Nyíregyházi Napló, 2016. július-december (23. évfolyam, 26-50. szám)

2016-07-15 / 28. szám

JULIUS KEDD 90. SZÜLETÉSNAP 90. születésnapja alkalmából kö­szöntötte Faludi Jánosnét az önkor­mányzat nevében Simai Istvánná, a Szociális és Köznevelési osztály mun­katársa. A szépkorú Kislétán született, de Nyíregyházán szerzett érettségi bi­zonyítványt. 7­8 FÓKÁK MUNKAIDŐBEN A Nyíregyházi Állatpark hihetetlen népszerűségnek örvendő fókashow­­inak szereplői a nyári hőségben sem „mehetnek szabadságra", hiszen ilyenkor nézőkkel tömött lelátók előtt szórakoztathatják a közönséget és mu­tatják be nekik trükkjeiket. HELYIT A HELYIEKTŐL Egyre népszerűbb az idén három éves Kosár Közösség. Legalább 150 család vásárol hetente a Kosár Udvar­ban. Az üzemeltető, a Helyben a Jö­vőnk Egyesület célja, hogy ezzel is hozzájáruljon a helyi gazdaság erősö­déséhez. JÚLIUS VASÁRNAP FILMFORGATÁS 500 évet ugrott vissza az időben a Sóstói skanzen faluközpontja és kör­nyéke egy rövidfilm készítése miatt, melyet a reformáció 500. évforduló­jára forgattak. A Cukorbetegek Nyír­egyházi egyesületének tagjai is aktívan kivették részüket belőle. KURZUS BÁBOSOKNAK Sarkadi Bence, az európai viszony­latban is ismert és elismert marionett­művész tartott kurzust Nyíregyházán. A Burattino Bábszínház tagjai három nap alatt ismerkedhettek meg a zsinó­­ros figurák mozgatásával, hogy később a közönség elé vigyék ezeket. JUHIÉIG 7 HABILITÁLT OKTATÓ A közelmúltban vehette át a Debre­ceni Egyetemen habilitációs oklevelét dr. habil. Zsoldos Ildikó, a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozó­fia Intézetének oktatója, akinek a jövő­beni tervei között szerepel a Vécsey család monográfiájának publikálása. JÚLIUS SZOMBAT CSODAVÁR BUDAPESTEN IS A Down Egyesület 2011-ben nyitot­ta meg a Csodavár Korai Fejlesztő Cent­rum és Játszóház nevet viselő intézmé­nyét Nyíregyházán. Most pedig a már jól működő intézmény nagy testvérének alapkövét helyezték el Budapesten, a XV kerületben, az Árvavár utca 1. alatt. VÁR AZ ERDŐ A NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdé­szeti Erdei Iskolája gazdag programok­kal várja a gyerekeket a nyári hóna­pokban is, de az Önkormányzat által szervezett táborokban pihenő gyere­kek is részt vesznek egy-egy erdei is­kolai foglalkozáson. HVf«6S ¥ Hto~l / ------------------------------------G. napló OKTÓBER 2-ÁN NÉPSZAVAZÁS Népszavazásra készül az ország. A 18. életévüket betöltött magyar választópol­gároknak október 2-án lehet a szavazó­urnák elé járulni és kifejteni véleményü­ket arról, mit gondolnak az Európai Unió elképzeléséről, mely szerint az Ország­­gyűlés hozzájárulása nélkül is előírhatnák a nem magyar állampolgárok Magyaror­szágra történő kötelező betelepítését. Bár a szavazás időpontjáig még több mint két és fél hónap hátra van, bizonyos feltételek megvalósulására a választópol­gároknak gondot kell fordítani. Dr. Szemán Sándor, Nyíregyháza Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője kifejtette, a legfontosabb az, hogy augusztus 15-ig mindenki megkap­ja azt az értesítőt, ami alapján részt tud ven­ni az októberi népszavazáson. A névjegy­zékbe vétel az augusztus 5-ei hatályos lak­címnyilvántartás alapján történik. Hozzátette, nem változott a szavazókö­rök beosztása a legutóbbi választások óta. Mindenki alapesetben annak a száz szava­zókörnek a valamelyikébe kapja meg az ér­tesítését, ahol legutóbb az önkormányzati választáson voksolt. Kivételt képeznek ezalól azok, akik azóta új lakcímet létesítettek, ne­kik az új helyre érkezik a levél. Most is van lehetőség arra, hogy ha va­laki Nyíregyházától távol lesz majd a sza­vazás napján, a tartózkodási helyén sza­vazzon. Ha pedig valaki a voksolás nap­ján érkezik ide, akkor itt is ikszelhet. Az erre vonatkozó bejelentéseket egészen a választást megelőző második nap, délután négy óráig, azaz szeptember 30-áig lehet megtenni. (Szerző: Mikita Eszter) „KERTEK ALATT” A SZABOLCSI DINNYE Bő egy hét és a szabolcsi görögdinnye is megjelenik a piacon. A gazdák szerint ugyan a termés idén jobbnak ígérkezik, mint amilyen tavaly volt, az ára azonban várhatóan mégis alacsonyabb lesz. Az eper, a málna, a cseresznye, a meggy és a sárgabarack szezonja után végre el­érkezett a dinnye ideje is. Nyíregyházán egyre több helyen árulják a mézédes gyü­mölcsöt. Noha az elárusító asztalokon még import dinnyék is sorakoznak, a többsé­gük már Békés megyéből származik. Még bő egy hét és nagyobb mennyiség­ben a megyében is beérik a dinnye. Jelen­leg a magyar görögdinnye kilója 140 Ft körül alakul, a sárgadinnyéé pedig 250 Ft. A gazdák több termésre számítanak idén, de valószínűleg az ára nem fogja elérni a tavalyiét.­­ Minden attól függ, hogy milyen az idő­járás külföldön. Ha hosszú és meleg lesz a nyár, akkor fogják keresni a dinnyét, hi­szen ezek a tényezők pörgetik a fogyasz­tást, de ha nem, akkor „ingyen se" fog kel­leni. A nagycserkeszi termelők zöme fő­ként a szlovák és a lengyel piacra szállít, a gazdák bíznak benne, hogy az időjárás mellettük fog állni és idén is lesz keletje az árunak - tájékoztatta szerkesztőségün­ket Benkő Pál felvásárló. A PENGŐS AZ IGAZI Mátyás már több mint egy évtizede foglalkozik dinnyetermesztéssel. Azt mondja, a hangja alapján lehet leg­könnyebben megállapítani, hogy me­lyik a jó gyümölcs. - Én a kés nyelével szoktam megko­pogtatni a dinnyét. Ha mély, pengős hangja van, akkor az biztosan finom. Emellett legyen sötét sárga színű a hasa - ez a felület fekszik a földön -, világos zöld a „ haja" és zöld a szára. Ha ko­pogtatáskor azt vesszük észre, hogy a dinnyének inkább hordós a hangja, akkor az biztosan meg van szakadva. (Szerző: Bruszel Dóra A SZÖKŐKÚT A NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai rendszeresen karbantartják és tisztítják a Nyíregyházán működő 10 szökőkutat. A vízi látványosságoknak elsősorban díszítő, esztétikai értéke van, és bármennyire csá­bítóak a kánikulában a hűsítő vízfelületek, a medencék nem alkalmasak a fürdésre. Szabó Edina, a Városüzemeltetés marke­ting referense arról tájékoztatta szerkesz­tőségünket, hogy a kutak vízforgató beren­dezéssel vannak felszerelve, a vizet több­nyire automata szűri és fertőtleníti, de ép­pen a különféle vegyszerek (algaölőszer, klór stb.) allergiás reakciókat válthatnak ki az érzékenyebbekből. A medencébe rá­adásul bekerülhet például madárürülék, por, cigarettacsikk, szemét, de az sem rit­ka, hogy kutyákat engednek a szökőkutak­ba. Hangsúlyozta, mindenkinek saját jó felfogott érdeke és felelőssége, hogy ne fü­­rödjön a szökőkutakban, és különöse gyermekét ne engedje ezekbe a vizekb az esetleges bőrirritáció, vagy a csúszás­veszély miatt. Enyhülésre inkább a pán kapukat, illetve a díszkutak és közkifolyó ivóvíz minőségű vizét javasolják. 2016. JÚLIUS 1

Next