Népújság, 2018. november (70. évfolyam, 251-275. szám)

2018-11-21 / 268. szám

Magyar állami támogatással 2018. november 21., szerda LXX. évfolyam 268. (20053.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej) KÖZÉLETI NAPILAP Új játszótér a szentgyörgyi óvodának Jó hangulatú, családias ünnepségen adták át hivatalosan tegnap a maros­­szentgyörgyi Bambi óvoda új, korszerű játszóterét, amit a magyar kormány anyagi támogatásának köszönhetően, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési prog­ram részeként alakítottak ki a napközi udvarán. Menyhárt Borbála Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgár­­mestere rámutatott: talán sokak szemében nem tűnik jelentős beruházásnak egy játszótér, vi­szont a gyerekek szemszögéből nézve igenis az, és a rohanó hétköznapokban jó érzés néha meg­állni, megünnepelni az apró dolgokat is, és örülni a gyerekek örömének. A községvezető elégedetten nyugtázta, hogy az óvodafejlesztési program keretében mintegy 200 nyertes pályá­zat volt, és ezek közül elsőként Marosszent­­györgyön sikerült átadni az új játszóteret. Hoz­zátette, a típusterv alapján készült új játszótér rövidesen bővül, ugyanis helyi költségvetésből újabb játszótéri bútorzatelemeket vásároltak, amelyeket felszerelnek az óvoda udvarán. A polgármester hangsúlyozta, Marosszent­györgy családbarát község, ahol szerencsére. (Folytatás a 4. oldalon) Fotó: Nagy Tibor S~á^^OPTICA OPTOFARM ^ /áfás szakértője ISkQlapQk 49 egyetemisták figyelmébe! November 30-ig minden iskolás és egyetemista ügyfelünknek 50%-kal olcsóbban kínáljuk az antireflex védőréteggel ellátott műanyag lencséket. Az akció érvényes: a műanyag american standard hmc (italy) szemüveglencsére, a következő dioptriatartományra: O ± 6,0 Sph És O ± 6/2 Cyl (amíg a készlet tart) Szolgáltatásaink: S­P kontaktlencse-felírás és rendelés ,ingyenes szemüvegfelírás komputeres szemvizsgálattal ,mindenik szaküzletünk orvosi szakrendelővel van felszerelve, ahol teljes szemvizsgála­tot végzünk, a pácienseinket küldőpapír nélkül fogadjuk ,a gyerekvizsgálatokat speciális fotorefraktométerrel végezzük (kellemetlen pupilatágítás nélkül, távolsági fotózással) a kötelező éves szemvizsgálatok cégek részére ,korszerű számítógép-vezérlésű japán NIDEK gépekkel bármilyen kerettípusba bedolgozunk plasztik- és üveglencsét egyaránt (gyors, olcsó és precíz munkával) ;­­szemüvegjavításokat végzünk (keretek forrasztása) ,új amerikai készülék látásjavításra, kancsalságra í­s terápiák betegség és sérülés utáni rehabilitációra, memória-, reflexek, mozgás- és tanulászavarok javítására Ma­rQ s vás­á­r­h­el­y 4 Posta utca 3. sz. Tel: 0265/212-304, 0365/410-555 4 1918. Dec. 1. sugárút 49. sz. Tel: 0265/263-351, 0365/410-557 4 Rózsák tere 53. sz. Tel: 0265/250-120, 0365/410-559 A Dózsa György utca 64-68. sz. (a Kaufland udvara). Tel: 0265/265-205 4. Köztársaság tér 5. sz. Tel: 0365/430-939 Szász rég­en­: 4- Iskola utca 11. sz. Tel: 0265/512-042, 0365/410-558 Szováta:­­ 4. Fő út 196. sz. Tel: 0265/577-282 4 A Danubius Hotelben. Tel: 0742-100-323 Tisztelt előfizetők! Felhívjuk figyelmüket, hogy a hó végi munkaszüneti nap miatt legkésőbb november 27-éig, keddig szíveskedjenek megújítani Népújság­előfizetésüket. Érdeklődni a szerkesztőségben, telefon: 0742-828-647. Köszönjük megértésüket! Népújság Átadták a Szabó Csaba­­emlékplakettet A Marosvásárhelyi Művészeti Egye­tem zenetanári részlege magyar tago­zatának tanári kara idén is díjazta a legjobb tudományos vizsgadolgozat alapképzésen végző szerzőjét. Az idei Szabó Csaba-emlékplakettet Ambrus Levente vehette át csütörtökön dél­után a marosvásárhelyi Vártemplom gótikus termében tartott ünnepségen. Lépést tartani a világgal Szombaton hatodjára szervezett Agrár­akadémiát a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, támogatóként felso­rakozott mögéje a Communitas Alapít­vány, a Maros megyei RMDSZ, a Pro Economica Alapítvány, a kundi sajtma­nufaktúra, a mezőkölpényi szőlészet, a nyárádszeredai Gabriella tejfeldolgozó és a makfalvi Gerendás panzió. _______________________6. A megmaradás kulcsa... Az előadók beszámoltak a tankönyvki­adás helyzetéről, példákat hallhattunk az iskola utáni oktatás bevezetéséről, és ismertették a magyar kormány által támogatott óvoda-bölcsőde programot. .. ____________affirm Egy átszervezés háttere Benedek István A vállalkozók számára jó hírként jelentette be a múlt héten a szövetség szenátusi frakcióvezetője, hogy a kor­mány az RMDSZ kezdeményezésére többszöri halasztás után jóváhagyta az adóhivatal decentralizációját. Ezzel közelebb kerül az ügyintézés a vállalkozókhoz, ami szá­mukra kétségtelenül örvendetes. De ennél lényegesebb, ami a háttérben zajlik. A nyilatkozatba becsúszott egy téves információ is, a szenátor szerint az adóhatóság régiós igazgatóságokba való szervezését a technokrata kormány hajtotta volna végre. Azonban 2013-ban, amikor létrehozták a nyolc regionális adóhivatalt, épp a kicsivel korábbi választá­sokat nagy fölénnyel nyerő USL kormányzott. És a ré­giósít­ás előnyeiről szinte naponta nyilatkozgatott akkoriban Liviu Dragnea, aki az idő tájt a regionális fejlesztéssel megbízott tárcát vezette az első Ponta-kor­­mányban. Ám azóta sok víz lefolyt a Dâmbovițán, és ami akkor jó volt a balliberális koalícióban rejtőzködő szoc­­demeknek, annak ma pont az ellenkezője szolgálja az érdekeiket. A régiós adóhivatalok lebontását célzó ötletről már a nyáron kitálalt a sajtóban a 2013-as adóhivatali át­szervezést a gyakorlatban levezénylő főpénzügyér, aki a maga nemében szintén egy érdekes figura, és fogunk (Folytatás a 3. oldalon)

Next