Az Érem, 1970 (26. évfolyam)
1970 / 51-52. szám
BEKÖSZÖNTŐ Mindig öröm, mindig boldogság, ha pl. egy új ember születik, ha egy új mű elkészül, ha egy gyarmat új, önálló életet kezdhet. Ezért öröm és megelégedett boldogság nekünk, magyar éremgyűjtőknek, hogy önálló egyesületünk végre megszülethetett, önálló, senkihez, semmihez nem kapcsolt egyesületünk, saját — nem pedig rátelepedett — vezetőséggel. A mi egyesületünk, amelyet teljesen magunknak, éremgyűjtő céljaink elérésének megkönnyítésére, vágyaink megvalósítására, érdekeink védelmére, a saját ízlésünk alapján alakíthattunk, alapíthattunk. Beleépíthettük mindazokat a lehetőségeket, amelyeket azután minden éremgyűjtő egyesületi tag számára megadhatunk most és a jövőben is. Mindazt, ami az éremgyűjtés szempontjából, a gyűjtés biztonsága szempontjából igen fontos, nemegyszer pedig nélkülözhetetlen. Mindezekhez pedig az illetékes felettes szervek rokonszenvét, támogatását annyira megszereztük, hogy hivatalos véleményük szerint az Éremgyűjtők Egyesületének megalakítása „országos érdek”. Az újjászervezett Magyar Numizmatikai Társulattal teljes megértéssel osztottuk el egymás között a megoldandó numizmatikai feladatokat és választottuk szét a munkaköröket. Nem vagyunk vetélytársak, a legjobb egyetértésben, tervszerűen haladunk céljaink felé. Amikor mindezeket megelégedéssel vesszük tudomásul, bizonyos tényeket meg kell állapítanunk. A megalakulás körüli öröm nem általános! Ami a tömegek fölemelkedését szolgálja, ami a többségnek megfelelő, sőt igen jó, ugyanaz egyeseknek: a személyi kultusz híveinek, az érmészet dilettánsainak, a levitézlett kiskirályoknak, a nyughatatlan trónkövetelőknek — akiknek egyetlen tudományuk a ravaszdi jogfosztás —, hát azok számára a megelégedett többség öröme mindig üröm volt és most is az maradt.