Nimród, 1920 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1920-08-01 / 8. szám
114 NIMRÓD 0———*urii\jmr»y—^ —mpfi ili‘iuYi 1920. AUGUSZTUS HÓ. TISZTELT OLVASÓINKHOZ! Főfoglalkozásom — mint oki gazdát — arra kényszerít, hogy ez év őszén ismét visszatérjek a földhöz, az ekéhez s itt hagyjam a fővárost. Ennélfogva bármennyire sajnálom is, le kell mondanom a «Nimród» szerkesztéséről, mivel a felelősségteljes szerkesztői teendők a vidékről fizikailag sem volnának elláthatók. 1916 óta, immáron tehát négy éve szerkesztettem a «Nimród»-ot, a legválságosabb időkben és hogy sikerült a magyar vadászközönség ízlését eltalálnom, mutatja az a nagy szeretet és dicséret, mellyel lapunkat az egész ország vadászközönsége elhalmozta és a magyar vadászok hatalmas tábora, mely zászlónk alá sorakozott. Most, hogy búcsúzom mint szerkesztő szeretve tisztelt olvasóközönségünktől, szívemből köszönöm a «Nimród» iránt megnyilvánult ezen szeretetüket; én mindenkor a magyar vadászat felvirágoztatásán munkálkodtam és odaadó munkásságomat jutalmazva látom a magyar vadászoknak ama szeretetében, mellyel a «Nimród»-ot körül vették. És búcsúzóul röviden csak arra kérem mélyen tisztelt olvasóinkat, tartsák meg továbbra is ebben a szeretetben a «Nimród»-ot, ami, azt hiszem, annál könnyebb lesz, mert utódom ,a felelős szerkesztői állásban kedves régi barátom, Kittenberger Kálmán, a híres magyar afrika-vadász. Kittenbergert nem kell a magyar vadászközönségnek külön bemutatnom. Ismerik és becsülik őt mindnyájan, lapunknak eddig is főmunkatársa volt, mióta hazakerült hatodféléves indiai angol internáltságából. Búcsúzom tehát a mai számmal mint felelős szerkesztő, de azért nem szűnök meg a magyar vadászat fellendítésén továbbra is tőlem telhető meg dolgozni e lapok hasábjain. Az új szerkesztő és a kiadótulajdonos kívánságára szívesen vállalom továbbra is az annyira fontos «Vadászeb'»-rovat szerkesztését, melyet a vidékről is képes leszek irányítani. Budapest, 1920 augusztus hó. Vadászüdvözlettel lovag Kerpely Béla. A VADÁSZATI JOG MINT MONOPODUM. Irta: Dr. Vantsó Gyula. A szerkesztőség szíves engedelmével Agricolának a vadászat ügyének újjászervezéséről írott cikksorozatához kívánok néhány gondolatot hozzáfűzni Nem is az egész értékes közleményhez, hanem annak csupán egy részéhez, amely a vadászati jog monopóliumának eszméjét veti fel. Valószínű, hogy ettől sokan idegenkednek. Érett megfontolás után azonban mindenkinek be kell látnia, hogy legalábbis egy monopóliumszerű állami irányításra feltétlenül szükség van, akár eltolódnak vadászati szempontból hátrányosan a birtokreform következtében a vadászterületek alakulásai, akár nem. Alig lehet tagadni, hogy ma Magyarországon a vadászati jog felhatalmazást ad birtokosának vadászati rablógazdálkodás folytatására. A vadászati jog ma egyenlő a korlátlan vadpusztítás jogával. Az, akinek elegendő ideje és pénze van és csak valamennyire is tudja kezelni a vadászfegyvert, a hatesztendős bérleti időtartam alatt úgy kipusztíthatja bármelyik területnek akár apró, akár nagy vadállományát, hogy évek fáradságos munkájába kerül — ha ugyan lehetséges, — a rablógazdálkodás jóvátétele. Ám csúfolják maradinak felfogásomat, én mégis azt vallom és ezt kívánja az állam érdeke is, hogy amint a vadászat megszűnik nemes értelemben vett sport, mondjuk , úri kedvtelés lenni és üzletté fajul, abban a pillanatban elérkeztünk a vadászati rablógazdálkodáshoz. Az, aki arra spekulál, hogy a vadászbért «kilője» és uzsoraáron adja az albérleti jegyeket, vagy magához hasonló társaival hadjáratot indít mindennek lepuffantására, ami fut vagy repül, szerintem aligha érdemli meg a vadász nevet. A vadpusztításnak nem szabad megadni azt a lehetőséget, hogy kenyérkereseti forrás legyen. Egyedül a vadóvás és a vadtenyésztés terén vagyok hajlandó kalapot emelni a professzionizmus előtt, a gescheftelő vadászati jog tulajdonosát azonban ép oly kártékonynak tartom, mint a vadaskertekben a hiúzt, vagy a fácánosban a rókát. És ezeket a «vadjágereket», ezeket a rablóvadászokat leginkább a községi vadászterületek bérbeadásának mai rendszere szaporította el gomba módjára. Demokrácia ide, demokrácia oda, annyira nem szabad hasravágódni jelszavak előtt, hogy azokért az ország vadállományában rejlő milliós értékeket Csáky szalmájává tegyük. Jöjjön az állami monopólium! Ezt természetesen nem szabad kiterjeszteni azokra a birtokokra, amelyeken a vadat annak rendje és módja szerint óvják és vadásszák, de igenis kiterjesztendő minden más földterületre, tehát elsősorban a községi határokra oly módon, hogy a vadászati jogot az állam veszi kezelésbe és abból eredő bevételekből a községet bizonyos térítésben részesíti. Az állam azután az okszerű vadevásnak megfelelő szigorú feltételek mellett adja az illető területeket elsősorban jóváhagyott alapszabályokkal rendelkező vadászati egyesületeknek, vagy társaságoknak, esetleg szigorú mértékkel mérendő egyéneknek. A vadőr-