Nimrod, 1926 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1926-01-01 / 1. szám

NIMROD bőrére menő szabadalomsértés. Fődolog az, hogy hívás után mindenfelé erősen és készenlétben figyeljünk, mert soha sem tudjuk, hogy honnét jelenik meg a vendég, aki néha éppenséggel nem is akar lekésni a lakomáról, máskor pedig olyan nesztelenül érkezik, hogy már csak azt vesszük észre, hogy mellettünk van, vagy pedig a fa alatt áll és figyel előre. Az első hívási aktus után várunk 15 percet és még egyszer azt megismételve, ha semmi sem jelentkezik, akkor úgy 500 lépéssel távolabb új helyet választunk és ott kezdjük a hívást elölről. — Itt megjegyzem, hogy nekem már jött róka harmadik hívás után is, amely azért nem jött az első 2-re, mivel a tőlem úgy 250 lépésre levő lyukból, csak 3-ik hívásomat hallotta kibúvása, illetve szendergő álmai után. A hívás mindig akkor a legsikeresebb, hogy ha vendégeink ki vannak éhezve, ez pedig akkor van, ha a földeket meglehetős vastagon borítja a tartós hó. A nap bármely szakában hívhatunk, de legjobb téli délután 1/A órától 5-ig és mindenesetre éjjel holdvilágnál. Szepesi Miklós. 3 A fegyverviselési engedély, annak kiadása és illetéke. Szlovenszkó Teljhatalmú Miniszterétől. 46.155/1925. odd. adm. 5. sz. Bratislava, 1925. okt. 26. Valamennyi zsupáni és járási hivatalnak, a rozsnyói zsupáni expoziturának, valamennyi rendőrigazgatóságnak és kapitányságnak és a bratislavai országos csendőrparancsnokságnak. A fegyvertartási és fegyverviselési engedélyek kiadása az illetékes hivatal számára szabad megfontolás tárgyát képezi, amennyiben egy jogilag rendezett államban a polgárság vagyon és életbiztonságáról eléggé gondoskodva van, azért nem engedhető meg, hogy a polgárság biztonságát saját fegyverével védje. És az ősember kitört egy suhangot az erdőn, megpörgette azt hatalmas markában s megelégedetten indult — most már — vadászni. Eleinte kissebb állatokat támadott, melyektől nem kellett tartania, melyeknek elejtésére elegendő fegyver volt a fadorong is, s vállalkozásai, vadászatai fényesen eredményeztek. A vad még nem félt az embertől, bevárta közelre gyanútlanul, míg csak a hatalmas fabunkó süvítve csapott homlokára. Az ütés azonban nem mindig volt halálos, a vadnak, a mármár kész zsákmánynak, sikerült elmenekülni, s ez már óvatosabb volt, már nem várta be többé üldözőjét. Bántotta azonban az embert is, hogy zsákmánya — fegyverének tökéletlensége miatt — kezei közül kisiklott. Arra már ösztönszerűleg rájött, hogy dorongjával hatásosabb eredményt ér el, ha annak vége súlyosabb, eltökélte tehát azt még mesterséges módon is súlyosabbá tenni. Alkalmas kődarabot keresett, azt szívós indákkal, majd állati belekkel szorosan reákötözte a korong végére s igy megszületett a kőbalta, kőbuzogány. Az eredmény megfelelt várakozásának. Ezek a fegyverek azonban csak közeli támadásoknál váltak be, idővel pedig, mihelyt az üldözött vad megismerte benne legveszedelmesebb ellenségét, már nem várta be annyira, hogy a dorong vagy kőbalta csapása elérje, már menekült az ember elől. Újabb probléma: a leleményes ősember nem esett kétségbe, belátta, hogy fegyverei tökéletlenek, miért is megtanulta az otromba s lehetetlen súlyelosztásu kőbaltát és kőbuzogányt félelmetes pontosággal hajítani s egy véletlen reávezette a parittya készítésére és kezelésére. Mire a vad annyira elbátortalanodott, hogy a kőbalta elhajítását sem várta be, megpróbálta észrevétlenül belopni vagy lelőhelyen közelbe várni. Íme a cserkészet, a les mint az ősember vadászati módjai. A vad félénksége azonban a fegyverkészítést is Eddig Szlovenszkón, mint a magyar jog egy részterületén, a fegyvertartás és viselés kérdése még nem volt egyöntetűen rendezve. Az egyes régi kismegyék területén (a régi Pozsony, Nyitra, Zólyom, Nógrád, Komárom, Bars, Trencsén, Hont, Zemplén és Gömör-Kishontmegyék) még most is létezik szabályrendelet, amely a volt magyar belügymin. 76.965/1861. sz. normativ (irányadó) szabályrendelete alapján adatott ki, amellyel az abszolutizmus korából származó 51.579/1891. számú, jóvá nem hagyott rendelet érvényét vesztette s a municipiális szervezeteknek egyidejűleg meghagyatott, hogy ezt az állapotot, amig országosan rendezve nem lesz, a helyi viszonyokra való tekintettel szabályrendelettel rendezzék. A mostani XVII. és XVIII. zsupa egész területén a régi megyei szabályrendelet érvényes, melynek hatálya az említett megyék területére kiterjesztetett. Az összes többi itt nem említett régi kismegyék területén a volt magyar belügymin. 1914. július 27-én kelt, 5476 sz. rendelettel kiadott fegyvertartási és viselési tilalom van érvényben, melynek hatálya az 1914. augusztus 1-én kelt, 5735. számú miniszteri rendelettel az összes megyék és önkormányzati joggal felruházott városok területére kiterjesztetett és a 168/1922. sz. törv. és rend.tárának I. szab. 1. §-a alapján, mint az 1912. törv. XLIII. t.cikke szerint kiadott intézkedés mostanáig is érvényben hagyatott. Ezek szerint Szlovenszkó területének legnagyobb részén nincs fegyvertartási szabályrendelet, hanem a fegyverviselési engedély az illetékes hivatalok engedélyezésétől függ és aki a törvény ellenére fegyvert tart, az a megyei szabályrendelet, ahol pedig az nem létezik, az említett 5476/1914. sz. min. rendelet értelmében büntetendő. A fegyvertartási engedély kiadásánál az illetékes hivatalok a közbiztonságot szem előtt tartani kötelesek s fegyvertartás nem engedélyezhető olyan személyeknek, akik teljes mértékben meg nem bízhatók. Ebben a tekintetben a csendőrség relációja a mérvadó (593/1919. adm. sz. körlevél) és kivételt képeznek az állami hivatalnokoknak kiadott fegyvertartási és viselési engedélyek (57.690/1924. adm. V. számú körlevél.) A vadászfegyverviselési engedélyek kiadásánál tanácsos, hogy a befolyásolta. A lesbeülő vagy cserkésző vadász nem járt mindig eredménnyel fegyverei tökéletlensége miatt. Távolabbra ható s az idomtalan bunkónál könnyebben kezelhető fegyver kellett, s a vadászó ősember leleményessége uj fegyver szerkesztésére vezetett. Elkészült a kőhegyi dárda s a kőhegyi nyíl. Ilyen fegyver birtokában az üldözöttből támadó lett, eddigi legveszedelmesebb ellenségeit, a ragadozó állatokat most már ő kereste fel, egyrészt mert le akart velük számolni, másrészt meg ami reá nézve sokkal fontosabb volt, hogy tapasztalta csuhájuk sokkal előnyösebb felhasználását, a növényevőkénél, hogy a legjobb, legtartósabb és legmelegebb ruhát az időjárás szélsőségei, viszontagságai ellen ezektől nyerheti. Most már megismeri minden vad az embert, már a leghatalmasabb növényevő a Mammuth is menekülni kénytelen a családostul, nemzetségestül reá támadó ember elől; a nádasok sűrűségeiben keres búvóhelyet, menedéket, melynek lágy ingoványos talaja azonban nem bírja el a hatalmas testű állatot, besüpped, s a reátámadó embertömeg dárdái, nyíl- és kőzápora alatt elvérzik. Az ősember tort ül, kéjes élvezettel issza a meleg piros vért s marcangolja az édes, friss húst. Minél jobban kifejlődött így a vadászat iránti hajlam az ősemberben, annál találékonyabbá lett a különféle eszközök és módok alkalmazásában. A fogóvermek készítése már ismeretes az ősember előtt is, melyek használatát már akkor azzal a tökéllyel gyakorolta, amint azt napjainkban alkalmazzák. Felismeri eddigi vadászvetélytársában — a kutyában — a használható szövetségest, igyekszik őt magához édesgetni ami sikerül is s ezidőtől kezdve vadászatainál hathatós segítőtársa. A sólyomban is felismeri a tanulékonyságot s megkezdi vele a kisérle-