Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1868-05-30 / 22. szám

II. évfolyam. Szerkesztői és kiadó iroda : NYÍREGYHÁZÁN. Széna-tér 121 -ik szám­ alatti házban. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt 30 kr. bélyegdijon kívül minden háromszor halálozott garmond­aorért 25 kr. o é. fizetendő. 22. szám._______________ Szombat, május 30.1868. Előfizetési díj : A kiadó-hivatalban egész évre . 5 kr. 50 kr. Házhoz vagy postán küldve 6 „ Félévre..............................................3 „ Évnegyedre ....................................1 „ 50 kr Hirdetések dija : minden öt-hasábos petit­sor egyszeri iktatásánál r. kr., többszö­rinél 4 kr. Bélyegdij 30 kr. Vegyes tartalmú hetilap. *— Megjelenik minden szombaton este. A felsőtiszavidéki Gazdasági­ Egylet, a szabolcsi Hon­véd-Egylet és a nyíregyházi Termény­csarnok hiteles közlönye. Külföldre nézve kisidó­ hiv­atalun­k számár­a hirdetményeket elfo^rasd : fiftesenstein es V­o^’ler Bécsben, 1 h­u­n 1­­ i i j) ;ui, Berlinben, M.-Frankfurtban, Baselben é­s Lipcsében. — Pesten : Zeisler M. Villámháritót a tetőre! Kenyeret, kenyeret! . . . riadoz a szózat „százezrek ajakán“. És a „tej- és méz“-nek bérezek­töl koszorúzott hazájában is minden ing viszhangozza a nyomor kiáltását. Kenye­ret a test, kenyeret a lélek nyomorának! Az elemek, mik eddig az éggömb fedele alatt vagy a föld gyomrában verekedtek egymással, feladták a testvérküzdelmet és együttes erővel rontanak be az emberi létvi­­s­zonyok birodalmába. A villám, mely a lég­kört hasogatta, s miként egy aetheri nyájőr kergette pattogó lángostorával maga előtt a fellegeket, — lejött, hogy világrészeket ren­dítsen meg czikkázó szeszélyével. Egy bil­­lentyűnyomás a távírdán , és az átírandó villany ezereket sújt tönkre, ha mint vész­madár csap be a börze hullámlázas birodal­mába. A szabad lég, a szabad felhő, a szabad víz üstbe szorult és óriási tüdővel akarja ki­­lélekzeni magát újra bilincseiből, csakhogy ezáltal paripává lesz, melyen a fellegeket nyeregbe verni képes csikós — az ember nyargal kénye-kedve szerint. Ez a legnagy­szerűbb küzdelem, melyet az ember az ele­mekkel viv, e harczban nyert borostyán a legragyogóbb, melyet az ember teremtése óta homlokára tudott fűzni, hatalmának lá­bainál nyög és dolgozik az elemek világa, de félő, hogy a lelánczolt természeti erők el­fojtott sóhajában egy-egy titkos összeeskü­vés feni kését egyenesen a zsarnok — az ember mellének szegezve az élt. Az elemek forradalma az ember ellen ?! Hogy, hogy ? . . . Vessünk egy futó pillantatot a mai gyár­iparra. Füstölög valami, mint egy óriási vulkán, a füst betömi a légkört, eltakarja a napot és mintegy tenger ömlik árad az ég felé - Britannia áll előttünk. Szép dolog ekként szállani fel­é felfelé a végtelenbe,és Britan­­­niának alapos reménye van e felfelé törő pá­lyán maholnap az égbe párologni el, ha kő­szénbányáit oly féktelen szárnyakon engedi a magasröptű útra. A lég zsong, zúg, zörög, csattog, egy ezerkarú szörny nyezseg sze­meink előtt, korunk teremtménye — a gőz­gépszervezet. Elcsodálkozol, és philantrop kéj dagasztja világpolgári kebledet azon men­­­nyei gondolatban, hogy ez az őrülten zsör­­tölő vasasszony menydörgő kínjában éppen most szüli az emberiség aranykorát. Vas ara­nyai sziki,— írnaíM­­loffikája. a»- x .«»i~.--.-i zéletnek, de a társadalmi valóság tökéletesen igazolja e merészséget, a kovács midőn pö­rölyén tengelygyűrűt kalapácsol , tulajdon­képen aranyat ver, mely a másik oldalon er­szényébe ömlik. (Nálunk bár úgy hívják az aranyat, hogy bankó, de ez bennünket, kik a képviseleti rendszernek édes (?!) gyermekei vagyunk csak boldogítani tud, hisz a bankó is képviselő.) Tehát látni véljük azt a gőzlehű vas­­anyát, melyet az ember azért talált fel ma­gának, hogy neki világboldogságot szüljön. Hogyne? Nemritkán fogod látni, hogy ily gyárakban ezer, kétezer munkás dolgozik. Óriási csődület! Rád erőszakolja magát az a hit, hogy nincs többé nyomor, mely kenyér után kiáltson. Nem lehet, midőn egyetlen gyárban ezerek léte biztosítva van a kenyér­­termő munka által. Ez az egyik, az eszményi oldala a kép­nek, a csábító elragadó! Nézzük a másikat. Nézd meg az órádat. Két-három percz múlva látni fogod, hogy ugyanaz a nyúlbőr, melyet szemed láttára éppen most adtak be annak a falánk gépnek, ugyanaz a nyúlbőr mint kész dandykalap búvik ki a másik oldalon előtted. Ha látni fogod a tengernyi termelő­ket, melyet a fáradhatatlan gép gondolat­gyors karja özönszerüleg teremt elő , haj­landó vagy elátkozni azt az ördögi fejet, mely az elemeket eként ráültette az emberek nyakára, hajlandó vagy rá, mert ha be kell ismerned, hogy a mit most kétezer ember termel, Tizrt ma^Rui ozjuzitzwx ,*.v— elő, s e szerint a hol most kétezer ember lel keserű kenyeret, ott ezelőtt százezer ember kereshette élelmét. Látod, hogy kétezer ki­aszott váz ott zúzza-töri magát a böfögő gép csattogó tagjai körül, hogy estve a nap ideg­es izomromboló fáradalmának gyümölcsét remegő kezekkel és halvány arczczal kol­dulja ki a gépek, a gyár zsarnokától, s mig ezt látod : füledet egy riadó tenger vészmo­raja üti meg — azon százezrek sóhaja, és könyörkiáltása, kik fagy- és éhtörte tagok­kal lepik el a tereket, kik a meetingek szék­helyéről kétségbeesett és vésztjósló hangon T­Á­R­C­Z­A. A varsói menekültek. Történeti beszély Gyöngyösy Sámueltől. (Folytatás.) X. A barlangban történt közelről­ leírt jelenetnél, két még előttünk ismeretlennek tetsző alakkal találkoztunk, s kiváncsiak volnánk ismerni őket. Kik voltak ők, az események folytán nem sokára fel fogjuk fedezni, de most a főbb események fejlődését kelletven tovább vin­nünk, nem terjeszkedhetünk ki az új szereplők meg­ismertetésére. Gyurovicsról egyelőre csak annyit mondhatunk, hogy midőn a tervei létesíthetésére megkívántak­ bizo­nyítékok egyikét, a lengyelek által kivégzett Makrin hulláját birtokába nem keríthette, más utakon mindent elkövetett az e miatt szenvedett vesztesége kipótolására. A­mi a barlangban vele történt rendkívüli jelenetet illeti, miután több tanuk voltak jelen, kik meg nem ál­lották volna, hogy a bullával való harczot a hit szár­nyaira ne bocsátották volna — tanácsosabbnak tartotta azt el nem hallgatni, oőt ez érdekben nyomozást is té­tetett, de a minek sikere nem lévén, midőn barátai él­ésének lett tárgyává, ezzel is csak boszúja növeltetett. Sőt midőn kissé komolyabban kezdett gondolkozni e dolog felől, nem kevés fejtörésébe került az a felett való töprenkedés, hogy ki követhette el vele ama vak­merő játékot, mert arról meggyőződött, hogy a bullán kívül más valaki is volt a barlangban, és hogy a bulla magától nem mozoghatott; ezen véleményében még job­ban meggyőzte a gúnyos kaczaj, mely a barlang nyila­sától utánunk hangozott. A titkot ő csak Babilasnak fedezte fel, de ennek a szerződés értelmében inkább Szerk. pl. bm. h. előmozdítani kellett volna az ő ügyét, mint akadályozni előbbvitelében. Töprenkedései közben gondolatai össze­folytak, s legtávolabbról sem volt képes feltalálni a kul­csot a talány megoldásához. De hogy nem nyugodott meg, sőt nagyobb erővel munkált terve létesítésén mind­járt meg fogjuk látni. Addig pedig keressük fel a grófi­­ palota lakóit s lássuk mik történnek ott. Közelebb a tervben levő pórlázadás előli mene­külésre vonatkozó összejövetel óta már három nap telt el a Pothorodeczki palotában, és még sem az egybe­kelés, sem az elutazás nem történt meg, jólehet a meg­állapított terv szerint a két fiatal párnak már Varsótól távol kellett volna lenniök. A veszély minden órával kö­zeledett, s még a­felől sem voltak tisztában, hogy a figyelmeztető levél nem volt-e csupán térbeejtésre szá­mává az ellen részéről, kiknek tudniok kellett, hogy ily nyilvános lazítás különben sem maradhat titokban. Hogy m­iért késtek a meneküléssel mégis ennyire, könnyen kimagyarázhatjuk, ha a Hedvig szilárd határozott jelle­mét megismerjük. Ő nem akart menekülni mint már tudjuk, és sem az apai szigor, sem a férj esdeklései, sem testvérének könyvei meg nem indíthatók. Az es­küvőre és elutazásra már minden előkészületek megté­tettek s még mindig halogatni kelletett azt. Végre a hajthatatlan grófnő — midőn a távolabbi vidékekről már iszonyú vérengezések hire érkezett Var­sóba, s több főnemes családja irtatott ki a legiszonyúbb módon s félni lehetett, hogy az ár sebesen rohanván tovább, idő előtt közzéjök lökheti szennyes hullámait — engedett s beleegyezett az indulásba. Most épen azon perezben léptünk a palotába, mi­dőn a csekély számú nászsereg indulni készül Isten há­zába, hogy ott Adél és Arthur Isten színe előtt esküd­jenek egymásnak örök szerelmet. Esküvő! ok mennyi milliók keble dobogott fel e szóra már, mióta szent frigy köttetik a házastársak kö­zött; hány ifjú kebel várja a szív dobbanásai között e nagy napot, mely sokak számára a földi éden és so­kakéra ismét a földi pokol kapuit tárja fel. Oh hányán siratják e napot, mely őket feloldhatatlanul egy égő pokolba nyugözó; hányán sülyednek örvénybe e napon, melyből kiemelkedni nem képesek? Obi de hányán van­nak ismét, kik e naptól számítják csak éltök napjait. Egy szerető házastárs körében felvidul a család ege, bűvös körében tápláló, üdítő forrás csergedez, egy vi­rágos kén lesz a házi táj, ol­ár a hajlék belseje, ho­lott csak ima, öröm, boldogság és szép remények ta­nyáznak, a múltnak nincsenek könyvei sivár emlékeken; a jövőnek nincsenek féltékeny gondjai szerelmi hajótörése­ken és a férj féltve őrzi viruló édenét, és a nő lelke elbo­rul a gondolatra, hogy ez édent feldúlja egykor a ha­lál s fagyos lehellete elhervasztja színes virágait. Az egy hű nőkebel szent oltár, mely előtt a férj letérde­­prl s küzdelmében megszentesül, és egy hű férjkebel márványoszlop, melybe a nő mint repkény bátran ölelkezik. Ily boldogító frigykötésnek leszünk tanúi ez alka­lommal A teremben a nászsereg már csak Adél gróf­nőre várakozik, a ki midőn mennyasszonyi pompájában megjelent, elbájolá még azokat is, kik őt közelebbről s gyakran voltak szerencsések láthatni s nem mondunk nagyot, ái állítjuk, hogy az ég legszebb angyalát a te­remtő képzelet csakis ilyennek gondolhatja. A vakító fehér arezon gyenge pír, és a gazdagon hullámzó szőke fürtök között m­a kőszoru helyett egy eleven piros ka­mélia oly eszményi alakot állítanak elénkbe, milyet csak ritkán láthatunk: a puha gömbölyű karokon, a hattyú­­fejér nyakon nem csillognak ékszerek, de e keresetlen egyszerűség mellett a lengyel szabású nehéz fejér se­lyemruha, gyönyörű hattyúprémes mente még emeli a nagyszerű hatást, melyet e tünemény környezetére gya­korol. A boldog Arthur kedvese bájai által elragadtatva önkénytelenü­l hajolt meg előtte s hévvel csókold meg­ a parányi kezeket.; a jelenlevők f 11 ■:kisültek a szép pár látásán, mert Arthur délezeg lengyel öltözetében, bármelyik férfinak sem sokat engedett volna, akár lel-

Next