Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-01 / 31. szám

n>' 8zedi. hatásai adattar­tálynak i­­atván a tanvizsgák : irténete, szertartás­­i ország' történelme, ajz, népszerű ter­­, magyar-német is, rajz-mutatvá­­n harmadik s ne­­jenczok által sza­gén s folyékonyan a második s első osz­­kezdők,a magyar nyelv­ben szinten oly szép haladást tanúsí­tottak, hogy azok, kik midőn az isko­lába feladattak, a tót nyelven kívül mást nem ismertek — most már nem csak jó kiejtéssel beszélnek magyarul, hanem a tantárgyakat is szép magyar kiejtéssel adták elő. — Kár hogy né­hány szülőn s a tanszemélyzeten kí­vül — még a városi tisztviselők sem voltak tanúi — a nevelés s tanítási ügy szép előmenetelének! Julius 30-án az érdemsorozat — hálaadó isteni tisztelet után felolvas­tatván; — a helybeli takarékpénztár által megajánlott 40 fr. és tele. Sütő József ur által adományozott tallér — összesen 13 db tallér, néhány db hu­szas s 14 db 1 frtos bankjegy, vala­mint számos ima- s olvasó-könyv és képecskék — osztattak szét a kitü­­nőbb tanonczok között. A nagyméltóságu egri érsek, a Rajner püspök-féle jutalmat, a nyír­egyházi tanonczok jutalmazására for­­dittatni kegyesen rendelvén, — két fiú- s két leány-tanoncznak 25 fr. ér­tékű ruhakelmék ajándékoztalak. Az igazgatóság'. fialatouüm’C'ii levelek. ii. Voltál-e már oly helyzetben, hogy egy hos­­­szu beszédet kelle végig hallgatnod, akár midőn az üdülést adó nyugalom karjaiba óhajtál me­nekülni; s e kínos perczeknek és situationak végét izgatott vág­gyal várod, akkor az előadó azzal vigasztalt meg, hogy még most fog beszéd­je velejére áttérni, erre egész resignatioval adod át magadat sorsodnak, s nyugodtan várod ami következik, — körülbelül hasonló érzelmek kö­zött találod magadat a fürdő-igazgatói bu­­reauban. — Jó napot, — köszönsz szívélyesen — szobát kérnék! — Szobát! igen sajnálom nincs! hangzik a baljóslatú felelet a nagyon nyájas igazgató ajkairól — persze e kellemetlen válaszra nincs az ember elkészülve, de azon biztató remény kiséri át a Horváth ház csinos udvarán, hogy kimerült tagjait a hosszú ut fáradalmai után egyik vendégszoba kényelmes díványán fogja meg­pihentetni, s mennyire csalódik, midőn a tős­gyökeres, egyenesen Würtembergből idetelepített német házfelügyelő (ne ütközzél meg, hogy a házfelügyelő úgy tud vagy ért magyarul, mint a csuvasz, vagy mint egy m­indostani, mert az említett háztulajdonos szentgyörgyi Horváth úr udvara kivétel nélkül stock deutsch)­­félválról értesíti, hogy a vendégszobák mind „besetztet“ Rohansz az Eszterházy házba, ott sincs szoba! Nemes indignatiódban elborzadsz a be­tegek légióján, kiknek ennyi massiv épület sem képes elegendő lakást adni, lelkedben már a szabad ég alatti lakás, vagy Füred s Arács fal­vakba vezető hosszú séták rémképei mint haragos felhők kergetik egymást, midőn akaratlanul is a vendéglő előtt találod magadat, s mintegy ön­kénytelenül léped meg a lépcsőket, melyek az étterembe vezetnek, hol Rabsch­ ur minden igé­nyeknek megfelelő jó konyhája kissé kiveri fe­jedből az éhes gyomor által potentirzátt aggo­dalmakat, s te nem nézed már oly fekete szem­üvegen a helyzetet, s kezdesz kibékülni annak árnyoldalaival! Restaurálván magadat, megysz az igazga­tóhoz, s miután udvaroltál neki, oly hosszú ide­ig, hogy azalatt egy szép leány szivét is elra­bolhatnád! sikerül vagy valamely fürdőszobából rögtönzött szállást nyerni, vagy privát kegy utján egy urasági cseléd felesleges helyiségét occupálni, s ott addig lagerezni, m­ig egy fürdői vendég megelégszik a fürdői saisonnal s tovább megy, helyt ad, s te megkapod a szobát melyet ideig­lenesen „otthonodnak“ mondhatsz! E tek­intet­­ben legnagyobb a hiány B.-Füreden! a Balaton hullámain ringó „Kisfaludy“ midőn a fürdői te­lephez közeledik, azt kell vélni, hogy a kaszár­nya alakú colossalis két emeletes magas épüle­tek, kisebb magánlakokat s villákat takarnak el a szem elöl, s bámulsz csalódásodban midőn mindenütt azt hallod „nincs lakás“ ez oly feltűnő hogy alig hihető, miként B.-Füreden, mely par excellence Magyarhon divat fürdője — igy van; s ily szegénység uralkodik lakás dol­gában, már akkor is mikor még a fürdői idény nem is c­u­l­m­i­n­á­l! Nem lehet csodálni, ha honfiaink külföldi fürdőkbe zarándokolnak a kívánt üdülésért, bár hazánk gyógyhatású ásvány­vizekben s kies vi­dékekben oly dús, hogy versenyezhet bármely országgal; de hiányzik mindenütt az a gond, figyelem, kényelem azon tökéletes comfort, me­lyet a beteg külföldön talál. Balaton-Fü­red, 500—550 szobával rendel­kezik­ mily törpe szám, összehasonlítva még a többi honi fürdőkkel is aránylag számba véve a fürdő hivatását! E szám mellett nem feltűnő, hogy nincs lakás pedig a fürdői vendég lajst­rom csak alig 700-at mutat! A napokban egy előkelő angollal reggeliz­tem, ki R.­Füred hírét hallva Franzensbadból a regényes és még­is szelíd cseh­országi fürdőből jött ide bájos nejével; — átkozottul panaszol­­kodott, hogy délután 3 órakor nem kapott ebé­det, •— mi több lakásul egy fürdőkádat sike­rült­ nyerni nagy üg­gyel bajjal! Elpanaszolta, hogy ő mily nagyszerű képet alkotott, a magyar divat­­­fürdőről, s mennyire kisszerűnek találta, s mennyire szán bennünket hogy ily fürdői éle­tet kell „élveznünk“! Magam is elkom­olyodtam a valóság e szo­morú illustratióján; de mentém e tekintetbeni szegénységünket azon mostoha korral és rend­szerrel, — mely minden oldalú felvirágzást el­őír, a­mely alatt társas életünk is alig-alig ad­ható jelét annak, hogy : élünk. Beismertem idegen — de velünk rokon­szenvező fürdő vendégtársam előtt, miként B.­­Fü­red még csak bölcsőkorát éli, s ép azért sok a kívánni való, de ez idővel szűnni fog, mert örvendetes teljesedésbe menésének előzményeit már is szemlélhetni, ugyan­is több helyen kez­denek építkezni,— s p, mint tudom, — a fürdő tulajdonos szerzet háztelkeket ad el, s ezeknek akadnak is vevői s pár év alatt a villák élénk csoportja mintegy virágokkal elhintett kert fog a vidéknek s különösen a fürdőnek bájos ké­pet adni; ezek nélkül olyan a fürdői környék mint egy értékes keret, melyből az elragadó, vonzó kép hiányzik ! Három vagy négy igen íz­letes villa már­is igen kényelmes nyugodalmas lakást ad tulajdonosuknak. Ily lakás-szükségben boldognak mondhatod magadat, ha a középkori népvándorlásra emlékez­tető ide-oda házalkodás után, megnyerted a pár napos előjegyzés mellett a kívánt szobát, hol az­ért töltheted, mert a napot úgyis az üde leget nyújtó szabadban éled át; ha csak a borús fel­legek vagy csipős éjszaki szelek szobád négy fa­lai közzé nem internálnak, mert a lég­mérsék­let itt olyan, mint egy szeszélyes nagyvilá­gi hölgy szivvilága; ki egy perez múlva képes a neked csókra nyújtott ajkait — fejedre hulló — átokra nyitni fel. ■— E drámai erejű hason­lat körül-belül megközelíti az itteni csima ter­mészetét. Egy percz alatt, egy léghullám kell csak, hogy a meleg verőfényes nap képe, hűvös octóberi felhők közzé rejtőzzék, s tégedet téli öltönyödért haza kergessen! Tropicai hőségről úgy sem panaszkodhatni, s a száraz leverő meleget a Balaton nedves tengertermészete s a háttért elfoglaló magasla­tok, feldomborodó hegyek léghuzamai kizárják! Annyi légtüneti adattal szolgálhatok, hogy a légmérő 24 foknál magasabbra még három hét lefolyása alatt a nyár legmelegebb szakában nem emelkedett, s hogy a zápor napirenden van, s oly gyors az esőképződés, hogy,még a szabad ég alatt sem veszed észre, midőn az ég — mely pár percz előtt örökkék volt — bebo­rul s csatornája fejedre, s nyakad közzé zúdítja az „áldást“. Ilyenkor érzem különösen a fürdői „gyógy­terem“ hiányát, mely nélkül egy nagyobb für­dőt alig képzelhetni! Nincs meg e „nélkü­löz­­hetlen“ helyiség, melynek rendeltetése, hogy a fürdői vendégeket összehozza, a társaséletet fej­­les­sze. — Hogy ott felolvasások, zongora, ének stb. mellett forrjon össze a vendégsereg és a szellem s a szív is találjon táplálékot, szóra­kozást, — mely nélkül anyagi üdülés nem képzelhető. R. György: LEVELEZÉSEK. Tisztelt szerkesztő úr! Azon reményben, hogy becses lapja hasáb­jain közleményünk tért nyerend, bátorkodunk önt idegen létünkre felkeresni. S mert minden levelező közleményét leg­­elsőbben is az időjáráson kezdi, mi is megpen­dítjük azon húrt, s elmondjuk, hogy időjárásunk pár hét alatt eléggé kedvező volt, — s az utóbbi esőzések legalább tengeri­ vetéseinkben ígértek némi kárpótlást, azon érzékeny veszteségekért, melyeket búza-, gabona- s egyéb termesztmé­­nyeinkben a tartós szárazság folytán szenvedtünk. Szőlő­termésünk jól biztat, s hacsak valami csapás nem éri, bő é­vig szüretünk lesz. Ezeket előre bocsátva ■— mert nem czélünk az időjárás, s szőlőtermés leírásával tovább is vesztegelni, — áttérünk annak leírására, mi egy­részről reánk —­ városunkban való párheti idő­zésünk alatt — kellemesen, más oldalról kelle­metlenül hatott. Mindenekelőtt a „sóstói“ fürdőt kell kie­melnünk. Ezen kedves fürdői helyiséget igen sokan irigyeljük a nyíregyháziaktól, és méltón : mert a társulat igazgatósága —a legkiválóbban pedig t. Blahunka József úr — mindent elkövet e kedves helyiséget a fürdői vendégekkel mind­inkább megkedvelte­m, melyhez a fü­rdőorvosnak a betegek körüli részvétteljes gyógykezelése is, mint hathatós emeltyű járul. A fürdői, s lakosztályi helyiségeknek czél­­szerű berendezése, sétányok tisztán tartása, rend, pontosság, teljes dicséretet érdemelnek; a konyha azonban a hét csapás által sújtott Egyiptomra, emlékezteti a közönséget. Fürdőbe élesláda­s pinczetokkal járni, nem korszerű. Előre tehát e tekintetben is! Mi, kik oly sokáig nem időztünk már e kedves város falai között, s kik most már na­­ponkinti ittlétünkkel majdnem e városban la­kunk, s így az itt történtek iránt közelebbi ér­dekkel viseltetünk, örömmel tapasztaltuk, vá­rosuknak az ipar, kereskedelem, mezei gazdászat teréni haladását, öröménél látjuk, hogy a szép jövőjű város az ipar, kereskedelem s gazdászat magasabb színvonalára emelkedett,­­ s a kül­csín tekintetében is szép előmenetelt tett. A többek között örömmel közöljük azon előleges hírt is, hogy városukban eddig még nem létezett nagyobbszerű könyv-, mű-, hangjegy-, papír- s írószer-kereskedés is leend. Ennek hiányát önök, s a vidéki olvasó­kö­zönség is felette érezték. Biztos kutforrásból értesültünk, hogy ezen üzlethez az engedély a városi közigazgatási ta­nács által már engedélyeztetett is, s nem két­kedünk abban, miszerint ezen üzletnek leendő tulajdonosa s ügyes tapintatú vállalkozója ifj. Csáthy Károly úr (Debreczeni könyvkereskedő) a különben jól berendezni ígért kölcsönkönyv­­tárával — az igényeknek minden tekintetben eleget f­og tenni, elfeledte betegségét, most oly erősnek, oly bol­dognak érezte magát, félévi szenvedés után végre egy boldog pillanat! Jozefina kiment a szobából, leborult a konyhára, úgy sírt keser­vesen, de kényei örömkönyek valónak. Mennyi kérdést intéznek egymáshoz, men­­nyi beszélni valójuk volna, — — de nem lehet, mert ott kifut a trombita megharsan, a dobosok riadót vernek, irtózatos lárma, fegyve­rek ropogása kardok csattogása, száguldó mé­nek nyerítése hangzik füleikbe. Egyszerre elsá­padnak az örülő arczok, valamely közeli veszély gyanítása lepi meg a sziveket, a nők esdenek, a férfiak kibontakoznak az ölelő karok közzül, s a szerető kebleken ellágyult férfiak bajno­kokká magasuknak; ők katoná':. . . > anesszót követik; egy csók, egy Isten hozz­'d, meg egy ölelés, ki tudja, nem utolsó-e az életben, mert a katona minden ölelése utolsó lehet. — azután sietnek oda, honnan jöttek, a­merről a csatazaj hangzott, ott maradtak lovaik is,, arra pedig szükségük van. A grófnők a legnagyobb félelem között maradtak egyedül. Majd még nem ürítették ki fenékig a csa­pások keserű poharát! De tekintsük meg, mi lehetett oka ezen hirteleni csatazajnak!? Egyszerűen azon körülmény adta elő ma­gát, hogy­ az oroszok és magyarok csaknem egyszerre jöttek Sz.­Mártonba, s most egymás­sal küzdenek. De hogy ezen eseményt körülményesebben megérthessük, szükséges kissé a magyar szabad­­ságharcz ez idei történelmében széttekintenünk. Azon időben, midőn a magyar seregek győ­zelmes csatákat vívtak, Ausztria császára ös­­­szejövetelt tartott Varsóban az orosz c­árral s ettől segedelmet eszközölt a magyar forradalom leverésére. Nemsokára roppant tömegekben in­dultak az orosz seregek Magyarország felé, s annyira ellepték a határszéleket, hogy Uminszki és Osztrovszki már csak egyedül az alsó Kubi­­nyi vonalon juthattak az országba, itt is csak az elfogatás veszélyének kitéve, cserkesz öltö­zetben és a Babilas segítségével voltak képe­sek kijátszani az őröket, mert ezen vonalon is már mintegy 20,000 orosz táborozott, a­kik már május utolján előbb Sass, később idő múlva pedig Grabbe tábornok alatt az országba törtek s alsó Kubinynál szétszórván az Árva vize hídjának őrizetére s felgyujtására hátrahagyott csekély­­ezárm guerillákat — a bányavárosokat fenye­gették. A­ Rózsahegytől Beszterczebányára vezető stureczi szorosokat az ott levő borsodi gueril­­lák és csekélyszámu honvédek eltorlaszolták s az átvonulást lehetetlenné tették; a másik t. i. a turóczmegyei vonalon is az utakat elrontot­ták s a Háj-Stubnotól ugyancsak Beszterczebá­­nyára vezető hermaneczi szorost is teljesen jár­­hatlanná tették; csak miután a Párniczához közel elrontott utakat járhatóvá tették, nyílt meg egyetlen vonal az oroszok előtt t. i. Szucsán, Sz.-Mártonon­, Mosoczon keresztül Stubnó felé Körmöczbányára. Ezen utóbbi városban ekkor Görgei Ármin őrnagy parancsnokolt, a­ki is ér­tesülvén az orosz sereg közeledéséről, nehány század honvédet és egy szakasz császár-huszárt küldött Sz.-Márton felé, kikémlelni az oroszok mozdulatait és irányát. E csapat déltájban ér­kezett Sz.-Mártonba, a bőség és hosszas út miatt kifáradt h­arczosok alig várták, hogy szál­lásaikon magokat kipihenhessék. Ezek között voltak Uminszki és Osztrovszki is! Nem lévén még idejök, hogy valamely lengyel csapatba beosztassanak, a huszárok közt nyertek alkal­mazást, Uminszki mint százados, Osztrovszki mint hadnagy. Véletlenül történt, hogy a ma­gyarok bevonulását bámuló Jozefinát felismerték s a grófnőket igy feltalálhatták. Azonban a sors sokszor épen háborús idő­ben nagyon szeszélyes szokott lenni. A Ids csa­pat fegyvereit gúlába rakván, alig oszlott szét közeli szállásaira, az előőrsöket még ki sem állíthatták, sőt a huszárok némely része még le sem szállhatott lováról, midőn az előnyomuló orosz sereg előcsapata Sz.-Mártonba érkezett; ez kozákokból állott s történetesen régi isme­rősünk Gyurovics vezette őket. Az előcsapat azonnal észrevevén a magyarokat, vagy talán előre értesítve lévén ottlétükről, Gyurovics azon­nal rohamra vezényelte őket; a gúlában levő fegyvereket elfoglalták, a honvédek és huszárok elől, kik a központról már eltávoztak, elzárták az utat, fegyverhez senki sem juthatott, s el­­lentállásról szó sem lehetvén, mindenki mene­külni igyekezett. A kozákok a menekülőket ül­dözőbe vették s leöldösték. Ezen szerencsétlen csapatból talán egy ember sem menekülhetett volna meg , de néhány huszár még idejében lóra kaphatván, hogy a gyalogoknak időt sze­rezzenek a menekülésre, hősies elszántsággal rohantak az előnyomuló kozákokra, s a keskeny utczát előttök elzárták. Az oroszoknak meg kel­lett állani e kemény huszár érczfal előtt, és so­kan köztülök véres fejjel hullottak le lovaikról. A huszárok tovább mint egy óranegyedig tar­tották ki az egyenetlen harczot, közzülök csak egy esett el, de annak lovát sem hagyták ott, s midőn látták, hogy a gyalogok meglehetősen tova menekültek, megfordították lovaikat s a kozákok által utól nem érezve, megszabadultak. Ezen kisebbszerű­ hadijelenet játszatott le — melyet a történelem talán fel sem jegyzett lapjaira, de a mely pedig történeti valóság — akkor, midőn a viszontlátás örömeit élvező len­­gyel menekü­ltek a zajra kisiettek. Ők mellékut­­czában lévén, már a csapattól ekkor elzárattak, de ezt csak akkor vették észre, midőn a felé­jük futó honvédeket a kozákok utolérték s le­gyilkolták; alig voltak még a harmadik ház előtt, már vissza akartak térni, — futnak, de a kozákok beérik őket, Vladiszláv fejére kap egy mély sebet, s épen neje lábai előtt bukik le. Arthur vállába kap egy szúrást, ez is leesik. Szerencse, hogy a kozákok tovább rohantak, mert Hedvig és Jozefina a sebesülteket azonnal elrejtették. Kevés öröm után ismét mennyi szenvedés várakozik reájuk! Szegény varsói menekültek!... Menhelyen voltak, de megmentve nem! Az oroszok megtudván, hogy a honvédek közzül sokan rejtőztek el egyes polgárok házainál, fel­kutatták az egész várost, padlásokat, pinczéket, széna-szalma kazlakat, mindent, mindent meg­vizsgáltak, és sokakat kerítettek kézre az ek­ként menekültek közzül. Vladiszlávékat Hed­vignek egy szerencsés ötlete mentette meg.­­ Tudván ugyanis, hogy a kutatók a zárt helyeket keresik meg inkább, ugyanazért a kisded ka­maráról az ajtót levevén, a teli zsákok mögé rejtette a még mindig eszméletlen Vladiszlávot és Arthurt. A­ muszkák eljöttek, mindent felku­tattak, de az ajtó nélküli kis kamarába be sem néztek. Meg voltak mentve egy időre! De ki biztosíthatta őket, hogy miután itt többen is­merők a grófnők múltját már, nem fognak-e elárultatni? Nekik tovább kellett menni! De hát hova? Ki vezeti őket keresztül az orosz őr­szemeken?... Pedig minden áron futni kellett. Itt a betegeket gyógyítni sem lehetett, pedig a Vladiszláv fejsebe könnyen lehetett halálos! Jozefina lett a szabadítás eszközlője. Ő ugyanis véletlenül Ábrokkal találkozott, ki­kény­szerítésből némi élelmezési biztos szerepét vitte a táborban, s elmondta neki a dolgot, Ábrok megígérte, hogy segíteni fog, s Ábrok teljesí­tette ígéretét. Éjfélkor eljött, szekérre pakolta az egész háznépet, ő maga előre ment. Ábrokot ismerték az oroszok, pálinkája nem volt gyanús, ittak belőle az előőrsök, el is aludtak azonnal s az ut nyitva volt a szabadulásra. Midőn Jozefina egyik szegény rokonánál biztos menhelyet találtak. Hedvig és Jozefina sokáig voltak elfoglalva a három beteg ápolá­sával, mert Adél ismét visszaesett betegségébe, de midőn meggyőződött arról, hogy az Arthur sebe nem életveszélyes, lassankint felüdü­lt s annyira erősödött, hogy Arthurját ápolhatta is! De Vladiszláv még mindig élet-halál közt volt. Hedvignek már kiszáradtak kényei, ő a fájdalom leghívebb arczképe volt, egy halvány síri árny, mely az élőket ijeszteni jár. Ő sokat nagyon sokat szenvedett! Férjének megújuló seblázai oly fokra emelkedtek, hogy egy alka­lommal már az orvos is kétségbe esett betege állapota felől s csaknem eszmélet nélkül monda : „Imádkozzanak, asszonyom, imádkozzanak! Öt percz alatt elválik : élet-e vagy halál!“ Hedvig kétségbeesve számlálta a perczeket, az öt percz elmúlt, s az orvos még mindig szótlanul, aggódva állott! „Orvos úr! kérem az égre, szóljon, meg­halt nemde? Oh jaj, jaj nekem, hogy ezt is meg kelle érnem! Vladiszláv, én férjem, én kedvesen, — bocsáss meg, hogy mindezt én okoztam! “ Kezeit fejére kulcsolva, zokogott a grófnő. Ekkor az orvos homlokán a redők elsimulnak, szemei biztató fényt lövellnek s halk hangon súgja : „Grófnő, ő meg van mentve!“ Ki írhatná le a grófnő örömét, csókjaival borította el a lázas főt, nem távozott egy perczig sem férje oldala mellől, s szeretet, hű gond és ápolás visszaadták neki ismét azt, a kit most már örökre elveszteni gondolt. Vladiszláv nemsokára teljesen felgyógyult, Arthur sebei már régebben begyógyultak. A ma­gyar seregek már ekkor az oroszokkal vívták harczaikat, a­hol pedig az orosz ellen kell küz­deni, onnan a lengyelnek hiányozni nem szabad! A felgyógyultak is siettek a tábort felkeresni, a nők nem tartották vissza őket, ők is lengyel nők voltak, az oroszok engesztelhetetlen ellen­ségei ! De ezentúl közelebb voltak egymáshoz! A grófnők követték a fősereget tovább-to­­vább az ország belsejébe s csak akkor állapod­tak meg, midőn közzéjök és a magyar sereg közzé az oroszok ékelték magukat s a magyar fegyverek dicsősége az árulástól homályosodva kezdett. (Folytatása következik.)

Next