Nógrád Megyei Hírlap, 2021. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
2021-01-13 / 10. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Szén-monoxid: emberéletet mentett ismét az érzékelő NÓGRÁD MEGYE A tűzoltókat többször is riasztották a napokban. Hétfő délután egy salgótarjáni családi ház fürdőszobájában jelzett a szénmonoxid-érzékelő. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói méréseket végeztek, amelyek a konyhában lévő konvektor közelében kis mértékben kimutatták a mérgező gáz jelenlétét. Az egység a helyszínre kérte a gázszolgáltató szakemberét, aki kiszakaszolta az érintett konvektort és a fürdőszobában lévő vízmelegítőt is. Szintén a hét első napján, az esti órákban egy vanyarci családi ház kéményében felizzott a lerakodott korom és kátrány. A berceli hivatásos tűzoltók eltávolították a cserépkályhákból a tüzelőanyagot, majd kéménykotró segítségével megszüntették az izzást. A lánglovagok felhívták a tulajdonos figyelmét arra, hogy felülvizsgálatig ne használják a kályhákat és a kéményt. Egyik esetben sem sérült meg senki, illetve lakosságvédelmi intézkedésekre sem volt szükség. V. E. Eltiltották, mégis volán mögé ült NÓGRÁDKÖVESD Járművezetéstől eltiltott sofőrt fogtak a rendőrök a napokban, a település belterületén. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság körzeti megbízottai január 11-én, hétfőn, az esti órákban ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő férfit. Az igazoltatás során az egyenruhások megállapították, hogy a 34 éves érsekvadkerti lakost korábban a rendőrkapitányság szabálysértési hatósága a járművezetéstől 2021. november 25- ig eltiltotta. Király-Kollár Ramóna, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint a rendőrök elfogták a sofőrt, előállították, eltiltás hatálya alatti járművezetés elkövetése miatt kihallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették. V. E. Már elkészült a medence feletti tetőszerkezet váza Tanuszodát építenek a járási székhelyeken A tervezettnek megfelelően halad Rétságon, a Hunyadiligetben a leendő tanuszoda építése. Az egykori laktanya területére kilátogatók már hozzávetőleges képet alkothatnak arról, milyen lesz a véglegesen elkészült létesítmény. Hegedűs Henrik henrik.hegedus@nool.hu RÉTSÁG A magyar kormányzat határozott célja, hogy a jövőben minden járási székhelyen működhessen tanuszoda, és harminc kilométernél senkinek sem kelljen többet utaznia ahhoz, hogy ősszel-télen is élvezhesse a vízi sportok örömeit, vagy csak kedvére lubickolhasson. Az egyes kivitelezések költségeit az utolsó forintig a magyar állam állja, és a későbbi működtetést is biztosítják. Nógrád megyében elsőként Balassagyarmaton készült el a létesítmény, amit 2019-ben adtak át rendeltetésének. A következő állomás Rétság, majd a szécsényi tanuszoda megépítése következik. - Nagyon régen vágytunk rá, hogy a korábban megígért tanuszodával gazdagodhassunk - fejtette ki még január végén Mezőfi Zoltán, a nyugat-nógrádi város polgármestere, amikor aláírta a magyar állam képviselőivel a megállapodást, hogy a település ingyen és bérmentve bocsátja rendelkezésre a területet. Olyan helyet kerestek, ami a központtól nem túl messze található és a megfelelő közművek is könnyen, gyorsan rácsatlakoztathatóak az új építmény rendszerére. így találtuk meg a Radnóti utca meghosszabbításában, a Hunyadi-ligetben, a régi, ma már használaton kívüli teniszpályákat. Következő lépésként, nyár elején jelent meg a Magyar Közlönyben az értesítés, hogy a kormányzat mintegy félmilliárd forintot csoportosított át a tanuszoda-építés közbeszerzési eljárásának lefolytatására, ami előrevetítette, itt bizony hamarosan elindulhatnak a tényleges munkálatok. Hamarosan a beruházásban érintett hatóságok és cégek képviselői az önkormányzat vezetőinek társaságában alapos bejárást tettek a helyszínen, és Mezőfi Zoltán tájékoztatása szerint a szakemberek kedvező benyomásokkal távoztak. Jó az esély arra, hogy őszre már el is készüljön a rétsági létesítmény Alig telt el néhány hét, megtörtént az első kapavágás, felvonultak a méretes markológépek, kiásták az alapnak szánt hatalmas gödröt, és az érdeklődő városlakók kíváncsian szemlélték a munkafolyamatokat. Menet közben kisebb bonyodalmat okozott, hogy a Radnóti utca lakói panaszkodtak, mondván a megrakott teherautók az ő otthonaik előtt dübörögnek el, ezért áthidaló megoldásként a szállítást a laktanyán keresztül, kis kerülővel végezték a továbbiakban. - Nemrégiben magam is megtekintettem az építkezést - számolt be legutóbbi tapasztalatairól Mezőfi Zoltán -, és az építésvezetők tájékoztatása szerint a megfelelő ütemben zajlanak a munkálatok. Szerencsére az időjárás kedvezően alakult, egyéb hátráltató körülmények sem akadtak, így előreláthatólag a jövőben is hasonló tempóban zajlik majd a kivitelezés. Az elképzelések szerint idén őszre mindennel el kell készülniük, erre komoly az esély. A rétsági tanuszodát ugyanolyan mintaterv alapján emelik fel, mint balassagyarmati „testvérét”, aki tehát járt már az Ipoly-parti létesítményben, tudhatja, miként néz majd ki mindez huszonöt kilométerrel nyugatabbra. Már csaknem szerkezetkész a rétsági tanuszoda. Ugyanazt a tervet építik meg itt is, mint Balassagyarmaton Fotó: NMH j 2021. JANUÁR 13., SZERDA Készülhetnek a keményebb mínusz fokok érkezésére ZABAR Tegnap az idei tél leghidegebb reggelére ébredtek a településen élők. Az Országos Meteorológiai Szolgálat közösségi oldalán megosztott bejegyzése szerint az ország legalacsonyabb középhőmérsékletű községén tegnap reggelre mínusz 12,6 fokig süllyedt a hőmérő higanyszála. Emellett január 12-éhez kötődően az is elmondható, hogy az országos napi hidegrekordot szintén Zabar tartja a 2003-ban mért mínusz 31,9 Celsius-fokos hőmérséklettel. Ferencz Nándor Lajos, a település polgármestere elmondta: bizony érzik ők is a hideget, ami természetesen nem idegen a helyiek számára. Nagy hidegben az idősek és a betegek kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek Már hétfőn is mínusz 10,5 fokra ébredtünk, aztán tegnap hajnalra még tovább hűlt az idő. Az igazat megvallva most örülünk is egy kicsit a fagynak, hiszen így az erdészeti szakemberek már könnyebben be tudják hordani a fát az erdőről a településre. Ez azért is nagyon fontos, mert szeretnénk felkészülni a hétvégére előre jelzett zord időre. Tesszük ezt például a szociális tűzifa támogatással, amit az elkövetkező néhány napban fogunk tudni kiosztani. A helyiek már megszokták, hogy ha megérkezik hozzánk a hó, akkor azzal összhangban a nagy hideg is beköszönt. Nem kizárt, hogy a hőmérők higanyszálai nálunk valóban elérhetik majd hétvégén a megjósolt -20 fokot. Emiatt a falunkban nem csak önkormányzati, hanem háztartás szinten is készülünk arra, hogy a tél megmutatja az igazi, fagyos arcát - mondta a polgármester. Ferencz Nándor Lajos hozzátette: természetesen ilyenkor - a falugondnokjuk segítségével - még nagyobb figyelmet fordítanak például az idősekre, vagy a betegekre, hiszen a nagy hidegben ők különösen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. V. E. Több mint ötszáz kórházi dolgozó kapta már meg a vakcinát, oltanak az idősek otthonában is Csökkent az ápolásra szoruló betegek BALASSAGYARMAT Csach Gábor, a város polgármestere hétfő este közösségi oldalán jelentette be, hogy a helyi Dr. Kenessey Albert Kórházban lassan ugyan, de csökken a koronavírusosok száma. A hét első napján 92 fertőzött, 10 lélegeztetőgépen lévő és egy gyanús beteg tartózkodott a részlegen. Az intézményben 28 helyi koronavírusos ember gyógyul. Az elmúlt napokban a kormányhivatal Balassagyarmaton 18 pozitív és 22 kontaktszemélyt helyezett karanténba. A kórházunkon keresztül rendben zajlik a megyei Pfizer-BioNTech oltási program is. Szűkebb hazánk három intézményének a dolgozói közül már több mint 500- an kapták meg a vakcinát. Megkezdődött az egyéb egészségügyi munkatársak, illetve a szociális intézményekben élők és ott tevékenykedők oltása is. A Szent Erzsébet Idősek Otthonában a jogosultak hatvan százaléka élt szombaton ezzel a lehetőséggel, és folyamatos az utólagos jelentkezés is - emelte ki Csach Gábor. Kifejtette továbbá: a Balassagyarmati Tankerületi Központ tájékoztatása szerint az iskolákban minden rendben van, egyedül a Mosoly Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben azonosítottak egy koronavírusos diákot. A Városi Bölcsődében egy gyermek produkált pozitív eredményt, aki otthonában tartózkodik. A helyi óvodákban a szünet után továbbra sincs fertőzött. - A sportcsarnokban található Országos Mentőszolgálat Stabil Mérési Pont - koronavírus-szűrőhely - működését január 29-ig, péntekig meghosszabbítottuk. Reméljük, a hónapok végére megszűnhet a tömeges szűrési pont - tudtuk meg Csach Gábortól. G. K. száma Oltják az egészségügyi dolgozókat. A kép illusztráció Fotó: MW Hat új fertőzött A kedd reggeli adatok szerint hat újabb nógrádi beteget regisztráltak, ezzel 8 ezer 412- re emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma. A hétfői állapothoz képest ez jelentős csökkenésnek számít, hiszen akkor harminckilenc új betegről számoltak be. Országosan újabb 696 magyar állampolgárnál mutatták ki a vírust, így 344 ezer 352- re emelkedett a beazonosított esetek száma. Meghalt 128, többségében idős, krónikus beteg ember.