Nimród, 2002 (90. évfolyam, 1-12. szám)

2002-01-10 / 1. szám

Az év vége a vadászok életében is a számvetés időszaka. Nézzünk te­hát szét a házunk táján. Mit tet­tünk a vadállományért, a vadgaz­dálkodásért, a vadászokért, a va­dászkultúráért, egymásért? Ha összességében nézzük, sze­rencsés helyzetben voltunk, mert a természet is kegyeibe fogadott bennünket. A vadászterületeken az utóbbi évek legjobb szaporulata látott napvilágot. A szarvas- és a vaddisznóállomány észrevehetően növekedett, számos őzsuta ikergi­­dákat vezetett. A trófeák az átla­­gosnál jobbak voltak. Felnőtt a mezei nyúl harmadik és negyedik szaporulata, de a fácán természe­tes állománya is növekvő tenden­ciát mutatott. Reményt keltően indult tehát a „betakarítás” időszaka, de aztán jöttek a csalódások. A vadgazdál­kodók megnövekedett költségeik ellensúlyozására minél több vadá­szatot és vadat szerettek volna ér­tékesíteni, ez azonban a legtöbb esetben csak vágyálom maradt. A korábbi éveknél kevesebb ven­dég érkezett vadászat céljából az országba, és ami még nagyobb baj, hogy az olasz hatóságok megtil­tották az általuk elejtett apróvad bevitelét Olaszországba, valószínű a védett madarak lelövésével kap­csolatos emlékezetes botrány kö­vetkezményeként. A vadhús és az élő vad árai sem emelkedtek, a megoldandó problémák tehát so­kasodtak. Eközben a médiának sikerült olyan helyzetet teremteni, hogy a közvélemény a vadászokra ismét ferde szemmel nézzen. A gazdál­kodók egyre nehezebb körülmé­nyek közé kerültek, mert nem csak a gazdasági nehézségekkel kell megküzdeniük, hanem a va­dászat belső és külső ellenségeivel is, akikkel szemben csak közös akarattal, összefogással léphetünk fel. Meg tudjuk ezt tenni? Nem könnyen! Mert mondjuk ki őszin­tén, kedves vadásztársaim, hogy nem tudunk a vadászok egységé­ről beszélni, a megosztottságról viszont annál inkább. Jó példát szolgáltattak erre az év végén zajló kamarai választások, amelyeken - a vadászok érdektelensége mellett - az is egyértelműen látszott, hogy egy-egy megyén belül mennyire megosztottak a vadászok, de veze­tőik is (tisztelet a kivételnek). Pe­dig az elmúlt két esztendőben volt alkalom bőven, hogy erősítsük kapcsolatainkat az összefogás je­gyében. Ha mást nem, csak a mil­lenniumi eseményeket említsük. Országszerte nívós, színvonalas rendezvények zajlottak és mara­dandó alkotások jelzik az utókor­nak, hogy az ezredfordulón élő va­dászok miként tevékenykedtek. A sorozatban szervezett rendez­vényeken többnyire ugyanazok a személyek, arcok jelentek meg, akik önzetlenül vállalták a vadá­szok szolgálatát, vállalták, hogy képviselik választóikat, a vadászo­kat és a vadászatra jogosultakat. A vadászok többségét azonban sajnos inkább csak az érdekli, hogy mikor, hol, mennyit lehet vadász­ni, és mennyi vadászrészt lehet ha­za­vinni. Az összefogás, az egység azon­ban nem erre vonatkozik, hanem arra, hogy azonos szellemben véd­jük, óvjuk, gondozzuk vadászható és nem vadászható vadjainkat, ter­mészeti értékeinket, etikusan, a vadászat írott és íratlan szabályait betartva hódoljunk szenvedé­lyünknek, és könyörtelenül közö­sítsük ki magunk közül azokat a „puskásokat”, akik nem hajlandók mindezeket betartani. Ők azok, akik veszélyeztetik a jövő vadgaz­dálkodását és vadászatát, akik mi­att a vadállomány sorsa is megpe­csételődhet. Ez úton is kérek minden tisz­tességes, a vadászatot és természe­tet szerető vadásztársat, hogy mindenki a saját „hazájában” se­gítse azt a munkát, amelyet az öt­­venezres magyar vadásztársada­lom érdekében a tisztességes vadá­szokkal együtt végzünk. A 2001- es esztendő a Vadászati Kulturális Egyesület kezdeményezésére az etika éve volt. Ez alkalomból ke­rült megrendezésre a II. Országos Vadászati Kulturális Konferencia, melynek állásfoglalásai remélhe­tőleg pozitív irányba befolyásolják a vadászok viselkedését. A 2002- es esztendő a vadász képzőművé­szet jegyében telik, teret engedve annak a sok tehetséges művész­nek, akik a természet és a vadászat ábrázolására szánják szabad idejü­ket. Február 16-ra szervezzük azt az emlékülést, amelyet a szerve­zett magyar vadászat 120 éves fennállásának évfordulójára ren­dezünk, és amelyre a nemzetközi szervezeteket és a szomszédos or­szágok vadászvezetőit is meghív­juk. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a magyar vadgazdálkodás és vadászat - túl egy rendszerváltá­son, a megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyok között is - eredményesen és elismerten mű­ködik. A hírnév megtartásához, az elismertséghez, az eredményes működéshez nagyon sok vadász­társam önzetlen munkájával jutot­tunk, amit ezúton is köszönünk nekik. Ahhoz, hogy eredménye­inket megtartsuk, szeretnénk egy­séget és együttműködést a magyar vadgazdálkodás és vadászat vala­mennyi szervezetével, közös gon­dolkodást és boldogulást a földtu­lajdonosokkal, kiszámítható ma­gatartást társadalmi környeze­tünkben, valamint belátható időre stabil törvényi feltételrendszert. Mindezek megvalósulása re­ményében kívánok minden sport­vadásznak, hivatásos vadásznak és családtagjaiknak vadászsikerek­ben gazdag, boldog új esztendőt! Pechtol János Remények az uj évre Rékasi Csaba olajfestménye 4 Nimród 1/2002.

Next