Népújság, 2018. október (70. évfolyam, 224-250. szám)
2018-10-09 / 231. szám
Maros megye legolvasottabb napilapja 2018. október 9., kedd LXX. évfolyam 231. (20016.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej) A Marosvásárhelyi VSK első közösségi projektje Ingyenes úszótanfolyam gyerekeknek A kisiskolások számára a Városi Sportklub (VSK) díjmentesen biztosít úszótanfolyamot. A tanév végén záruló projekt során több száz kisdiák tanulhat meg úszni a víkendtelepi fedett uszodában. Az első csoportot ma délelőtt fogadják az úszóedzők - hangzott el azon a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyet dr. Magyary Előd, a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője és Szász Gáspár Barnabás, a VSK alelnöke tartottak, és amelyen részt vett a vízilabda-, illetve az úszószakosztály vezetője, Tóth Ferenc, valamint Bartalis Károly. Antalfi Imola Magyary Előd elmondta: Marosvásárhelyen a sportélet nem járja a végét, mint ahogy ezt tavaly híresztelték. A sportszakemberek javaslatait és más városok gyakorlatát figyelembe véve a marosvásárhelyi RMDSZ kezdeményezésére alakították meg a Városi Sportklubot, amelynek keretében - mint tegnap bejelentették - elindul az első közösségi projekt: ingyenes úszótanfolyamot szerveznek a marosvásárhelyi iskolákban tanuló 5-10 éves kisiskolásoknak. A három hónapos turnusokban heti két alkalommal tartott tanfolyamok a tanév végén, vagyis 2019 júniusában zárulnak. Ez alatt az idő alatt több száz kisdiák tanulhat meg úszni, illetve közülük a tehetséges gyerekeket a versenysportolás felé irányítják. „Fontos, hogy támogassuk a tömegsportot, és a teljesítménysport is (Folytatás a 4. oldalon) Fotó: Nagy Tibor Iskolások és egyetemisták figyelmébe! November 30-ig minden iskolás és egyetemista ügyfelünknek 50%-kal olcsóbban kínáljuk az antireflex védőréteggel ellátott műanyag lencséket. Az akció érvényes: műanyag american standard hmc (italy) szemüveglencsére, a következő dioptriatartományra: 0 ± 6,0 Sph És O ± 6/2 Cyl (amíg a készlet tart) Szolgálgtásaink: ‹kontaktlencse-felírás és rendelés »»ingyenes szemüvegfelírás komputeres szemvizsgálattal ›mindenik szaküzletünk orvosi szakrendelővel van felszerelve, ahol teljes szemvizsgálatot végzünk, a pácienseinket küldőpapír nélkül fogadjuk ,a gyerekvizsgálatokat speciális fotorefraktométerrel végezzük (kellemetlen pupilatágítás nélkül, távolsági fotózással) a kötelező éves szemvizsgálatok cégek részére a korszerű számítógép-vezérlésű japán NIDEK gépekkel bármilyen kerettípusba bedolgozunk plasztik- és üveglencsét egyaránt (gyors, olcsó és precíz munkával) »»szemüvegjavításokat végzünk (keretek forrasztása) »új amerikai készülék látásjavításra, kancsalságra »»terápiák betegség és sérülés utáni rehabilitációra, memória-, reflexek, mozgás- és tanulászavarok javítására MaroSVÁSárhely: a Posta utca 3. sz. Tel: 0265/212-304, 0365/410-555 x 1918. Dec. 1. sugárút 49. sz. Tel: 0265/263-351, 0365/410-557 x Rózsák tere 53. sz. Tel: 0265/250-120, 0365/410-559 x Dózsa György utca 64-68. sz. (a Kaufland udvara). Tel: 0265/265-205 x Köztársaság tér 5. sz. Tel: 0365/430-939 Szászréten, a Iskola utca 11. sz. Tel: 0265/512-042, 0365/410-558 Szováta... A Fő út 196. sz. Tel: 0265/577-282 a A Danubius Hotelben. Tel: 0742-100-323 Ne feledje időben megújítani előfizetését a NÉPÚJSÁGra! Ha előfizet, BIZTOSAN kézhez kapja. Telefon: 0742-828-647 40 éves a marosvásárhelyi táncház A népzene és néptánc terén a ’70-es években megjelenő új irány, a táncházmozgalom 1978-ban érte el városunkat, és annak az évnek az októberében Marosvásárhelyen táncházat tartott. Pár év működés után betiltották, majd a rendszerváltást követően újraszerveződött. Önzetlen módon a közösségért Marosvásárhely történetének egyik legkiválóbb és legönzetlenebb tudós orvosára emlékeztek október 6-án a református temetőben. Gecse Dániel munkásságát a nemzetéhez, vallásához, szülővárosához, egykori iskolájához való ragaszkodás mellett a hivatástudat, a közösségi felelősségérzet, az áldozatkészség és az emberbaráti szeretet határozta meg, ami olyan cselekedetre ösztönözte, amilyent azóta sem ismételt meg senki Marosvásárhelyen. Magyar filmek a Genti Filmfesztivál fókuszában Vitézy Zsófia, a brüsszeli Balassi Intézet igazgatójának tájékoztatása szerint Belgium legrangosabb filmszemléjének magyar filmekre fókuszáló kínálata összefoglalja a magyar filmgyártás nemzetközi szinten is kiemelkedő műveit. __________________________ Marad minden a régiben? Mózes Edith Sokan állítják, hogy semmi sem változott a hétvégi referendum, illetve az azt megelőző agresszív kampány után. Az embereknek nem volt szavazókedve, így tehát nem lesz alkotmánymódosítás, mert a kétnapos - amúgy nem kis pénzbe került népszavazás az Országos Választási Iroda által közölt részvételi eredmények alapján érvénytelen. Persze, ahogy ilyenkor szokás mifelénk, mindenki másban keresi a hibát. Kirobbanó energiával folyik az egymásra mutogatás. A család alkotmányos meghatározásának módosítását kezdeményező Koalíció a Családért szervezet elnöke, Mihai Gheorghiu szerint kizárólag a politikai pártok és a sajtó a hibásak, mert félretájékoztatták az állampolgárokat. Viszont úgy gondolja, hogy bár céljuk nem teljesült, és nem sikerült módosítani az alkotmányt, ez a szavazás „fennmarad a társadalom, a nemzet történelmében ”. Urnazárás után a politikai pártok is magukra találtak, és kihasználták az alkalmat egymás besározására, illetve valamiféle politikai tőke szerzésére. A liberálisok vezére - aki alatt igencsak inég az elnöki szék mindenkori vesszőparipáját lovagolta meg, és nagy hangon követelte a kormány, illetve a kormánypárt elnökének lemondását. Észre sem vette, hogy miközben arról filozofált, hogy a távolmaradással a választók a PSD elnökének adtak egy pofont, saját pártjának legerősebb személyiségei az ő fejét követelik. (Folytatás a 3. oldalon)