Népújság, 2019. június (71. évfolyam, 123-145. szám)

2019-06-01 / 123. szám

Kányádi Sándor Dél keresztje alatt az indián és a néger tüzet rakni éppúgy térdel mint a hargitán a pásztor számolni ujjain számos különbség ha van az égen itt a göncöl jön föl este fölöttük a dél keresztje a poncsónak nincsen ujja ritkán telik mégis újra rojtosul a rojtja rongya kigyérül akár a condra különbség ha van az égen itt a göncöl jön föl este fölöttük a dél keresztje egy útmenti fogadóban talán még boldog is voltam h­óból murryba tartón a gitárszót most is hallom más a dallam egy a nóta itt a göncöl jön föl este odalenn a dél keresztje a te istenáldott földrész lenn vagy­­ a szemem rád fölnéz érett banán az újholdad íve akár a sarlónak nézem hosszan vágyakozva ha feljön a göncöl este szívemen a dél keresztje 1983 Kányádira emlékezik az Irodalmi Magazin A fenti verssel az Irodalmi Magazin 2019/2-es, Kányádi-számában találkoztam legutóbb. A lap­számban, amelyet abból az alkalomból jelentetett meg a Magyar Napló Kiadó, hogy költészetünk ta­valy elhunyt kortárs klasszikusa május 10-én lett volna kilencvenéves, a Kedvenc Kányádi-versem feleim alatt még számos közkedvelt költemény és hozzájuk fűzött elemző, emlékező gondolat olvas­ható. Ennél nyilván sokkal gazdagabb a számos képet, illusztrációt is tartalmazó­ 125 oldalas, pom­pás kiadvány anyaga, amelyet éppen a költő szü­letésnapján ajánlottak a közönség figyelmébe Budapesten, a Jókai Anna Szalonban. A folyóirat az életmű sokoldalúságára fókuszál, azzal a kie­melt céllal, hogy Kányádi jelentőségét a recepció­ban eddig nem vagy kevéssé alkalmazott megkö­zelítések szerint körvonalazza. A lapszám tanulmányai a lírai alkotások mellett Kányádi drá­máira, esztétikai nézeteire és nyelvszemléletére is kitérnek, rámutatnak az életműben koncentrálódó nemcsak magyar, de közép-európai, sőt összem­­beri élményekre. Az esszék és elemzések sorát költőtársak vallomásai, valamint interjúk gazda­gítják. Bevezető soraiban a folyóirat főszerkesztője, Szentmártoni János kifejti, hogy a szakmának van­nak adósságai a teljes életmű felmérését illetően. (Folytatás a 6. oldalon) SZERKESZTETTE: NAGY MIKLÓS KUND 1386. sz., 2019. június 1. Aranydiplomások Nem csak arany, rubin is volt. Az alma mater, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, az egykori Szentgyörgyi István Színművé­szeti Intézet megőrizte jó szoká­sát, idén is hazahívta az 50, 60 évvel ezelőtti végzettjeit, és ün­neppé változtatva a hétköznapot, arany-, illetve rubindiplomával jutalmazta őket. A ráadás külön­leges, stílszerű ereklyeként kis dobozkába zárt deszkadarab volt. A Stúdió Színház színpadáról származott a „nyersanyag”, ahol egyetemi hallgató korában annyi fiatal kezdte el színi pályáját. A dobozokból olykor aranyló vagy rubinvörös por szállt a levegőbe, de kit zavar egy ilyen semmiség, amikor az emlékezés csillámpora lengi be a találkozó légkörét?! A rubin oklevél újdonság, először adták át a vásárhelyi egyetemen. Azoknak jár, akik hat évtizede vé­geztek, és az eltelt idő több mint felét a színpadon töltötték. Né­gyen kaphatták meg: Farkas Ibo­lya, Mózes Erzsébet, Makra Lajos és Székely Ferenc. Ők 1959-ben szerezték meg a színészi diplo­mát. Az „aranyosok” névsora né­pesebb: Bartis Ildikó, Kiss Török Ildikó, Mátray László, Sebők Klára, Bálint Márta, Borbáth Ot­tilia, Bogdán Tibor, Csergőffy László, Kincses Elemér, Kovács Lenke, Ben­czédi Sándor, Czintos József Dengyel Iván, Márton Erzsébet, Laczi Papp Márton. Az egyetem és vezetősége nevében Sorin Ch­ijan rektor, illetve Gáspárik Attila profesz­­szor személyesen csak kilencet köszönthetett az ünnepeltekből május 29-én, a többi tíz csa­ládi okok miatt nem lehetett jelen, vagy azért, mert éppen színészként volt tennivalója vala­hol. Igen, erre a fáradhatatlan, lelkes korosz­tályra mindig érdemes és lehet is számítani. Ha felhangzik Thália hívó szava, ők azonnal mennek. Ami annak a szellemnek is köszön­hető, amelyet a tanintézet és tanári kara min­denkor igyekezett hallgatóiba betáplálni. Ez ilyen vagy amolyan formában gyakran szóba került az estébe nyúló délutáni rendezvényen, amely nosztalgiát is árasztott, de még több vi­dámságot, sztorit, anekdotázást hozott a Stú­dió előcsarnokába, ahol sok leendő színészjelölt is ízelítőt kaphatott a hivatás te­hetség- és emberpróbáló szépségeiből. Jó volt a hangulat, hullott a könnyünk, annyit nevet­tünk. Persze a színháztörténeti hivatkozások se hiányoztak, sőt Gáspárik Attila történetileg is beágyazta az időszakot, amikor az 1969-es osztály elballagott. Kovács Levente profesz­­szor, aki 1963-tól volt az intézet oktatója, és minden végzősük pályáját jól ismeri, a maga ízes történeteivel, „kulisszatitkaival” idézte fel azokat az éveket. Ezt képes összeállítás is kiegészítette. És még gazdagabb múltidézés vonta bűvkörébe a hallgatóságot, amikor a ki­tüntetettek vették át a szót. A rubindiplomás (Folytatás a 4. oldalon) Emléktábla-koszorúzáson (balról) Kiss Török Ildikó, Benczédi Sándor, Makra Lajos, Márton Erzsébet, Bálint Márta, Kovács Lenke, Laczi Papp Márton, (hátsó sorban) Kovács Levente, Dengyel Iván, Kincses Elemér Fotó: Albert Mária Szervátiusz Tibor rajza a Kalevala sorozatból

Next