Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)
2013-11-08 / 257. szám
Médiapartnerünk a FM radio 100.-4 A NAP HÍRE Nemzetközi hurkafesztivál TápióSzentmárton. A falusi disznótor hangulatát idézi fel szombaton Tápiószentmártonban a kilencedik nemzetközi hurkatöltő fesztivál - mondta el a Pest megyei település polgármestere az MTI-nek. A nagy megméretésbe 50 csapat nevezett be, közöttük most első alkalommal bolgár és csángó versenyzők, akik a hazai, a szlovák és délvidéki vetélytársakkal küzdenek meg a díjakért. Minden csapat öt kiló sertéshúst, három kiló rizst és 20 méter hosszú sertésbelet kap az induláshoz. Az alapanyagokat aztán ki-ki saját fűszereivel, saját ízlésének megfelelően megdolgozva abálhat, süthet ki hurkát. A véresek és májasok mellett a különlegességek kategóriájában gombás, tarhonyás, bazsalikomos, mazsolás, kapormagos hurkák is készülnek, a csángó csapat tagjai pedig Tóth János polgármester szerint elmondták: borsikafűvel ízesített hurkával pályáznak az elsőségre. A zsűri az íz, az illat és a tálalás módja alapján dönti el, melyik „disznóság” lesz a legkiválóbb. A hurkatöltés része a háromnapos Márton-napi ünnepségsorozatnak, amely pénteken a Tápió-Expo megnyitásával veszi kezdetét. XXIV. ÉVFOLYAM, 257. SZÁM 2013. NOVEMBER 8., PÉNTEK ÁRA: 135 Ft ELŐFIZETVE: 92 Ft KÖZÉLETI NAPILAP / / / / ÖTVENÉVES ÉRETTSÉGI REMEKELTEK A PÁSZTÓI BONA TALÁLKOZÓ 4. OLDAL MOTOROSOK 12. OLDAL SZOBRÁT A Zsákfalu, ahol Kodály is gyűjtött Hétszáz éve már lakták a Mátra északi lejtőjére kapaszkodó települést, a mai Dorogházát. A zsákfalu az idők során vámszedőhelye volt Mátyás királynak, várral büszkélkedhetett, erdeit, legelőit és szántóföldjeit pedig közösen használták az ott élők. A bányászatról is híres település most a megyei könyvtárban mutatta be kincseit. (Folytatás a 4. oldalon.) ÜGYELETEK ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: MIHALBÍ JÚLIA (20/246-4828) HIRDETÉS, TERJESZTÉS: TEL.: 32/418-190 FAX: 32/418-191 IDŐJÁRÁS köpönyeghu Pénteken változóan felhős lesz az ég, főleg a reggeli órákban párás, foltokban ködös lesz a levegő. 17 fok körül alakulhat a délutáni órák hőmérséklete. RÓLUNK SZÓL A gyerekszáj kiváló humorforrás. Megyénk egyik kisközségének oktatási intézményében is gyűjtik az aranyköpéseket. A napokban épp kézműves foglalkozást tartottak a 3-4 év közötti kicsiknek, akik közül néhányan talán először fogtak ecsetet a kezükbe. Ennek ellenére ügyesen vitték fel a vízfestéket rajzlapjaikra, miközben az óvó néni kérdezgette őket, hogy mi milyen színű. Gabika mondta, hogy a fű zöld színű, Józsika, hogy az ég kék színű, Piriké, hogy a nap sárga színű és így tovább. Egyszer csak arra kérték Zsuzsikát, hogy ő is mondjon valamit. A kislány hosszasan elgondolkodott majd kivágta: valószínű... 9 771215 901000 13257 t » Angyal Eszter Tolmács. A Nógrádi Vegyipari Zrt. tolmácsi üzemében tartott komplex gyakorlatot a minap a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság, a berceli katasztrófavédelmi őrs, a rétsági katasztrófavédelmi őrs és a váci hivatásos tűzoltó-parancsnokság a Nógrádi, a Diósjenői és az Érsekvadkerti Önkéntes Tűzoltó Egyesületek részvételével. (Folytatás a 3. oldalon.) HIRDETÉS fig) boríték céges és egyedi borítékok 06 70 930 6707 www.boritekonline.hu HIRDETÉS 3078 Vétényterenye, T3fjáni út 5. Autó ütközött munkagéppel Tar/Mátraverebély Egy személygépkocsi ütközött egy ott munkálatokat végző rakodó géppel csütörtök reggel a huszonegyes számú főút Tar és Mátraverebély közötti szakaszán. A baleset következtében két ember megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A helyszíni szemle idejére a rendőrség az útszakaszt teljes szélességében lezárta, a forgalmat a főúttal párhuzamos útra terelték - tájékoztatta lapunkat Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. Pályázat a diákoknak Nógrád megye: „Vigyáznak rám, én is vigyázok másokra” címmel hirdetett plakátkészítő versenyt a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság területi kisebbségi kapcsolattartó munkacsoportja. Az előítélet- és konfliktusmentesség jegyében, szőkébb hazánk diáksága számára készített felhívásra december 9-ig várják az A/3-as méretű alkotásokat, amelyek bármely manuális módszerrel - rajzolva, festve - készülhetnek december 9-ig várják. Nevezni egyénileg, két korcsoportban - 10-14, illetve 14-18 évesek - lehet. A szervezők minden alkotás hátlapján kérik feltüntetni az alkotó nevét, születési évét, lakcímét, valamint iskolája nevét és címét. Az elkészült plakátokat a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályára (3100 Salgótarján, Rákóczi út 40.) vagy a megye bármelyik tanodájába leadhatják a pályázók. Az eredményhirdetést december 13-án tartják.