Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-08-01 / 31. szám
n>' 8zedi. hatásai adattartálynak iatván a tanvizsgák : irténete, szertartási ország' történelme, ajz, népszerű ter, magyar-német is, rajz-mutatván harmadik s nejenczok által szagén s folyékonyan a második s első oszkezdők,a magyar nyelvben szinten oly szép haladást tanúsítottak, hogy azok, kik midőn az iskolába feladattak, a tót nyelven kívül mást nem ismertek — most már nem csak jó kiejtéssel beszélnek magyarul, hanem a tantárgyakat is szép magyar kiejtéssel adták elő. — Kár hogy néhány szülőn s a tanszemélyzeten kívül — még a városi tisztviselők sem voltak tanúi — a nevelés s tanítási ügy szép előmenetelének! Julius 30-án az érdemsorozat — hálaadó isteni tisztelet után felolvastatván; — a helybeli takarékpénztár által megajánlott 40 fr. és tele. Sütő József ur által adományozott tallér — összesen 13 db tallér, néhány db huszas s 14 db 1 frtos bankjegy, valamint számos ima- s olvasó-könyv és képecskék — osztattak szét a kitünőbb tanonczok között. A nagyméltóságu egri érsek, a Rajner püspök-féle jutalmat, a nyíregyházi tanonczok jutalmazására fordittatni kegyesen rendelvén, — két fiú- s két leány-tanoncznak 25 fr. értékű ruhakelmék ajándékoztalak. Az igazgatóság'. fialatouüm’C'ii levelek. ii. Voltál-e már oly helyzetben, hogy egy hosszu beszédet kelle végig hallgatnod, akár midőn az üdülést adó nyugalom karjaiba óhajtál menekülni; s e kínos perczeknek és situationak végét izgatott vággyal várod, akkor az előadó azzal vigasztalt meg, hogy még most fog beszédje velejére áttérni, erre egész resignatioval adod át magadat sorsodnak, s nyugodtan várod ami következik, — körülbelül hasonló érzelmek között találod magadat a fürdő-igazgatói bureauban. — Jó napot, — köszönsz szívélyesen — szobát kérnék! — Szobát! igen sajnálom nincs! hangzik a baljóslatú felelet a nagyon nyájas igazgató ajkairól — persze e kellemetlen válaszra nincs az ember elkészülve, de azon biztató remény kiséri át a Horváth ház csinos udvarán, hogy kimerült tagjait a hosszú ut fáradalmai után egyik vendégszoba kényelmes díványán fogja megpihentetni, s mennyire csalódik, midőn a tősgyökeres, egyenesen Würtembergből idetelepített német házfelügyelő (ne ütközzél meg, hogy a házfelügyelő úgy tud vagy ért magyarul, mint a csuvasz, vagy mint egy mindostani, mert az említett háztulajdonos szentgyörgyi Horváth úr udvara kivétel nélkül stock deutsch)félválról értesíti, hogy a vendégszobák mind „besetztet“ Rohansz az Eszterházy házba, ott sincs szoba! Nemes indignatiódban elborzadsz a betegek légióján, kiknek ennyi massiv épület sem képes elegendő lakást adni, lelkedben már a szabad ég alatti lakás, vagy Füred s Arács falvakba vezető hosszú séták rémképei mint haragos felhők kergetik egymást, midőn akaratlanul is a vendéglő előtt találod magadat, s mintegy önkénytelenül léped meg a lépcsőket, melyek az étterembe vezetnek, hol Rabsch ur minden igényeknek megfelelő jó konyhája kissé kiveri fejedből az éhes gyomor által potentirzátt aggodalmakat, s te nem nézed már oly fekete szemüvegen a helyzetet, s kezdesz kibékülni annak árnyoldalaival! Restaurálván magadat, megysz az igazgatóhoz, s miután udvaroltál neki, oly hosszú ideig, hogy azalatt egy szép leány szivét is elrabolhatnád! sikerül vagy valamely fürdőszobából rögtönzött szállást nyerni, vagy privát kegy utján egy urasági cseléd felesleges helyiségét occupálni, s ott addig lagerezni, mig egy fürdői vendég megelégszik a fürdői saisonnal s tovább megy, helyt ad, s te megkapod a szobát melyet ideiglenesen „otthonodnak“ mondhatsz! E tekintetben legnagyobb a hiány B.-Füreden! a Balaton hullámain ringó „Kisfaludy“ midőn a fürdői telephez közeledik, azt kell vélni, hogy a kaszárnya alakú colossalis két emeletes magas épületek, kisebb magánlakokat s villákat takarnak el a szem elöl, s bámulsz csalódásodban midőn mindenütt azt hallod „nincs lakás“ ez oly feltűnő hogy alig hihető, miként B.-Füreden, mely par excellence Magyarhon divat fürdője — igy van; s ily szegénység uralkodik lakás dolgában, már akkor is mikor még a fürdői idény nem is culminál! Nem lehet csodálni, ha honfiaink külföldi fürdőkbe zarándokolnak a kívánt üdülésért, bár hazánk gyógyhatású ásványvizekben s kies vidékekben oly dús, hogy versenyezhet bármely országgal; de hiányzik mindenütt az a gond, figyelem, kényelem azon tökéletes comfort, melyet a beteg külföldön talál. Balaton-Füred, 500—550 szobával rendelkezik mily törpe szám, összehasonlítva még a többi honi fürdőkkel is aránylag számba véve a fürdő hivatását! E szám mellett nem feltűnő, hogy nincs lakás pedig a fürdői vendég lajstrom csak alig 700-at mutat! A napokban egy előkelő angollal reggeliztem, ki R.Füred hírét hallva Franzensbadból a regényes és mégis szelíd csehországi fürdőből jött ide bájos nejével; — átkozottul panaszolkodott, hogy délután 3 órakor nem kapott ebédet, •— mi több lakásul egy fürdőkádat sikerült nyerni nagy üggyel bajjal! Elpanaszolta, hogy ő mily nagyszerű képet alkotott, a magyar divatfürdőről, s mennyire kisszerűnek találta, s mennyire szán bennünket hogy ily fürdői életet kell „élveznünk“! Magam is elkomolyodtam a valóság e szomorú illustratióján; de mentém e tekintetbeni szegénységünket azon mostoha korral és rendszerrel, — mely minden oldalú felvirágzást előír, amely alatt társas életünk is alig-alig adható jelét annak, hogy : élünk. Beismertem idegen — de velünk rokonszenvező fürdő vendégtársam előtt, miként B.Füred még csak bölcsőkorát éli, s ép azért sok a kívánni való, de ez idővel szűnni fog, mert örvendetes teljesedésbe menésének előzményeit már is szemlélhetni, ugyanis több helyen kezdenek építkezni,— s p, mint tudom, — a fürdő tulajdonos szerzet háztelkeket ad el, s ezeknek akadnak is vevői s pár év alatt a villák élénk csoportja mintegy virágokkal elhintett kert fog a vidéknek s különösen a fürdőnek bájos képet adni; ezek nélkül olyan a fürdői környék mint egy értékes keret, melyből az elragadó, vonzó kép hiányzik ! Három vagy négy igen ízletes villa máris igen kényelmes nyugodalmas lakást ad tulajdonosuknak. Ily lakás-szükségben boldognak mondhatod magadat, ha a középkori népvándorlásra emlékeztető ide-oda házalkodás után, megnyerted a pár napos előjegyzés mellett a kívánt szobát, hol azért töltheted, mert a napot úgyis az üde leget nyújtó szabadban éled át; ha csak a borús fellegek vagy csipős éjszaki szelek szobád négy falai közzé nem internálnak, mert a légmérséklet itt olyan, mint egy szeszélyes nagyvilági hölgy szivvilága; ki egy perez múlva képes a neked csókra nyújtott ajkait — fejedre hulló — átokra nyitni fel. ■— E drámai erejű hasonlat körül-belül megközelíti az itteni csima természetét. Egy percz alatt, egy léghullám kell csak, hogy a meleg verőfényes nap képe, hűvös octóberi felhők közzé rejtőzzék, s tégedet téli öltönyödért haza kergessen! Tropicai hőségről úgy sem panaszkodhatni, s a száraz leverő meleget a Balaton nedves tengertermészete s a háttért elfoglaló magaslatok, feldomborodó hegyek léghuzamai kizárják! Annyi légtüneti adattal szolgálhatok, hogy a légmérő 24 foknál magasabbra még három hét lefolyása alatt a nyár legmelegebb szakában nem emelkedett, s hogy a zápor napirenden van, s oly gyors az esőképződés, hogy,még a szabad ég alatt sem veszed észre, midőn az ég — mely pár percz előtt örökkék volt — beborul s csatornája fejedre, s nyakad közzé zúdítja az „áldást“. Ilyenkor érzem különösen a fürdői „gyógyterem“ hiányát, mely nélkül egy nagyobb fürdőt alig képzelhetni! Nincs meg e „nélkülözhetlen“ helyiség, melynek rendeltetése, hogy a fürdői vendégeket összehozza, a társaséletet fejlessze. — Hogy ott felolvasások, zongora, ének stb. mellett forrjon össze a vendégsereg és a szellem s a szív is találjon táplálékot, szórakozást, — mely nélkül anyagi üdülés nem képzelhető. R. György: LEVELEZÉSEK. Tisztelt szerkesztő úr! Azon reményben, hogy becses lapja hasábjain közleményünk tért nyerend, bátorkodunk önt idegen létünkre felkeresni. S mert minden levelező közleményét legelsőbben is az időjáráson kezdi, mi is megpendítjük azon húrt, s elmondjuk, hogy időjárásunk pár hét alatt eléggé kedvező volt, — s az utóbbi esőzések legalább tengeri vetéseinkben ígértek némi kárpótlást, azon érzékeny veszteségekért, melyeket búza-, gabona- s egyéb termesztményeinkben a tartós szárazság folytán szenvedtünk. Szőlőtermésünk jól biztat, s hacsak valami csapás nem éri, bő évig szüretünk lesz. Ezeket előre bocsátva ■— mert nem czélünk az időjárás, s szőlőtermés leírásával tovább is vesztegelni, — áttérünk annak leírására, mi egyrészről reánk — városunkban való párheti időzésünk alatt — kellemesen, más oldalról kellemetlenül hatott. Mindenekelőtt a „sóstói“ fürdőt kell kiemelnünk. Ezen kedves fürdői helyiséget igen sokan irigyeljük a nyíregyháziaktól, és méltón : mert a társulat igazgatósága —a legkiválóbban pedig t. Blahunka József úr — mindent elkövet e kedves helyiséget a fürdői vendégekkel mindinkább megkedveltem, melyhez a fürdőorvosnak a betegek körüli részvétteljes gyógykezelése is, mint hathatós emeltyű járul. A fürdői, s lakosztályi helyiségeknek czélszerű berendezése, sétányok tisztán tartása, rend, pontosság, teljes dicséretet érdemelnek; a konyha azonban a hét csapás által sújtott Egyiptomra, emlékezteti a közönséget. Fürdőbe élesládas pinczetokkal járni, nem korszerű. Előre tehát e tekintetben is! Mi, kik oly sokáig nem időztünk már e kedves város falai között, s kik most már naponkinti ittlétünkkel majdnem e városban lakunk, s így az itt történtek iránt közelebbi érdekkel viseltetünk, örömmel tapasztaltuk, városuknak az ipar, kereskedelem, mezei gazdászat teréni haladását, öröménél látjuk, hogy a szép jövőjű város az ipar, kereskedelem s gazdászat magasabb színvonalára emelkedett, s a külcsín tekintetében is szép előmenetelt tett. A többek között örömmel közöljük azon előleges hírt is, hogy városukban eddig még nem létezett nagyobbszerű könyv-, mű-, hangjegy-, papír- s írószer-kereskedés is leend. Ennek hiányát önök, s a vidéki olvasóközönség is felette érezték. Biztos kutforrásból értesültünk, hogy ezen üzlethez az engedély a városi közigazgatási tanács által már engedélyeztetett is, s nem kétkedünk abban, miszerint ezen üzletnek leendő tulajdonosa s ügyes tapintatú vállalkozója ifj. Csáthy Károly úr (Debreczeni könyvkereskedő) a különben jól berendezni ígért kölcsönkönyvtárával — az igényeknek minden tekintetben eleget fog tenni, elfeledte betegségét, most oly erősnek, oly boldognak érezte magát, félévi szenvedés után végre egy boldog pillanat! Jozefina kiment a szobából, leborult a konyhára, úgy sírt keservesen, de kényei örömkönyek valónak. Mennyi kérdést intéznek egymáshoz, mennyi beszélni valójuk volna, — — de nem lehet, mert ott kifut a trombita megharsan, a dobosok riadót vernek, irtózatos lárma, fegyverek ropogása kardok csattogása, száguldó mének nyerítése hangzik füleikbe. Egyszerre elsápadnak az örülő arczok, valamely közeli veszély gyanítása lepi meg a sziveket, a nők esdenek, a férfiak kibontakoznak az ölelő karok közzül, s a szerető kebleken ellágyult férfiak bajnokokká magasuknak; ők katoná':. . . > anesszót követik; egy csók, egy Isten hozz'd, meg egy ölelés, ki tudja, nem utolsó-e az életben, mert a katona minden ölelése utolsó lehet. — azután sietnek oda, honnan jöttek, amerről a csatazaj hangzott, ott maradtak lovaik is,, arra pedig szükségük van. A grófnők a legnagyobb félelem között maradtak egyedül. Majd még nem ürítették ki fenékig a csapások keserű poharát! De tekintsük meg, mi lehetett oka ezen hirteleni csatazajnak!? Egyszerűen azon körülmény adta elő magát, hogy az oroszok és magyarok csaknem egyszerre jöttek Sz.Mártonba, s most egymással küzdenek. De hogy ezen eseményt körülményesebben megérthessük, szükséges kissé a magyar szabadságharcz ez idei történelmében széttekintenünk. Azon időben, midőn a magyar seregek győzelmes csatákat vívtak, Ausztria császára összejövetelt tartott Varsóban az orosz cárral s ettől segedelmet eszközölt a magyar forradalom leverésére. Nemsokára roppant tömegekben indultak az orosz seregek Magyarország felé, s annyira ellepték a határszéleket, hogy Uminszki és Osztrovszki már csak egyedül az alsó Kubinyi vonalon juthattak az országba, itt is csak az elfogatás veszélyének kitéve, cserkesz öltözetben és a Babilas segítségével voltak képesek kijátszani az őröket, mert ezen vonalon is már mintegy 20,000 orosz táborozott, akik már május utolján előbb Sass, később idő múlva pedig Grabbe tábornok alatt az országba törtek s alsó Kubinynál szétszórván az Árva vize hídjának őrizetére s felgyujtására hátrahagyott csekélyezárm guerillákat — a bányavárosokat fenyegették. A Rózsahegytől Beszterczebányára vezető stureczi szorosokat az ott levő borsodi guerillák és csekélyszámu honvédek eltorlaszolták s az átvonulást lehetetlenné tették; a másik t. i. a turóczmegyei vonalon is az utakat elrontották s a Háj-Stubnotól ugyancsak Beszterczebányára vezető hermaneczi szorost is teljesen járhatlanná tették; csak miután a Párniczához közel elrontott utakat járhatóvá tették, nyílt meg egyetlen vonal az oroszok előtt t. i. Szucsán, Sz.-Mártonon, Mosoczon keresztül Stubnó felé Körmöczbányára. Ezen utóbbi városban ekkor Görgei Ármin őrnagy parancsnokolt, aki is értesülvén az orosz sereg közeledéséről, nehány század honvédet és egy szakasz császár-huszárt küldött Sz.-Márton felé, kikémlelni az oroszok mozdulatait és irányát. E csapat déltájban érkezett Sz.-Mártonba, a bőség és hosszas út miatt kifáradt harczosok alig várták, hogy szállásaikon magokat kipihenhessék. Ezek között voltak Uminszki és Osztrovszki is! Nem lévén még idejök, hogy valamely lengyel csapatba beosztassanak, a huszárok közt nyertek alkalmazást, Uminszki mint százados, Osztrovszki mint hadnagy. Véletlenül történt, hogy a magyarok bevonulását bámuló Jozefinát felismerték s a grófnőket igy feltalálhatták. Azonban a sors sokszor épen háborús időben nagyon szeszélyes szokott lenni. A Ids csapat fegyvereit gúlába rakván, alig oszlott szét közeli szállásaira, az előőrsöket még ki sem állíthatták, sőt a huszárok némely része még le sem szállhatott lováról, midőn az előnyomuló orosz sereg előcsapata Sz.-Mártonba érkezett; ez kozákokból állott s történetesen régi ismerősünk Gyurovics vezette őket. Az előcsapat azonnal észrevevén a magyarokat, vagy talán előre értesítve lévén ottlétükről, Gyurovics azonnal rohamra vezényelte őket; a gúlában levő fegyvereket elfoglalták, a honvédek és huszárok elől, kik a központról már eltávoztak, elzárták az utat, fegyverhez senki sem juthatott, s ellentállásról szó sem lehetvén, mindenki menekülni igyekezett. A kozákok a menekülőket üldözőbe vették s leöldösték. Ezen szerencsétlen csapatból talán egy ember sem menekülhetett volna meg , de néhány huszár még idejében lóra kaphatván, hogy a gyalogoknak időt szerezzenek a menekülésre, hősies elszántsággal rohantak az előnyomuló kozákokra, s a keskeny utczát előttök elzárták. Az oroszoknak meg kellett állani e kemény huszár érczfal előtt, és sokan köztülök véres fejjel hullottak le lovaikról. A huszárok tovább mint egy óranegyedig tartották ki az egyenetlen harczot, közzülök csak egy esett el, de annak lovát sem hagyták ott, s midőn látták, hogy a gyalogok meglehetősen tova menekültek, megfordították lovaikat s a kozákok által utól nem érezve, megszabadultak. Ezen kisebbszerű hadijelenet játszatott le — melyet a történelem talán fel sem jegyzett lapjaira, de a mely pedig történeti valóság — akkor, midőn a viszontlátás örömeit élvező lengyel menekültek a zajra kisiettek. Ők mellékutczában lévén, már a csapattól ekkor elzárattak, de ezt csak akkor vették észre, midőn a feléjük futó honvédeket a kozákok utolérték s legyilkolták; alig voltak még a harmadik ház előtt, már vissza akartak térni, — futnak, de a kozákok beérik őket, Vladiszláv fejére kap egy mély sebet, s épen neje lábai előtt bukik le. Arthur vállába kap egy szúrást, ez is leesik. Szerencse, hogy a kozákok tovább rohantak, mert Hedvig és Jozefina a sebesülteket azonnal elrejtették. Kevés öröm után ismét mennyi szenvedés várakozik reájuk! Szegény varsói menekültek!... Menhelyen voltak, de megmentve nem! Az oroszok megtudván, hogy a honvédek közzül sokan rejtőztek el egyes polgárok házainál, felkutatták az egész várost, padlásokat, pinczéket, széna-szalma kazlakat, mindent, mindent megvizsgáltak, és sokakat kerítettek kézre az ekként menekültek közzül. Vladiszlávékat Hedvignek egy szerencsés ötlete mentette meg. Tudván ugyanis, hogy a kutatók a zárt helyeket keresik meg inkább, ugyanazért a kisded kamaráról az ajtót levevén, a teli zsákok mögé rejtette a még mindig eszméletlen Vladiszlávot és Arthurt. A muszkák eljöttek, mindent felkutattak, de az ajtó nélküli kis kamarába be sem néztek. Meg voltak mentve egy időre! De ki biztosíthatta őket, hogy miután itt többen ismerők a grófnők múltját már, nem fognak-e elárultatni? Nekik tovább kellett menni! De hát hova? Ki vezeti őket keresztül az orosz őrszemeken?... Pedig minden áron futni kellett. Itt a betegeket gyógyítni sem lehetett, pedig a Vladiszláv fejsebe könnyen lehetett halálos! Jozefina lett a szabadítás eszközlője. Ő ugyanis véletlenül Ábrokkal találkozott, kikényszerítésből némi élelmezési biztos szerepét vitte a táborban, s elmondta neki a dolgot, Ábrok megígérte, hogy segíteni fog, s Ábrok teljesítette ígéretét. Éjfélkor eljött, szekérre pakolta az egész háznépet, ő maga előre ment. Ábrokot ismerték az oroszok, pálinkája nem volt gyanús, ittak belőle az előőrsök, el is aludtak azonnal s az ut nyitva volt a szabadulásra. Midőn Jozefina egyik szegény rokonánál biztos menhelyet találtak. Hedvig és Jozefina sokáig voltak elfoglalva a három beteg ápolásával, mert Adél ismét visszaesett betegségébe, de midőn meggyőződött arról, hogy az Arthur sebe nem életveszélyes, lassankint felüdült s annyira erősödött, hogy Arthurját ápolhatta is! De Vladiszláv még mindig élet-halál közt volt. Hedvignek már kiszáradtak kényei, ő a fájdalom leghívebb arczképe volt, egy halvány síri árny, mely az élőket ijeszteni jár. Ő sokat nagyon sokat szenvedett! Férjének megújuló seblázai oly fokra emelkedtek, hogy egy alkalommal már az orvos is kétségbe esett betege állapota felől s csaknem eszmélet nélkül monda : „Imádkozzanak, asszonyom, imádkozzanak! Öt percz alatt elválik : élet-e vagy halál!“ Hedvig kétségbeesve számlálta a perczeket, az öt percz elmúlt, s az orvos még mindig szótlanul, aggódva állott! „Orvos úr! kérem az égre, szóljon, meghalt nemde? Oh jaj, jaj nekem, hogy ezt is meg kelle érnem! Vladiszláv, én férjem, én kedvesen, — bocsáss meg, hogy mindezt én okoztam! “ Kezeit fejére kulcsolva, zokogott a grófnő. Ekkor az orvos homlokán a redők elsimulnak, szemei biztató fényt lövellnek s halk hangon súgja : „Grófnő, ő meg van mentve!“ Ki írhatná le a grófnő örömét, csókjaival borította el a lázas főt, nem távozott egy perczig sem férje oldala mellől, s szeretet, hű gond és ápolás visszaadták neki ismét azt, a kit most már örökre elveszteni gondolt. Vladiszláv nemsokára teljesen felgyógyult, Arthur sebei már régebben begyógyultak. A magyar seregek már ekkor az oroszokkal vívták harczaikat, ahol pedig az orosz ellen kell küzdeni, onnan a lengyelnek hiányozni nem szabad! A felgyógyultak is siettek a tábort felkeresni, a nők nem tartották vissza őket, ők is lengyel nők voltak, az oroszok engesztelhetetlen ellenségei ! De ezentúl közelebb voltak egymáshoz! A grófnők követték a fősereget tovább-tovább az ország belsejébe s csak akkor állapodtak meg, midőn közzéjök és a magyar sereg közzé az oroszok ékelték magukat s a magyar fegyverek dicsősége az árulástól homályosodva kezdett. (Folytatása következik.)