Nógrád Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-30 / 150. szám

Megnyílik a nyári tárlat Balassagyarmat, a xxx. Nyári Tárlatot nyitják meg jú­lius elsején, szombaton Ba­lassagyarmaton közel negy­ven alkotó munkáiból; az első kiállítást még 1980-ban ren­dezték­ meg, hogy bemutat­kozhassanak a városban és környékén élő hivatásos és amatőr képző- és iparművé­szek. Zolnyánszki Zsolt, a szer­vező Mikszáth Kálmán Műve­lődési Központ munkatársa az MTI-nek elmondta: a XXX. Nyá­ri Tárlaton 38 alkotó 94 mű­vét mutatják be. A kiállításon szinte valamennyi képzőmű­vészeti ág képviselteti magát, lesz grafika, tusrajz, rézkarc, festmény (olaj, tempera, ak­­varell, akril, vegyes techniká­jú), plasztika (fa, gipsz, drót) és szövet-tette hozzá. 1980-ban a városi tanács művelődésügyi osztálya és a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ rendez­te meg az eseményt. A Nóg­­rád megyei város nem akart versenyre kelni a hagyomá­nyosan nyári tárlatokat ren­dező városokkal, a kiállítást az idegenforgalmi látványossá­gok egyik elemének szánták, hogy minél többet mutassa­nak meg abból, amivel Balas­sagyarmat rendelkezik, így­­ a Madách- és Mikszáth-gyűjte­­mény vagy a palócság életé­ről szóló átfogó anyag mellett - a képző- és iparművészeti al­kotásokból is. Mint Zotnyánsz­­ki Zsolt elmondta, Csemniczky Zoltán Munkácsy-díjas szob­rászművész az, akinek a leg­nagyobb érdeme van abban, hogy 2017-ben 30. alkalom­mal is meg tudják rendezni a város seregszemléjét. A nyári tárlatokat hagyományosan a művelődési központ Horváth Endre Galériájában rendezik, idén viszont kivételesen a bel­városi a Tornay Endre András Galéria ad helyet a jubileumi eseménynek, ahol többen lát­hatják a műveket. Polgárőr-találkozó VANYARC. július elsején, szombaton, a település köz­pontjában lévő szabadtéri színpad környékén járási pol­gárőr-találkozót bonyolít a helyi polgárőrség szervezete. A nap programja délelőtt, 10 órakor vendégvárással veszi kezdetét majd 13 órakor tart­ják meg a rendezvény ünne­pélyes megnyitóját. Ezt köve­tően a színpadon a humorista Ayala, a táncdalénekes Homo­­nyik Sándor, a nótaénekes S. Nagy Zsuzsa, a Héhalmi Tánc­­­csoport és a Legéndi Népdal­kör műsorára, valamint Fehér Pálné citeraszólójára kerül sor. Mindezek mellett különböző bemutatókat is megtekinthet­nek az érdeklődők. Egy éjszaka a természetben Salgótarján-Ereszt­­VÉNY. július elsején, szom­baton 20.30 órától éjszakai túrát rendez a Novohrad-Nóg­­rád Geopark Eresztvényi Ok­tató és Irányító Központja a helyi erdőben. A program iránt érdeklődők részesei le­hetnek bagolyhuhogásnak, szentjánosbogarak repülésé­nek, illetve vadmalacok ébre­désének is. Ezen túlmenően madár- és denevérfogás be­mutatót is megtekinthetnek a kíváncsi szemek, majd 22 órá­tól Budai Ferenc gitárjátékéval szórakoztatja a látogatókat. Kirobbanó teljesítmény a belvárosban... Tegnap szemet gyönyörködtető látványnak lehettek ta­núi azok a sofőrök, akik tankolni érkeztek az egyik salgó­tarjáni töltőállomásra. A benzinkúton ugyanis egy road­show keretén belül azok a látogatók, akik eleget tettek a kiírt feltételeknek - azaz energiaitallal és üzemanyaggal is feltöltődtek - bepattanhattak egy igazán csúcskategó­riás sportautó anyósülésére. A járókelők meg-megállva csodálták a salgótarjáni aszfalton száguldó gépjármű­veket, míg a szerencsésebbek a belvárostól egészen a Beszterce-körforgalomig átélhették, milyen egy spor­tautóval szelni az utakat... Salgótarján, a helybeliek e roadshow keretén belül már több hazai nagyvárosban - Pé­csett, Szegeden, Veszprémben, Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Debrecenben, Sopronban és Szombathelyen - is részesei le­hettek a sportautók által bizto­sított luxuskategóriás élmény­nek. Az esemény következő állomása pedig tegnap megye­­székhelyünk egyik benzinkút­­ja volt, ahol a megyei lakosság szerencsésebbjei is átélhették testközelből a két páratlan szép­ségű, erőt hangsúlyozó stílusje­gyekkel megáldott sportverda varázsát. A töltőállomáson már délelőtt nagy érdeklődés mutatkozott a piros-fehér, valamint a kék színű luxusautók iránt. Voltak, akik jobbról-balról körbejárták az exkluzív kifinomultságot árasz­tó járgányokat, majd egy-egy szelfivel vagy fényképpel meg is örökítették a nem minden­napi pillanatot. Ám voltak, akik nem csak a szemüket legeltették a hatalmas lőerőt birtokló spor­tautókon, hanem személyesen is átélték - szakavatott sofőrök­kel a kormány mögött - az uta­zás „csúcskategóriás" élményét. A süvítő verdák ugyanis a töl­tőállomásról egészen a Besz­­terce-körforgalomig hallatták motorhangjukat egy egész na­pon át a megyeszékhely útjain. A startvonalra visszatérve pedig a legtöbben fülig érő mosollyal nyugtázták: hatalmas buli volt érezni egy igazi sportautó szívét megdobbantó erejét... P. K. A töltőállomáson nagy érdeklődés mutatkozott a luxusautók iránt Újra zenél az erdő A kilenc helyszínen, kilenc napon át megvalósuló Mátrai Művészeti Napok „Mu­zsikál az erdő" című rendez­vénysorozatának idei első ál­lomása Tar lesz. Július elsején, szombaton 8 órától - a Pásztói Szabadidő és Sport Egyesület közreműködésével - egy tel­jesítménytúrával indul az ese­mény a Lőrinc udvarház rom­jairól. Ezt követően 10 órától Csépe Attila helytörténész ismeretterjesztő előadását te­kinthetik meg az érdeklődők, amely a település értékeit, illetve a Nógrádikumokat hi­vatott bemutatni a közönség­nek. A továbbiakban, 11 órától Szabó Lajos erdőmérnök szak­vezetésével kezdődik majd erdei séta - szintén a Lőrinc udvarház romjaitól egészen a Csevice-forrásig - néprajzi meglepetésekkel is fűszerez­ve. A Felső-Csevice forrásnál ezek után indul be a szórako­zás, amikor is 12 órától kéz­műves foglalkozások, 13-tól 16 óráig pedig Szabó Miklós erdőmérnök interaktív be­mutatója várja a látogatókat. A Lóca Együttes zenés gyer­mekműsorát követően, 15 órától pedig erdei klasszikus zenei koncertben lehet részük a megjelenteknek. A fellé­pések előtt köszöntőt mond Turopoli Zsolt polgármester, Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke, va­lamint Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára is. A zenés műsort a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatóiból alakult kamaraze­nekar szolgáltatja, amelyet Ménesi Gergely, a zeneaka­démia szimfonikus zenekará­nak karmestere vezényel le. Mindezeken túlmenően 17 órától a Lőrinc udvarháznál folytatódik a rendezvény, ahol helyi termékek bemutatója, a Muzsikás együttes műso­ra, falusi vendéglátás, illetve néptáncbemutató és táncház várja majd a jelenlévőket. Ez utóbbiban a Tari Kontyvirág Néptáncegyüttes működik közre. A programot egy han­gulatos tábortűz zárja. Gyémántfényű találkozás SALGÓTARJÁN. A közelmúltban ren­dezte meg a salgótarjáni Fekete Bárány étteremben hatvanéves érettségi talál­kozóját az egykori Stromfeld Aurél Álta­lános Gépipari Technikum „IV/C" osztá­lya. A helyszínen tíznél több osztálytárs jelent meg, akik közül néhányan felesé­gükkel karöltve érkeztek meg a nosztal­gikus eseményre. A „forradalmi" csapat szószólóival beszélgettünk múltról, s je­lenről, amelynek köszönhetően számos érdekesség látott napvilágot a máig elvá­laszthatatlan osztályról. A szóban forgó csapat tagjai a gépipa­ri technikumot - mai nevén a Salgótar­jáni Szakképzési Centrum Stromfeld Au­rél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskoláját - 1953-ban kezdték, majd 1957-ben - kik könnyebben, kik nehezebben - megsze­rezték az érettségüket bizonyító okmányt is. - Kis csapatunkat forradalmi osztály­nak tartották az oktatási intézmény falain belül, ugyanis ha kellett, tűzbe is mentünk egymásért! - kezdte gondolatait Cserháti József, az osztály egyik szószólója. S mielőtt még feltehettük volna a kér­dést, miben nyilvánult meg mindez, már jött is a magyarázat. Az osztály közösen élte át az 1956-os forradalom és sza­badságharc eseményeit, együtt voltak szemtanúi annak, hogy több tanárukat megnyilvánulásaik miatt elítélték, s egy­másba kapaszkodva vészelték át a leg­nehezebb időszakot is.­­ Emiatt a „forra­dalmi" életérzés miatt nem csak a „IV/C", hanem az egész évfolyam bátor kiállású diákjainak veszélyben forgott az érettsé­gije -jegyezte meg Cserháti József. A huszonhét fővel induló osztályból első körben tizenhárom tanuló izgulha­tott a tételsorok felett, ám hosszú vitá­kat követően végül mindenki megkapta a lehetőséget arra, hogy elvégezze 1957- ben az iskolát. Ezt követően az osztály­társak egyhangúlag hozzátették a be­szélgetéshez: talán azért ég a mai napig ilyen erősen közöttük az összetartozás lángja, mert a múlt történései megnehe­zítették fiatal éveiket, s tudták: egymás­ra mindig számíthattak az évek során. A továbbiakban Berta István, a találkozók egyik szervezője fejtette ki, hogy az egy­kori osztálytársak közül már kilencen az égből tekintenek le a közösségre, akikre minden találkozó alkalmával egyperces néma csenddel emlékeznek meg. - For­radalmi osztálynak tekintettek minket abban az értelemben is, hogy minden is­kolai programban nyakig benne voltunk. Közülünk került ki a röplabda váloga­tott, de a színjátszó kör nagy részét is a mi osztályunk alkotta. Mi voltunk a moz­gatórugója az iskolai életnek! - jegyezte meg életvidáman a szervező. Társalgásunk után a megjelentek he­lyet foglaltak az étterem asztalánál, s po­haraikat emelték arra, hogy újból sikerült összegyűlniük egy nosztalgiával átita­tott délutánra. A köszöntőn mindnyájan elmesélték, mi történt velük az utóbbi pár évben, majd Berta István egy saját maga által készítetett gyémánt okleve­let is átnyújtott névre szólóan „örökifjú" diáktársainak. - Örülök, hogy itt vagyunk! Álmodjunk továbbra is, mert muszáj! - zárta köszöntő gondolatait a főszervező. Az asztalnál ülők boldog arcáról egyér­telműen leolvasható volt, hogy a diákévek alatt kialakult csapatszellem, összetartás, segítőkészség tisztelet és szeretet olyan­­­nyira örökre szól az osztálytársak között, hogy ezen értékek a mai napig gyémánt­fénnyel ragyognak... Palchuber Kinga A „forradalmi" osztály tagjai közül néhányan feleségükkel karöltve érkeztek a nosztalgikus eseményre

Next