 dédunokája született. Szerettei ma köszöntik, több mint tízkilós tortával kedveskednek neki. Tegnap ottjártunkkor Kiss Pál és felesége, Erzsébet, a család kedves ismerősei köszöntötték. Kiss Pál Jóska bácsival kapcsolatos emlékei gyerekkorából valók. - Ő tanított meg szivarozni, lopva adott nekünk egy-egy szál ciga­rettát - meséli nevetve, felesége pedig hozzáteszi, ő gyerekkorában pipával a szájában ismerte meg Jóska bácsit. - Azt csak az Isten tudja! - mondja Jóska bácsi, amikor arra terelődik a szó, hogy jövőben ugyanitt megünne­­peljük-e a 108. születésnapját. - Cu­kor az élet, csak szopni kell. Amit akartam, mindent megcsináltam az életemben, úriember is voltam. Isten­nek köszönhetem a hosszú életemet, rá vagyok bízva - jelenti ki határo­zottan, és bevallja, lefekvés előtt min­dig imádkozik. Menyhárt Borbála Szem fölött, szív mögött A Maros Művészegyüttes új bemutatójáról Elfeledett táncok, rítusok, a múlt visszatérő mozgóképei. Egymást követő lépések,, egy­másra rakódó idézetek, igézé­­sek, áldások és átkok sorozata, egy olyan hitvilágban gyökere­ző dramaturgia és koreográfia, amelynek számottevő részét régen elfelejtettük már. Ami megmaradt, azt a mesékbe, rig­musokba, táncokba kódolta a menteni igyekvő kollektív em­lékezet. És vannak, maradtak még, akik e kódokat kibontják, az őket rejtő táncokat legjobb tudásuk szerint rekonstruálják, betanítják, majd meg is mutat­ják. És a siker e táncok további fennmaradásának kulcsát rejti a vastaps mögött. A Maros Művészegyüttes legutóbbi, Szem látta, szív sze­rette című bemutatója ilyen produkció. Műfaja szerint nem táncszínház, hanem az együttes legjobb hagyományai szerinti folklórműsor, üdítő színfolt a táncszínházi bemutatók sorában. Cselekménye voltaképpen egyszerű, mert nincsen. Van azonban rejtett dramaturgiája, pillanatai, amelyek összefogják a részeket, egészbe kovácsolják az egymástól elkülönülő tánco­kat. Varga János koreográfus rendezői koncepciójában tán­cok egymásutánisága követi egymást a különböző vidékek táncait dramatikus jelenetek kötik össze, egységes egésszé téve, harmonikus egységbe köt­ve az előadást. Az alkalmazott székelyföldi, nyárádmenti, ka­lotaszegi táncok egy része is­mert, más része nem: olyan elfeledett táncrendeket is látha­tunk, mint a magyarós verbunk, miközben az előadás egészét átszövi egy furcsa, archaikus mélységű, ősi hitünk rejtelmeit idéző, rituálékra hajazó hangu­lat, a tánc és a mögötte lévő üzenet misztériuma: ráolvasá­sok, igézések sora tetőzi, babo­nák és hiedelmek sorozata ter­heli az előadást, amely ezeknek súlya alatt nem összeroppan, hanem kiteljesedik: fogamzás, születés, párkeresés, szerelem, halál - az ezeket megidéző so­rok mögött egy elfeledett hitvi­lág rejtezik, a sorokat felidéző, megelevenítő táncok pedig ele­mi erővel, szinte megsemmisítő energiával „robbannak" a szin­­adon. És ez az erő áthatja a özönséget is, amely részévé válik az egésznek, nem csupán szemlélőjévé. Részvételét fo­kozzák a játszók, akik titokban összekacsintanak vele, hozzá szólnak, mint hol együttérző, hol nevető harmadikhoz. Mert a rítusok titokzatossága, a ráolva­sások súlya mellett a humor is a produkció elengedhetetlen ré­sze: legyen szó akár pajzán asz­­szociációkról, akár vásári jele­netről, akár a vidéki élet egy­­egy mozzanatának nevetésben fogant megelevenítéséről, az alkalmi színészekké változó táncosokon nem fog ki a fel­adat. És így válik kerek egésszé az előadás, az emberi életet stili­­záltan szimbolizáló mikrovilággá, amelyben ősi táncainkon keresz­tül jelennek meg a sors szükség­­szerű fordulatai mélyen, intenzí­ven, hol nevettetően, hol gondol­­kodtatóan, autentikus viseletek segítségével és szinte hihetetlen energiával. Vad nép vagyunk, dalaink szépek, táncaink is vadak, de erősek, őszinték, és bennük rejtezik az a tiszta tudás, amelyet a ránk települt és tőlünk idegen kultúra szinte teljesen száműzött a kollektív tudatalattiból. Ami meg­maradt, abból ihletődött a produk­ció. Szem látta és szív is szerette. Nagy Botond

Next