Evangélikus hatosztályu gymnasium, Nyíregyháza, 1876

Adatok a gymnasium ez évi történetéhez. I. Miután a tiszai ág. ev. egyházkerület 1876. évi gyűlésén kimutattatok az állandó alap gymnasiumunk VI. osztályá­iak fentarthatására, ugyanazon egyház­­kerület által előterjesztetett az 1876. évi egyházegyetemi gyűlésen a VI. osztály­nak is nyilvánossági joggal leendő felruházása, mi ezen gyűlés jegyzőkönyvének 35. pontja szerint meg is történvén, gymnasiumunk, mint ilyen a n. m. m. kir. állam­kormánynak is bejelentetni határoztatok. Tanintézetünk az 1875/6. tanévben azon kedvező helyzetbe jutott, hogy az iskolai tanács az azon évi június hó 12-én hozott határozata által az V. és VI. osztályban a tandíjat 40 írtról 30-ra szállíth­ató le. Chotvács Ágost és Leffler Sámuel urak ezen tanév alatt már mint hiányok­kal is ellátott tanárok működtek szaktudományuk terén, a­mennyiben Chotvács Ágost a görög és német — Leffler Sámuel pedig a latin nyelv és irodalom tanítá­sára végleg megválasztottak. A szintén pályázat alá bocsátott phisicai és mathema­ticai tanszék pedig Materny Lajos rozsnyói tanár úr által töltetett be egyelőre ideiglenesen. Miután a behratások a javító, pót és felvételi vizsgák szeptember 1—3-ig megtartottak, az előadások szeptember 4-ikén megkezdődtek. Ugyanezen hó 18-án az iskolai elnökség és több tanügybarát jelenlétében a gymnasiumi törvények szo­kott ünnepélyességgel felolvastattak. — A téli szigorlatok jan. 22—30 tartattak meg. — a 11. félévi előadások febr. 5-én kezdődtek és minden megszakítás nélkü­l­­folytak tovább. Pünkösd második ünnepnapján a tanuló ifjúság a tanári karral test­­ületileg részt vett az úrvacsorájában. A nyári szigorlatok jan. 18—26-ig tartottak. A gymnasium ez évi történetéből kiemelendők még a következő fontosabb események: A testgyakorlat tanítását Materny Lajos tanár vette át. Mindjárt a tanév elején megalakult gymnasiumunk kebelében az első önképző kör az érettebb ifjak­­ból, mely Leffler Sámuel tanár vezetése alatt, tekintve a kezdet nehézségeit, ki­elégítő eredménynyel működött. Chorvács Ágost tanár pedig magán franczia nyelv­tanfolyamot nyitott, alkalmat akarván ezáltal nyújtani a gymn. tanulóinak ezen nyelv elsajátítására is. A franczia leczkéket 10 tanuló látogatta. Miután az iskolatanács hat évre szóló mandátuma ez évben lejárt, új iskola­­tanács választatott, melynek tagjai alábbi külön rovatban közöltétnek. Az újon ala­­kult iskolatanács egy a gymnasium jövőjére­­ nagy horderejű kérdés megoldásával kezdte működését. Ugyanis kérdés tárgyává lévén az állami reál­iskolának Nagy Kállóban maradása, felmerült azon fontos eszme, nem volna-e czélszerű lépések. 1.

Next