Nimród, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974-01-10 / 1. szám

Boldog új esztendőt - jó vadászatot! ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ A búcsúzó esztendő mindenütt lezár egy sza­kaszt, egyedül talán a vadászat az, amely rend­hagyó módon nem igazodik a naptári esztendő­höz. A vadászkalendárium még két hónapig szö­vetkezik az új esztendővel s dédelgeti lapjain a pirosbetűs vadásznapokat. A vadászok számadá­sa még odább van kicsit, mégis az óév búcsúz­tatása nem múlhat el anélkül, hogy számot ne adjunk magunknak az 1973. esztendőről. Nehéz néhány sorban mérlegre tenni mindazt, ami ez alatt az egy esztendő alatt történt. Idén nem búcsúztathatunk olyan nagyszabású ese­ményt, mint két évvel korábban a Vadászati Vi­lágkiállítást, amely egyedülállóan fémjelezte az 1971-es esztendőt. Mégis jó érzéssel és büszke­séggel tekinthetünk vissza az elmúlt időszakra. A vadgazdálkodás és a vadászati kultúra terén fejlődésünk töretlen. Vadásztársaságok életében is egy minőségileg is új korszak kezdődött. Mint­egy száz termelőszövetkezeti és vadásztársasági elnök közreműködésével születtek fontos dönté­sek, alapvető kérdések tisztázódtak a második palotási tanácskozáson, amelyek eredményekép­pen a vadgazdák és mezőgazdák egyre gyakrab­ban keresik az együttműködés gyümölcsözőbb formáit, lehetőségeit. „A vad a mezőgazdaság esztétikai tartozéka.” Ez a mondat a palotási tanácskozáson hangzott el egy olyan termelőszövetkezeti elnök felszólalásá­ban, aki soha nem vadászott. Mégis ezzel az egyetlen tömör mondattal alapvetően foglalta össze vadászok és mezőgazdászok minden eddigi törekvését és az együttműködés szükségességét. Első ízben jött létre törvényes fórum, hogy rendszerbe foglalja íratlan vadásztörvényeinket, a vadászetika szabályait. Fekete István fél év­századdal ezelőtt így írt a vadászetikáról: „A vadásznak nagyon sok olyan alkalma van, hogy törvénytelen módon, vagy eszközökkel gyakorolja a vadászatot. Ha tehát nincs valaki­ben belső vadásztörvény, a vadászetika, úgy az írott törvény nem sokat ér. Ma már a vadgaz­­daság magas fokú szervezettsége, ellenőrzése folytán elenyésző az olyan törvénytelen csele­kedetek száma, amelyek a vadgazdálkodás ér­dekeit számbavehetően befolyásolnák. Vadászeti­kára azonban talán nagyobb szükség van, mint valaha.” Hosszú ideje lappangó, de konkrétan meg nem fogalmazódott igényt elégített ki a MAVOSZ Országos Vadászetikai Bizottságának megalaku­lása. A széles körű érdeklődés, a Nimród hasáb­jain hangzó élénk polémia, a megjelent glosszák, vitacikkek mindennél ékesebben bizonyították szükségességét. Az óesztendőben minden korábbinál szorosab­ban kapcsolódott össze vadászok és természetba­rátok, természetvédők közös célja és együttmű­ködésük sokrétű lehetősége. A környezetvédelem mindannyiunkat figyelmeztető szüntelen csengő­bongó vészharangja szólított bennünket közös táborba. Nem egy látványos és szerényebb akció jelezte a vadászok környezetvédő, természetvédő tevékenységét. A balassagyarmati vadmadár pi­henő, az Égerláp megmentésére indított országos akciót éppen a helyi vadásztársaság kezdemé­nyezte. A közvélemény, pedagógusok, tudósok, természetbarátok hozzászólása az országos sajtó­ban bizonyította, hogy a természettel szüntelen kapcsolatban álló vadászok teljesítik a vészcsen­gő szerepét veszélyeztetett természeti kincseink védelmében. Fontos állomás a búcsúzó esztendő a fiatalok, a vadászutánpótlás nevelésében is. A legnehe­zebb dolga talán a „legfiatalabb bizottságnak”, a MAVOSZ Ifjúsági Bizottságának van, hiszen nem támaszkodhat korábbi alapelvekre, kialakult szabályokra, szokásokra. A fiatalok és a vadászat kapcsolata új irányelvek kialakítását igényli. A jövendő vadászgenerációk nevelése fontos fel­adat, hiszen nemcsak a sport, a szórakozás, ha­nem a dolgos hétköznapok sok munkája, fel­adata is rájuk vár. Egyre több vadásztársaságunk tagsága ismeri fel, hogy igenis szükség van a fia­talok energiájára, ötleteire, és egyre több helyütt veszik fel fenntartás, előítéletek nélkül a fiata­lokat. Eddig a rövid, eseményszerű visszatekintés. Szólnunk kell még a dolgos hétköznapokról, a fácántelepeken, a vadászház építkezéseken eltöl­tött sok-sok óra társadalmi munkáról. Enélkül nem lenne teljes a kép, mert ezeknek a kevésbé látványos, de annál több munkát rejtő óráknak köszönhetőek a szép vadászatok, a szép terítékek, amelyeknek éppen most, ezeken a havas téli na­pokon vagyunk részesei. Rövid az idő, hiszen a köszöntő csak addig tart, amíg összecsendülnek a poharak. Vessünk számot, búcsúztassuk el az óév vadászélményeit a halódó öreg esztendővel és tekintsünk az újak elé. Kívánok ehhez jó egészséget és a Magyar Va­dászok Országos Szövetsége Intézőbizottságának nevében vadászélményekben gazdag új esztendőt minden kedves vadásztársamnak. VALLUS PÁL

Next