Nógrád Megyei Hírlap, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-19 / 268. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Trükközött a rendszámtáblával SALGÓTARJÁN Egy Opel sze­mélygépkocsit és annak ve­zetőjét ellenőrizték a jár­őrök Salgótarjánban, a Pető­fi úton. Kiderült, hogy a jár­művön elhelyezett forgalmi rendszámot a hatóság egy Fiat típusú autóra adta ki. A sofőr, egy 23 éves férfi elis­merte, hogy a forgalomból ki­vont gépkocsira ő szerelte fel a rendszámot, amelyet ott­hon tartott. S. K. Árokba borult az elkerülő úton BALASSAGYARMAT Egy 26 éves férfi személygépkocsi­val haladt a 22-es számú fő­úton, Balassagyarmat elke­rülő szakaszán. Egy enyhén balra ívelő kanyarban jármű­vével letért az úttestről, majd felborult. Senki sem sérül meg. S. K. Csak sétált, mégis lebukott a férfi A Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrei igazoltattak egy gyalogost Vizsláson. Kiderült, hogy a 42 éves helyi férfi ellen ga­rázdaság megalapozott gya­núja miatt körözést adott ki a Salgótarjáni Járásbíróság. Elfogták, előállították és őri­zetbe vették. S. K. Elvesztette az uralmát a sofőr SALGÓTARJÁN Egy 20 éves férfi elvesztette uralmát az általa vezetett személygép­kocsi irányítása felett a 21- es számú főúton, Salgótar­ján határában. Az autó egy egyenes útszakaszon letért útpadkára, majd a szalagkor­látnak ütközött, végül pedig az úttesten állt meg. A bal­eset során személysérülés nem történt. S. K. 2018. NOVEMBER 19., HÉTFŐ Tizenötödször rendezték meg a régiós szlovák nemzetiségi napot Nógrádban és Hevesben tovább élnek a tradíciók Ezúttal is a magyarországi szlovákok „Uram, áldd meg ezt a földet, s minden nem­zetét!” kezdetű himnuszá­val kezdődött a tizenötödik alkalommal megrendezett szlovák nemzetiségi nap a megyeszékhely József Attila Művelődési Központjában. Csongrády Béla nool@nool.hu SALGÓTARJÁN A Nógrád me­gyei településeken kívül ér­keztek ünneplők Heves megyé­ből is. Elsőként a műsorvezető, Komjáthi Gáborné, az Orszá­gos Szlovák Nemzetiségi Ön­­kormányzat közgyűlése okta­tási bizottságának tagja, illet­ve Faludi László, a Nógrád Me­gyei Szlovák Nemzetiségi Ön­­kormányzat elnöke köszöntöt­te a megjelenteket. Egyed Ferdinánd, a Salgótar­jáni Szlovák Nemzetiségi Ön­­kormányzat elnöke felidézte az elmúlt húsz év legfontosabb történéseit, tekintve, hogy az általa tizenhét éve vezetett tes­tület - élve az 1993-as törvény adta lehetőséggel - 1998-ban alakult meg. Elődje Pribisán Teréz volt. Fő feladatuknak te­kintették a szlovákság tradí­cióinak megőrzését, a szlovák nyelv terjesztését, a kulturális értékek ápolását, a határ men­ti együttműködés és a határon túli testvérvárosi kapcsolatok erősítését. Kiemelte a salgó­tarjáni szlovák napok megren­dezését, valamint a Beszterce­bányai Állami Opera rendsze­resen magas színvonalú itte­ni vendégszerepléseit. Felso­rolta a volt és jelenlegi testü­leti tagtársait, az utóbbiak kö­zül a színpadra hívta Bartkó Istvánt. A helyi szlovák nemzetsé­gi önkormányzat sokszínű és eredményes munkáját Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jo­gú Város polgármestere mél­tatta. Hangsúlyozta, hogy a vá­rosra partnerként és támoga­tóként a jövőben is számíthat­nak. Az Országos Szlovák Ön­kormányzat nevében Hollerné Racskó Erzsébet elnök is elis­meréssel szólt a salgótarjániak húszéves tevékenységéről, ar­ról, ahogyan tartalommal töl­tötték meg a törvényi és javu­ló gazdasági kereteket. A 2004-ben Hugyecz And­­rásné, a megyei szlovákság ki­emelkedő vanyarci személyi­sége emlékére alapított díja­kat Faludi László és Nedelicz­­ki Teréz, a Nógrád-Hevesi Szlo­vákok Egyesületének elnöke, a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete Vanyarci Régióközpontjának vezetője nyújtotta át a 85. életévében já­ró, Nógrád községben élő Szám Andrásnak, valamint Egyed Ferdinándnak. Mindketten meghatottan mondtak köszö­netet az elismerésért. A regionális nap ünnepé­lyes hangulatát betetőzte a szlovákiai Nagykürtösről ér­kezett Krt­san együttes Jó sze­rencsét! című, bányásztémájú látványos, nagy hatású tánc­játéka. Nagy közönségsikert aratott a szlovákiai Nagykürtösről érkezett Krtisan nevű néptáncegyüttes bányásztémájú táncjátéka Fotók: Hegedűs Márk A Nógrád községi Szám András életművéért kapott kitüntetést A másik díjat Egyed Ferdinándnak (jobbról az első) adták át Szent Erzsébet emlékére: összesen négyszáz darab cipót osztott szét az öt katolikus szervezet Megszentelt kenyeret kaptak a rászorulók SALGÓTARJÁN Erzsébet-nap al­kalmából öt katolikus szer­vezet idén is összefogott Sal­gótarjánban, hogy megszen­telt kenyereket osszanak a rá­szoruló embereknek, ezzel is megemlékezve Árpád-házi Szent Erzsébetről. A Katolikus Karitász, a Szent Lázár Lovagrend, a Ke­resztény Értelmiségiek Szö­vetsége, a Kereszténydemok­rata Néppárt helyi csoport­ja és a Követ-Kőre Alapítvány tegnap tartotta meg az úgyne­vezett Erzsébet-kenyér szét­osztását. A megyeszékhely öt pontján­­ Salgótarján belvá­rosában, a Főplébánia­temp­lomnál, az acélgyári város­részben, a Szent József-plébá­­niatemplomnál, a zagyvapál­­falvai Jézus Szíve templom­nál, a baglyasi Krisztus Király templomnál és a Forgách-tele­­pi kápolnában­­ osztották szét a mindennapi betevőt. Az öt szervezet célja, hogy megmutassák: csekély dol­gokkal is lehet jót tenni az em­berekkel, szeretettel kell for­dulni egymás felé. Sajnos ma is akadnak olyanok, akik nem tudnak mindennap friss ke­nyeret venni, nem érezhetik a frissen sült cipó illatát. A va­sárnapi katolikus szentmisé­ken megemlékeztek Szent Er­zsébetről, aki bár rövid életet élt, mégis kedves egyházuk számára. Pálfalvi Tamás káplán ce­lebrálta a salgótarjáni Fő­plébánián azt a szentmisét, amelyen - a többi helyszín­hez hasonlóan - megáldották a rászorulóknak szánt Erzsé­­bet-kenyereket. - Mindennapi feladatunk, hogy környezetünkben felis­merjük és felkaroljuk a sze­gényeket, a rászorulókat, akik iránt irgalmasságot kell gya­korolnunk - hangsúlyozta prédikációjában nagyszámú E szavak szellemiségben osztották szét a közreműködő szervezetek képviselői a meg­áldott kenyereket, hogy szeb­bé tegyék ezzel a rászorulók napját. Mindennapi feladatunk, hogy felkaroljuk a szegényeket A tegnapi katolikus szent­miséken összesen négyszáz darab kenyeret szenteltek meg, majd osztottak szét Sal­gótarjánban. Sz. R. hívő ember jelenlétében Pál- A város öt templomába juttatták el a teli ládákat Fotó: H. M. falvi Tamás.

Next