Tiszavidék, 1871 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1871-02-26 / 9. szám
Február 26.1871. VII. évfolyam Kiadó hivatala ifj.CSÁTHY KÁROLY J gazd. akad. könyvkereskedése DEBRECZENBEN, hová az előfizetési pénzeket kérjük beküldeni. S S" Minden a „Tiszavidék“-et érdeklő kéziratokat, a szerkesztőségi irodába Debreczen, Czegléd-utsza 47-dik sz. alá kérünk beküldeni. 9. szám. Vegyes tartalmú hetilap. Megjelen rendesen Vasárnap. Nyilttér alatt minden három hajj sábos garmandsor 15 kr. és 30 kr. bélyegdij. Előfizetési díj: Postán küldve .... Félévre............................3.—6.— Évnegyedre......................1.50 ss Hirdetési dijak előre fizetendők: minden 5 hasábos pesti sor egyszeri iktatásnál 5, £ 3 többszörinél 4 kr. — Bélyegnagyobb terjedelmű, mint szintén több ízben megjelenő hirdetések, alku- dij 30 k. szerint a legjutányosabban közöltétnek. Előfizethetni nyíregyházán Illincz Gyula könyvkereskedésében főpiacz. Debreczenben ifj. Gsáthy Károly gazdaiai könyvkereskedésében,freisten Grill Károly m. k. udvari könyvárusnál és Petrik Gézánál hol egyszersmind hirdetések . Egyebütt a postahivatalok utján, legczélszerübb öt krajczáros utalvány által g azdasági akadéiy felvétetnek. Nyíregyháza, febr. 26.1871. (^n) Amig a jó bécsi sógorokat a Straus által oly szépen megénekelt, szőke Duna bőszült hullámai olyan ürge módoni kiöntéssel fenyegetnék, addig ők perezre sem hagyják el rózsás kedélyüket, s ugyancsak gyártják az életet a farsangi minisztérium kinevezése felett, még pedig oly annyira, hogy ezek még magok Jiricek és Habietinek az ő exellentiások is gyakran hangos hahotára fakadnak; — a kik voltaképen sem arról, hogy őket a végzet Jiricek és Habietineknek, sem pedig arról, hogy ő felsége épen a farsang alatt kegyeskedett miniszterekké kinevezni, mit sem tehetnek. No de ne ítéljünk és nem ítéltetünk, mi sem vagyunk jobbak a jó bécsieknél, amin perczig sem lehet csodálkozni, ha figyelembe vesszük azt, hogy Bécsnek elővárosa Pest, honnan a szép szőke Duna a jó bécsieknek temérdek emberi gyarlóságait, mint már példának okáért a divat, no meg legközelebb az élczelési inger le szokott hozzánk szállíttatni, s a melyek azután magunk sem tudjuk, hogy? és miként? elég az hozzá, hogy ránk ragadnak. Ekként történt az most is, a mint egy némely lapjainkból értesülünk, hogy amig nálunk némelyek Jiricek és Habietinek urak felett élczelnek, addig a jó bécsiek örülve a paritáson, ami feledhetlen b. Eötvösünk utódján Pauler s Tóth Vilmos ur ö exelentiájikon teszik magokat vígakká, miként ezt ők szokták mondani. Pedig hát mi nem találunk semmi kisatirizálni valót a mi uj excellentiás urainkban; — az, hogy mind a kettő jobb párti? ez nem élezelni való dolog, — hanem valami nagyon természetes, mert hát ki hallott a mai korban bal párti miniszterről ? és hol? valóban senki és sehol — s így az életelő közönség meg lehet arról győződve, hogy ha Tóth Vilmos úr valaha a legcsekélyebb bal vélekedésekre nyújtott volna alkalmat, jelenben nem tisztelhetnénk benne belügyérünket, hanem talán egyszerűen Nyitra megye egyik földbirtokosát, képviselőjét vagy ügyvédjét. Hogy azonban ő gyermekkorától fogva, a midőn némely életereink után indulva, bal lábbal soha sem lépett ki a szobából, s bal kézzel sohasem dobálta be tanárai ablakait, de mi több később bal szemét is csak akkor használta, midőn a jobb irány felé czélzott, erről ő mit sem tehet, azt a végzet akarta így, s ez úgy hiszik elég paizs az életelő nyilak fentartására. Végtére is a dolgot komolyabb oldalról véve, ki kezelhette volna jobban ez időben a belügyéri tárczát mint éppen ő, ki mint államtitkár oly rég idő óta oly szakavatott pontossággal és serénységgel működött elődei alatt. Miniszter uraink erélyességét s igazságszeretetét a jövőtől várjuk, és nem sorakozunk egyelőre az életelők zászlója alá, elvárván egyidejűleg tőlök, miszerint a nemzet érdekeit, s jólétének előmozdítását soha sem fogják szem elől téveszteni; — hogy azonban ezen reményünk teljesülését mennyiben várhatjuk, az belügyérünk ide mellékelt programmjából kellőleg kiviláglik, melyet lapunkban csak is az okból közlünk, hogy olvasó közönségünk saját belátása s meggyőződése szerént hozhasson felette ítéletet. Tóth Vilmos belügyér körlevele. A cs. és apóst. kir. felsége f. hó 1-én kelt legfelsőbb kéziratával engem magyar belügyminiszterré kinevezni méltóztatott, és én a belügyminisztérium vezetését tettleg átvettem. Midőn hivatali elődöm a belügyi tárczával felruháztatott, s erről az ország köztörvényhatóságait 1869. évi okt. 31-én 3099. sz. a. kelt körlevéllel értesité, kijelentette egyúttal, hogy legsürgősb kötelességének ismeri, a köztörvényhatóságok és községek rendezésére vonatkozó törvényjavaslatokat alkotmányos tárgyalás végett a törvényhozás elé terjeszteni. A tett ígéret teljesült, — a köztörvényhatóságok rendezéséről immár törvény intézkedik, — a községek rendezéséről szólló törvényjavaslat pedig, a képviselőház osztályai és azok előadóiból alakult központi bizottmány által előkészítve, s a képviselőháznak bemutatva lévén, — az valószinüleg legközelebb törvényhozási szentesítést nyerend. Befejezendvén ekként a törvényhozás ezen egymással szerves összefüggésben álló két törvényalkotást, nem csak a hangosan nyilatkozó közkívánatnak, de a közigazgatás terén felmerült szükségnek hódolok, midőn kijelentem, hogy a két törvénynek még ez év folyama alatt leendő végrehajtását elodázhatlan kötelességemnek tartom. Magyaroszág történetéből fénypontonként azon tanúság emelkedik ki, hogy e hazának állami életét minden viszontagságok közt az alkotmányosság, a törvényhez való tántoríthatlan ragaszkodás mentette meg. De ezen történeti igazság viszont azon tanúságot állítja elénk, hogy hazánk csak akkor virágozhatik fel, ha a berrendezésre vonatkozó törvények oly határozottsággal hajtatnak végre, mint amily szivóságot tanúsított a nemzet közjogi törvényeink megvédésében, — mert hiszen bármily jó és czélszerü legyen is valamely törvény, következményeiben csak úgy lehet áldásos, ha az lelkiismeretesen és pontosan foganatosíttatik. Ismerem a nehézségeket, melyekkel a köztörvényhatóságok és községek rendezése iránti törvények végrehajtásából eredő feladatom helyes megoldásánál meg kellene küzdenem; jól tudom, hogy minden a közigazgatás pontos vezetéséért ország és világ előtt a kormány tétetik felelőssé, az autonóm törvényhatóságokkal szemben, a közigazgatási ügyek alsóbb fokú ellátása körül nem gyakorolhat jogosan annyi befolyást, amennyi okvetlen szükségeltetik, hogy a felelősséget kellő mértékben viselhesse. Azonban nem szándékom ezzel a törvényes önkormányzati jog teljes érvényesülése ellen szót emelji; legkevésbé lehet az szándékom nekem, kinek alkalmam volt annak jó oldalairól is, négy évi működésem alatt a belügyminisztériumban megismerkedni, é s nem egyszer tapasztalni, hogy mennyire könnyíti a kormányzást az, ha a miniszter egy rendeleteinek, talán a vidéki viszonyok nem kellő ismereteiből származó czélszerűtlensége felől a törvényhatóság közönsége által — a rendelet végrehajtása előtt értesíttetik. De nem akarom a felelősséget sem magamtól elhárítani; — el vagyok határozva: a törvény által reám ruházott felügyeleti jog teljes érvényét fentartani, és szoros kötelességemnek ismerem, minden rendelkezésemre álló tényező és eszköz által oda hatni, hogy Magyarország közigazgatási rendszere az előhaladt kor igényeinek megfelelőleg kezeltessék. De viszont meg vagyok arról is győződve, hogy ezen, nagy felelősséggel járó feladatomat csak akkor leszek képes teljesíteni, ha a törvényhatóságok és községek is átérezve a feladat fontosságát — ahhoz mért buzgalommal kezdenek a közigazgatási reorganisatio nagy, de jutalmazó munkájához. És itt őszintén bevallom, miként súlyos feladatom megoldásánál elsősorban a köztörvényhatóságok — mint felelősségem osztályossainak hazafias közreműködésére számítok, — saját érdekükben állván, azon — sokak által kétségbe vont, véleményem szerint helyes — nézetnek, hogy önkormányzattal a kor kívánalmainak színvonalán álló közigazgatás létesíthető: tettleg érvényt szerezni; — számítok továbbá a sajtó közreműködésére, melyet az előhaladás, — a , minden jogos érdeket és életképes tényezőt egyiránt méltányló szabadelvű eszmék,— és a bárhol felmerülő visszaélések, ellenőrzésének terén örömmel üdvözlök ; — számítok végre pártkülönbség nélkül egyesek hazafias, önzéstelen közreműködésére is, nemcsak azért, mert a jó rend meghonosítását és fentartását elősegíteni minden becsületes embernek polgári kötelessége, de azért is, mert a törvényhatóságok és községek önkormányzatának gyakorlati értéket és életet csakis az egyeseknek a közügyek iránti érdekeltsége, és az önkormányzattal karöltve járó, gyakran terhes kötelesség teljesítése által lehet biztosítani. Mielőtt azonban a köztörvényhatóságok és községek, a már megalkotott és — remélem — nemsokára megalkotandó törvények alapján szereztetnének, a jelen törvényhatóságoknak — működésük befejezése előtt — két nehéz feladat jutand osztályrészül; — egyik az 1870. évi 42. t. sz. VII-dik fejezetében a „vegyes és átmeneti intézkedések“ czime alatt elősorolt teendők teljesítése. Ez nehéz és nagyfontosságú munka leend; ez fogja képezni alapját a törvényhatóságok jövő szervezetének, és az egész közigazgatás jövőjére nagy kihatással birván, méltó arra, hogy egy, több százéves institutio átalakulása előtti működésének zárkövét képzze A másik feladat, (mi nem kevésbé fontos) oda törekedni, hogy a küszöbön álló átalakulás előtt és alatt, a közigazgatás rendes menete fennakadást ne szenvedjen, és így az átmeneti korszaknak különben is ki nem kerülhető hátrányai lehetőleg kevesbittessenek; ez pedig csak azáltal érhető el, ha a törvényhatóságok úgy az állami közigazgatási közvetítése, mint az önkormányzat körében már most a legnagyobb erélyt fejtik ki; ha a netán elhanyagolt utak lehető helyreállítása s a közrend biztosítására szükséges intézkedések megtétele körül szakadatlanul munkásságot fognak kifejteni; ha a tisztviselőket az ügykörükhöz tartozó s netán hátralékban levő — törvénykezési vagy közigazgatási ügyek gyors feldolgozására és elintézésére buzdítják, hogy aztán az újonnan alakulandó törvényhatóságok nem a múlt mulasztásaink helyrehozatalával, hanem egy rendes közigazgatás menetének folytatásával kezdhessék meg működésüket. Csak így lesz kikerülhető a zavar, mely máskülönben okvetlenül bekövetkeznék, és nem csak az átmeneti, de a rákövetkező korszakot is tűrhetetlenné tenné, és én meg vagyok győződve, hogy a törvényhatóságok s így a vármegye közönsége is, legnemesebb hivatásának teljes érzetében, minden, hatalmában levő módon és eszközzel e zavar kikerülésére fog intézkedni. Részemről biztosítani kívántam a megye közönségét, hogy a közigazgatás javítása körül kifejtendő törekvéseiben segédkezet nyújtani el nem mulasztandóm; más részről kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy egy perczig sem fogom szem elől téveszteni azon felelősséget, melylyel a közigazgatás helyes vezetéséért az országnak és királynak tartozom. Budán, 1871. febr. 14. A farsang, Nyíregyháza, febr. 26. 1871. A farsangnak is vége, a húshagyó kedd, a hamvazó szerda, nyugalomba helyezd a zenészek nyiretyüjét, s a tánczosok lábait olt, — hol ezek a magán körök estélyein tovább is nem működnek. Hogy mennyi társadalmi és politikai változatot, mennyi világtörténelmi nevezetes eseményt — s a szenvedő emberiség iránti magasztos részvét mennyi gyönyörű példáit s örökké fenmaradó emlékeit hagyta hátra az idei farsang, ezt legjobban és legtermészetesebben azok tudnák előadni, kik a sors szeszélyes havának, az alig múlt farsangi idénynek, áldásdús vagy keserű gyümölcseit élvezték. Alig van tán nemzet Európában, mely az idei farsangot történelmi lapjain meg ne örökítené. Spanyolország új királyának működését, Francziaország dicső napjának leáldozását és szabadságának ébredését; a porosz