Nógrád, 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYES DLJETEKI XXXVII. ÉVF. 27. SZÁM Meggyőződésből dolgozó nép szolgálatában Ünnepélyes egységgyűlés a munkásőrség megyei törzsénél Salgótarjánban rendezte évzáró, évnyitó ünnepélyes egységgyűlését tegnap délután a munkásőrség Nógrád megyei törzse, amelyen részt vettek a törzs és közvetlen szakalegy­ségek személyi állománya, a társ fegyveres testületek képviselői, az ideiglenesen hazánk­ban tartózkodó egyik szovjet katonai alaku­lat képviselői. A jelentéstétel, a Himnusz és az üdvözlő szavak után Péter Balázs, a mun­kásőrség Nógrád megyei parancsnoka adott számot a törzs és a közvetlen szakalegysé­gek elmúlt évi munkájáról és határozta meg az idei év feladatait. Péter Balázs megyei pa­rancsnok ezután értékelte a szakcsoportok munkáját, a szocialista versenymozgalom eredményeit. Beszéde befeje­zéseként kijelentette: — Bennünket, munkásőröket úgy jellemeznek, hogy­ önként, mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül, meggyőződésből szol­gáljuk a munkásosztály érde­keit és nagyon jól mérhető­en teljesítjük ezt a nem kön­­­nyű pártmegbizatást. Az esztendő erőpróbája A Beszámoló jelentése első re- és beosztott állományát egy­­szében kijelentette a parancs­ iránt. A megyei parancsnok­­nak: egyértelműen fogas­­ság a sok nehezítő tényező el­maztuk meg, hogy az 1980-as lenére is, az 1980. évre meg­óv a megyei vezetésnek ezen határozott feladatokat megvn­­belül is a megye hivatásos lósította és a megfogalmazott és kinevezett állományának, célkitűzéseket teljesítette, de az egész törzsnek is nagy Értékek­e a munkásőri tévé­­erőpróbája lesz. Tudtuk jól, kenységet. Ennek kapcsán el­­hogy a kívánt eredményt mondotta, hogy a munkás­­csakis a még nagyobb szakmai őröket olyan embereknek tart­­hozzáértés, a fegyelmezettebb ják a megyében is, akiknél az minőségi munka és ennek ér- eszmei­­ meggyőződés tettekben­dekében a parancsok, utasí- jut kifejezésre. Ez természetes mások, szabályzatok megbízható is, mivel az állomány döntő ismerete,­­az alkotó szellemű többsége kétkezi dolgozó öl­­gondolkodás, az önállóság és bér. A személyi állomány 90 a felelősség érvényesítése hat­ százaléka tagja a szocialista hatja meg. Majd így folytatta: bri­gádmozgalomnak, csaknem pártunk XII. kongresszusát 70 százaléka kiváló dolgozó, megelőző, majd a kongresz- Életük és tevékenységük je­­lzust követő felélénkült poli- fentősebb részét a politika­tikai légkör és nem utolsó- legizgalmasabb területén, a sorban a feladatok súlya fele- gazdaságban töltik el. Mint fősségteljesebb munkára ősz­ mondotta, a tények, számok és tönözte a megye parancsnoki eredmények bizonyítják, hogy a munkásőrök tetteikkel vál­tották be a párttól kapott bi­zalmat Mező­gazdasági könyvhónap Nógrádban Ilyenkor, februárban előke­rülnek a korábban megjelent népszerű kiadványok, bemu­tatják a szakmai lapokat, fo­lyóiratokat propagandát csi­nálnak a korszerű­­ mezőgazda­ságnak a fiatalok körében, az­­ ismeretterjesztésben, a közmű­velődési munkában is közép­pontba kerülnek a mezőgaz­dasági témák. Nógrád megyében a művelő­dési és mezőgazdasági osztály, a Termelőszövetkezetek terü­leti szövetsége, a Hazafias Népfront, a könyvterjesztők közös akciótervet állítottak össze. Ebben felmérték a le­hetőségeket feladatokat. A járásokban mindenütt lesz ki­emelt rendezvény: a megyei megnyitót február 4-én az új kisterenyei járási-nagyköz­ségi könyvtárban tartják.­ Ku­­rali Béla, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek terüle­ti szövetségének titkárhelyet­tese méltatja a könyvhónapot. A könyvkiállítás mellett film­vetítésre is sor kerül. Megye­­szerte sok közművelődési in­tézményben lesznek vásárral egybekötött kiállítások, anké­tok, szakírókkal találkozhat­nak az érdeklődők. A zár­számadásokra is elviszik a mezőgazdasági szakirodalom újdonságait. Az általános is­kolákban biológiaórákon és üzemlátogatásokon foglalkoz­nak a mai mezőgazdasággal, a salgótarjáni járásban rajzver­senyt hirdettek a témából. A kertbarát körök és az ÁFESZ- szakcsoportok összejövetelein is beiktatnak egy-egy progra­mot a szakirodalom haszná­ról, újdonságairól. ARA: 1,80 FORINT 1981. FEBRUAR 1., VASÁRNAP Kitüntetések, A beszámoló befejező me­­gyei pártbizottság osztályré­­szében a megyei parancsnok zető-helyettese és Péter Ba­­az 1981. év feladatait vázolta, lázs. Ezután kitüntetések, elisme­ ' Köszöntötte az ünnepélyes rések átadására került sor. A egységgyűlést Sándor László, megyei parancsnokság legjobb gratulált a kitü­ntetettek­­közvetlen szakalegysége címet, és további jó munkát kí­­vándorzászlót és oklevelet a vant a szerdélyi állománynak megyei parancsnokság ellátó és a parancsnokoknak, alegysége állománya nyerte. Szólt az ünnepi egységgyű­ k­iváló parancsnoki jelvény­­léshez a szovjet delegáció vé­ben egy, Kiváló munkásvn­zetője, aki Péter Balázsnak és jelvényben ugyancsak egy fő Hegyes Ferencnek, a szovjet és részesült. Dicsérő oklevelet a­­ magyar nép barátsága ápol ti­­zenkettő munkásőrnek adtak sáért egysége parancsnokának át. Szolgálati érdemérmet ts­ elismerő oklevelét nyújtotta át.­zennyolc munkásőrnek nyúj- A törzsgyűlés az Internacio­­torta át Sándor László, a me­­nálé hangjaival ért véget éli Az Országos Bék­etanács és a Magyar Szolidoritési Bizottság nyilatkozata Az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bizott­ság mély felháborodással ér­tesült az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) maputói képviselete ellen a dél-afrikai rohamosztag által elkövetett bestiális agresszióról. Az ANC megalakulásától napjainkig rendkívül nehéz körülmények között, súlyos áldozatokat hozott, harcosai­nak ezrei áldozták életüket szabadságukért. A haladó em­beriség mindig kegyelettel adózott a haladásért elesett hősöknek, köztük a mostani agresszió során legyilkolt 9 ANC-harcosnak. Az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bizott­ság, a szocializmust építő ma­gyar társadalom együttérzését kifejezve, teljes szolidaritásá­ról biztosítja a dél-afrikai nép igazságos küzdelmét, a nem­zetközi imperializmus által támogatott kegyetlen, fehérte­lepes uralom ellen. Követel­jük a brutális támadások megszüntetését, a bűnösök fe­lelősségre vonását. Óvodák, iskolák Tízezer óvodás, kettőszázharminc új tanterem Évekig feszítő gondot je­lentett a megyében, hogy ke­vés az óvodai hely, zsúfoltak a tantermek, a gyerekek el­avult, rossz iskolákban tanul­nak, nem egyszer váltó taní­tással. A mostani mérleg, amelyet az V. ötéves terv eredmé­nyeiről vonunk meg, jól mutatja, milyen nagy előbbrelépés történt e té­ren. Érdemes egy számot idéz­ni. Amíg a IV. ötéves terv­ben összesen ötszázötven óvo­dai helyet tudtak biztosítani a megyében a legkisebbeknek, addig az V. ötéves tervben fejlesztési alapból ennek há­romszorosát valósította meg a megye, ezernégyszáz hellyel biztosítva az óvodai oktatás eredményességét. Mindehhez hozzájárult és a társadalmi összefogásnak, a közös munkának szép példá­ját mutatja, hogy a közsé­gekben, városokban — a fej­lesztési alapból biztosított épí­tés mellett — még további ezerkétszázötven gyereknek tették lehetővé, hogy óvodába járhasson. Rendszerint a már meglevő épületeket bővítet­ték egy-egy teremmel. A VI. ötéves terv elképze­léseiben továbbra is szerepel az óvodabővítés, bár már nem szükséges olyan sok he­lyet létesíteni, mint az el­múlt években. Elértünk odáig, hogy száz óvodáskorúból nyolcvanat felvesznek az óvo­dákba megyénkben. Salgótar­jánban, Balassagyarmaton épí­tették a legtöbb gyereket be­fogadó óvodát, Pásztón, Rét­­ságon, Nógrádon ugyancsak megoldódott az óvodagond. De elmondhatjuk ugyanezt Ka­­rancsságon, Rimócon, Bérce­len, Nagybárkányban is. Min­dezt összevetve a megyében több mint tízezer gyerek jár óvodába. Hasonlóan nagy előbbrelé­­pést tettünk az általános is­kolai tantermek építésében, öt év alatt, kettőszázhar­­minc új tanterem épült. A megye fejlesztési alap­jából kétszáztizenötmil­liót költött minderre. Itt is elmondható a társadal­mi összefogás fontossága, mert a tanácsok is mindent meg­tettek az iskolák korszerűsí­tése, bővítése érdekében. A tervszerű előrelátás tette le­hetővé, hogy Kisterenyén, Pászttón és Szécsényben ti­zenkét tantermes iskolában tanítanak, Salgótarjánban pedig a Beszterce-lakótelepen a napokban veszik birtokuk­ba a tanulók a tizenhat­­ tantermes korszerű isko­lát. A VI. ötéves terv elképze­lései között az iskolaépítés továbbra is fontos helyet fog­lal el, egyrészt még mindig sok a szükségtanterem, a kö­vetkező években növekszik az általános iskolások száma és sajnos nagyon kevés a torna­terem. Mindez arra ösztönöz, hogy a meglevő lehetőségek­kel okosan, előrelátóan gazdálkodjanak a tanácsok. XVI. téli úttörő-olimpia ...... NÓGRÁDI „ARANYErŐ" A MÁSODIK NAPON Nagy érdeklődés mellett folytatódott szombaton Ereszt­­vényben a XVI. téli úttörő-olimpia. A versenyzők, hozzá­tartozók, síbarátok mellett kilátogattak a küzdelmek szín­helyére a megyeszékhely általános iskolás tanulói. Ott volt a nézők között Géczi János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Kitűnő hangulatban, változatlanul jó hóviszonyok, pergő rendezés mellett zajlottak a versenyszámok, örvendetes, hogy a téli úttörő-olimpia második versenynapján a nógrádiak „arany­esőnek” örülhettek. (Részletes beszámolónk a 6. oldalon.) Az „aranytrió” tagjai: Galbács Judit, Bereczki Brigitta és Vincze Katalin. Sífutásban, biatlonban és északi összetett­ben nem engedtek mást a dobogóra. A fiúk a biatlonversenyszámban három kilométert tettek meg, s közben lőtudományukból is vizsgázniuk kellett. Lő­állásban Bierbaum Péter, budapesti versenyző. Az óriás-műlesiklás aratta a legnagyobb sikert. A kitűnően megépített pályán egymást múlták felül a pajtások. Képün­kön Sashegyi Péter (Baranya) a kapu előtt A szánkóversenyek tegnap befejeződtek, amelynek során hat aranyérem sorsa dőlt el. Felvételünk még a rajt előtti reményteli pillanatokat örökíti meg.

Next