Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-03 / 279. szám

2014. DECEMBER 3.? SZERDAU J Rendőrökre támadt Sóshartyán­­ Salgótarján­ Ga­rázdaság, hivatalos személy elleni erőszak és testi sértés miatt emelt vádat a Salgótar­jáni Nyomozó Ügyészség egy 31 éves férfi ellen, aki ez év októberében, Sóshartyánban rokonait bántalmazta, majd a vele szemben intézkedő rendőrökre is rátámadt. Az elkövető október 4-én, a késő esti órákban a falunapon először élettársának anyósát ütötte meg, aki emiatt elesett. Miután az asszony felkelt a földről, a vádlott a színpad előtti kordonnak lökte őt. A bántalmazás következtében a nő könnyű sérüléseket szen­vedett. Ezt követően a vádlott a volt élettársát rántotta hajá­nál fogva a földre. A történtek miatt a rendőr­­kapitányság járőrei intézke­dés alá vonták a férfit, aki volt élettársát a rendőrök jelenlét­ében is bántalmazni akarta. Az egyik egyenruhás a sértett és a vádlott közé állt, s meg­fogta annak ütésre emelt ke­zét, így akadályozva meg a to­vábbi bántalmazást. Ekkor azonban az elkövető egy hir­telen mozdulattal megharap­ta a rendőr jobb kezét, a társa segítségére siető járőrt pedig - miközben próbálták őt meg­bilincselni - lábon rúgta. Az intézkedés során mindkét rendőr könnyű sérüléseket szenvedett. - A Salgótarjáni Nyomozó Ügyészség vádiratában a bün­tetlen előéletű, a cselekmé­nyek elkövetését beismerő fér­fival szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásá­ra tett indítványt - tájékoztat­ta lapunkat dr. Bóna Gyula megbízott megyei főügyész. (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. Az egyhetes itt tartózkodása alatt a Mi­kulás több várost és kis községet felkeres elhozva a Karácsony üzenetét mindenkinek Magyarország szer­te. A nyilvános találkozók mellett a Télapó iskolákat, óvodákat és árvaházakat látogat meg. Ittléte alatt Joulupukki meglátogatja a szombathelyi nevelőott­honban nevelkedő gyermekeket, ovikat és alma ma­tereket, valamint részt vesz egy gyerekpartin is, ame­lyet az Unicef szervez, hogy felhívja a figyelmet a vi­lág más tájain élő nehezebb sorsú apróságokra. To­vábbá hagyományos módon idén is részt vesz a Mi­kulásgyár jótékonysági akciójának megnyitó ünnepségén, amely tíz éve juttatja el ajándékait sze­gény gyerekekhez. Joulupukki hétfőn délelőtt indult országjáró útjára a Liszt Ferenc Repülőtér 2A termináljának érkezési csarnokából, ahol az őt látni kívánó gyermekek talál­kozhatnak az Öreg Fehérszakállassal. A reptéri foga­dás után az igazi Mikulás egy pár napig a vidéki vá­rosokat járja, így ellátogat Hodászra, Veszprémbe, Győrbe, Ajkára és szőkébb hazánkba, Salgótarjánba is, ahol több száz óvodás, kisiskolás, szülő és nagy­szülő várta a Télapót, akinek a rövid műsorral is ked­veskedtek. Sz.A Százak találkoztak az igazi Mikulással Élelmiszeradomány a gyerekeknek Hazánkban évek óta tart a Raiffesen Bank és a Gyer­mekétkeztetési Alapítvány( GYEA) közös pályázati rendszere. Ennek lényege, hogy évente rendszeresen a bank egy meghatározott időszakban történt bank­kártyás vásárlás után 10 forintokat adományoz az érintett alapítványon keresztül az arra rászoruló gyer­mekek étkeztetésére. Legutóbb 20 millió forint érték­ben került támogatási összeg az arra rászoruló telepü­­lésekhez-közte Vanyarcra, Czimer Z. József Vanyarc. Az interneten lezajlott szavazatok alapján, ezúttal ha­zánkban 15 település, közte a dél­nyugat-nógrádi Vanyarc - már nem először - került a támogatot­tak közé. Az elnyert támogatás a te­lepülésen 30 szegénysorban élő óvodás, általános iskoláskorú gyer­mek (3-14 év) féléves étkeztetési lehetőségét oldja meg. Az önkor­mányzatoknak a bank és GYEA kö­zös pályázata egyébként folyama­tos támogatási lehetőséget biztosít A jelenleg is futó pályázat második szakaszára december 1-12. közöt­ti időben lehet a bank Facebook­­oldalán jelentkezni, pályázni. A re­gisztrációt követően a Facebook al­kalmazásban legtöbb szavazatot kapó települések kapják meg a bank élelmiszeradományát A sza­vazás eredményeit a Raiffesen Bank Facebook-oldalán és a GYEA honlapján is közzéteszik. A jelenleg is futó­­ Mindenki ebédel (Tavasz) - programba va­ló bekapcsolódás esetén a helyi oktatási intézménynél a pedagó­gusok jelölik ki azokat a gyerme­keket, akik a pályázat szerinti el­látásra jogosultak. Egy családból több gyermek is kijelölhető. A tá­mogatás elnyerése esetén ezt kö­vetően az önkormányzat kivá­lasztja azt a személyt vagy intéz­ményt, aki az alapítványi szállít­mányokat minden hét utolsó ta­nítási napján átveszi, majd átadja az ételeket az arra jogo­sult gyermekeknek, szülőknek. Az alapítványi szállítmányok egyébként mélyhúzott fóliával el­látott, forró vízben melegíthető készételeket tartalmaznak. Az egytálételfajták között a babgulyás mellett főzelékek, húsételek körettel, leves és tész­ták is vannak, mely csomagok 450 grammot tartalmaznak és hűtve akár 30 napi is tárolhatók. A GYEA „Mindenki ebédel” programjának célja, hogy hazánk településein minden óvodás és ál­talános iskolás gyerek rendsze­resen táplálkozzon, ne csak a szorgalmi/tanítási időszakban, hanem azon kívül hétvégeken, óvodai, iskolai szünetekben is. Vendégek a nagykövetségen A múlt héten nagyon rit­ka és érdekes élményben volt része a diósjenői Szentgyörgyi István Álta­lános Iskola diákjainak és tanárainak, ugyanis egy programsorozat ré­szeként ellátogathattak Pakisztán budapesti nagykövetségére, ami nagy hatással volt kis de­legáció tagjaira. ). Már a csapat megér­kezésekor érezni lehetett, hogy nagyon kellemesen fog telni az ott töltött idő. A gyerekeket is­merősként üdvözölte Iftekhar Aziz nagykövet lánya, akivel már többször találkozhattak Buda­pesten és Diósjenőn is. A felnőt­tek hivatalos bemutatkozása után a diplomata is üdvözölte az alma mater diákjait, akik egyen­ként bemutatkoztak és szóltak néhány szót magukról, termé­szetesen angolul. A program má­sodik felében a tanulók belekós­tolhattak a pakisztáni kultúrá­ba, megízleltek néhány hagyo­mányos ételt, édességet, amit az intézmény személyzete készített számukra. A kommunikáció vé­gig angolul folyt, amelyben ha igényelték, segítségükre volt a követség hivatalos tolmácsa is. Ez jó lehetőség volt a gyerekek számára, hogy gyakorolják a be­szélgetést angolul, fejlesztve szó­kincsüket, idegen nyelvi kom­munikációs készségüket. A fiatalok mellett, nagykorúak is nagyon sok mindent tudtak meg e távoli ország igen színes kultúrájá­ról, földrajzi adottságairól, történel­méről, amit a nagykövet személyes történetei, megjegyzései tettek még színesebbé. A közel két órás látogatás végén nagyon jó érzéssel búcsúztak el egymástól, mert iga­zán kedves és szívélyes fogadtatás­ban volt részünk. Azonban a kap­csolat tovább folytatódik, ugyan­is a Pakisztán képviselője részt fog venni a februárban megren­dezésre kerülő Szentgyörgyi­­napok versenysorozat ünnepé­lyes megnyitóján, amennyiben ideje engedni fogja. (Cs.É.)

Next