Gróf Dessewffy Miklós barbár pénzei (1910)
Előszó (Dr. Gohl Ödön)
hogy a De la Tour-féle atlaszban 95. sz. alatt közölt éremnek a Dessewffy-gyűjteménynek 44. sz. érme felel meg (mint azonos faj, vagy pedig mint változat). Azt, hogy azonos fajjal, vagy pedig csak bélyegváltozattal van-e dolgunk, a sorrendes lajstromban részletesen is megtudhatjuk, amennyiben a bélyegváltozatok idézése előtt v. ö. ( vesd össze) jelzés áll. Az idézetek, ahol csak lehet, mindig a képek számaira vonatkoznak, kivéve néhány, a Numizmatikai Közlönyre, Muret-re, Kupido cikkére vagy Blanchet szövegére hivatkozó szórványos esetet, (ahol t. i. képek nincsenek). Az idézett forrásokat illetőleg megjegyzendő, hogy az általános gyűjteményes kiadványokon kívül (pl. De la Tour, Muret, Windischgrätz, Viczay) némely éremcsoportokra nézve azoknak monográfiáit vagy a fontos leletek lajstromait idézzük mint legilletékesebb forrásokat, így a Biatec-csoportra nézve a jahrendorfi s a gerlitzenalpei leletek lajstromait és a Numizmatikai Közlöny-beli típus sorozatot, a tótfalusi leletre Áldor, az eraviszkus pénzekre Gohl, a noricumiakra Pichler, a szivárványtálakra Streber monográfiáját. Magáról a gyűjteményről, annak elrendezéséről is kell még pár tájékoztató, magyarázó szót ejteni, nagyobb áttekinthetőség és könnyebb megértés kedvéért. Az érmek képei a táblákon ugyanazon sorrendben következnek egymásután, amint maguk az érmek vannak a fiókokban elhelyezve. Ez hozzátartozik e kiadványnak fennebb vázolt, eredetileg tervezett intim jellegéhez. A rendezés általánosságban véve nyugatról kelet felé haladó iránynak felel meg; a gallokkal kezdjük, Germánián át haladunk Pannónia felé, Dáciáig és a Balkán - államokig. Némi kivételek persze vannak, így az eraviszkusok a sorozat végére kerültek, ez azonban kronológiai szempontból indokolható, amennyiben már szorosan csatlakoznak a római köztársasági denártípusokhoz s a barbár pénzverés korszakának végső éveiből valók. A római császárok pénzeinek barbár utánzataira nem terjed ki a gyűjtemény, minthogy ezek már jobbára az autonóm pénzverés körén és fogalmán kívül esnek. Már fönnebb olvastuk, hogy a gyűjtemény általános jellegű és képviseli a barbárpénzek különböző csoportjainak s a különböző pénzverő népek, vidékek nagy részét. Tartsunk tehát rövid szemlét fölöttük. I. Gallia éjszaki részébe tartoznak a Morini, Caletes, Atrebates, Remi, nyugati vidékeire a Curiosolites, Pictones, Armorici, Veliocasses és Unelli, közepére a Senones, Carnutes, Meldi, Parisii, Lemovices, déli szakaszába Massilia, Beterra, a Volcae Tectosages, Volcae Arecomici s az Elusates, végül keleti tájaira az „incertaines de Test“ néven jelzett pénzcsoport s a Leuci, Sequani, Redui, Allobroges s a Treveri néptörzseknek e gyűjteményben képviselt pénzei II. Középeurópára esnek a Vindelici pénzei, a szivárványtálacskák (115—120. sz.) s a velük rokon ból aranypénzek (121 —123., 125. 129. sz.) a 126., 127., 128. és 130—134. számú érmek, továbbá a noricumi veretek; ide számítható a már északabbra eső 135. sz. éremfaj is. III. Hazai veretű, (csekély részben esetleg csak hazai lelhelyű) barbárpénzeink alábbi osztályozását munkában lévő barbárpénz-leletrepertóriumomból merített adatok alapján eszközöltem: a) Pannónia északnyugati részébe tartoznak a szakáll és bajusznélküli, úgynevezett „ apollofejes“ pénzeknek egy része, pl. a Rákoson lelt 103—107. sz. érmek, esetleg a 80—82.