Nővilág, 1859. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1859-07-03 / 27. szám
Vasárnap, julius 3-án 1859 21-ik Nzmii harmadik évi folyam. Előfizetési díj : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordatva . Félévre (júliustól december végéig) 4 it. uj p. Negyed évre (júliustól September végéig) 2 it. uj pénz. BÉLDI PÁL LEÁNYA. (Történeti beszély.) P. SZATYMÁRI KÁROLYTÓL. A való szerelem csak addig tart, Mig tárgyában becsülni valót lát. Iz úzoni határra csöndes áldásos nyári est borult. A vidék halmain az estveli hatáM rángszi utolsó hangjai törtek meg, s a viszhano még ott zengett a kedves tekintetű völgykebelben , mintha a melancholikus hangokat pár perczig még marasztani akarná. A láthatáron a hold teli tányéra emelkedett fel , békés ezüst sugárokat vetve a szerény külsejű falura, s aristokratai fényben csillogtatva a csinos torony bádog fedelét és a szalmafedelű lakók közöl kiemelkedő udvarház vitorlás csillagait, melyekre alig pár percz előtt nehéz harmatcseppek vontak könnyű és fénylő nedvréteget. E vonzó táj felé nem vezetett magasra töltött kocsiút, csak mint vékony kettős szalag vonult át a búzakeresztekkel, vagy zizegő érett vetéssel hímzett határon a könynyű nyári szekérnyomás, természetes egyszerűséggel haladva halmon le halmon fel, mintha véteknek tartaná a természeten erőszakot tenni. De e lakatlan és mesterkéletlen után megelégedett arczú munkás nép haladt, kezén és vállán műszereit vagy a tallózott kalászokat vive, és enyelgő tréfáik között keveset ügyelve egy lassan léptető úri lovagra, kit vagy a gyönyörű falusi életkép látása, vagy lova fáradtsága, vagy végre talán azon gyöngédség köthetett le, hogy a fáradt nép menetét ne zavarja, mert büszkelépésű fekete paripáján lassan lépdelt a falu felé, lépést tartva a bevonuló népséggel. Bármennyire leigézte azonban az ifjú lovagot a körülé kitárult csendélet, szemeit mint a hivő muzulmán tekintete Mekka felé — többnyire egy pontra voltak irányozva, tudnillik az ódon kastély falaira, melynek agyszerű kormos szárnyai a körző kert fái közöl mogorván tűntek elő s a tornáczos folyosókra, melyeknek fris meszelése oly csalogatólag kandikált ki a százados hárs és diófák közöl, mint szép leány szemei sötét szempillák árnyából. A kastély udvarát, melyet kerités helyett csak alacsony, liéziummal beültetett töltés és tisztán tartott vizárok köritett, levágott fatörzseken nyugvó hosszas kőasztalok foglalták el, melyek mellé hosszú deszka padokra a hazatért arató népség vigan estvelizett. A legcsinosabb leány és legdélczegebb legény ott ült egyik egyik asztalton, az első fején búzavirág koszorúval, az utóbbi pedig