Nógrád Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-02 / 100. szám

EGY PERCBEN Papot avattak boldoggá MÁRTÍR Az 1957. december 15-én vértanúhalált halt Brenner János ka­tolikus papot boldoggá avatták szülő­városában, Szombathelyen. A több mint tizenötezer ember részvételé­vel tartott latin nyelvű szentmisén An­gelo Amato bíboros felolvasta Ferenc pápa levelét, amelyben az egyházfő engedélyezte az egykori rábakethelyi káplán boldoggá avatását. ► 9 Veszélyben a gyöngyszem VELENCE Klímakutatók szerint van­nak olyan látványosságok, amelye­ket harminc, vagy ötven év múlva már hiába próbálnak felkeresni a turisták. A romantikus hangulatú olasz város, Velence például egyre ingatagabb lábakon áll. A vízszint emelkedése és a kíváncsi látogatók egyre növekvő tömege miatt ugyan­is rohamosan romlik a szigetvilág állapota. ► 11 Újabb csodát vár a bajnok BAJNOKOK LIGÁJA Az AS Roma a Baj­nokok Ligája negyeddöntőjében már végrehajtott egy bravúrt, ami­kor háromgólos különbséget ledol­gozva kiejtette a Barcelonát. A fel­adat most ugyanez, hiszen a Liver­pool 5-2-re nyert az elődöntő első összecsapásán. Az ellenfél sorai­ban azonban ott lesz Mohamed Sza­­lah, aki egy hete az angol profi lab­darúgók szervezeténél lett az év já­tékosa. Az olaszok okkal tartanak a szenzációs formában futballozó egyiptomi sztártól. ► 15 Jó reggelt!­ épzeljék csak: sötétben vilá­gító növényeivel díjat nyert növényinnovációs kategóri­ában Kun Richárd feltaláló Kíná­ban egy sanghaji technológiai kiál­lításon. A találmány egy olyan nö­vényi alapú anyag, amivel külsőleg kell kezelni a vágott és cserepes nö­vényeket, hogy azok lekapcsolt lám­pák mellett zöld, kék, piros és fehér színekben fluoreszkáljanak. Egy idő után - akár az akkumulátorra - a fénylő virágokra is ráfér a feltöltő­dési A napon, lámpafénynél vagy mobillal egyszerűen új energiát csa­logathatunk növényeinkbe, s ezután megint ragyoghatnak. Végül is, egy kéken fénylő kaktuszba biztosan nem lép bele senki, ha sietős a dol­ga az éjszaka közepén... P. K. K HIRDETÉS NÓGRÁD MEGYE Május else­jére a települések többsé­gén szerveztek valamilyen szabadidős programot, több­nyire kötetlen, laza formá­ban. Kiemelkedő szerepet kap már ilyenkor a bogrács: hagyományosan ez az első­­ szabadtéri rendezvénynap, evés-ivással egybekötve. Sal­gótarjánban térzenére ébred­tek az emberek, rézfúvósok köszöntötték a majálisozni indulókat. A hagyományok­nak megfelelően idén is a Do­­linka volt a városi ünnepség helyszíne, a programot nép­táncosok fellépése is színe­sítette. Egyébként a megyé­ben több településen állíta­nak még májusfát, színes pa­pírszalagokkal díszített, kar­csú nyírfát a lányos házak elé. A világ persze változik, ma már gyakoribb, hogy a le­gény hortenziákkal megra­kott virágkosárral lepi meg ilyenkor kedvesét. ► 2 Majálisokkal ünnepelték a munkát megyeszerte Salgótarjánban a sok évtizedes hagyománynak megfelelően a Dolinkában ünnepelte a város május elsejét Fotó: Hüvösi Csaba Győzött mindegyik dobogós csapat LABDARÚGÁS Még mindig őr­zi hibátlan mérlegét az SBTC együttese: a 17. fordulóban a Berkenyét győzték le a me­gyei I. osztályban. A vasár­napi három mérkőzés kö­zül egy hozott meglepetést. Könnyedén nyert a Karancs­­lapujtő és az Érsekvadkert hazai pályán, a sereghajtó Héhalom legyőzte a szomszé­dos Palotás csapatát. ► 16 Világnap és évforduló: táncot jártak SZÉCSÉNY Idén ünnepli fenn­állásának huszadik évfor­dulóját a szécsényi Palóc Néptáncegyüttes. A jubile­um még különlegesebbé tet­te a tánc világnapja alkal­mából tartott gálát, amely­ben az együttes utánpótlás­csoportjai is felléptek. Pa­­lóch Norbert művészeti veze­tő negyedszer rendezte meg a gálaműsort a világnapra. Mint minden idei rendez­vényüket, a mostanit is az együttes fennállásának hu­szadik évfordulója jegyében tartották. Nyitányként az Apró Palócok táncosai léptek fel. Miközben ropták, az Igli­­ce Néptáncegyüttes tagjain látszott, hogy élvezik és sze­retik, amit csinálnak. ► 4 Visegrádi gála­­ a fesztiválon SALGÓTARJÁN Több évtizedes hagyomány a dixielandfeszti­vál a városban. Idén a visegrá­di országok egy rendezvény­­sorozatának részeként tart­ják meg a gálaműsort. ► 3 Öt évtized Jézus szolgálatában RIMÓC Ötven éve ajánlotta magát Jézus Krisztus szolgá­latába Czombos József rimóci lelkipásztor: ahogyan fogal­mazott, az ő nevében boldo­gan hirdeti az evangéliumot, ami értelmet ad az ember életének. Szülei mélyen val­lásosak voltak, földművelés­sel foglalkoztak. Dörögtek az ágyúk, mikor 1944 októberé­ben összeházasodtak. ► 6 Lángokban állt a lakóház BERKENYE Teljes terjedelmében égett egy családi ház tegnap Berkenyén, a Dózsa utcában. Szeles Péter, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense elmondta: két ember tartózkodott bent, amikor felcsaptak a lángok, ők azonban időben elhagyták az épületet, így senki nem sérült meg. A tüzet a balassagyarmati és a váci lánglovagok oltották el. Fotó: T. A. Hol terem a boldogság mostanában? NÓGRÁD MEGYE Nemrég elké­szült az ország első boldog­ságtérképe. Eszerint az át­lagnál boldogabb emberek Nyugat-Magyarországon él­nek, a legboldogtalanab­bak pedig keleten, beleértve Nógrád megyét is. A kutatás­ból kiderül, hogy minél ki­sebb egy település, annál vi­dámabban szemlélik az éle­tet az ott élők. A gyermek­­vállalás is emeli a boldog­ságszintet, ugyanis a nagy­­családosok mutatkoznak a legderűsebbeknek. Hasonló­képpen boldogok a diplomá­sok és a párkapcsolatban élők is. Magyarország bol­dogságtérképe szerint a nők minden régióban derűseb­bek, mint a férfiak. ► 3 9 771215 901000 18100 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: nool@nool.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Veres Edina 32/418-192 TERJESZTÉS 8-16 óráig 32/418-191,06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 32/340-100 MA HOLNAP u/ 29 29 A nap nagy részében nem kell csapadékra készül­nünk, viszont élénk, erős lehet a délkeleti szél. Délután 25-31 fokot mérhetünk. ► 13 dog névnapot sigmond és Atanáz nevű olvasóinknak!

Next