Népújság, 2019. december (71. évfolyam, 276-298. szám)
2019-12-02 / 276. szám
_ NÉPÚJSÁG_______ EmilMIH! Ma MELINDA és VIVIEN, holnap FERENC és OLÍVIA 2.5 hétfő napja. A Nap kell---------- -----) 7 óra 46 perckor, IDŐJÁRÁS lenyugszik msg lehetséges ,6°ra,3LPerCOr- Hőmérséklet: ^ ev 336. napja, x 4„c C. 1 hátravan 29 nap. A vasárnapi lottóhúzás nyerőszámai N0ROC PLUS:7 4729 % sasaas“ ««»«*» 25393. N0R0C:1 8 5 5 14 4 Új templom épül Székelykőben Egy évszázadnyi szolgálat után lemondtak a vályogtemplomról, s helyette maradandó istenházat építenének a bői reformátusok. Erről számolt be Gáspár István, a székelytompai missziói református egyházközség lelkésze. Gligor Róbert László A lelkész 2002-ben került az egyházközségbe, akkor a bői templom nagyon rossz állapotban volt, az úrasztalától az ég is látszott, de új építkezésre gondolni sem lehetett. A gyülekezetnek volt némi megtakarított pénze, abból 2004-ben kijavították a falakat, alábetonozták az épületet. Ám ez csak pillanatnyi megoldás volt, az épület állaga tovább romlott, a torony szerkezete meggyengült. Új torony helyett arra gondoltak, hogy új templomot kellene építeni, hiszen a jelenlegi nem időtálló. A hívek helyeselték az ötletet, de az anyagiakat csak külső forrásból lehet fedezni, hiszen a 36 lelkes gyülekezet anyagilag nem, csak közmunkával tudná ezt támogatni. tés és a betonpadlózat volna, és még némi építőanyagra is futná. Az új templom várhatóan jövőben fedél alá kerül. Az eddiginél alig nagyobb, 100- 120 négyzetméter felületű hajlék ugyanoda épül, ahol elődje állott, de más lesz a torony elhelyezése, és maradandó, időtálló épület lesz. A tervek elkészültek, az engedélyeket beszerezték, de az egyházkerület nagy templomjavítási programjába a templomépítés nem fért bele. Idén februárban a lelkész pályázatot nyújtott be a vallásügyi államtitkársághoz (a támogatásért köszönettel tartoznak Császár Károly szenátornak és Borbély László volt miniszternek), ahonnan pozitív választ és 100 ezer lej támogatást kaptak. Október első felében lebontották a régi templomot, a következő lépés a tereprendezés, alapásás, kien Megyei hírek Jogi tanácsadás December 4-én, szerdán délután 4 órától szerkesztőségünk marosvásárhelyi, Dózsa György utca 9. szám alatti székhelyén, a II. emeleti 57-es irodában jogi tanácsadást tart előfizetőinknek Molnár Loránd ügyvéd. Az érdeklődőket kérjük, hozzák magukkal előfizetési szelvényüket és az ügyükkel kapcsolatos minden iratot. Süteményverseny a Mosolygó Mikulásra A Női Akadémia pályázatot hirdet, keresi a legfinomabb téli ünnepi sütemény receptjét. A süteményeket december 7- én 10-11 óra között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházba kell vinni, hogy a zsűri elbírálhassa. A szervezők másodlagos célja a Mosolygó Mikulás rendezvényen részt vevő gyerekeknek házi készítésű édességgel kedveskedni, valamint a süteményes asztalnál gyűjtött adományokkal Ferencz Nóra gyógykezelését támogatni. A recepteket e-mailben kérik a következő címre eljuttatni: office@divers.org.ro, beküldési határidő: december 5. Ha valaki nem tudja elküldeni e-mailben a receptet, a 0740- 598-563-as telefonszámon jelezheti részvételi szándékát, és a receptet a süteménnyel együtt a színházban adhatja át. Versenyen kívül is vihet bárki süteményt, a szervezők a gyerekek és Nóra nevében köszönettel fogadják Mikulás-járás a kutyamenhelyen A marosvásárhelyi önkormányzat által működtetett városi kutyamenhelyen nyílt nap lesz december 5-én, csütörtökön 9-17 óra között (Prutului utca 24. szám). Szeretettel várják mindazokat, akik élelmet, fekhelyet, takarót vagy textíliát adományoznának, illetve a menhelyen élő kutyák közül örökbe fogadnának. Pénzadományt nem fogadhatnak el. „Az ünnepek közeledtével adj otthont egy önzetlen barátnak, vagy támogasd a menhelyi tartását élelemmel vagy takaróval, amely télen meleget nyújt számára” - áll a felhívásban. Cipősdoboz-akció A Marosvásárhelyi Máltai Szeretetszolgálat idén is szeretné szebbé tenni a hátrányos helyzetben levő és árva gyermekek karácsonyát, így újra megszervezi a jótékonysági cipősdoboz-akciót. A kedves és hasznos ajándékokkal megtöltött cipősdobozokat december 2-13. között várják a Máltai Szeretetszolgálat Berek utca 1. szám alatti székhelyén hétfőtől péntekig naponta 8 és 16 óra között. A szervezők arra kérik az adakozókat, hogy írják rá a dobozra, milyen nemű és életkorú gyermeknek szól az ajándék. Közel ötezer munkanélküli helyezkedett el Az év első tíz hónapjában a megyei nyilvántartásban lévő 13.388 munkanélküli közül 4.584 találtállást az ügynökség révén - tájékoztatott a Maros Megyei Munkaerő-közvetítő Hivatal. Az elhelyezkedők közül 2.355 nő, 2239-en 45 év fölöttiek, 676 személy 35-45 év közötti, 586 pedig 25-35 év közötti, 1083-an 25 év alattiak. Lakóhely szerint: 2.332 városi, 2.252 személy vidéken él. Az elhelyezkedettek iskolai végzettség szerinti leosztása: 1496 líceumi, 1117 szakiskolai, 852 általános iskolai, 428 elemi iskolai végzettséggel rendelkezik. Egyetemi végzettséggel 538 nyilvántartott állástalan és 153 technikumot végzett helyezkedett el. Gézengúz gyermektáncház A Gézengúz játszóház táncházba várja a gyermekeket. A játékos néptánc- és népdaltanulásra szerdánként 17 órától kerül sor 5-7 éveseknek, 18 órától 5 év alattiaknak. Muzsikál Sinkó András, a Prücsök zenekar és az Öves együttes. Helyszín: Studium Prospero Kulturális Központ, Forradalom utca 8. szám. Cserecipő szükséges. Hírszerkesztő: Szer Pálosy Piroska Időtálló lenne RENDEZVÉNYEK Iparművészek és kézművesek karácsonyi vására December 6-án, pénteken 15-20 óra és 7-én, szombaton 11-18 óra között a Delikates és a Herbio első alkalommal közösen szervezi meg Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota előcsarnokában azt a vásárt, ahol 28 erdélyi iparművész és egyedi termékeket előállító kézműves vesz részt minőségi portékákkal. A Delikates által szervezett vásár Csíkszeredában méltán várt és látogatott esemény minden évben a karácsonyt megelőző időszakban. A vásár célja helyi iparművészek, kistermelők, alkotók, érdekes és egyedi termékeket előállító kézműNÉPÚJSÁG ÖNÁLLÓ MAROS MEGYEI NAPILAP Kiadja az IMPRESS KFT. FŐSZERKESZTŐ: Karácsonyi Zsigmond LAPSZERKESZTŐK: Antalfi Imola Benedek István MUNKATÁRSAK: Antalfi Imola, Bodolai Gyöngyi, Farczádi Attila, Menyhárt Borbála, Mezey Sarolta, Mózes Edith, Kaáli Nagy Botond, Nagy Miklós Kund, Nagy Székely Ildikó, Nagy Tibor (fotó), Szerkálosy Piroska, Vajda György. KORREKTÚRA: Horváth Éva, Kiss Éva. TÖRDELÉS: Makkai Katalin, Makkai Melánia, Vajda Gyöngyi. FŐKÖNYVELŐ: Nagy Melinda. REKLÁMMENEDZSER: Borbély Ernő - e-mail: reklam@e-nepujsag.ro, tel. 0742-828-647. REKLÁM-LAPTERJESZTÉS: Madaras Éva Adrienn, tel/fax: 00-40(0)265-268-854. APRÓHIRDETÉS: Petres Emília. SZERKESZTŐSÉG: 540015 Marosvásárhely, Dózsa György út 9. szám, II. emelet. Internet: www.e-nepujsag.ro E-mail: nepujsag@e-nepujsag.ro Telefon: titkárság: 0265/266-780 és tel/fax: 0265/266-270, közönségszolgálat: 0365/410-440,0265/266-780. Nyomda: Palatino. A szerkesztőség véleménye nem feltétlenül azonos a szerzők véleményével. 6423578000069 Előfizetés a postahivatalokban, postásoknál és a szerkesztőségben, tel.: 0742-828-647, issn 1220-3475 (print). Hirdetési irodánk nyitvatartási rendje: hétfő, kedd, szerda, csütörtök: 8-16 óra, péntek: 8-15 óra, szombat zárva, vasárnap: 10.30-14.30 óra között. ISSN 1584-3238 (onme) Gáspár István lelkész nőre csak most került sor, hiszen először a székelymosoni műemlék templomot kellett felújítani, utána következett a székelytompai istenháza felújítása, jelenleg pedig folyamatban van a nyárádgálfalvi épület újítása - sorolta a lelkész. Székelysárdon elkezdődött a ravatalozó építése. Az épület helyét a református templomkertben jelölték ki, mivel ide közel van a református és ortodox temető is. A lakosság közmunkában, kézi erővel ásta ki az alapot, a területrendezésben gépi munkával besegített az önkormányzat. A munkában részt vettek más felekezetű és nemzetiségű lakosok is. Az idénre az alap és az aljzatbeton megöntését ütemezték be, de már a falak építése is elkezdődött. Az épületet a református egyházra telepelik, de az egész falu használatára már aki önkéntes adománnyal is hozzájárul, aki pedig nem, az később díj ellenében használhatja. Az önkéntes adományt 100 lejben állapították meg, a munka kezdetén 10 ezer lej össze is gyűlt, a tavasszal újabb gyűjtést szerveznek, ugyancsak 100 lejes összeggel. Az önkormányzat építőanyagot ígért, a lakosság közmunkában építi fel a ravatalozót, befedését pedig két helyi ács fogja levezetni. Az épület mintegy 130 négyzetméter felületű lesz. Ravatalozó is épül A következő évben elkezdik egy új, kisebb, de időtálló templom építését HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK 2019. december 2., hétfő vesek minél szélesebb közönség előtti bemutatása a hangulatos vásár keretében, ahol kávés-, süteményessarok is lesz, forralt bort lehet fogyasztani, és elbeszélgetni az alkotókkal, emellett egyedi ajándékokkal térhetnek haza az érdeklődők. Rendkívüli találkozó a Mikulással December 7-én délelőtt 11 órakor a Máltai-székházban Mikulás-járásra kerül sor, amelyre az unokákat várják a nagyszülőkkel együtt, hogy közösen emlékezzenek Szt. Miklós püspökre. Nem lesz virgács, csak sok finomság, játék, tréfa, ugrabugra, és személyesen lehet beszélgetni a Mikulással. A belépés díjtalan, bejelentkezni a helyek függvényében naponta 9-16 óra között a 0265- 217-799-es telefonszámon lehet.