Numizmatikai Közlöny, 1943 (42. évfolyam)

H. L. Jeszenszky Géza

A letűnt év nyarán súlyos veszteség érte Társulatunkat Jeszenszky Géza elhúny­­tával, az ő emlékének szenteljük a következő sorokat. Könnyebb általában a megemlé­kezés, ha körünkből már régebben eltávozott tagtársunkról van szó, kinek életét és gyűjtői vagy tudományos tevékenységét a hosszú évek megszépítő, de mindenesetre higgadt és tárgyilagos perspektíváján keresztül tudjuk felidézni, fájdalmas és lehangoló viszont, ha a csapás közeli időben történt. Még fájdalmasabbnak tekinthetjük az emlékidézést abban az esetben, ha az elhúnyt tagtársunk egyben a legkedvesebb és mindenki által legjobban szeretett barátunk volt. Ez az eset forog fenn most is, amidőn néhai Jeszenszky Géza, Társulatunk tiszteletbeli és egyben alapító tagjának igyekszünk emléket állítani. Meg­kíséreljük néhány mondatban felvázolni Jeszenszky Géza életét, gyűjtői tevékenységét, tudományos munkásságát és emberi jellemvonásait. Ezen eredők együttesen , ha csak halvány vonásokban, de valamennyire mégis megjelenítik az embert, úgy ahogyan lelki szemeink előtt ma is feltűnik. Jeszenszky Géza ősrégi turócmegyei magyar nemesi családból származott, mely kisjeszeni előnévvel ma is közismert. 1857 nov. 20-án született a nyitramegyei Csejthén. Atyja Jeszenszky Lajos ügyvéd, országgyűlési képviselő, a gróf Forgách-család ügyésze, édesanyja Okolicsányi Jozefina volt. Iskoláit a szülői házban Csejthen és a pozsonyi ev. lyceumben végezte és az érettségi bizonyítvány megszerzése után a magyaróvári Gazda­sági Akadémiára járt és ott jeles képesítést nyert. Ezután átvette a patvaróci családi

Next