Gróf Dessewffy Miklós barbár pénzei (1910)

Előszó (Dr. Gohl Ödön)

hogy a De la Tour-féle atlaszban 95. sz. alatt közölt éremnek a Dessewffy-gyűjteménynek 44. sz. érme felel meg (mint azonos faj, vagy pedig mint változat). Azt, hogy azonos fajjal, vagy pedig csak bélyegváltozattal van-e dolgunk, a sorrendes lajstromban részletesen is megtudhatjuk, amennyiben a bélyegváltozatok idézése előtt v. ö. (­ vesd össze) jelzés áll. Az idézetek, ahol csak lehet, mindig a képek számaira vonatkoznak, kivéve néhány, a Numizmatikai Közlönyre, Muret-re, Kupido cikkére vagy Blanchet szövegére hivatkozó szór­ványos esetet, (ahol t. i. képek nincsenek). Az idézett forrásokat illetőleg megjegyzendő, hogy az általános gyűjteményes kiad­ványokon kívül (pl. De la Tour, Muret, Windischgrätz, Viczay) némely éremcsoportokra nézve azoknak monográfiáit vagy a fontos leletek lajstromait idézzük mint legilletékesebb forrásokat, így a Biatec-csoportra nézve a jahrendorfi s a gerlitzenalpei leletek lajstro­mait és a Numizmatikai Közlöny-beli típus­ sorozatot, a tótfalusi leletre Áldor, az eraviszkus pénzekre Gohl, a noricumiakra Pichler, a szivárványtálakra Streber monográfiáját. Magáról a gyűjteményről, annak elrendezéséről is kell még pár tájékoztató, magyarázó szót ejteni, nagyobb áttekinthetőség és könnyebb megértés kedvéért. Az érmek képei a táblákon ugyanazon sorrendben következnek egymásután, amint maguk az érmek vannak a fiókokban elhelyezve. Ez hozzátartozik e kiadványnak fennebb vázolt, eredetileg tervezett intim jellegéhez. A rendezés általánosságban véve nyugatról kelet felé haladó iránynak felel meg; a gallokkal kezdjük, Germánián át haladunk Pannónia felé, Dáciáig és a Balkán - államokig. Némi kivételek persze vannak, így az eraviszkusok a sorozat végére kerültek, ez azonban kronológiai szempontból indokolható, amennyiben már szorosan csatlakoznak a római köztársasági denártípusokhoz s a barbár pénzverés korszakának végső éveiből valók. A római császárok pénzeinek barbár utánzataira nem terjed ki a gyűjtemény, minthogy ezek már jobbára az autonóm pénzverés körén és fogalmán kívül esnek. Már fönnebb olvastuk, hogy a gyűjtemény általános jellegű és képviseli a barbár­pénzek különböző csoportjainak s a különböző pénzverő népek, vidékek nagy részét. Tartsunk tehát rövid szemlét fölöttük. I. Gallia éjszaki részébe tartoznak a Morini, Caletes, Atrebates, Remi, nyugati vidé­keire a Curiosolites, Pictones, Armorici, Veliocasses és Unelli, közepére a Senones, Car­­nutes, Meldi, Parisii, Lemovices, déli szakaszába Massilia, Beterra, a Volcae Tectosages, Volcae Arecomici s az Elusates, végül keleti tájaira az „incertaines de Test“ néven jelzett pénzcsoport s a Leuci, Sequani, Redui, Allobroges s a Treveri néptörzseknek e gyűjte­ményben képviselt pénzei II. Középeurópára esnek a Vindelici pénzei, a szivárványtálacskák (115—120. sz.) s a velük rokon ból aranypénzek (121 —123., 125. 129. sz.) a 126., 127., 128. és 130—134. számú érmek, továbbá a noricumi veretek; ide számítható a már északabbra eső 135. sz. éremfaj is. III. Hazai veretű, (csekély részben esetleg csak hazai lelhelyű) barbárpénzeink alábbi osztályozását munkában lévő barbárpénz-leletrepertóriumomból merített adatok alapján eszközöltem: a) Pannónia északnyugati részébe tartoznak a szakáll és bajusznélküli, úgynevezett „ apollo­­fejes“ pénzeknek egy része, pl. a Rákoson lelt 103—107. sz. érmek, esetleg a 80—82.

Next