Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1868-05-23 / 21. szám

II. évfolyam, 21 szám. Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN, Széna-tér 121 -ik szám alatti házban. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt 30 kr. bélyegdijon kívül minden háromszor smlábzott garmond-sorért 25 kr. o. é. fizetendő. SZABOLCSMEGYEI KÖZLÖNY, Szombat, május 23.1868. Előfizetési dij : A kiadó-hivatalban egész évre . 5 kr. 50 kr. Házhoz vagy postán küldve . Félévre..........................................3 „6 „ Évnegyedre ..................... . 1 „ 50 kr. Hirdetések dija : minden ötinTsabos petitsor egyszeri igtatásámíl 6 kr., többszörinél 4 kr. Bélyegdij 30 kr. Vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden szombaton este. A felsőtiszavidéki Gazdasági Egylet, a szabolcsi Honvéd-Egylet és a nyíregyházi Terménycsarnok hiteles közlönye. Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad : Haasenstein és Vogler Bécsben, Hamburgban, Berlinben, M.Frankfurtban, Baselben és Lipcsében. — Pesten : Zeisler M. Az állalmiak jogában és kötelességében áll-e, a népnevelésről intézkedni ! Mielőtt e kérdésre érdemlegesen megfelelnénk vessünk egy futó pillantást Anglia népiskolai oktatás ügyére, kiválókig 1832-ik évtől fogva. Tudjuk hogy az 1833-ik évben a parlament 200 ezer ezüst forintot szavazott meg a népnevelés előmozdítására, s hogy az államkormány valamit tett a népoktatásért ez volt az első eset. Versengés támadt a dissenterek és az állam egyház hívei közt, az ajánlott összeg megosztatása mikéntjéről, s hogy e megszavazott segély qzélszerűleg osztassék fel, a kormány két társulat u. in., a „National scool society“ és a „Brittish and Foreign scool societty“ közt osztotta fel. Azonban a kormány befolyását kellőleg nem érvényesithetvén, felállittatott 1839-ben „országos iskolai tanács“. Az állam-egyház püspökjei ez ellen tiltakoztak, és midőn a parlament a kormánynak 1843-ban a közoktatás terén szabadabb mozgást engedett, ekkor meg az independensek, sőt a babtisták is az állami nevelés ellen léptek fel; látnivaló tehát, hogy a vélemény Angolhiánban is nagyon megoszlott e tekintetben, mert némelyek kizárólagosan a szülők kötelméül erősítik, míg mások az államnak jogos és méltó beavatkozást igényelnek. Így van a véleménymegosztás nálunk is,de e tárgyat érintsük röviden : „Az állam különböző néposztályokból alakul s úgy tekinthetjük azt mintegy óriási gépezetet, melynek kerekei habár különböző nagyságnak s alaknak, szerkezetűek, de egymásba illesztve s mindegy egészet alkotva, ha egyik megmozdul a többi részek is követik azt. Így a társadalomban öszhangzásnak kell lenni, s habár az alsóbb néposztály némely országokban most is a lenézés szemüvegén nézetik, de az mégis egy oly szükséges kiegészítő része az államnak, mely életföltétele az aristokrata osztálynak, mely nélkül ily osztályt csak képzelem világában lehetne alkotni.“ Volt idő — fájdalom — midőn nemzeti nyelvünk a gunyhók lakóinál kellett, hogy menhelyet találjon, nagy kincset őrzött meg számunkra az alsó néposztály méltó tehát, hogy ez mint az állam alapja figyelemre méltassák, s hogy ezen alapköve az államnak az egész épületet romba ne döntse, kell hogy reá kellő gond fordittassék; az állam kellő virágzásnak csak akkor indul, ha az alsó néposztály is kellő miveltségre vergődött. Ne higyjük az ámitók tévtanait, kik azt hirdetik , hogy az úgynevezett parasztot nem kell tanítani, mert tudákosságával a közjólét ellenesévé válik, kik ily tudományt terjesztenek, épen azok legnagyobb mételyei a társadalomnak, kik a tudás világa eleibe fekete fátyolt vetnek, s a tudomány kisugárzásai ellen erős bástyákat építenek. Az ily akarat Istennel ellenkezik. Égető szükség a népnevelés „hogy fokozódjék a népszellem, hogy bizonyos stádiumán a közjog gyakorlatában megállhasson az“. Csak az oly államban lehet békés nyugalom, hol a nép mivelt. Ha a nép szeme megorvosoltatik a reá tolult hályogtól,ha tiszta valóságban tudja látni a tényállást, akkor meg kell hogy szégyenüljenek a zavarosban halászók, s dicstelen álláspontjukról le kell térniök azon álláspontról „mely saját érdekeinek valósítására tűzte ki magának a nép biztonságának kizsákmányolását “ A nép, mely tudatlan, vezethető mint járomba fogott állat. Ha az tudományosan kimivelt, elveszti hatását a lázitás szava, es az idétlen henczegés, a gyűlölet éle megtompulván, az állam nyugalma nem zavartathatik meg. Nem akarjuk azt vitatni s axiómául föl-* állítani, hogy a nép oly magas miveltséget nyerjen mint a felsőbb osztály, de azt állítjuk, hogy annyi miveltséget kell adni az alsó néposztálynak, mely a maga köréhez s emberi méltóságához illő; és ha a nép birköréhez mért miveltséggel, fölismervén a valót a hamistól, tudni fogja, melyik úton haladjon, igy az állam boldog és virágzó teend, mert az ország nyugalma tudatlan vad csőcselék által nem zavartatván, az a közmiveltség útján előrehaladhat s jobb jövő dereng a haza egén. Ki volna, ki azt mondhatná, hogy már e tekintetben is nem szükséges a nép miveltsége, ki merné tagadni, hogy az ország nyugalmára nézve nagy hatással van a miveltség. Nem akarunk hosszas fejtegetésbe bocsátkozni s példákkal illustrálni állításunkat, elég legyen a befátyolozott múltra, önvédelmi harczunk idejére utalnunk, megmutatta az időszak, hogy a tudatlanság mennyire fölhasználható az állam romba döntésére, s váljon nem lélekismeretből s szigorú kötelemből eredő következetesség az, hogy az államkormány a népnevelésről intézkedjék, mert mig egy szülő fölismeri kötelességét gyermeki neveltetése iránt, addig 40—50 bizonnyal mit sem akar tudni. Az államkormánynak áll tehát jogában, sőt kötelességében, hogy a népet ne hagyja barom módra felnőni, hanem ha szükség, erőhatalommal is szorítani gyermekei taníttatására, mert a tudatlan nép még úgy szólva bölcsőjében szendereg, még rábeszélés, szép intés és figyelmeztetés után sem bírja fölfogni, hogy a tudomány mi jót eredményezhetne családjára, sőt az egész államra. (Vége következik.) TARCZA. A varsói mnidküllek. Történeti beszély Gyöngyösy Sámueltől. (Folytatás.) Most az utasok megkétszerezték lépteiket, azonban időről időre megállották hallgatódzni, ha váljon közeledők zaja nem hallatszik-e utánunk, mit ily néma éjben messziről észre lehetett volna venni . De semmi nesz nem volt hallható. Még jó ideig linkedtük, midőn a sötét erdőben, mi csak a hóvilág mutatott némi irányt megállapodtak, s még egyszer figyelmesen körültekintvén ,i ma már általunk is némileg ismert barlang nyílásában eltűntek. Itt mindenek előtt egy fáklyát gyújtottak meg, de annak világánál sem lehetett elburkolt arczaikat felismerni, egy bangot sem szólva haladtak előbb-elébb, mig nem ama tágas földalatti üregbe értek, melyben a lengyeleket láttak gyakorlatot tartani, ide érkezvén a jobboldali sziklahasadékokat felolvasták s a hetediknél megállapodván, rendbeszedték fegyvereiket A Febroniának szólított ismeretlen nő elővette öltönye alól a kötélhágcsót, s midőn bevilágítottak a hasadékba a férfi óvatos léptekkel előre ment a fáklyával, a barlang nyílásánál a hágcsót megerősítette s figyelmeztetvén Febroiiát, hogy kezével erősen tartsa, nehogy majd a kettős teher alatt kitáguljon — lesietett az üregbe, egy fehér Szerit, pl. bm. h. lepedőt a hulla betakarókéra kötvén keresztül derekán, egyik kezében pedig a fáklyát vivén. Febronját csak hamar komor sötétség vette körül, a barlang lakói a fénynél felriadtak s míg feje felett egy egész denevér gyarmat mozdult meg, a hullát rejtő kissebb üregből a repködő állatok egész serege repült ki, melyek hozzá ütődvén ijesztő vihogással csapódtak a penészes sziklafalakhoz; az üregből csak gyér világosság hatott fel s Febronia megborzadt a halál e sötét tanyáján, mihez még az is járult, hogy lábai alatt valamit érzett megmozdulni, mit midőn kezeivel érintett volna, valami sima felületű hideg tárgy csusszant tovább, mely annyira megrémesztette, hogy felsikoltott, s kevésbe múlt hogy a hágcsót másik kezével is el nem bocsátotta, a mire pedig most már nagy szükség vala, mert úgy tetszett, hogy kétszeres teher nehezült reája; azonban csakhamar visszanyervén lélekjelenlétét, a kötelet nemcsak el nem bocsátotta, sőt ijedelmében ösztönszerüleg még erősebben tartotta azt. Mindez felette gyorsan történt s alig vett több időt igénybe mint a mennyi elbeszélésére megkivántatik; a közelebbi perczben már mind jobban-jobban kezdett ömleni a világosság, most a fáklya fellobogott s az ismeretlen férfiú lepedőbe burkolt terhet hurczolva magával kijött a földalatti üregből. A fáklyát a nő kezeibe adta, ki a kötélhágcsót összeszedte és öltönye alá alá rejtette. „Eddig minden jól ment, most gyorsan elszólott a terhe alatt libegő férfin — előre a fáklyával Felronia!“ A lepedőben csakugyan egy hulla volt, még pedig mint már gyaníthatják olvasóim, a Makrin hullája, a két éjeli kalandor kijutván a nyílásból sietve haladtak a hullával előre, de alig tehettek néhány lépést midőn Febronia ijedten kiáltott fel : „Barátom Sagán! el vagyunk veszve, zajt hallok, nézd a bejárat világosulni kezd! Minden, minden veszve van.“ „ Hah az áruló ! — mormogó fogai között a Sagánnak szólított ismeretlen férfi —• én jól tudtam ezt, ismerem a rókát, ez ő, ez okvetetlen lesz, Febronia a fáklyát oltsd el hirtelen, vonulj a nyílásba. Hány lövésed van ?“ „Tíz“ — felel röviden a kérdezett. „Jól van nekem is tíz lövésem van, Csak bátorságod ne hagyjon el Febronia, ha feles számmal nincsenek, a mit sem gyanitókat lelövöldözhetjük. De ez csak utolsó esetben fog történni, nem akarnám hogy két évi fáradalommal épített bosszuterveim egy pillanat alatt összeomlanának. Én még nem akarom halálát. Ah! igen, jó szellemem egy tanácsot súgott nekem : ezek az oroszok nagyon babonásak . a halottaktól rendkívül félnek, erre alapkőm menekült síinket. Most el a hasadékba, rejtsd el magad, fegyvereidet csak akkor használd, ha erre jelt adok.“ Ezen szavak után Febronia a nyilasba rejtődzött s épen jókor, mert ez alatt a világosság a barlangban mind jobban terjedett, s a világosságnál egészen kivehető volt Gyurovics százados tizenköt fegyveres vitézzel, akik a barlangban kutatni kezdettek, a sziklafal nyílásait figyelmesen megvizsgálták, összekerestek minden zugot.