Nógrád, 1964. október (20. évfolyam. 197-223. szám)

1964-10-09 / 204. szám

Világ proletárjai, egye­süljetek! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XX ÉVF„ 204. SZÁM.­ÁRA: 60 FILLÉR OKTÓBER 9. PÉNTEK. A termelés • ■­­ parancsnokai ismerek aknászt, akit ma is felkeresnek szakmai ta­nácsokért, művezetőt, akit behívnak az üzembe, ha egy igen bonyolult feladat előtt állnak, holott már régen nyugdíjasok. Szak­mai tudásukkal, több évti­zedes tapasztalatukkal ér­demelték ki a megbecsü­lést. Segítő tanácsukat ép­pen úgy nem nélkülözheti a mérnök, mint a munkás. „Középkáderek” így emle­getik őket. Olyan poszton dolgoznak, ahol az elmé­letet gyakorlattá kell vál­toztatni és bizony hány­szor más a gyakorlat, mint a mérnöki számítás. Sokoldalú az ő munká­juk és igen nagy a fele­lősségük is. Könnyebb, bo­nyolult gépeket irányítani, mint embereket. A gép ke­zelését, teljes összetételét egyszer kell megtanulni, az ember ahány annyiféle adottság, tehetség tele kü­lönböző gondokkal, ők vi­szont elsősorban embere­ket irányítanak, velük dol­goznak Sokszor lehet hallani manapság, hogy nem ki­elégítő itt, vagy ott a kö­zépkáderek munkája és ennek bizony kárát vallja az üzem, a bánya. Az a mérnök, műszaki vezető tervezhet, dolgozhat, vagy éppen kutathat jobb, ész­szerűbb megoldásokon, a technika továbbfejleszté­sén, aki mellett jól kép­zett, biztos kezű középve­zetők állnak. Hányszor áll a termelés anyag, vagy egy egyszerű csavar miatt? Hányszor fordul elő baleset csupán azért, mert nem tartották be a technológiai utasítást és ezt elnézte a termelés közvetlen parancsnoka. Az emberek tisztelik, sőt mi több, szeretik azt a műve­zetőt, aki munkáról, anyag­ról, feltételekről egyaránt gondoskodik számukra. Akihez bármikor fordul­hatnak tanácsért, ha vala­miben megakadnak. Szere­tik a határozott embert, aki nem elnéző, de igazsá­gos. Sokan vannak ilyenek megyénkben, de sajnos, akadnak még, akik a hatá­rozottságot a durvasággal tévesztik össze. Ez éppen olyan káros, mint az ellen­kező véglet, amikor a hi­bákat elnézik csupán ol­­csó népszerűségre való tö­rekvésből. A művezetők tevékeny­ségét két helyen, osztályoz­zák, fent és lent. Érdekes, hogy csaknem minden eset­ben egyforma a két osz­tályzat. Aki kiváló a ve­zetőknek, kiváló a munká­soknak is és fordítva. A műszaki középveze­tőkkel szemben egyre na­gyobbak a követelmények. Az élet diktálja ezt. A ro­hamos technikai fejlődés, az új, modern termelő be­rendezések, a mind fejlet­tebb technológia. Nem egyedüli példa Makaricza Józsefé, a nemrég Munka­­érdemrenddel kitüntetett szocialista brigádveze­tőé, aki például nem mulaszta­na el egyetlen olyan kiál­lítást, ahol műszakilag ta­nulhat. Vannak rendszeres böngészői a különböző szaklapoknak, folyóiratok­nak és műszaki könyvek­nek. Tevékenységük bizo­nyítja, hogy érdemes. Számosan járnak techni­kumba, sőt nem egy egye­temre, főiskolára. A napi gondok mellett szívesen vállalják ezt, érzik a tu­dás hiányát, bár munká­jukkal elégedettek a veze­tők, dolgozók egyaránt. Többet akarnak tudni, hogy még többet nyújthassanak másoknak is. Dicséret ille­ti őket. Vannak viszont, akik úgy érzik, elégséges a ru­tin, elfeledkeznek arról, hogy a rohamos fejlődés többet követel. Az ilyenek lemaradnak és ha úgy tet­szik, egy idő múltán a fej­lődés kerékkötőivé válhat­nak ott, ahol jelenleg van­nak, a vezető poszton. Nem egyszerű kérdés ez, hisz a közvetlen vezetőknek kell először tisztába jön­ni az új, bonyolult gépek­kel, a fejlettebb technoló­giával, amit a dolgozókkal alkalmaztatniuk kell. A termelés, az ütemes tervteljesítés, a mindenna­pos irányító, szervező mun­ka, sok gonddal jár. Sok­szor előfordulnak rendkí­vüli esetek, amikor nem elég a nyolcórás­­ műszak. Az áldozatvállalásban nincs is hiány, szinte egyet­len műszaki középvezető részéről sem. önzetlenség­ben sincs hiány és hozzá­tehetjük, sokszor őrlődnek két kő között tehetetlenül, mert rajtuk kívülálló okok, anyagi, tárgyi, tech­nikai feltételek hiányában képtelenek dolgokat meg­oldani. Több segítségre szorulnak a felsőbb veze­tés részéről. Többet kell törődni velük. Kéréseik­nek, javaslataiknak helyt adni. Nem egyszer fordul elő jogos panasz részükről, vagy felelősségre­­ vonás olyan dolgokért, amiről a legjobb akarattal sem te­hetnek. Ahol munkájukat, tevé­kenységüket reálisan érté­kelik, szavukra adnak, ér­dem szerint elismerésben részesítik őket, ott megvan számukra az ösztönző erő, hogy tehetségüket, gazdag tapasztalataikat mindjob­ban hasznosítsák. Nélkü­lük elképzelhetetlen meg­valósítani mindazt, ami előttünk áll a termelésben, a műszaki színvonal eme­lésében­­ a dolgozók neve­lésében. Olyan kapcsot je­lentenek ők a felsőbb ve­zetés és a munkások kö­zött, amit nem lehet nél­külözni sehol. B. J. Szénbányászatunk helyzete Sok gondot okoznak a hiányzók Fiatalok a Tízért Rendet a baglyasaljai sportkörbe? 11 fiatalok munkasikerei az Acélárugyárban A Salgótarjáni Acéláru­gyárnál működő szegcso­magoló ifjúsági üzemrész, hónapról hónapra jó ter­melési eredmények eléré­sével hívja fel magára a figyelmet. Az elmúlt hó­napban a KISZ kongres­­­szus tiszteletére szeptem­ber 1-től október 1-ig egy hónapos versenyt tartot­tak. A kongresszusi hónap befejeztével sem hagyott alább a munkalendület és mind a belföldi, mind pe­dig az export rendelések­nél jó eredményekkel di­csekedhetnek az ott dolgo­zó fiatalok. Az elmúlt napokban ér­tékelték az egyik ifjúsági brigád termelési eredmé­nyét, melynek alapján 105,2 százalékos teljesít­ményt értek el. Az ifjúsá­gi brigád tagjai közül Sándor Illés Géza 113, Varga István 13-as viszont 112, és Tolmácsi Márton pedig 110 százalékos telje­sítményt ért el. ÉPÜL A VENTILLÁTOR HÁZ Éjjel nappal dolgoznak a BKV munkásai a Tiribesi új ventillátor ház építésén. Az objektumot a gázveszély miatt határidő előtt egy hónappal átadják . (Fotó: Koppány György' A tanácstagok tevékenységét vizsgálja a népfront A népfront balassagyar- Nógrádkövesden a községi mati járási bizottsága és tanácstagok tevékenységét elnöksége vizsgálatot foly- is felmérik. Úgy­­ tervezik, tat a járás tanácstagjai ezekre a megbeszélésekre választókerültei tevékeny­ a községi­ népfront elnökö­­ségének tanulmányozására, kön és titkárokon kívül Megvizsgálják, hogy egy­ meghívják a párttitkáro­­egy tanácstag hányszor kát, tanácsi vezetőket is. vesz részt illetve hiányzik A vizsgálat tapasztalatai­­a tanácsülésekről, milyen jól egy bizottság jelentési aktivitást fejt ki azokon, készít, melyet együttes és milyen a kapcsolata vá- ülésén vitat majd meg a­lasztóival. járási tanács és népfront Ezzel először a járási elnökség­ Határozatot hol­­népfront elnökség foglal­kozik majd tanácskozásai­nak tapasztalatait figye­­lembe véve a jövő héten négy körzetben: Balassa­ , ,, . .. ,, két legízeiesebb tömege­gyarmaton. Drégelypalán­­kot foglalkoztató tömeg­ben, Magyarnándorban és szervezet. Jó ütemben dolgoznak az állami iazdaságok * • Megyénkben mindenütt vetik búsát Vontatott a kukoricajó ütemű a cukorrépa betakarítás Közölték, hogy a legutób­bi hetek kedvező időjárá­sa lehetőséget adott a leg­fontosabb őszi munkák meggyorsítására. Az idén kevesebb erőráfordítással, Az Állami Gazdaságok kisebb költséggel sokkal Főigazgatóságán tájékozta- minőségű vetőágyat , , , ... készítenek a kenyérgabo­tász adtak a betakarítás, nának , a takarmánylé­valamint az őszi szántás­ léknek, vetési munkák helyzetéről. A munkák üteme álta­lában jó, néhány nö­vényféle betakarításá­nál azonban fokozni kell a tempót, hogy még idejében jó mi­nőségben tető alá ke­rüljön a termés Aban, hogy az időszerű betakarítási és szántás-ve­tési munkák az állami gazdaságokban jól halad­nak, a kedvező időjáráson kívül nagy része van a helyes bérezési módszerek elterjesztésének, az anya­gi érdekeltség fokozásának. Javult a munkaszervezés is. A munkagépek kihasz­nálása lényegesen jobb, mint a korábbi években volt. A nehéz traktorok csaknem kivétel nélkül kettős, a könnyűgépek pedig részint kettős, ré­szint nyújtott műszaká­ban dolgoznak. Nógrád megye valamen­­­nyi termelőszövetkezetében befejezték a múlt héten az őszi árpa vetését, s már az utolsó­­ holdakat járják a vetőgé^ek a balassagyar­mati, a rétsági és a pász­tói járások rozstermelő gazdaságaiban is. A héten most már teljes egészében a búza vetésén hoznak ki a tanácstagok tevékenységének javításá­ra, és azzal kapcsolatban is, hogyan működjön együtt a továbbiakban a dolgoznak a gépállomások és a termelőszövetkezetek traktorosai. Az elmúlt egy hét alatt mindössze három­ezer holdat szántottak meg a termelőszövetkezetekben. A megyében mintegy 10—11 ezer hold búzát ku­korica után vetnek a közös gazdaságok. A kukorica érése azonban több terme­lőszövetkezetben késik, a betakarítás üteme vonta­tott —, eddig mindössze 1300 holdról takarították be a kukoricát a gazdasá­gok —, ilyen körülmények között nincs biztosítva, hogy jól előkészített talaj­ba kerül a búza. A betaka­rítás meggyorsítása, a szán­tótraktorok teljesítményé­nek növelése a járható út­ja a megye termelőszövet­kezeteiben a vetőszántás gyors befejezésének. A burgonya, a cukorré­pa betakarítása megfe­lelően halad Burgonyából még mindös­­­sze négyszáz holdról kell betakarítani a termést, hogy a megye szövetkeze­tei jelenthessék, befejezzék a munkát. A cukorrépa be­takarítása a cukorgyári ütemezéseknek megfelelően történik. Azokban a terme­lőszövetkezetekben, ahol a cukorrépa a búza elővete­­ményként jön számításba, a korábbi ütemezést, megvál­toztatva, előbbre hozzák a cukorrépa szedését. A búza vetése, az eddig előkészített területen meg­gyorsult. Mintegy 17 ezer holdon tették földbe

Next