Nógrád Megyei Hírlap, 2011. május (22. évfolyam, 100-125. szám)

2011-05-23 / 118. szám

2 Javításoktól a parkgondozásig Ütke. Tereprendezés, a zöldfelü­letek, parkok, virágosítása, gondozása a jelenlegi feladata az itt négy órában foglalkozta­tott huszonegy közmunkásnak. Nyolc órában egy személy van ilyen alkalmazásban, a napi hat órában közmunkát végzők szá­ma pedig négy. Utóbbiak között a szakmunkások épületek, ke­rítés, járda felújítási, javítási munkálatait végzik. Fórum a törvényről Salgótarján: Fórumot tart a Ma­gyar Orvosi Kamara Nógrád Me­gyei Területi Szervezete 2011. má­jus 25-én 15 órától. Az NSZFI sal­gótarjáni Képzésszervezési Köz­pont Salkaházi termében dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke tart majd előadást a módo­sított egészségügyi kamarai tör­vényről, amely visszaállította a kötelező kamarai tagságot Irodalmi műsor Minden rendű em­beri dolgokhoz címmel József At­tila műveiből összeállított irodal­mi műsort láthatnak a helyiek május 23-án, hétfőn 18 órai kez­dettel a községi József Attila Mű­velődési Házban. A Balassi Bá­lint Megyei Könyvtár és Közmű­velődési Intézet pályázati prog­ramja keretében tartandó elő­adáson Csábi István, P. Kemer Edit, Sándor Zoltán és Sándor Zsombor is közreműködik. Ikonképei is láthatók Salgótarján. A Kohász Művelődé­si Központ kamaratermében a na­pokban Másik világ címmel meg­nyílt a salgótarjáni Gedeon Hajnal­ka, grafikusművész alkotásait be­mutató kiállítás. A tárlaton a mű­vész új oldaláról is bemutatkozott, az eddig tőle megszokott akvarell és egyéb művei mellett most tíz ikonképe is látható.. ÉSZAK-NOGRAD Tettek: szedték a szemetet Csak Salgótarjánban közel húsz helyszínen szedték a szemetet az önkéntesek csoportjai szombaton, a TeSzedd elnevezésű hulladék­­gyűjtési akciónapon. Salgótarján­ Magyarország elha­gyatott hulladékainak felszá­molását célozta­­ a közigazga­tási és igazságügyi minisztéri­um, valamint a vidékfejlesztési tárca koordinálásával, az Ön­kéntes Központ Alapítvánnyal együttműködésben­­ szomba­ton megvalósított, hazánk teljes területére kiterjedő „TeSzedd” elnevezésű akció. A civil társadalomra, civil szervezetekre nagyban építő szemétszedési akciónapra előze­tesen több mint százhatvan-ez­­ren jelezték részvételi szándé­kukat országszerte. Nógrád me­gyében is százak serénykedtek, hogy összegyűjtsék mások sze­metét. Salgótarjánban a város csak­nem húsz pontját tisztították meg az önkéntesek. A Nők Sal­gótarjánért Egyesület például - a közelgő Tóparty fesztiválra és vendégeire is gondolva - a Tó­strand környékét takarította ki a ■ A civil társadalomra, ci­vil szervezetekre nagy­ban építő szemétszedési akciónapra előzetesen több mint százhatvan­­ezren jelezték részvételi szándékukat ország­szerte. Nógrád megyé­ben is százak serény­kedtek, hogy összegyűjt­sék mások szemetét­ délelőtt folyamán. - Az emberek sajnos még ma­napság is elég hanyagok... Fel­szedtünk már egy halom üveget, műanyag flakont és még sok minden egyebet - mondta ér­deklődésünkre Erdei Imréné, az egyesület elnöke. Ő és csapata - tizenketten ér­keztek, de segítőjük is akadt, mások mellett Fenyvesi Gábor al­polgármester személyében - már gyakorlottnak mondható az efféle munkákban. Nemrég ugyanis a Kodály iskolánál par­kosítottak és tettek rendet. Bár az egyesület tagjainak nem a ta­karítás az alapvető feladata, hű­ek akarnak maradni a klub ne­vében foglaltakhoz: nők, Salgó­tarjánért. Velük párhuzamosan a helyi horgászegyesület tagjai a pata­kot tisztították meg. Még ná­dat is irtottak, ez a növény ugyanis már annyira elburján­zott, hogy az sem a halaknak, sem a vadkacsáknak nem volt már kedvező. Salgótarjánban a város csaknem húsz pontját tisztították meg az önkéntesek fotó:danyiulu A szódavízről bővebben... Salgótarján. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum „A szódavíz egy magyar kultuszital” című kiállítása nyílt meg a Nógrádi Történeti Múzeumban a mú­zeumi világnaphoz kötődően a napokban. A tárlatot Deák László, a Magyar Országos Szakmai Ipartestület Országos Szikvízkészí­­tő Ipartestület örökös elnöke ajánlotta a je­lenlévők figyelmébe, majd szakmai tárlatve­zetést tartott Kiss Imre, a kiállítási anyagot biztosító múzeum igazgatója. A továbbiak­ban zenés délután várta az érdeklődőket, amelynek keretein belül a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola énekes­hangszeres szólistái és együttese mellett pó­diumra lépett a Radnai Zsuzsanna vezette Cantabile kamarakórus is. FOTÓ: RIGÓ TIBOR Vácisok a döntőben Salgótarján. A Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete a baglyasal­­jai tűzoltóbázison megyei elsősegély­­nyújtó versenyt rendezett néhány napja felnőtt, középiskolás valamint általános iskolás kategóriákban. Az ötfős csapa­tok elméleti és gyakorlati feladatokat kaptak, a kérdésekre választ adva bebi­zonyíthatták, hogy mennyire ismerik a Vöröskeresztet és az elsősegélynyújtás szabályait. A rendezvény segítői, szer­vezői autós, kerékpáros és egyéb bal­eseti helyzeteket mutattak be, a gyakor­lati tudásukról ezek segítségével adtak számot a diákok. Általános iskolás kate­góriában a ságújfalui iskola csapata bi­zonyult a legjobbnak, míg középiskolás és felnőtt kategóriában az előző évhez hasonlóan a bátonyterenyei Váci Mi­hály Gimnázium végzett az első helyen, így ez utóbbi intézmény tanulói képvi­selik idén megyénket az országos ver­senyen, amit a napokban, május 20-22- ig, Zánkán rendeznek meg. A verseny története negyven évre te­kint vissza, hiszen a Magyar Vöröske­reszt 1971 óta rendezi ezt meg. Kezdet­ben megyei szintű volt, később, az ifjú­sági Vöröskereszt jubileumi megméret­tetését követően felmenő rendszerben szervezik a megmérettetést. A cél ter­mészetesen a kezdeti maradt: az em­berélet védelme érdekében a Vöröske­reszt arra törekszik, hogy minél több gyermek, fiatal és felnőtt meg tudja ad­ni embertársának a gyakran életet men­tő elsősegélyt. 2011. MÁJUS 23., HÉTFŐ Mesés, táncos kavalkád Ipolytarnóc: „Egyedem-begye­­dem tengertánc” címmel tartot­tak mesés, táncos kavalkádot a salgótarjáni kistérség óvodásai­nak a település művelődési házá­ban a napokban. Az ipolytarnóci óvodások „tavaszi csokor” névre keresztelt műsorukkal köszön­tötték a vendégeket, majd Szabó Tibor, a község polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. A nap fo­lyamán a többi óvodás csoporté volt a főszerep, akik dalokkal, mondókákkal kedveskedtek egy­másnak. A szereplők megvendé­­gelését követően közösen értékel­ték a kavalkádot, majd átadták az eseményre készült emléklapokat és ajándékokat Őrjárat a tiszta környezetért Ságújfalu. A szervezett szemét­­szállítás ellenére egyesek az egyik buszmegállóhoz hordták a szemetet, a tiltó tábla, szabály­sértési bírságolások és a rend­szeres tereprendezés ellenére. Az önkormányzat nemrégiben ismét rendbe tette a területet, és az újbóli lerakás megelőzésére környezetvédelmi őrszolgálatot állított fel. A nap 24 órájában közmunkások figyelik, illetve térfigyelő kamera rögzíti, ami itt történik. Az intézkedés bevezeté­séről tájékoztatták a lakosokat. Múzeumi születésnap Salgótarján. A Nógrádi Történeti Múzeum 52. születésnapi ren­dezvényét tartja május 25-én, szerdán 14 órától. Az ünnepség keretein belül dr. Szirácsik Éva, múzeumigazgató „52 év a kö­zösség szolgálatában” címmel tart előadást, dr. Baráthi Ottó pe­dig az első múzeumigazgatóra, dr. Gajzágó Aladárra fog emlé­kezni. Ezután Tarnóczi László: A napútfestő nem vet árnyékot cí­mű kötetének múzeumi és kul­turális témáiról lesz szó. HIRDETÉS " VERSENYKÉPESSÉG JAVÍTÁSÁT CÉLZÓ TELEPHELY FEJLESZTÉS " ÉMOP-l.l.l./F-10-2010-0037 jeli pályázat " Kedvezményezett: BIOMED termelő, kereskedelmi és szolgáltató Kft. Az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával megvalósuló beruházás keretében a BIOMED Kft 230 négyzetméteres új kozmetikai üzemet épít azzal a céllal, hogy a növekvő értékesítési volumenéhez biztosítsa a termelési hátteret. Az 50 millió forintos beruházás új munkahelyeket és az új uniós irányelveknek megfelelő gyártási körülményeket teremt. "A fejlesztés eredményeként egy olyan kozmetikai üzemet tudunk üzembe helyezni, amely megfelel a kozmetikai termékekről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletnek és az ebből adódó szabványnak, amelyet 2013. július 11-től kell alkalmazni" - mondta el Medgyesi József Miklós ügyvezető. A projekt megvalósulása lehetőséget ad arra, hogy a társaság termékkör diverzifikációt is végrehajtson, ezáltal bővítse tevékenységét az étrend-kiegészítő termékek gyártásával. Az alapításának tizedik évfordulóját ünneplő BIOMED Kft a főtevékenység keretein belül egészségmegőrzést, ápolást szolgáló, gyógynövénykivonatokat és illóolajokat tartalmazó krémeket és masszázsolajokat gyárt, amely tevékenységet egy éve bővítette az étrend-kiegészítő termékek gyártásával és forgalmazásával. Jelenleg 19 féle BIOMED termék van jelen a hazai piacon, amelyeket a gyógyszertárakban, gyógynövény szaküzletekben és a drogériákban értékesítenek. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával

Next