Nimród, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974-01-10 / 1. szám
Boldog új esztendőt - jó vadászatot! ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ A búcsúzó esztendő mindenütt lezár egy szakaszt, egyedül talán a vadászat az, amely rendhagyó módon nem igazodik a naptári esztendőhöz. A vadászkalendárium még két hónapig szövetkezik az új esztendővel s dédelgeti lapjain a pirosbetűs vadásznapokat. A vadászok számadása még odább van kicsit, mégis az óév búcsúztatása nem múlhat el anélkül, hogy számot ne adjunk magunknak az 1973. esztendőről. Nehéz néhány sorban mérlegre tenni mindazt, ami ez alatt az egy esztendő alatt történt. Idén nem búcsúztathatunk olyan nagyszabású eseményt, mint két évvel korábban a Vadászati Világkiállítást, amely egyedülállóan fémjelezte az 1971-es esztendőt. Mégis jó érzéssel és büszkeséggel tekinthetünk vissza az elmúlt időszakra. A vadgazdálkodás és a vadászati kultúra terén fejlődésünk töretlen. Vadásztársaságok életében is egy minőségileg is új korszak kezdődött. Mintegy száz termelőszövetkezeti és vadásztársasági elnök közreműködésével születtek fontos döntések, alapvető kérdések tisztázódtak a második palotási tanácskozáson, amelyek eredményeképpen a vadgazdák és mezőgazdák egyre gyakrabban keresik az együttműködés gyümölcsözőbb formáit, lehetőségeit. „A vad a mezőgazdaság esztétikai tartozéka.” Ez a mondat a palotási tanácskozáson hangzott el egy olyan termelőszövetkezeti elnök felszólalásában, aki soha nem vadászott. Mégis ezzel az egyetlen tömör mondattal alapvetően foglalta össze vadászok és mezőgazdászok minden eddigi törekvését és az együttműködés szükségességét. Első ízben jött létre törvényes fórum, hogy rendszerbe foglalja íratlan vadásztörvényeinket, a vadászetika szabályait. Fekete István fél évszázaddal ezelőtt így írt a vadászetikáról: „A vadásznak nagyon sok olyan alkalma van, hogy törvénytelen módon, vagy eszközökkel gyakorolja a vadászatot. Ha tehát nincs valakiben belső vadásztörvény, a vadászetika, úgy az írott törvény nem sokat ér. Ma már a vadgazdaság magas fokú szervezettsége, ellenőrzése folytán elenyésző az olyan törvénytelen cselekedetek száma, amelyek a vadgazdálkodás érdekeit számbavehetően befolyásolnák. Vadászetikára azonban talán nagyobb szükség van, mint valaha.” Hosszú ideje lappangó, de konkrétan meg nem fogalmazódott igényt elégített ki a MAVOSZ Országos Vadászetikai Bizottságának megalakulása. A széles körű érdeklődés, a Nimród hasábjain hangzó élénk polémia, a megjelent glosszák, vitacikkek mindennél ékesebben bizonyították szükségességét. Az óesztendőben minden korábbinál szorosabban kapcsolódott össze vadászok és természetbarátok, természetvédők közös célja és együttműködésük sokrétű lehetősége. A környezetvédelem mindannyiunkat figyelmeztető szüntelen csengőbongó vészharangja szólított bennünket közös táborba. Nem egy látványos és szerényebb akció jelezte a vadászok környezetvédő, természetvédő tevékenységét. A balassagyarmati vadmadár pihenő, az Égerláp megmentésére indított országos akciót éppen a helyi vadásztársaság kezdeményezte. A közvélemény, pedagógusok, tudósok, természetbarátok hozzászólása az országos sajtóban bizonyította, hogy a természettel szüntelen kapcsolatban álló vadászok teljesítik a vészcsengő szerepét veszélyeztetett természeti kincseink védelmében. Fontos állomás a búcsúzó esztendő a fiatalok, a vadászutánpótlás nevelésében is. A legnehezebb dolga talán a „legfiatalabb bizottságnak”, a MAVOSZ Ifjúsági Bizottságának van, hiszen nem támaszkodhat korábbi alapelvekre, kialakult szabályokra, szokásokra. A fiatalok és a vadászat kapcsolata új irányelvek kialakítását igényli. A jövendő vadászgenerációk nevelése fontos feladat, hiszen nemcsak a sport, a szórakozás, hanem a dolgos hétköznapok sok munkája, feladata is rájuk vár. Egyre több vadásztársaságunk tagsága ismeri fel, hogy igenis szükség van a fiatalok energiájára, ötleteire, és egyre több helyütt veszik fel fenntartás, előítéletek nélkül a fiatalokat. Eddig a rövid, eseményszerű visszatekintés. Szólnunk kell még a dolgos hétköznapokról, a fácántelepeken, a vadászház építkezéseken eltöltött sok-sok óra társadalmi munkáról. Enélkül nem lenne teljes a kép, mert ezeknek a kevésbé látványos, de annál több munkát rejtő óráknak köszönhetőek a szép vadászatok, a szép terítékek, amelyeknek éppen most, ezeken a havas téli napokon vagyunk részesei. Rövid az idő, hiszen a köszöntő csak addig tart, amíg összecsendülnek a poharak. Vessünk számot, búcsúztassuk el az óév vadászélményeit a halódó öreg esztendővel és tekintsünk az újak elé. Kívánok ehhez jó egészséget és a Magyar Vadászok Országos Szövetsége Intézőbizottságának nevében vadászélményekben gazdag új esztendőt minden kedves vadásztársamnak. VALLUS PÁL