Nimród, 1990 (110. évfolyam, 1-24. szám)

1990-01-15 / 1. szám

LAPZÁRTA UTÁN A vadászati törvény tervezetének legutóbbi változatára érkezett véle­ményeket december elején össze­sítették a MÉM-ben. A tapasztala­tokról dr. Borbély Gyula főosztály­­vezető tájékoztatta lapunkat. A tárcaegyeztetés során a főha­tóságok és a tanácsok többsége, valamint a MAVOSZ a törvényterve­zet A, más érdekképviseleti szervek pedig a B változatát támogatják. Va­lamennyi vélemény összecseng ab­ban, hogy a törvényben megfelelő szerepet kapjon a vadvédelem, az erdő-, mező- és vadgazdálkodás összhangjának megteremtése, és az ökológia. Új vonás, hogy megje­lent a települési önkormányzat, és már a jövőre gondolva jogosítványt igyekeznek szerezni a vadászati jog hasznosítására. A városok, köz­ségek úgynevezett „települési tulaj­dont” kívánnak szerezni (értelem­szerűen a közigazgatásilag hozzá­juk tartozó földterületen), és része­sülni akarnak a területükön folyó vadgazdálkodás hasznából. Nincs egységes álláspont a vad­­gazdálkodás tervezésében. A gaz­dálkodók a lazább, kisebb kötöttsé­gekkel járó tervezést szorgalmaz­zák, a többiek viszont a szigorú, kötött formát látják a jövő útjának. Nagy általánosságban elfogadják a legkisebb hasznosítható terület­­nagyságnak javasolt 4000 hektárt, de a javaslatok között szerepel 500 és 2000 hektár is. Abban azonos a vélemény, hogy mindenütt meg kell állapítani az optimális apró- és nagyvadállományt, azaz azt a vad­mennyiséget, amelyet egy adott te­rületen fenn kell tartani. Az erdei vadkárnál a többség az objektív felelősség, a kisebbség pe­dig a PTK szerinti vétkes felelősség megállapítását kívánja. Bár nem kötődik szorosan ehhez a gondolat­hoz, de lényeges javaslat, hogy a törvény megszületése után sokan a régi haszonbérleti szerződések azonnali felmondását, és újak meg­kötését kérik. Ez a vadászterületek újrafelosztását jelentené... A Gazdasági Deregulációs Ta­nács a tárca összes jogszabályát március végéig felülvizsgálja. El kell dönteni, hogy mi marad, mi szű­nik meg és mit kell átalakítani. Ez a munka vár most ránk a 30/1970 (XII. 24.) számú MÉM rendelet esetében. Azt kérjük a vadászoktól, adjanak ötleteket, hogyan módosítsuk a tör­vény megszületéséig a vadászatról szóló miniszteri rendeletet és a hozzá tartozó egyéb szabályzókat. Az a vadászember-aki a természet képeskönyvébe nemcsak belefirkál­ni, hanem abból olvasni is képes­­szinte lépten-nyomon látja, tapasz­talja az állatvilágban a létért folyó küzdelmet. Ez a harc kemény, de tisztességes. Tétje a túlélés, győz a jobbik, az ügyesebb, a tapasztal­tabb, a gyorsabb, az, akiben a többi­nél egy csipetnyivel több van. A ve­rebet hiába nevezik ki vagy választ­ják „demokratikusan” karvallyá, csak a rövidebbet húzhatja. De a csapatbikát kerülgető mellékbikák közül is csak annak van esélye, aki rátermettségét be tudja bizonyítani. Ilyen egyszerű az egész, ha műkö­désképtelenné válik az a sokat em­legetett kontraszelekció, hiszen ma már mindenki tudja, hogy csak a me­sékben létezik, hogy a szegény em­ber legkisebb fia - érdemei elisme­rése mellett - benősül a királyi csa­ládba. Dönthet élet és halál felett, és a fele királyságon kívül még a világ­szép királykisasszony is a lába elé omlik. Itt a meséknek vége szakad és soha sem tudjuk meg, hogy a fur­fangos legény uralkodásával fölvi­­rágoztatta vagy éppen a tönk szélé­re juttatta országát. Választások sora előtt áll az or­szág, a szűkebb közösségek, a va­dásztársaságok is. A jelölő bizottsá­gok „józan" érvrendszerében is alaposan csökkent a fegyverarze­nál. Bizonyára nincsenek kevesen azok, akiknek hiányzik a „jól bevált” Ejtőernyő védőháló, a védőruha és így a dön­tések egyéni felelőssége a sokévti­zedes gyakorlattal ellentétben ösz­­szehasonlíthatatlanul nagyobb. A sokat emlegetett hármas követel­ményből mára már csak egy ma­radt: a szakmai hozzáértés. Nem kell senkivel „egyeztetni”, nem le­het a felelősséget magasabb fóru­mokra hárítani, leszólalni, áttelefo­­náltatni. A kézi vezérlés módszeré­nek - reméljük egyszer és minden­korra - lőttek. Nem számít senki és semmi, csak a többségi akarat, amely előtt a szakmai tudás, min­den más szempontot megelőzve ki­állhatja a próbát. Sajnos, igen sok jel mutat arra, hogy a vadászat-vadgazdálkodás szakterületét is meglehetősen so­kan tekintik ejtőernyős célbaugrási kísérletnek. Annak ellenére, hogy a zöld kalap - mint annyi más „jel­kép” - társadalmi presztízse a köz­ismert okok miatt jelentősen csök­kent, mégis sokan fáradoznak azon, hogy széllel bélelt ernyőjüket zuha­nás közben ebbe az irányba kormá­nyozzák. Ifjú vagy kevésbé ifjú „titá­nokról” van szó, és a baj csak azok­kal van, akiknél a kiválasztás döntő szempontja, hogy „ti­tán” tudtak ve­le valamit kezdeni. Csakhogy a mi kutyánk kölykéről is sokszor kide­rült már, hogy sem ugatni, sem ha­rapni nem tud. Akkor meg miért kel­lene ezt erőltetni? Végtére is bárki, előbb-utóbb megtanulhatja a „ház­őrzést” a saját és a közösség pén­zén, de ha nyugodtan akarunk alud­ni, olyat kell keresni, aki a tandíjat megbízójának később vissza is tud­ja fizetni. Tulajdonképpen mindegy kire, miért, milyen kiváló pedigrék és plecsnik alapján szeretné há­zunk őrét ránk tukmálni, csak a vá­sárlás - vagy az alapos bevásár­lás — után derül ki, alkalmas-e a feladatra, vagy sem. Választásról beszélünk, azokról a vadásztársasági vezetők kivá­lasztásáról, akiknek a feladata egé­szen más lesz, mint a pangás évei­ben. Ha valamikor, most nem lehet melléfogni, tévedni, mert a hibák kijavítására már nem lesz idő. Ala­posan meg kell nézni kinek, mi van a hátizsákjában, mert az ernyő itt már semmit nem ér, sőt nemcsak az ugrót érheti nyaktörés, hanem azokat is, akik biztatták, vagy csak az egészet alulról nézték. Az egyik igen súlyos vád - amely a viták során igencsak sokszor el­hangzott - az úgynevezett dilettan­tizmus. Ismerjük be, akad ilyen is bőven, de ezzel korántsem a vadá­szok voltak egyedül. De elenyésző­en kevés olyan társaság akad eb­ben az országban, ahonnan hiá­nyoznának a szakemberek. És ha ez a legfontosabb szempont, akkor az ilyen feladatokat rájuk kell bízni! Különösen akkor, ha egyáltalán ket­tő közül választani lehet. H. ZS. LEVÉL­I­­ÁLTÁSAINK Eredetileg „Megjegyzés nélkül” kívántuk hagyni az 1989/13. számunkban megjelent „Tüske a köröm alatt" című „Nagy László, Szeged” aláírási levelet. A levélíró egy autós orvvadász-történetet és ennek emberi tanulságait fogalmazta meg. A cikkben az áll, a szerző „hogy a lelkileg nyomasztó élménytől” sza­baduljon, azonnal fölhívta „a megyei fővadászt, M. I.-t” és kérte az intézkedését. De ez elmaradt... A lap megjelenését követően két helyreigazítási kérelmet kapott szerkesztőségünk. Marsovszky István a Csongrád Megyei Tanács vadászati felügyelője-aki­­nek monogramja egyezik a cikkben leírt illetékes­sel illetőleg Dragon József, a MAVOSZ Csongrád megyei fővadásza arra kért bennünket közöljük, hogy a levél írója sem telefonon, sem személyesen nem kereste meg őket... ezért a cikkben leírtak nem felelnek meg a valóságnak! A helyreigazítási kérel­meknek - miközben az érintettektől elnézést ké­rünk - készséggel teszünk eleget, ugyanis a levél írója otrombán „átverte” szerkesztőségünket és - rajtunk keresztül - becsapta az Olvasókat. A törté­net, mint ezt dr. Nagy László utólag előadta, az 1970- es évek elején játszódott, nem emlékszik már arra, hogy kinek az intézkedését kérte, s az orvvadászok autójának rendszámára sem. Megjegyzésként: dr. Nagy László vadászoknak szóló etikai, emberi intel­meit - úgy véljük - először önmagára kellene érvé­nyesítenie! I ■——------­b* j Alaposan fölkavarta a kedélyeket a szintén a 13. számunkban megjelent „Fehér Lajos azt üzente...” című írásunk. A Biharugrai Kossuth Vadásztársaság­ban néhányan úgy értelmezték a szerző megjegyzé­sét, hogy Fehér Lajos éjszakai őzvadászatához a vt. egyik tagja segédkezett. Kijelentjük, hogy Fehér La­jos nem kapott engedélyt a vadásztársaságtól az éjszakai vadászathoz, sőt a vacsoránál ezt hangsú­lyozottan megtiltották neki. Ennek ellenére indult ne­ki az éjszakának... és a „segítője” a saját munka­társa volt! A Kelet-Magyarország című lapban megjelent cikk miatt - amelyet illusztrációként betűhíven közöltünk - keresett meg bennünket a Vadcoop Bérkilövő Va­dásztársaság elnöke, kérvén: pontosítsuk, helyesbít­sük az ott leírtakat. Ez elsősorban a Kelet-Magyaror­szág szerkesztőségének dolga. Ha ők ezt megteszik, betűhíven közöljük a helyreigazítást. Rövid időn be­lül részletesen foglalkozunk e vadásztársasággal, és tájékoztatjuk Olvasóinkat a Vadcoop „GT”, „Közös vállalat” és „RT” tevékenységéről. Ugyanezt vála­szoltuk ifjabb Fehér Lajos jogi képviselőjének azzal a kiegészítéssel, hogy nem állt szándékunkban Fehér Lajos volt miniszterelnökhelyettes nevé­nek említésekor a kegyeleti jogot megsérteni, amikor a „Lajkó” becenevet használtuk. Az apa és a fiú között ugyanis - véleményünk szerint - akadnak különbségek. 3 (3)

Next