Evangélikus Leánygimnázium, Nyíregyháza, 1939

A mi zászlónk! Nyolc év alatt többször éreztük hiányát. Mentünk dalosversenyre— s nekünk nem volt koszorúra váró szent szimbólumunk. Mentünk templomunkba örömünnepekre — s mi nem vihettük magunkkal oltárra hajló, hódoló szent jelvényünket. Mentünk lángoló, könnyes szemmel Felvidékeink felszabadulását ünnepelni— s ekkor határoztuk el 28-án egy szívvel, egy lélekkel, hogy azt a végtelen sok nemeset, jót, szépet, amivel bennünket a mi iskolánk nevel, gyarapít, meg fogjuk hálálni. Tettekbe öntjük szeretetünket s ha öltésenként is, de zászlót készítünk a mi drága iskolánknak, így vált valóvá a mi felbuzdulásunk s ma elkészült a mi zászlónk ! Egyik oldala hirdeti Nyíregyháza város címerével azt, hogy a mi iskolánk ennek a városnak a kultúréletét erősíti, fejleszti. Felirata magában foglalja annak a nemeslelkű alapítónak a nevét, aki egyházának erejét a kultúra emelésével, a világosság terjesztésével igyekezett fokozni. A hófehér, drága selyem zászló másik oldalának nagy, sima, fehér mezejéből oly kifejezően domborodik ki a Lutherrózsa, benne a Kereszt, hirdetvén, hogy az Evangélium ereje az a fundamentum, amelyen ez az intézet mindenkor állott és állani fog! Nemzeti színű széle pedig hirdeti, hogy a keret, amelyben egész múltúnk, jelenünk és jövőnk összetevődik, az a Kárpátok által koronázott szent ország, amelynek minden talpalatnyi darabjáért az utolsókig küzdeni fogunk. Végül az egész zászló hirdesse magasan lobogva mindenkinek, aki utánunk jön ebbe az iskolába, hogy második édesanyánkat, iskolánkat nem szóval, de tettekkel kell szeretnünk, nemcsak most, amíg óv, véd, nevel, kenyeret ad nekünk, de ez a tettrekész szeretet és hála álljon készen akkor is, ha innen már messze kirepülve, szüksége volna reánk s a mi támogató szeretetünkre. Felajánljuk hát e szívünk szeretetéből fogant megszentelt jelvényt drága iskolánknak, hogy amíg van leánykar, amely magasra emelje, fennen hirdesse: „A szeretet soha el nem fogy, a szeretet örök.“ A VIII. osztály növendékei.