Nimród, 2003 (91. évfolyam, 1-12. szám)
2003-01-10 / 1. szám
együtt űztek - ez a közös érdeklődési pont volt talán a legmeghatározóbb kapcsolat a császár és a trónörökös között. A rendkívül értelmes, érzékeny fiú hamar megértette, hogy sikeres vadásszá válva nyerheti el a legbiztosabban az általa olyannyira félt és csodált apja érdeklődését, szeretetét és elismerését. Komoly állattani, főként madártani érdeklődése folytán, sokkal inkább megragadta őt az állatok becserkélése, szívesebben tanulmányozta, figyelte meg őket természetes környezetükben, minthogy lelője őket, csupán az udvari vadászatok lőjegyzékét gazdagítva ezzel. Az ifjú herceget nem vonzotta az, ami a Habsburg család többi tagjának - némelyek esetében már-már kétes értékű - kedvtelése volt; így főként Ferenc Ferdinánd főhercegé, akit környezete árulkodó módon csakúgy emlegetett: a „Lövő”, aki Rudolf korai halála után a trón örököse lett, s akit 1914-ben Szarajevóban meggyilkoltak. Rudolf számára, aki olyan szellemi adottságokban bővelkedett, melyek magasan rokonsága fölé emelték, a vadászat elsősorban a cél elérését szolgáló eszközt jelentette. „A Habsburgház értelmiségije” jó újságíró volt, tehetséges író, főképpen pedig természettudós, aki ornitológusként minden valószínűség szerint kora egyetemi professzorainak a szintjén állt. Vesszőparipája, gyermekkorától kezdve, a madártan volt. Már korán megpróbálta írásban rögzíteni a madarak természetes viselkedésével kapcsolatos megfigyeléseit; tizenkét évesen több mint százoldalas munkát írt a sasvadászatokról. 1876-ban elvállalta a Madártani Társaság védnökségét, s igyekezett személyes kapcsolatba lépni a kor neves ornitológusaival; Alfred Brehmet, a század leghíresebb zoológusát az 1873. évi bécsi világkiállítás alkalmával ismerte meg, és négy évvel később már oly meleg barátság volt köztük, hogy Brehm Az állatok világa második kiadásának madarakról szóló két kötetét a trónörökösnek ajánlotta. Hosszú évekre szóló barátság és munkakapcsolat alakult ki köztük - az érzékeny lelkületű, sokra hivatott, szülei és a bécsi udvar zárt környezete által kevéssé megértett, lázadó szellemű, a korabeli Monarchiának, valamint atyjának - őfelségének, a császárnak - hivatalos politikai eszményeit liberálisan tagadó „polgárherceg” (aki szívesebben lett volna köztársasági elnök, mint koronás uralkodó) és a Darwin tanait követő, protestáns, szabadkőművességét nyíltan vállaló tudós között. Rudolf és Brehm tudományos szempontból, közösen értékelte a mindenkori vadászzsákmányt: nem „udvari vadászat” volt ez - itt nem az elejtett vad mennyisége, nem a kapitális agancs számított, hanem a gyűjtött anyagnak a tudomány szempontjából való jelentősége, amelyhez elejtője akadémiai alapossággal közelített. Közös vadászutak, expedíciók alapozták meg ezt a barátságot, vele az ifjú trónörökös e területen folytatott tudományos tevékenységének hírét és elismertségét a szakmai körökben is: igen sok értekezése jelent meg az ornitológiai társaság közleményeiben, a Cabanis című vadászújságban, sőt Az állatok világa (a Madarak kötet irányáról és a barna réti héjáról szóló fejezetének) későbbi kiadásában is. így született jelentős sikert arató útirajza, a Két hét a Dunán 1878-ban, majd jelent meg egy évvel később - már névvel vállalva - a Dunai utazás, s lett az író a bécsi Tudományos Akadémia tiszteletben tagja, a budapesti tudományegyetem díszdoktora stb., mely megtiszteltetéseknek örült, ugyanakkor mindig tiltakozott az ilyetén gesztusok, a hízelgő megnyilvánulások ellen, nem érezvén magát méltónak arra, hogy a tudomány „felszentelt papjainak”, hivatalos művelőinek körébe léphessen, mert apja ellenállása folytán sohasem tudta érvényesíteni leghőbb vágyát: azt, hogy polgári egyetemi képzésben, elismert tudományos felkészítésben részesüljön. Az 1879 tavaszán, Spanyolországban tett útja teljesen a madártan jegyében és Brehm szolgálatában állt; még egy új pacsirtafajt is felfedeztek, melynek hajójuk, a Miramar nyomán a Galerida miramare nevet adták. A szabadelvű zoológusnak a főhercegre gyakorolt befolyása oly meghatározó volt, hogy az udvari körök, majd a császár személyes hatására idővel eltávolították a trónörökös környezetéből, ám levélváltás útján folytatódó, „a szellemi munkában egyesítő” barátságuk sohasem szakadt meg. 1880-81-ben a trónörököst utazni küldték Egyiptomba és a Szentföldre, persze a megfelelő udvari kísérettel, kifejezetten vadászati céllal láthatóan Rudolf volt az egyetlen, aki az ókori műemlékek iránt is érdeklődött. A kíséretében lévők megjegyezték róla, hogy az elejtett vadról, madarakról és egyebekről, oly részletes és pontos méréseket, feljegyzéseket készített, „... mintha épp Ausztria trónörökösének kellene megmutatnia, milyen az alapos zoológus". Ezt megelőzően, 1880 őszén a trónörökös és kísérete, amelyben ezúttal a vadászfestő Pausinger is helyet kapott, hosszú utazást tett Magyarország vadászterületein. Erről is írt; most is, mint mindig, Brehmhez hasonlóan, romantikus módon idézte meg az állatok, a szabad természet világát. Ám érdekes módon - ellentétben apjával, a császárral, aki az egyszerű erdőjárók társaságát kedvelte -, a vadászatokon a főrendiek, az arisztokraták társaságához vonzódott. Különösen szívesen érintkezett, sőt lépett bizalmas, bensőséges barátságra magyar főurakkal, így Károlyi István és Teleki Sámuel gróffal - utóbbit erdélyi otthonában többször is felkereste -, 1887 őszén pedig gróf Festetics Tasziló keszthelyi kastélyában vendégeskedett. Teleki grófot, a későbbi híres Afrika-kutatót 1881-ben, újdonsült képviselőként mutatták be Rudolfnak és feleségének, Stefániának, s már az év őszén Görgényszentimrére utaztak, ahol a trónörökös nem csak a vadászatnak, de másik szenvedélyének, a néprajznak is hódolhatott. Utóbb rendszeresen ellátogatott ide, magával hozva az európai udvarok notabilitásait. Mayerlingig még hét ősz adatott meg számára - ebből ötöt itt töltött. A két férfi egyre többet volt egymás társaságában - nem csak vadásztak, de hosszabb utazásokat is tettek együtt -, s a helybeliek még száz évvel később is emlegették, hogy Samu gróf valaha itt, a kastélykert vén fái alatt udvarolt Stefániának. A hosszú évek alatt érlelődött barátság nem merült ki a közös vadász- és turistaélményekben - a Monarchia trónörököséről lévén szó, nyilvánvalóan fokozott közérdeklődésre tarthatott számot, sőt a politikusok is figyelemmel követték. Rudolfnak minden bizonnyal jelen-