Nógrád Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 253-276. szám)

2003-11-07 / 257. szám

2003. NOVEMBER 7., PÉNTEK Útépítés: rangsorolva (Folytatás az 1. oldalról) elnöke tartott előadást, majd a testület határozatában támogatá­sával biztosította a pásztói Tourinform iroda működését. Nagy vitát követően fogadták el a Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ tevékenysé­gét bemutató, illetve a helyi köz­­művelődésről szóló önkormány­zati rendelet hatályosulásának tapasztalatairól és a további fel­adatokról szóló beszámolót. A testület tagjai elfogadták a Margit Kórház-rekonstrukció el­számolásával kapcsolatos ter­vet. A sporttanácsnok előter­jesztésében a testület megtár­gyalta és elfogadta a város test­­nevelési és sporttevékenység helyzetét, fejlesztésének lehető­ségeit. Megvitatták az önkor­mányzati tulajdonú közutak ál­lapotának helyzetét és határoza­tot hoztak az útépítési rangsor felállításáról. A testület módosította a gyer­mekvédelem helyi rendszeréről és szabályairól szóló önkor­mányzati rendeletet. Ugyancsak módosították a polgármesteri hi­vatal ügyfélfogadási rendjét sza­bályozó rendeletet. Döntöttek a polgármesteri hivatal köztisztvi­selői, közszolgálati jogviszonyá­val összefüggő juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet módosításáról és egységes szö­vegének megállapításáról. A képviselő-testület pályáza­tot ír ki a Pásztói Hírlap felelős kiadói és felelős szerkesztői fel­adatok ellátására. A testület fel­hatalmazta a polgármestert, hogy a pályázati kiírást a megyei napilapban, illetve a Pásztói Vá­rosi Televízióban jelentesse meg. A pályázatot 2004. január 31-éig kell benyújtani. A megbí­zatás a képviselőtestületi ciklus lejártáig fog szólni. A továbbiakban még több, a város életével kapcsolatos napi­rendet tárgyaltak meg. A képviselő-testületi ülésen adták át Vadász Györgynek a „Pásztó Díszpolgára” címet. ESLA Két barát „lencsevégen” Fotográfusok a Kodály Zoltán Általános Iskola padjaiból (Folytatás az 1. oldalról) a vizualitásból s ez közelebb vit­te őket hivatásukhoz. Zsuffa Péter nagyméretű szí­nes képei egy ritkán látott világ­ba kalauzolják a nézőt. A hos­­­szú - néha több órás - expozíció ideje alatt a fény az emulziót ér­ve, hatalmas változásokon megy keresztül. Megváltozik termé­szete, polarizációja és így olyan hatást kelt a filmen, ami igazán változatos, szinte olyan, mintha más égitesten készült volna, már-már a földön kívüliség él­ményét nyújtja a kép nézőjének. Gyurián Tibor fekete-fehér felvételei hatalmas kontrasztját adják a Zsuffa-képeknek. Mivel szinte minden felvétele sajtófo­tónak tekinthető, így szükség­­szerű a valószínűsége, az aktua­litása, mindenféle technikai be­avatkozás használatának elkerü­lése. A képeken az emberi ar­cok, gesztusok dominálnak és legyünk őszinték: ez nem min­dig vonzó. A tegnapi kiállítás jól példáz­za a Kodály Zoltán Általános Is­kola közösségének hozzáállását a volt növendékeihez, akiknek képes lehet, hogy a jubileumi felkérés nélkül nehezebben ke­rülhettek volna ilyen közel egy­máshoz. Gyurián Tibor családi körben a megnyitó után Megfordul a forgalmi rend Salgótarján Megváltozik a forgalmi rend november 9-étől a József Attila úton. Vasárnaptól - a megszo­kottal ellentétben - csak a Hargi­ta körút irányából lehet behajta­ni az utcába. A változtatásról a torlódások miatt döntött a köz­gyűlés gazdasági és városfej­lesztési bizottsága. Kérik a köz­lekedőket, hogy fokozott figye­lemmel közelítsék meg az emlí­tett útszakaszt. A BIZTONSÁGGAL ISMERKEDTEK. A karancsaljai általános iskola Nógrád megye önkormányzatának pályázata segítségével közbizton­sági tábort szervezett. A résztvevők önvédelmi foglalkozáson vettek részt, megismerkedtek Karancsalja közbiztonsági helyzetével, a pol­gárőrség, a határőrség, a mentők, a rendőrség, valamint a Salgótarjá­­ni Információs Tájékoztató Iroda tevékenységével. fotó: gyurián­t. MEGYEI KÖRKÉPNógrád Megyei Hírlap - 3. oldal „Kincses örökség” a város pereméről (Folytatás az 1. oldalról) Ebben köszönetet mondtak a kollektívának, azért az áldozat­kész munkáért, amelyet a vá­ros pereméről a városközpont­ba költözés és az új helyen va­ló berendezkedés során tanúsí­tott. Pádár Lászlóné, az immár új helyen működő patinás in­tézmény vezetője köszönettel nyugtázta a könyvtárnak cím­zett biztató szavakat és a támo­gatóktól, az olvasóktól kapott sok-sok segítséget. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetke­zendő időkben is képesek lesz­nek az irántuk megnyilvánuló bizalomnak eleget tenni. Az avatóünnepségen a Táncsics Mihály Közgazdasági és Keres­kedelmi Szakközépiskola tanu­lói működtek közre. Irodalmi műsoruk a nemzeti kultúra, a magyar nyelv számunkra felbe­csülhetetlen értékeire, a „kin­­cses örökségre” épült. cs. b. Az avatóünnepség vendégeinek egy csoportja az új könyvtárban (FOTÓ: GYURIÁN TIBOR) Alma-citrom akció Bátonyterenye Hétfőtől máig tart az alma-cit­rom akció Bátonyterenyén, ame­lyet a városi baleset-megelőzési bi­zottság rendez. Gergely Annamá­ria rendőr törzsőrmester, a bizott­ság titkára elmondta: az akcióban a bátonyterenyei Bartók Béla és Er­kel Ferenc Általános Iskola diákjai is részt vesznek. Az akció során a Bolyoki-Béke úti kereszteződésben minden gépkocsivezető baleset­megelőzési szórólapot vehetett át. A szabályosan közlekedők almát, a szabálytalankodó autósok csekk helyett ezúttal citromot kaptak. Szeretetszolgálat a gyermekekért Magyargéc A rászorulók helyzetét sok­sok adománnyal tette már elvi­selhetőbbé a Magyar Máltai Sze­retetszolgálat salgótarjáni szer­vezete - az önkormányzat igaz­gatási főelőadója a szerkesztősé­günknek eljuttatott levelében mond köszönetet az adományo­zóknak. Mint írja, a szolgálat dol­gozói bármikor készséggel áll­nak rendelkezésünkre, képesek arra is, hogy korosztályoknak megfelelően válogassák össze a különféle ruhadarabokat, lábbe­liket, például idősek, gyermekek részére. „Óvodásaink nevében köszönjük az új hajas babákat, amelyekkel nagy örömet szerez­tek a kisgyerekeknek. Sokat kö­szönhetünk a szervezet vezetőjé­nek Bezovics Lajosnak, aki tudja, hogy községünk halmozottan hátrányos helyzetű, sok rászoru­ló felnőtt és kisgyermek él itt, ezért nagy szükségünk van a sze­retetszolgálatra” - jelzi a levél író­ja, s megjegyzi: „Jó szívvel gon­dolunk a raktár mindig jókedvű dolgozóira, akik a nem éppen legkedvezőbb munkakörülmé­nyeik (a helyiség fűtetlen, hideg) ellenére rendkívüli segítőkészek, kedvesek”. Remények és kérdések a Munkáspártnál A napokban sajtótájékoztatót tartott a Munkáspárt, melyen részt vett Urbán Sándor, a párt megyei elnöke, Kerezsi Lász­ló, az országos elnökség, Morva Tamás, a központi bizottság tagja, valamint a görög kommunista párt képviseletében Dinamanto Manolaku, Szifisz Kocandisz és Timnos Vavicasz. Salgótarján A Munkáspárt - miután a parlament elfogadta a kórház­törvényt - beadvánnyal fordult az Országos Választási Bizott­sághoz népszavazás-kezdemé­nyezés kérésével. Szeretnék, hogy a nép dönthessen a kórhá­zak eladásáról. Annak ellenére, hogy az OVB a kérelmet elfo­gadta, mégsem jöhetett létre a népszavazás, mert az utolsó pil­lanatban megfellebbezték az OVB döntését. A Munkáspárt azonnal soron kívüli elbírálást kért az Alkotmánybíróságtól, de még jelenleg sincs az ügyben előrelépés. A párt minden szer­dán az Alkotmánybíróság előtt demonstrált, megkísérelte a fe­lülvizsgálatot. Az október 28-ai demonstráción már több száz elvtárs vett részt. Szinte minden megye képviseltette magát. - Tudjuk, kicsi az esélye annak, hogy népszavazás legyen, még­is reménykedünk, hogy elkezd­hetjük majd az aláírásgyűjtést. Ne képviseleti demokrácia foly­tán szülessen döntés, hanem a nép akarata érvényesüljön - fo­galmazott Urbán Sándor me­gyei elnök. A következőkben Urbán Sán­dor az EU parlamenti választá­sokról szólt. - Hazánk az unió tagja lesz, ezzel együtt jár, hogy magyar képviselők is ke­rülnek az Európa Parlamentbe. A Munkáspárt készül a válasz­tásra. Ha nem is vagyunk a ha­zai parlament tagjai, szeret­nénk, ha a magyar nép, az egy­szerű, a szegény ember is kép­viselve lenne Európában, ezért is szeretnénk bekerülni az EU parlamentjébe. Fölvetődik a kérdés, hogy mit fog érni egy­két munkáspárti képviselő? Na­gyon sokat. Erősíti majd azt a baloldalt, mely minden mun­kás, minden ember érdekei mellett áll ki. A görög kommu­nista párt megjelent képviselői olyan pártot képviseltek, mely tagja az EU parlamentjének. Hi­teles választ tudnak adni az uni­óval kapcsolatos kérdésekben - mondta a megyei elnök. Dinamanto Manolaku arról beszélt, hogy pártjuk az utolsó választáson 8,8 %-ot ért el és há­rom képviselőjük van az Európa Parlamentben. 22 éve tagja Gö­rögország az Európai Uniónak. Jelenleg a lakosság 25 %-a a mi­nimális életszínvonal alatt van, a parasztok százaléka 22 év alatt lényegesen csökkent. A munkanélküliség 11 %-os. Mie­lőtt beléptek az EU-ba, nagyon sokat exportáltak uniós orszá­gokba. Megszűnt a nyolcórás munkaidő, a privatizáció min­den területen jelen van - példá­ul oktatás, egészségügy. Nőtt a nagyvállalatok, a multik és a bankok haszna. Ennek az EU ál­tal folytatott politika az oka. A görög kommunista párt látoga­tásának célja a tapasztalatok át­adása volt. Remélik, hogy segí­teni tudnak néhány kérdés megválaszolásában. Nemrég felszólaltak az EU parlamentjé­ben, ahol arról beszéltek, hogy Vajnai Attilát, a Munkáspárt al­­elnökét önkényuralmi jelkép - vörös csillag - viseléséért fele­lősségre vonják. A tárgyalás idő­pontja még nem ismeretes, de a görögök megígérték, hogy itt lesznek Vajnai Attila tárgyalá­sán. FISSZA Őszi munkák az utakon NMH-információ A megyében zajló útfelújításokkal­ kapcsolat­ban Serfőző Tamás, a Nógrád Megyei Állami Köz­útkezelő Kht. főmérnöke tájékoztatta lapunkat. Ezek szerint jelenleg is folynak, illetve a közeljö­vőben kezdődnek a munkálatok:­­ a 22-es út mellett Karancsságnál a buszöböl és leszálló peron javítása, - Egyházasgerge községben 500 méteres útsza­kasz felújítása, - Nógrád község, vasútállomáshoz vezető út felújítása, - tari bekötőút 600 méteres szakaszának felújí­tása, - Kétbodony község, Kisecset felé vezető átke­lési útszakasz felújítása, - Varsány belterületén 300 méteres útszakasz felújítása, - 22-es út dejtári elágazó pihenőhelyének asz­faltburkolat-bővítése, - 22-es út Salgótarján Kishartyán közötti útsza­kasz egy részének felújítása. A program keretén belül már elkészült a 21-es út mentén a jobbágyi benzinkút előtti útszakasz és a szurdokpüspöki csomópont aszfaltozása. ■ A Nógrád Megyei Állami Közútkezelő Kht.-nél megtörtént a gépek téli üzemeltetésre való átállítása m

Next