Az Érem, 1924 (2. évfolyam)
1924 / 1. szám - Szentgáli Károly: Címertani alapismeretek
egy ideig elismerte törvényes uralkodónak a trónbítorló Magnus Maximust. Ezt onnan tudjuk, hogy Theodosius székhelyén, Konstantinápolyban Maximus képével és nevével is vernek kevés ideig „középbronzokat“. Az ellencsászárok uralmi körének kiterjedését jól megmutatja, hogy mely verdék voltak birtokában. Vetranio csupán Thessalonicában és Sisciában verettet, Procopius Bizáncot, a szomszéd Herakleát, Kyzikost és Nikomediát birtokolta csak. Nemrég kimutattam, hogy a dunamenti tartományok egy részét nem 379-ben, csak tíz év múlva csatolták a keleti imperiumhoz, mert a területükön levő thessalonicai pénzverő egész addig a nyugati császár utasításait követi. Vagy ha a népvándorlás sötét korának kezdetén azt kutatjuk, hogy meddig működtek Pannóniában a római közigazgatás szervei, legbiztosabb eredményünk annak meghatározása lesz, meddig vertek pénzt Sirmiumban és Sisciában, a tartomány két verdéjében.5) Természetes, hogy azért a késői korban találunk „egyéni“ adatokat is az érmeken. Felhozhatom erre a következő esetet. Néhány évvel ezelőtt feltűnést keltett O. Th. Schulz „Vom Principat zum Dominat“ című könyve, melyben Mommsen államjogi theoriájával szembehelyezkedett. Többek között a tribunicia potestas éveinek számítási módjával is igyekezett igazolni, hogy a III. század közepén nem szakítottak, sőt visszatértek a principatus joggyakorlatára. Míg azonban a bizonyításul felhozott felíratok kétféle számítási gyakorlatot mutatnak, melyek közül nehéz a hivatalosat eldönteni, addig Probus kiadatlan pénzei igazolták, hogy a hivatalos, centrális szervek tényleg visszatértek itt az Augustus-i tradícióra. A leletek jelentőségéről már az érem egyik régebbi számában szóltunk, tehát lezárhatjuk e kis vázlatot. Alföldy András dr. Címertani alapismeretek*) A középkori érmészettel foglalkozók, hogy helyes és a heraldika szabályainak is megfelelő szabatos éremleírást készíthessenek, nem nélkülözhetik az alapvető címertani ismereteket. A magyar érmeken nem túlságosan nagy a heraldikai ábrázolás és különösen bonyolultabb szerkezetű címerekkel ritkábban találkozunk. Ilyenek kivételesen II. Lajos tallérféléi, továbbá az erdélyi érmek nyújtanak változatosabb éremtani anyagot. A címerkép leírása, ha szakember részére készül, igen rövid lehet. Pld. elegendő ily leíráshasított pajzsban négy pólya és cseh oroszlán. Ezzel megmondtuk a tagok számát, azt is, hogy a pólyák a címer jobb oldalán, az oroszlán pedig baloldalán vannak ; azt is, hogy az oroszlán jobbra ágaskodik. Erről fölösleges volna többet mondani, mert a heraldikai oroszlán mindig ágaskodik és pedig mindig jobbra. Ellenben ha ettől eltérő helyzetben volna, azt meg kellene mondani. Vagyis részletesebb leírást akkor kell adnunk, ha a szóbanforgó címerkép a szokásos heraldikai címerképtől eltérő. Az első amit tudnunk kell az, hogy az érem és a rajta levő címer helyzete ellentétes, vagyis a címer jobboldala mindig az érem baloldalára esik. A heraldikus ugyanis a címerben azt a pajzsot látja, mely mögött annak hordozója áll. Hogy az érmészetben mily fontos szerepet tölt be a címertani ismeret, csak egy példával is világosan bizonyíthatom. Az 1527. évből származó II. Lajos és Szapolyai Jánosféle, teljesen azonos rajzú dénárokon, ha a közírat olvashatatlan, elsősorban az ú. n. bog- 1. Háromszögletes, hétszer vágott paizs. 2. Háromszögletes, egyszer hasított paizs, a jobb tag kétszer vágott, a bal tag Anjoulilomokttal. 3. Kerektalpú, egyszer vágott, egyszer hasított (fölnegyedelt) paizs, középen boglárpaizzsal. 4. Csücsköstalpú, fölnegyedelt paizs. 5. Ruta-paizs. ff. Barokkrámás paizs. 7. Harántosztásos (szelt) paizs. C. N. H. II. 80, 81. 5) Nem értékesíthetjük ily szempontból a PROVINCIA DACIA feliratú pénzeket Erdély feladásához, mert ezek stílusuk után ítélve, a moesiai Viminaciumban készültek. *) A szakkifejezéseket és címertani szabályokat Bárczay: A heraldika kézikönyve nyomán közlöm. SZERZŐ. _ 3 -