Az Érem, 1970 (26. évfolyam)

1970 / 51-52. szám

BEKÖSZÖNTŐ Mindig öröm, mindig boldogság, ha pl. egy új ember születik, ha egy új mű elkészül, ha egy gyarmat új, önálló életet kezdhet. Ezért öröm és megelégedett boldogság nekünk, magyar érem­­gyűjtőknek, hogy önálló egyesületünk végre megszülethetett, ön­álló, senkihez, semmihez nem kapcsolt egyesületünk, saját — nem pedig rátelepedett — vezetőséggel. A mi egyesületünk, amelyet teljesen magunknak, éremgyűjtő céljaink elérésének megkönnyí­tésére, vágyaink megvalósítására, érdekeink védelmére, a saját íz­lésünk alapján alakíthattunk, alapíthattunk. Beleépíthettük mind­azokat a lehetőségeket, amelyeket azután minden éremgyűjtő egyesületi tag számára megadhatunk most és a jövőben is. Mind­azt, ami az éremgyűjtés szempontjából, a gyűjtés biztonsága szem­pontjából igen fontos, nemegyszer pedig nélkülözhetetlen. Mindezekhez pedig az illetékes felettes szervek rokonszenvét, támogatását annyira megszereztük, hogy hivatalos véleményük szerint az Éremgyűjtők Egyesületének megalakítása „országos ér­dek”. Az újjászervezett Magyar Numizmatikai Társulattal teljes meg­értéssel osztottuk el egymás között a megoldandó numizmatikai feladatokat és választottuk szét a munkaköröket. Nem vagyunk vetélytársak, a legjobb egyetértésben, tervszerűen haladunk cél­jaink felé. Amikor mindezeket megelégedéssel vesszük tudomásul, bizonyos tényeket meg kell állapítanunk. A megalakulás körüli öröm nem általános! Ami a tömegek fölemelkedését szolgálja, ami a többségnek meg­felelő, sőt igen jó, ugyanaz egyeseknek: a személyi kultusz hívei­nek, az érmészet dilettánsainak, a levitézlett kiskirályoknak, a nyughatatlan trónkövetelőknek — akiknek egyetlen tudományuk a ravaszdi jogfosztás —, hát azok számára a megelégedett többség öröme mindig üröm volt és most is az maradt.

Next