Népújság, 2023. január (75. évfolyam, 1-24. szám)

2023-01-17 / 13. szám

2023. január 17., kedd ________________________________________________ KULTÚRA_____________________________________________________NÉPÚJSÁG 5 Téli tárlat A Marx József Fotóklub éves szemléje Január 12-én, csütörtök dél­után a marosvásárhelyi Ber­­nády Házban nyílt meg a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub Téli tárlata, amely a tagok (és nem csak) több­nyire tavaly készített alkotá­sait mutatja be. 29 fotós munkáit tekintheti meg a kö­zönség a tárlaton, amelyet Nagy Miklós Kund művészeti író méltatott. Both Gyula, a fotó­klub elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Érdekes szemléje a Marx József fotóklubnak a Téli tárlat, ahol sok­féle koncepcióban elkészített fotó került a falra - mondta a kiállítók nagy többségének munkáját talán több évtizede követő méltató. Egyes, sajátos meglátással, képszer­kesztésben elkészített fotók alá nem is kell odaírni a szerzőt, mert ráis­merhetnek a fotóművészet iránt ér­deklők. Both Gyula, a klub elnöke hangsúlyozta, hogy a klub tagjai igyekeznek a névadó Marx József fotóművész hagyatékát ápolni, a képek nagy része azt a vonalat kö­veti. Tájak, néprajzi jellegű képek, szociofotók dominálnak a kiállítá­son, de látni színházi felvételt és többféle üzenetet rejtő művészfotó­kat is. Sajátosak a tájképek, hiszen az erdélyi környezet adja mindazt, amit csak észre kell venni, meg kell örökíteni. Másrészt - a klub egyik kiemelkedő tevékenységének is kö­szönhetően - a fotósok több alka­lommal vehettek részt Erdély különböző falvaiban fotótáborok­ban, vagy hétvégeken, amikor al­kalmuk adódott megismerni, közelebb kerülni a külföldiek által is oly egzotikusnak, archaikusnak tartott erdélyi életmódhoz, az em­berekhez, s így dokumentum jel­legű életképek, portrék készültek. Ezeket egészítik ki azok a fotók, amelyek egy-egy, még élő hagyo­mányt, szokást örökítenek meg, mint a farsangolás, a disznóvágás. A klubtagok tavaly számos rangos kiállításon sikeresen szerepeltek, több díjat is elhoztak, öregbítve a több évtizedes klub hírnevét, emelve a színvonalat. A díjazott képek közül is láthatunk néhányat a Bernády Ház emeleti kiállítótermé­ben a gyűjteményes kiállításon. A sokszínűség és a sokféleség erőssége a klubnak, a csütörtöki ta­lálkozások lényege, hogy tapaszta­latot cseréljenek a tagok, egymás meglátását, látásmódját megosztva növeljék a fényképek üzenetének színvonalát, minőségét. Jó az, hogy az idősebb generáció - amely „le­tette a garast az asztalra” - mellé az új nemzedékből is felzárkóztak fia­talok, akiknek másfajta szemléletű felvételei is helyet kaptak a tárlaton. Both Gyula elmondta, jelenleg 32 tagja van a klubnak. A marosvásár­helyi vár Szűcsök bástyájában levő székház ajtaja nyitva áll bárki előtt, aki úgy gondolja, hogy a fotográ­fián keresztül van valami mondani­valója a világnak. A Téli tárlat is alkalom arra, hogy azok, akik talán kacérkodnak az ilyen jellegű fotog­ráfiával, megismerjék a tagok mun­káját. Mint ismeretes, az „évi termést” összegző kiállítás mellett a klub a bástyában rendszeres kiállí­tásokat szervez nem csak tagjainak, hanem más erdélyi városokban te­vékenykedő és nemzetközi hírnév­nek örvendő külföldi fotó­művészeknek is. A 2023-as téli tárlaton január vé­géig a következő kiállítók fotóit lát­hatja a közönség: Bálint Zsigmond, Barabási Attila Csaba, Borbély Zol­tán, Both Gyula, Czire Alpár, Cs. Nemes Réka Orsolya, Cseh Ilona, Dubb Tamara, Farkas Szilárd, Fülöp Jenő, Gáli Emese, Gheorghiu Petra A., Incze István, Karácsonyi Zsigmond, Kerekes Péter Pál, Ker­tész Katalin, Lakó Anna, Nagy Bo­tond, Nemes Attila, Pataki Hajnal, Plájás István, Seres Csaba, Simon Erika, Sükösd Sándor, Tamás And­rás, Tímár Zsolt, Tordai Ede, dr. Traian Moldovan és Vajda György. A klub továbbra is várja az érdek­lődőket nemcsak a Téli tárlatra, hanem a bástyában szervezendő, idénre tervezett kiállításokra és ter­mészetesen potenciális tagjaiként is. (vajda) • k­1­1 • 1 V m­ Fotó: Karácsonyi Zsigmond Nyolcéves az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület Világszerte ismerik és elismerik Bírósági bejegyzése hivatalossá válásának nyolcadik évfor­dulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület, mely mozgalmas éveket tud maga mögött, kivéve a koronavírus-járvány okozta megszo­rításokkal teli esztendőt. A tavalyi év is igen sikeres volt. Mi­nekutána 2019-ben az egyesületet tagjai közé fogadta a Genealógiai és Heraldikai Világszövetség, tavaly a Zászlótu­dományi Egyesületek Világszövetségének vált egyetlen romá­niai aktív tagjává. Dr. Szekeres Attila István, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke A Zászlótudományi Egyesületek Világszövetségének Ljubljanában tartott közgyűlésén az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egye­sület tagfelvételi kérelmét a szerve­zet elnöke, dr. Szekeres Attila István, a Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagja tartotta fenn. Az elnök ugyanakkor egyetlen romániaiként, egyetlen magyarként vett részt a 2022. július 11-15. kö­zött Szlovénia fővárosában szerve­zett 29. Zászlótudományi Világ­­kongresszuson, ahol előadást tartott Erdélyi történelmi zászlók címmel, továbbá bemutatta az egyesület által összeállított erdélyi történelmi zász­lósort, amely eredeti zászlók máso­lataiból, illetve a szakirodalomból ismert zászlók rekonstrukcióiból te­vődik össze. Az egyesület köszönetét fejezi Kovászna Megye Tanácsának és Sepsiszentgyörgy önkormányza­tának a világkongresszuson való részvétel, valamint a zászlósor elké­szítésének támogatásáért. Az egyesület elnöke A Szent Ist­ván Rend ornátusa Nagyszebenben című, online tartott előadásával részt vett a Moldovai Köztársaság­ban április 2-án tartott 16. Heraldi­kai Szimpóziumon, a Székely azonosságszimbólumok születése címmel május 21 -én, a székely him­nusz bemutatásának századik évfor­dulója alkalmából tartott tudományos konferencián Sepsi­­szentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban Székely jelképek a kez­detektől napjainkig címmel tartott előadást. Erdélyi történelmi zász­lókról értekezett az elnök a szep­tember 7-9. között a Fogarasi Vármúzeumban tartott éves nem­zetközi szimpóziumon. A legfontosabb magyar címer­­művész, Keöpeczi Sebestyén József életéről és művéről tartott vetített képes előadást Szekeres Attila Ist­ván a Székely Nemzeti Múzeum által szervezett A hónap műtárgya című kiállítássorozat újraindítása alkalmából január 27-én a sepsi­szentgyörgyi Lábas Házban. A hónap műtárgya - a Keöpeczi által készített A Nemes Székely Nemzet ősi címere nevű kompozíció - köré az egyesület közreműködéseként az elnök gyűjtőmunkájának köszönhe­tően Keöpeczi művészetét bemu­tató kamarakiállítást rendeztek be. A Bethlenszentmiklóson szeptem­ber 17-én Zákonyi Botond, Ma­gyarország bukaresti nagykövete által felavatott közösségi ház falait Keöpeczi Sebestyén József címer­reprodukcióival díszítették. A tárlat kivitelezője a Liszt Intézet - Ma­gyar Kulturális Központ, kurátora az egyesület támogatásaként Szeke­res Attila István, Keöpeczi Sebestyén József, a tudós heraldikus és címer­művész címmel tartott előadást az elnök november 4-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület csíki fiókegye­sülete által A nemzeti tudományos­ság és művészetek erdélyi, székelyföldi kiválóságai címmel a magyar tudomány napja alkalmából szervezett konferencián a Sapientia EMTE Csíkszeredai karán. Az egyesület elnöke a Csíkszere­dai városházán A honfoglalás élőitől az Európai Unió utánig című soro­zat keretében Címereink Székelyföl­dön címmel tartott előadást november 4-én. A Szacsvay Akadé­mia keretében a nagyváradi Léda­­házban két előadása hangzott el november 10-én: Címereink, külö­nös tekintettel a Partiumra, illetve A közigazgatási címerek elfogadtatá­sának göröngyös útjai. November 22-én az Erdővidéki Közművelő­dési Napok bodosi rendezvényén a Budai Kamilla Közösségi Házban Székely jelképek tegnap és ma cím­mel hangzott el előadása. Erdély címeréről és címerképei­ről, valamint erdélyi történelmi zászlókról tartott előadást az elnök augusztus 12-én Bálványoson, az Erdélyi Találkozások csoport nyári táborában. Az augusztus 12-14-e között szervezett nagyajtai Várfesz­tiválon Címereink című népszerű­sítő előadását követhette a közönség. A Tusnádfürdőn szerve­zett 31. Bálványosi Nyári Szabad­egyetem és Diáktábor keretében a csíkszépvízi Székely Határőr Em­lékközpont július 21-i bemutatko­zóján Szekeres Attila István is részt vett, ugyanis kurátorságával, az egyesület közreműködésével szé­kely címersor is helyet kapott a köz­pont lépcsőfeljáróban. Címeres zászlót avatott március 7-én a marosvásárhelyi Kultúrpalo­tában tartott gálán a megalakulása harmincadik évfordulóját ünnepelő Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. A címert és zászlót az egyesület adományaként Szekeres Attila István tervezte. Az egyesület három állásfogla­lást is kiadott az elmúlt évben. Feb­ruár 7-én El a kezekkel a címerekről! címmel a Székelyudvarhely címerét ért nemtelen támadás és visszhang­jának kigyűrűzése kapcsán fogal­mazott meg néhány szakmai tételt. A március 15-i nemzeti ünnephez közeledve Tiszteletet a zászlónak! címmel tájékoztatta a piros-fehér­­zöld lobogót kitűzni óhajtókat arról, mi a különbség az állami és a nem­zeti zászló között. A Sepsiszent­györgy és Kovászna megye zászlaját ért támadások és főleg „az úgynevezett igazságszolgáltatás döbbenetes ítéletei” kapcsán június­ban El a kezekkel a zászlókról! cím­mel közleményben tudatta állásfoglalását az egyesület. A tavaly júliusban a 29. Zászló­tudományi Világkongresszuson elő­adással való részvételen kívül számos korábbi sikeres nemzetközi szerepléssel büszkélkedhet az egye­sület. Elnöke előadással ott volt a 32., 33. és 34. Genealógiai és Cí­mertani Világkongresszuson 2016­ban Glasgow-ban, 2018-ban a franciaországi Arras-ban, 2021 -ben Madridban, a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson 2017-ben Lon­donban, a 4. Európai Címer- és Zászlótudományi Konferencián 2018-ban a lengyelországi Cieszyn­­ben, a Nemzetközi Genealógiai Akadémia 11. tudományos kollok­viumán 2019-ben Varsóban. (2020- ban a koronavírus-járvány miatt a nemzetközi szakkonferenciák elma­radtak.) StelR­nM'E ,raWik, l*° hcraUM'5 de lírai»!1 várnán He vexid­ological Associa­ ­ivemmental and norv-pioíit vJt it útion which studies -vis established ir 2014 vexiUoiogy isvlvanjan heraldry ane Hcnu if .Midl-on:« au­a»iV«: A Zászlótudományi Egyesületek Világszövetségének közgyűlésén Szekeres Attila István fenntartja az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület tagfelvételi kérelmét Fotó: Heraldica Slovenica

Next