Nógrádi Krónika, 1994. április (1. évfolyam, 27-51. szám)
1994-04-01 / 27. szám
Felvidéki krónika Vihar az autópálya körül. Pápai festőművész kiállítása a Nógrádi Galériában. Kultúrkrimi Losoncról. Az állam tisztességtelen játékszabályai. (Beszélgetés az Új Szó főszerkesztőhelyettesével.) Összeállításunk a 7. oldalon. Itt a nógrádi D.J. Service A múlt heti ígéretünkhöz híven, most újra jelentkezünk a D. J. Service április 1-jétől érvényes, aktuális sikerlistájával. Az előző héthez képest némi változást tapasztalni lefelé és felfelé egyaránt Könnyűzenei összeállításunk a 11. oldalon Kit tréfálna meg április elsején ? A mai nap a vidámság, a tréfálkozás, a bolondozás napja. Ismert és elismert embereket kérdeztünk, kit tréfálna meg? Összeállításunk a 6. oldalon NYUGAT-NÓGRÁDI REMÉNYSUGÁR Szügyi utca, ha végigmegyek rajta én... Amikor nap-nap után szinte csak azt halljuk, hogy az elmúlt négy esztendő micsoda romlásba döntötte az országot, hogy gyorsvonatként száguldunk a szakadék, a vég felé, az ember hajlamos némi hitetlenkedéssel tekinteni azokra a kisebb-nagyobb, akár egészen kicsi országrészekre, ahonnan valami reménysugár látszik megcsillanni. Szügy község is ilyen, mintha burokban élne - hiheti a külső szemlélődő. Pedig bizonyosan nincs így. Hogy csak egy jellemző példát említsünk: az 1400 lakosú településen száz körüli a munkanélküliek száma, akik közül harmincöten már nem jogosultak a munkanélküli járadékra; az önkormányzat folyósít számukra jövedelempótló támogatást. ___________M.P.E.___________ Szügyben is nagyjából ugyanannyiba kerül egy kiló kenyér, egy liter tej, egy üveg sör, a doboz cigi, mint Hegyeshalom és Záhony között bárhol. Az itt élők nem kapnak nagyobb szeletet az állami költségvetés tortájából, mint a hasonló nagyságú és adottságú akármelyik más település az országban. Mégis, Szügyi utca, ha végigmegyek rajta én..., ugyan az embernek eszébe juthat „sok régi, szép emlék”, ám minden bizonnyal a jelen valósága is elgondolkodtatja. Mintha éppen a kilencvenes évtized szabadította volna fel a szügyieket: néhány év óta nincs egy perc üresjárat, folyamatosan épül, bővül a falu. A titokról - mert mi más is lehetne, ami a sírás-nyavalygás helyett a tettekre sarkallja a falut, szóval, a titokról Kiss Pál jegyzőt kérdeztük. 3.oldal A vízellátás munkálatai tavaly befejeződtek FOTÓ: PUSZTAI ÉVA BUDAPESTEN TÁRGYAL AZ OROSZ MINISZTERELNÖK Rendezni végre közös dolgainkat Tegnap megkezdte kétnapos magyarországi látogatását Viktor Csernomirgyin, Oroszország miniszterelnöke. A várakozások szerint az út új lendületetet adhat a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatoknak. A program szerint ma írják majd alá a kormányközi megállapodásokat, így az idei árucsere-forgalomra vonatkozó jegyzőkönyvet és a kettős adózás elkerülését célzó megállapodást. A tárgyalásokon szó lesz a szovjet adósság rendezéséről, és aligha lehet elkerülni az 1991-es alapszerződés ügyét, amelyet mindmáig nem ratifikált az orosz parlament. HÍRÖSSZEFOGLALÓ A fogadtatási ünnepség után a vendég csaknem egyórás négyszemközti megbeszélést folytatott vendéglátójával, Boross Péter kormányfővel. Ezalatt Kádár Béla külgazdasági miniszter és orosz partnere, Oleg Davidov külgazdasági miniszter vezetésével ülést tartott a Magyar—Orosz Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság. A testület ülésének végeztével Kádár Béla a következő megbeszélés színhelyére tartva röviden annyit mondott, hogy a kormányközi bizottság ülésén zömmel az orosz adósság ügye került terítékre. A kormányfők négyszemközti megbeszélése után Boross Péter és Viktor Csernomirgyin vezetésével a tágabb kíséret bevonásával ült tárgyalóasztalhoz a magyar és az orosz küldöttség. A tárgyalásokon a kétoldalú kapcsolatok kerültek az érdeklődés homlokterébe, de azon belül is főként a gazdasági kapcsolatokra koncentráltak. A két kormányfő egyetértett abban, hogy mielőbb le kell zárni a múltból még visszamaradt nyitott kérdéseket, majd a figyelmet a gazdasági kapcsolatok dinamizálására kell fordítani. A tárgyaláson a fennálló 800-900 millió dolláros tartozás rendezésének több módozata is szóba került, így például megemlítették annak lehetőségét, hogy magyar vállalkozók, vállalatok tulajdonhoz jussanak Oroszországban, részt vegyenek az ottani privatizációban. Az esetleges újabb fegyvervásárlás is felvetődött, bár a magyar fél a hangsúlyt inkább az adósság rendezésének olyan módozataira helyezi, amelyek elősegíthetik a gazdasági kapcsolatok élénkítését. A délután folyamán Göncz Árpád köztársasági elnök fogadta Viktor Csernomirgyint. kELYISMERET MÁJUS VÉGÉN KEZDI MŰKÖDÉSÉT A NÓGRÁDI HÁZ KFT. VIDEOSTÚDIÓJA Ez nem „ellentelevonó”, hanem gazdasági vállalkozás Akadnak akik suttogják, vannak akik nyíltan hangoztatják: valamilyen „ellentelevízió” szerveződik Salgótarjánban. Arról nem szólnak a híradások, hogy mi készül és ki, vagy mi ellen, viszont egyre többet hallani, hogy az MDF tévéje alakulgat a megyeszékhelyen. Hogy mi az igazság, annak próbáltunk utánajárni az illetékesek megszólaltatásával. _______VASKOR ISTVÁN_______ Amikor Eötvös Mihályt, a Magyar Demokrata Fórum megyei szervezőjét arról kérdeztük, mi a véleménye az alakuló MDF tévéről, mosolyogva válaszolt. - Kitaláció, légből vett hír, mondhatnám rágalom az egész. Pártunk semmilyen televízió alapításának gondolatával nem foglalkozott és nem is foglalkozik. Egyébként is vannak most fontosabb ügyeink, hiszen a választási kampány derekán járunk. - Akkor hát honnan származhatnak az információk? - Nem tudom. Az megeshet, hogy a Salgótarjáni Városi Televízió akarja favorizálni pártunkat, s ezt tévesztik össze a jól informáltak valamiféle új városi médiával. De ez nem így működik. Én is annak a híve vagyok, hogy a rádió, tévé és a sajtó legyen mindig objektív, tehát ha úgy tetszik, a STV favorizálását ha kínálnák, akkor sem fogadnánk el. Ennyi volt az Eötvös Mihállyal folytatott rövid eszmecsere, s könnyen megtaláltuk az ügyben érintett, s az állítólag az ellentévé szervezését irányító Sepsei Albertet, a Nógrádi Ház Kft. ügyvezető igazgatóját. Városszerte hallani, hogy az ön által vezetett társaság úgynevezett ellentelevíziót indít Salgótarjánban. Van-e valóságalapja a híreszteléseknek? 3.oldal FEGYVERES RABLÁS ÓBUDÁN Negyvenmilliós zsákmány Hetvenmillió forint helyett szerencsére „csak” negyvenmillió forintot vittek el szerda este a III. kerület, Folyamőr út 22. szám alatt lévő, a kerületi Önkormányzat Intézmény működtető központjának épületéből — mondta lapunknak Tarlós István, a kerület polgármestere. ____________D1L____________ A tavalyi óbudai 86 millió forintos bankrablás után, március 30-án, szerdán, néhány száz méterrel arrébb, nem sokkal este negyed kilenc után két álarcos férfi kirabolta a volt Gamesz épületét, ahol a pedagógusok fizetését őrizték. Az eddigi adatok alapján feltehetően az elkövetők szerdán napközben kihasználva az ügyfélforgalmat, besétáltak az épületbe, ahol a padlástéren elbújtak. A búvóhelyükről épp előbújó, két harminc év körüli álarcos férfira a nyugdíjas portás figyelt fel, de már nem volt ideje riasztani a magasföldszinten lévő biztonsági őröket, mert az egyik támadó hátulról leütötte, majd széles papírragasztó szalaggal kezét-lábát összekötözte, száját betömte. 4. oldal Berlusconi kormányalaklítás előtt RÓNA KATALIN, MILÁNÓ Egy nappal az itáliai választások eredményeinek végső összegzése után megszületett a győztes választási szövetségen, a Polo della Libérián (Szabadság Pólus) belül a megegyezés a kormányalakítás feltételeiről. A Forza Italia vezetője, Silvio Berlusconi, akinek mozgalma abszolút többséget szerzett a képviselőházban, és mindössze két hellyel maradt el az abszolút többségtől a szenátusban, pályázik a miniszterelnöki posztra, s ezzel egyetért az eddig nem egészen így nyilatkozó Umberto Bossi is, a Lega Nord első embere, aki ily módon a maga jelöltjét, Roberto Maronit a miniszterelnök-helyettesi poszton látná szívesen. 2. oldal KORMÁNYSZÓVIVŐI TÁJÉKOZTATÓ Fellépés a gazdasági bűnözéssel szemben ____________B.l. A gazdasági bűnözés megelőzésére és felderítésére, valamint a hatékonyabb felelősségre vonás érdekében a kormány április elsejei hatállyal létrehozza a Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottságot —jelentette be a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Kónya Imre belügyminiszter. A koordinációs bizottság állandó tagjai lesznek az állami gazdasági ellenőrzési feladatokat ellátó szervezetek és főhatóságok képviselői, valamint a gazdasági bűncselekmények felderítését, nyomozását alapfeladatként ellátó rendőrség, illetve a Vám- és Pénzügyőrség. A kabinet ezenkívül felkéri a legfőbb ügyészt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét és az Állami Számvevőszék elnökét is, hogy vegyenek részt a bizottság munkájában. Kérdésre válaszolva Kónya Imre elmondta, a koordinációs bizottság vezetésére Józsa Fábiánt, a BM politikai államtitkárát kívánja felkérni. a A kormány határozata szerint gazdasági szféra készpénzforgalmának csökkentése érdekében kötelező normákat kell meghatározni, és a lakossági pénzforgalomban is a jelenleginél előnyösebb feltételeket kell kialakítani. Ugyancsak szabályozásra szórni a vállalkozások körében elterjedt és esetenként a jogellenesség határát súroló vagyonvédelmi tevékenység és magánnyomozás. A kormány a korrupció elleni harc és a gazdaságvédelmi tevékenység szervezeti és személyi feltételeinek javítása érdekében indokoltnak tartja, hogy a rendőrség gazdaságvédelmi szerveinek létszámát jövőre 250 fővel növeljék. Ezzel kapcsolatban a belügyminiszter elmondta, hogy rendkívül nagy nehézségeket okozott az elmúlt években, hogy a Németh-kormány utolsó évében megszüntette a gazdasági rendőrséget, amelyet 1991-ben indított újra a kabinet.