Nővilág, 1859. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1859-07-03 / 27. szám

Vasárnap, ju­lius 3-án 1859 21-ik Nzm­ii h­arm­adik évi f­olyam­. Előfizetési díj : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordatva . Félévre (júliustól december végéig) 4 it. uj p. Negyed évre (júliustól September végéig) 2 i­t. uj pénz. BÉLDI PÁL LEÁNY­A. (Történeti beszély.) P. SZATYMÁRI KÁROLYTÓL. A való szerelem csak addig tart, Mig tárgyában becsülni valót lát. I­­z úzoni határra csöndes áldásos nyári est borult.­­ A vidék halmain az estveli ha­­táM rángsz­i utolsó hangjai törtek meg, s a viszhano­ még ott zengett a kedves tekintetű völgykebelben , mintha a melancholikus hangokat pár perczig még marasztani akarná. A láthatáron a hold teli tányéra emel­kedett fel , békés ezüst sugárokat vetve a szerény külsejű falura, s aristokratai fény­ben csillogtatva a csinos torony bádog fede­lét és a szalm­afedelű lakók közöl kiemelkedő udvarház vitorlás csillagait, melyekre alig pár percz előtt nehéz harmatcseppek vontak könnyű és fénylő nedvréteget. E vonzó táj felé nem vezetett magasra töltött kocsiút, csak mint vékony kettős szalag vonult át a búzakeresztekkel, vagy zizegő érett vetéssel hímzett határon a köny­­nyű­ nyári szekérnyomás, természetes egy­szerűséggel haladva halmon le halmon fel, mintha véteknek tartaná a természeten erő­szakot tenni. De e lakatlan és mesterkéletlen után megelégedett arczú munkás nép haladt, ke­zén és vállán műszereit vagy a tallózott ka­lászokat vive, és enyelgő tréfáik között keve­set ügyelve egy lassan léptető úri lovagra, kit vagy a gyönyörű falusi életkép látása, vagy lova fáradtsága, vagy végre talán azon gyöngédség köthetett le, hogy a fáradt nép menetét ne zavarja, mert büszkelépésű fe­kete paripáján lassan lépdelt a falu felé, lé­pést tartva a bevonuló népséggel. Bármennyire leigézte azonban az ifjú lovagot a körülé kitárult csendélet, szemeit mint a hivő muzu­lmán tekintete Mekka felé — többnyire egy pontra voltak irányozva, tudnillik az ódon kastély falaira, melynek agyszerű kormos szárnyai a körző kert fái közöl mogorván tűntek elő s a tornáczos folyosókra, melyeknek fris meszelése oly csalogatólag kandikált ki a százados hárs és diófák közöl, mint szép leány szemei sötét szempillák árnyából. A kastély udvarát, melyet kerités helyett csak alacsony, liéziummal beültetett töltés és tisztán tartott vizárok köritett, levágott fatörzseken nyugvó hosszas kőasztalok fog­lalták el, melyek mellé hosszú deszka pa­dokra a hazatért arató népség vigan estve­­lizett. A legcsinosabb leány és legdélczegebb legény ott ült egyik egyik asztalton, az első fején búzavirág koszorúval, az utóbbi pedig

Next