Nógrád, 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)
1972-12-17 / 297. szám
lesz bőven bor, sör! Ünnepi itóka December az ünnepek hónapja, ilyenkor gyakran kerül pohár a kézbe. Nem mindegy azonban, mi kerül a pohárba. Megkérdeztük az Eger—gyöngyösvidéki Pincegazdaság salgótarjáni pincészetének vezetőjét, Valiskó Ferencet, mivel várják az év végét? Csupa jó hírt hallottunk. Nyolc-tíz féle csemegebort hoznak forgalomba, minden igényt kielégítenek. Nem hiányzik majd a népszerű zöldszilváni, a halmai és az abasári olaszrizlnng, a domoszlóci muskotály. A hónap egyik szenzációja lesz a 11 maligános ezerjó, amit az eddigieknél olcsóbb , 18,80 Ft-os áron hoznak forgalomba. Már ennek szállítását is elkezdték. Hordóprobléma sem lesz decemberben. A gyöngyösi depóból már szállítják a palackok ezreit is, mint erről már korábban értesítettük olvasóinkat. Sörrel eleve más a helyzet. Itt is ki tudják elégíteni az igényeket, de az igények az elmúlt évhez képest változnak. Ez évben 4 százalékkal esett a sör iránti érdeklődés. December hónapban másfél ezer palackkal kevesebbre nyújtottak be igényt, mint a múlt év azonos időszakában. Így a három palackozóműszakból egyet december 15-től le kell állítani. Kovács Gyula, a Kőbányai Sörgyár salgótarjáni kirendeltségének vezetője a változást a túlzott mennyiségű külföldi sör megjelenésével indokolja. Pillanatnyilag napi 60 ezer üveget palackoznak és a kirendeltségvezető szerint ez a mennyiség — illetve az igény — jelentősebben nem emelkedik. Újdonság, hogy a hordós import sör árát csökkentették, s a fogyasztók a hordós Kinizsivel azonos árban kaphatják. Orvosi ügyelet A megyeszékhelyen, Salgótarjánban az Úttörők útja 3/a. szám alatt ma reggel hat órától este hat óráig dr. Frajna Ferenc, este hat órától hétfő reggel hat óráig dr. Balázs Miklós az ügyeletes orvos. Indokolt esetben az ügyeletes orvost a Salgótarján 11-44-es telefonon lehet hívni. A gyógyszertári ügyeletet ma Salgótarjánban a Pécskg Üzletházban levő gyógyszertár látja el. Balassagyarmaton a városi kórházban ma egész nap és hétfőn reggel hét óráig dr. Komócsi András az ügyeletes orvos. A salgótarjáni járás (Salgótarján, SZTK-rendelő, 15-31-es telefon) ügyeletes orvosa dr. Harcos Géza. Nagybátonyban a 3. sz. orvosi rendelőben ma dr. Stringens György tart orvosi ügyeletet. A névadó Petőfi Sándor Szandán néhány napja adtat át az újonnan épített szép, modern művelődési házat. A község vezetői úgy döntöttek, hogy az intézményt Petőfi Sándorról nevezik el, tekintettel a Petőfi-évfordulóra. Épp ezért Szanda községi Tanácsa kérelemmel fordult a megyei tanács végrehajtó bizottságához, járuljon hozzá a Petőfi Sándor név felvételéhez. A végrehajtó bizottság egyetértett a községiek javaslatával és engedélyezte Petőfi Sándor nevének felvételét. Az ünnepélyes névadóra hamarosan sor kerül. Szóljatok szép szavak Petőfi-díszünnepség' a pásztói művelődési központban A mai napon kerül sor Pásztori, a Lovász József Művelődési Központ színháztermében, délután két órai kezdettel a Petőfi-díszünnepségre, és a Petőfi Sándorról szóló „Szóljatok szép szavak" fesztiválbemutatóra, amelynek szervezését és rendezését a Hazafias Népfront megyei bizottsága, a KISZ Nógrád megyei bizottsága, a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ és a pásztói Lovász József Művelődési Központ vállalta magára. Az országos irodalmi színpadok fesztiválbemutatóján közreműködik a diósjenői művelődési ház irodalmi színpada (vezeti: Végh József), a drégelypalánki Szondi Irodalmi Színpad (Pongrácz Gézáné), a karancslapujtői művelődési ház irodalmi színpada (Johann János), a szécsényi művelődési központ irodalmi színpada (Hann Ferenc), a salgótarjáni öblösüveggyári irodalmi színpad (Bolyós Lászlóné) és a vanyarci klubkönyvtár irodalmi színpada (Kovács Pál). A díszünnepség, illetve a bemutató előtt ünnepi beszédet dr. Szabó Károly mond. A FOKI versenye A harmadik díj Tarjánba került. A Budapesti Fonalkikészítő Gyár, országos kirakatversenyt rendezett, amelynek az volt a célja, hogy megismertesse a fonalválasztékot. A tarjáni Rákóczi úton a járókelők, vásárlók felfigyelhettek a 353. számú kötött- és divatáruüzlet egyik kirakatára, amelyben két fonalból készült lovag, lóhátról vívott párbajt, s közben felirat hirdette, hogy régen eldőlt már a küzdelem; a FOKI a legjobb fonal. A kirakatot a Pécskő Üzletház dekorációs műhelyének két rendezője, Langa Istvánná és Korotnai Endréné rendezte, illetve tervezte. A kirakatversenyt, amelyen az ország mondhatni majdnem minden városa részt vett, értékelték, és szép tarjáni siker született. A FOKI a III. díjat a salgótarjáni kirakatnak, a két rendezőnőnek ítélte. Drégelypalánkról jelentjük Tanácsülést tartottak tegnap Drégelypalánk községben. A téma a mai falugyűlés előkészítéseként a legutóbbi tanácsválasztás óta eltelt munka értékelése volt. ★ Megépült az autóbusz-forduló. A közel 60 ezer forintos létesítmény lehetővé teszi, hogy a tanulókat a busz közvetlenül a körzeti iskola előtt tegye le. *■ A község irodalmi színpada vendégszereplésre készül. Ma Pusztán adja elő Petőfi-emlékműsorát. •4701/IX a leienizióban A Salgótarjánban megrendezett III. országos televíziós bábfesztivál tájegységi bemutatóján, ahol Borsod, Heves és Nógrád bábosai vettek részt, a többi között kitűnően szerepelt a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ FŐNIX bábegyüttese Tóth Istvánné vezetésével. A tarjániak két műsorral, a Dalcsokorral és a Beat-paródiával arattak kiugró sikert. A Dalcsokor című tízperces darabban Kodály Zoltán Esti dal című gyűjtése is elhangzik, amelyet Pásztón gyűjtött. A televízió próbafelvételre már behívta a FŐNIX tagjait és biztos, hogy január 12-én mindkét darabot felveszik. Hogy mikor látjuk a képernyőn, az majd a Rádió- és Tv-újságból kiderül. Nyolcas Bensőséges ünnepség keretében, nyolcas névadót rendeztek szombaton Salgótarjánban, a megyei pártbizottságon. Bobál Zsolt, Kővári Fanni Zsuzsanna, Tajti Nóra, Bakos Zsolt, Csömör Tamás, Fekete Krisztina, Gál Andrea, névadó és Maruzs Dóra volt az ünnepelt. A kicsinyeket úttörők köszöntötték dalokkal, versekkel, ajándékokkal. A névadót a salgótarjáni családi iroda rendezte. Ma, a Volánnál lesz névadó ünnepség, ahol Barta Szilárdot köszöntik, akinek édesapja Volán-dolgozó. Saját üdülőjük, szobájuk van Megyénkben valamennyi kommunális vállalat rendelkezik saját üdülővel, vagy bérelt szobával, ahol a beutaltak kipihenhetik az évi munka fáradalmait A beutalásoknál előnyben részesítik a fizikai dolgozókat és a kiváló munkát végzőiket. A salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat Hajdúszoboszlón bérelt üdülőt A balassagyarmati Ingatlankezelő Vállalat Berekfürdőn szerzett egy szobát a dolgozók részére. A balassagyarmati Kéményseprő Vállalat az üdülés költségeit teljes egészében megfizeti dolgozóinak. A Temetkezési Vállalatnál megoldották az üdüléssel kapcsolatos gondokat, mert Hevesen, jól felszerelt üdülővel rendelkeznek. A nagybátonyi Községgazdálkodási Vállalatnak Jászapátiban van egy faháza, nyolc férőhellyel. A mélyépítő és városgazdálkodási üzem Jászapátiban bérelt szobákat, így oldja meg a dolgozók üdülését. s Hajtó, itt a mGXAVn Kedden, délután 2 és 4 óra között Salgótarjánban a Zománcipari Műveket, Balassagyarmaton a porcelángyárat, a pásztói tejüzemet, a Nagybátonyi Községi Tanácsot és a Szirájki Állami Gazdaságot hívjuk. Kérjük, hogy a jelzett időpontban tartózkodjanak a készülékek mellett — Nagy összegű kártérítések. Az Állami Biztosító Nógrád megyei Igazgatósága november végéig 66 millió forintot meghaladó kártérítési összeget fizetett ki. Ez körülbelül másfélszerese az előző év hasonló időszakában kifizetett 39 millió forintnak. — Új profil. A Nógrád megyei Vendéglátóipari Vállalatnál felülvizsgálják a presszókat kísérleti jelleggel a jövő év elején, kettőt „Snack-bár”rá (gyorsfalatozó) alakítanak át, és amennyiben az új forma beválik, a többi presszót is korszerűsítik. — Bányamentők Recskén, Recskről riasztották legutóbb a salgótarjáni központi bányamentő állomást. A jelenleg mélyítés alatt levő aknában kábeltűz keletkezett. A bányai mentők gyors beavatkozása sikerrel járt, a veszélyt elhárították. — Korszerű házgyár épül, Veszprémben épül , Európa egyik legkorszerűbb házgyára. Évente 90 000 négyzetméter panelt állít majd elő, amelyből 2300 kétszobás lakást lehet összeszerelni. A veszprémi házgyári elemek alkalmasak társas üdülőházak építésére is. — Kölcsönakció — újabb kedvezményekkel. A Belkereskedelmi Minisztérium — az MNB-vel és az OTP-vel egyetértésben — bővítette az áruvásárlási kölcsönakcióban kedvezményes feltételekkel árusítható cikkek körét. Eszerint a hűtőgépek, a motorkerékpárok és a kismotorok mellett — február 28-ig — a Videoton gyártmányú televíziókészülékek is tíz százalék előleggel hozhatók forgalomba. — Robbanás a szigeten. Egyelőre ismeretlen okból hatalmas erejű robbanás történt Virginia amerikai államban az Ohio folyó egyik szigetén, ahol egy kokszolóművet építenek. A robbanás következtében 21 építőmunkás a felismerhetetlenségig összeégett, húszan pedig különböző sebesülésekkel kerültek kórházba. — Heroinbotrány: Tovább dagad a New York-i rendőrség botránya, miután pénteken Patrick Murphy rendőrfőnök kénytelen volt ismét a sajtó elé állni, és bejelenteni, hogy egy nappal az első bejelentés után újabb tíz kilogramm heroin tűnt el a rendőrség raktárából. Az eltűnt heroin forgalmi értékét mintegy 16 millió dollárra becsülik, egy nemzetközi kábítószercsempész-bandától kobozták el tíz éve. Pszichiáterek figyelik a géprablót. Egy kanadai bíró elrendelte, hogy a pénteki géprablás főszereplőjét, a 21 éves Larry Maxwell Stanfordot 30 napig helyezték pszichiátriai megfigyelés alá, mivel komoly gyanú merült fel, hogy nem teljesen beszámítható. NAPTÁR U1& december 17., vasárnap, Lázár napja. A Nap kel: 7.26, nyugszik: 15.53 órakor. A Hold kel: 13.08, nyugszik: 3.48 órakor. Az 1972. december 18., hétfő, Auguszta napja. A Nap kel: 7.27, nyugszik: 15.54 órakor. A Hold kel: 13.52, nyugszik: 5.10 órakor. Ónos szitáld* Várható időjárás ma estig: borult, párás idő, szórványos szitálással, ónos szitálással. Gyenge, változó irányú a szél. Főként hajnalban és reggel többféle köd. A hőmérséklet nappal mínusz 1 plusz 3 fok között. Az ÁFOR segítségét várják Pásztó külterületén három „mini” gázcseretelepet létesített a napokban a fogyasztási szövetkezet, így a gáztűzhely-tulajdonosoknak nem kell messzire gyalogolnak a gázpalack kicseréléséért — írja tudósítónk. A szövetkezet a fűtőolaj-ellátásról is gondoskodik. Most helyeztek üzembe Pásztón a Marx utcában egy tízezer literes tárolót. Ahhoz azonban, hogy az ellátás valóban zavartalan legyen, még a szállítási problémákat kellene megoldani. Amint azt Ruza László alapegység-vezető elmondta, a fűtőolaj szétosztásához 4—5000 literes, tehergépkocsira szerelhető szállító tankokra lenne szükség. Mivel az ipar ezeket kis tételekben nem gyártja, az ÁFOR nyújthatna segítséget a szövetkezeteknek a tankok nagy mennyiségben történő megrendelésével. Az így legyártott tankokat az ÁFOR kölcsönözhetné, vagy valamilyen más formában kiadhatná az országban az igénylő szövetkezetek részére. Kedden kezdjük közölni Sorozatban ismertetjük a mezőgazdasági és ipari nyugdíjjogszabályok módosítását A népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Minisztertanács, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa — a munkaviszonyban álló dolgozók társadalombiztosítási nyugdíjával azonos elvek szerint — módosította, illetve kiegészítette a termelőszövetkezeti nyugdíjrendszert. Az új rendelkezések 1973. január 1-én, lépnek érvénybe. Számos olvasónk kérésére lapunk keddi számától folyamatosan közöljük, sorozatban magyarázzuk a mezőgazdasági és ipari nyugdíjszabályok módosítását. Magyarázó cikksorozatunkban foglalkozunk a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjainak nyugdíjosztályba sorolásának módosításával; a tsa-tagok nyugdíjalapját képező átlagjövedelem-számítás szabályainak módosításával; a közös munkában eltöltött évek nyugdíjévként figyelembevételének szabályaival; hogyan kell kérni a nyugdíjévek figyelembevételét? Sorozatunkban magyarázzuk, hogy milyen esetekben lehet kérni az öregségi, illetve a rokkantsági nyugdíj összegének módosítását a tsz-tagok esetében. Ismertetjük a tsz-tagok kártalanítási segélyét, öregségi és munkaképtelenségi járadékösszegének felemelését, a jogosultság szabályainak módosulását. Magyarázzuk a nyugdíjak, illetve járadékok folyósítása mellett kereshető jövedelem határainak újbóli megállapítását a tsz-tagoknál. Végül szólunk az élettárs özvegyi járadékra jogosultságáról a házastársi pótlékra való jogosultsági szabályok módosításáról. Sorozatunkban foglalkozunk a munkaviszonyban álló dolgozókra és az ipari szövetkezeti tagokra vonatkozó nyugdíjszabályok módosításával is. Itt többek között szó lesz a korkedvezményre vonatkozó szabályok módosításáról, a nyugdíjalapot képező munkabérátlag számítási szabályainak megváltoztatásáról, az év végi részesedés nyugdíjalap figyelembevételéről. Kedden kezdjük a sorozat közlését. Kérjük, kísérjék figyelemmel lapunk hasábjait, melyeken választ kapnak esetleges problémáikra, ügyeik intézésére vonatkozóan. Megbecsülik az időseket A Nógrád megyei Vendég Látóipari Vállalatnál megbecsülik az idős, munkában megfáradt embereket. Az elmúlt évben 22, ez évben pedig 7 nyugdíjba vonuló dolgozót köszöntött a vállalat vezetősége, maga és ezer munkatársa nevében. Ez évben december 15-én került sor a megható eseményre, melynek során a szakszervezet és a Vöröskereszt apró ajándékokkal kedveskedett az idős embereknek, majd fehér asztalnál beszélgetéssel töltötték a délutánt. A 89, előző esztendőben nyugdíjba ment vállalati dolgozót a Gyöngyvirág Szocialista Brigád tagjai keresték fel otthonukban, érdeklődtek hogylétükről, és átadták a szakszervezet édességből és kávéból összeállított ajándékcsomagjait. A tanácstagi beszélgetések tapasztalatai A salgótarjáni járás tanácstagjaival történt beszélgetések tapasztalatait vitatták meg ülésükön a Hazafias Népfront járási elnökségének tagjai. Az általános és több községre egyformán vonatkozó megjegyzéseket Kazinczi Pál járási titkár mondotta el részletes és alapos beszámolójában. Az elnökség tagjai közül sokan szólaltak fel Sok szó esett a közérdekű bejelentések megvalósításáról is az értekezleten. A járási elnökség ezt követően Karancskeszi község népfrontelnökségének tevékenységét vitatta meg, különös tekintettel a nőbizottság munkájára. A szécsényi szakközépiskolások A szécsényi mezőgazdasági szakközépiskola hallgatói nagy szorgalommal tanulnak. Az elméleti oktatás mellett gyakorlati foglalkozásokon is részt vesznek. A közelmúltban például Balassagyarmatra utaztak, ahol a Gabonafelvásárló és -feldolgozó Vállalat fogadta az iskola hallgatóit. Megmutatták nekik, hogyan működik a minőségi ellenőrző osztályuk. A laboratóriumban Botos István, a vállalat munkatársa tájékoztatta a tanulókat a gabonaszakmáról. Sok kérdéssel halmozták el a vendéglátókat. Ezt követően gyakorlati foglalkozás keretében a laboratóriumban megtekintették a minőségvizsgálatot. — Lottótájékoztató: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint az 50. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 89 fogadó ért el, nyereményük egyenként 50 765 forint. Három találata 5515 fogadónak volt, nyereményük egyenként 410 forint. A kéttalálatos szelvények száma 159 828 darab, ezekre 18 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. — Tűz a parlamentben. Pénteken este rejtélyes módon tűz ütött ki a kolumbiai parlament épületében. A rendőrség hivatalos közleménye szerint az alagsorban rövidzárlat keletkezett, és ez okozta a tüzet. A parlament egyik alkalmazottja viszont elmondta az újságíróknak, hogy előzőleg több robbanás is hallatszott az épületből. A tűz kitörésekor a parlament éppen ülésezett. — Kávé Indonéziából. Djakartában bejelentették, hogy Indonézia 1973-ban kávét ad el az európai szocialista államoknak. Ennek megtárgyalására indonéz küldöttség érkezik a Szovjetunióba, Lengyelországba és hazánkba. GÁZSZÜNET Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy 1972. XII. 18-án (hétfőn) 9.00—10.00 óra között gázszünetet tartunk a II-es ellátási körzetben. Érintett utcák: Malinovszkij, Salgó, Házi Ferenc, Marx-Engels út. Kérjük ez idő alatt főcsapjaikat elzárni szíveskedjenek. VOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTVAI GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőnél 1. Telefon: 22-94 , 22-95, 22-90, 22-97. Főszerkesztő: 12-94,4-40. Sportrovat: t-VI. Éjszakai szerkesztés: 13-05 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1, Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján, Petőfi u. Lev.j Szvoboda Zoltán mb. Igazgató, Index-szám: 23 072.