Tiszavidék, 1871 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-26 / 9. szám

Február 26.1871. VII. évfolyam Kiadó hivatal­a ifj.CSÁTHY KÁROLY J gazd. akad. könyvkereskedése DEBRECZENBEN, hová az előfizetési pénzeket kérjük beküldeni. S S" Minden a „Tiszavi­­­­­dék“-et érdeklő kéziratokat, a szerkesztőségi irodába Debre­­czen, Czegléd-utsza 47-dik sz. alá kérünk beküldeni. 9. szám. Vegyes tartalmú hetilap. Megjelen rendesen Vasárnap. Nyilttér alatt minden három ha­­jj sábos garmandsor 15 kr. és 30 kr. bélyegdij. Előfizetési díj: Postán küldve .... Félévre............................3.—6.— Évnegyedre......................1.50 ss Hirdetési dijak előre fize­tendők: minden 5 hasábos­­ pesti sor egyszeri iktatásnál 5, £ 3 többszörinél 4 kr. — Bélyeg­n­agyobb terjedelmű, mint szintén több ízben m­egjelen­ő hirdetések, alku- dij 30 k. szerint a legjutányosabban közöltétnek. Előfizethetni nyíregyházán Illincz Gyula könyvkereskedésében főpiacz. Debreczenben ifj. Gsáthy Károly gaz­daiai könyvkereskedésében,freisten Grill Károly m. k. udvari könyvárusnál és Petrik Gézánál hol egyszersmind hirdetések . Egyebütt a postahivatalok utján, legczélszerübb öt krajczáros utalvány által g­ azdasági akadé­­iy felvétetnek. Nyíregyháza, febr. 26.1871. (^n) Amig a jó bécsi sógorokat a Straus által oly szépen megénekelt, szőke Duna bőszült hullá­mai olyan ürge módoni kiöntéssel fenyegetnék, addig ők perezre sem hagyják el rózsás kedélyüket, s ugyan­csak gyártják az életet a farsangi minisztérium kinevezése felett, még pedig oly annyira, hogy ezek még magok Jiricek és Habietinek az ő exellentiások is gyakran hangos hahotára fakadnak; — a kik vol­­taképen sem arról, hogy őket a végzet Jiricek és Ha­­bietineknek, sem pedig arról, hogy ő felsége épen a farsang alatt kegyeskedett miniszterekké kinevezni, mit sem tehetnek. No de ne ítéljünk és nem ítéltetünk, mi sem vagyunk jobbak a jó bécsieknél, amin perczig sem le­het csodálkozni, ha figyelembe vesszük azt, hogy Bécsnek elővárosa Pest, honnan a szép szőke Duna a jó bécsieknek temérdek emberi gyarlóságait, mint már példának okáért a divat, no meg legközelebb az élczelési inger le szokott hozzánk szállíttatni, s a me­lyek azután magunk sem tudjuk, hogy? és miként? elég az hozzá, hogy ránk ragadnak. Ekként történt az most is, a mint egy némely lapjainkból értesülünk, hogy amig nálunk némelyek Jiricek és Habietinek urak felett élczelnek, addig a jó bécsiek örülve a paritáson, ami feledhetlen b. Eöt­vösünk utódján Pauler s Tóth Vilmos ur ö exelenti­­ájikon teszik magokat vígakká, miként ezt ők szok­ták mondani. Pedig hát mi nem találunk semmi kisatirizálni va­lót a mi uj excellentiás urainkban; — az, hogy mind a kettő jobb párti? ez nem élezelni való dolog, — hanem valami nagyon természetes, mert hát ki hal­lott a mai korban bal párti miniszterről ? és hol? való­ban senki és sehol — s így az életelő közönség meg lehet arról győződve, hogy ha Tóth Vilmos úr valaha a legcsekélyebb bal vélekedésekre nyújtott volna alkalmat, jelenben nem tisztelhetnénk benne belügyé­­rünket, hanem talán egyszerűen Nyitra megye egyik földbirtokosát, képviselőjét vagy ügyvédjét. Hogy azonban ő gyermek­korától fogva, a midőn némely életereink után indulva, bal lábbal soha sem lépett ki a szobából, s bal kézzel sohasem dobálta be tanárai ablakait, de mi több később bal szemét is csak akkor használta, midőn a jobb irány felé czélzott, erről ő mit sem tehet, azt a végzet akarta így, s ez úgy hiszik elég paizs az életelő nyilak fentartására. Végtére is a dolgot komolyabb oldalról véve, ki kezelhette volna jobban ez időben a belügyéri tárczát mint éppen ő, ki mint államtitkár oly rég idő óta oly szakavatott pontossággal és serénységgel műkö­dött elődei alatt. Mi­niszter uraink erélyességét s igazság­sze­­retetét a jövőtől várjuk, és nem sorakozunk egy­előre az életelők zászlója alá, elvárván egyide­jűleg tőlök, miszerint a nemzet érdekeit, s jólétének előmozdítá­sát soha sem fogják szem­ elől téveszteni; — hogy azonban ezen reményünk teljesülését mennyiben vár­hatjuk, az belügyérünk ide mellékelt programmjából kellőleg kiviláglik, melyet lapunkban csak is az okból közlünk, hogy olvasó közönségünk saját belátása s meggyőződése szerént hozhasson felette ítéletet. Tóth Vilmos belügyér körlevele. A cs. és apóst. kir. felsége f. hó 1-én kelt leg­felsőbb kéziratával engem magyar belügyminiszterré kinevezni méltóztatott, és én a belügyminisztérium vezetését tettleg átvettem. Midőn hivatali elődöm a belügyi tárczával fel­­ruháztatott, s erről az ország köztörvényhatóságait 1869. évi okt. 31-én 3099. sz. a. kelt körlevéllel értesité, kijelentette egyúttal, hogy legsürgősb köte­lességének ismeri, a köztörvényhatóságok és közsé­gek rendezésére vonatkozó törvényjavaslatokat al­­­­kotmányos tárgyalás végett a törvényhozás elé ter­jeszteni. A tett ígéret teljesült, — a köztörvényhatósá­­gok rendezéséről immár törvény intézkedik, — a községek rendezéséről szólló törvényjavaslat pedig, a képviselőház osztályai­ és azok előadóiból alakult központi bizottmány által előkészítve, s a képviselő­­háznak bemutatva lévén, — az valószinüleg legköze­lebb törvényhozási szentesítést nyerend. Befejezendvén ekként a törvényhozás ezen egy­mással szerves összefüggésben álló két törvényalko­­­­tást, nem csak a hangosan nyilatkozó közkívánatnak,­­ de a közigazgatás terén felmerült szükségnek hódo­lok, midőn kijelentem, hogy a két törvénynek még ez év folyama alatt leendő végrehajtását elodázhatlan kötelességemnek tartom. Magyaroszág történetéből fénypontonként azon tanúság emelkedik ki, hogy e hazának állami életét minden viszontagságok közt az alkotmányosság, a törvényhez való tántoríthatlan ragaszkodás mentette meg. De ezen történeti igazság viszont azon tanúsá­got állítja elénk, hogy hazánk csak akkor virágozha­­tik fel, ha a berrendezésre vonatkozó törvények oly­­ határozottsággal hajtatnak végre, mint a­mily szivó­­ságot tanúsított a nemzet közjogi törvényeink meg­védésében, — mert hiszen bármily jó és czélszerü­­ legyen is valamely törvény, következményeiben csak úgy lehet áldásos, ha az lelkiismeretesen és pontosan­­ foganatosíttatik. Ismerem a nehézségeket, melyekkel a köztör­­vényhatóságok és községek rendezése iránti törvé­­­­­­nyek végrehajtásából eredő feladatom helyes megol­­­­dásánál meg kellene küzdenem; jól tudom, hogy mi­­n­den a közigazgatás pontos vezetéséért ország és vi­­lág előtt a kormány tétetik felelőssé, az autonóm tör­­­­­­vényhatóságokkal szemben, a közigazgatási ügyek alsóbb fokú ellátása körül nem gyakorolhat jogosan annyi befolyást, a­mennyi okvetlen szükségeltetik, hogy a felelősséget kellő mértékben viselhesse. Azonban nem szándékom ezzel a törvényes ön­­kormányzati jog teljes érvényesülése ellen szót emel­j­­i; legkevésbé lehet az szándékom nekem, kinek al­­kalmam volt annak jó oldalairól is, négy évi műkö­­­­­­désem alatt a belügyminisztériumban megismerkedni, é s nem egyszer tapasztalni, hogy mennyire könnyíti a kormányzást az, ha a miniszter egy rendeleteinek,­­ talán a vidéki viszonyok nem kellő ismereteiből szár­mazó czélszerűtlensége felől a törvényhatóság közön­­­­sége által — a rendelet végrehajtása előtt értesít­­tetik. De nem akarom a felelősséget sem magamtól elhárítani; — el vagyok határozva: a törvény által reám ruházott felügyeleti jog teljes érvényét fentar­­tani, és szoros kötelességemnek ismerem, minden ren­delkezésemre álló tényező és eszköz által oda hatni,­­ hogy Magyarország közigazgatási rendszere az előha­ladt kor igényeinek megfelelőleg kezeltessék. De vi­szont meg vagyok arról is győződve, hogy ezen, nagy felelősséggel járó feladatomat csak akkor leszek ké­pes teljesíteni, ha a törvényhatóságok és községek is átérezve a feladat fontosságát — ahhoz mért buzga­lommal kezdenek a közigazgatási reorganisatio nagy, de jutalmazó munkájához. És itt őszintén bevallom, miként súlyos felada­­­­tom­ megoldásánál első­sorban a köztörvényhatóságok­­ — mint felelősségem osztályossainak hazafias közre­működésére számítok, — saját érdekükben állván, azon — sokak által kétségbe vont, véleményem sze­rint helyes — nézetnek, hogy önkormányzattal a kor kívánalmainak színvonalán álló közigazgatás létesít­­­­hető: tettleg érvényt szerezni; — számítok továbbá a sajtó közreműködésére, melyet az előhaladás, — a , minden jogos érdeket és életképes tényezőt egyiránt­­ méltányló szabadelvű eszmék,­— és­ a bárhol felme­rülő visszaélések, ellenőrzésének terén örömmel üd­vözlök ; — számítok végre pártkülönbség nélkül egyesek hazafias, önzéstelen közreműködésére is, nemcsak azért, mert a jó rend meghonosítását és fentartását elősegíteni minden becsületes embernek polgári kötelessége, de azért is, mert a törvényható­ságok és községek önkormányzatának gyakorlati ér­téket és életet csak­is az egyeseknek a közügyek iránti érdekeltsége, és az önkormányzattal karöltve járó, gyakran terhes kötelesség teljesítése által lehet biztosítani. Mielőtt azonban a köztörvényhatóságok és köz­ségek, a már megalkotott és — remélem — nemso­kára megalkotandó törvények alapján szereztetné­nek, a jelen törvényhatóságoknak — működésük be­fejezése előtt — két nehéz feladat jutand osztályré­szül; — egyik az 1870. évi 42. t. sz. VII-dik feje­­zetében a „vegyes és átmeneti intézkedések“ czime alatt elősorolt teendők teljesítése. Ez nehéz és nagy­­fontosságú munka leend; ez fogja képezni alapját a törvényhatóságok jövő szervezetének, és az egész közigazgatás jövőjére nagy kihatással birván, méltó arra, hogy egy, több százéves institutio átalakulása előtti működésének zárkövét kép­zze A másik fel­adat, (mi nem kevésbé fontos) oda törekedni, hogy a küszöbön álló átalakulás előtt és alatt, a közigazga­tás rendes menete fennakadást ne szenvedjen, és így az átmeneti korszaknak különben is ki nem kerülhető hátrányai lehetőleg kevesbittessenek; ez pedig csak azáltal érhető el, ha a törvényhatóságok úgy az álla­mi közigazgatási közvetítése, mint az önkormányzat körében már most a legnagyobb erélyt fejtik ki; ha a netán elhanyagolt utak lehető helyreállítása s a közrend biztosítására szükséges intézkedések megté­tele körül szakadatlanul munkásságot fognak kifej­teni; ha a tisztviselőket az ügykörükhöz tartozó s netán hátralékban levő — törvénykezési vagy köz­­igazgatási ügyek gyors feldolgozására és elintézé­sére buzdítják, hogy aztán az újonnan alakulandó törvényhatóságok nem a múlt mulasztásaink helyre­hozatalával, hanem egy rendes közigazgatás meneté­nek folytatásával kezdhessék meg működésüket. Csak így lesz kikerülhető a zavar, mely máskü­lönben okvetlenül bekövetkeznék, és nem csak az át­meneti, de a rákövetkező korszakot is tűrhetetlenné tenné, és én meg vagyok győződve, hogy a törvény­­hatóságok s így a vármegye közönsége is, legneme­sebb hivatásának teljes érzetében, minden, hatalmá­ban levő módon és eszközzel e zavar kikerülésére fog intézkedni. Részemről biztosítani kívántam a me­gye közönségét, hogy a közigazgatás javítása körül kifejtendő törekvéseiben segédkezet nyújtani el nem mulasztandóm; más részről kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy egy perczig sem fogom szem elől téveszteni azon felelősséget, melylyel a közigazgatás helyes vezetéséért az országnak és királynak tar­tozom. Budán, 1871. febr. 14. A farsang, Nyíregyháza, febr. 26. 1871. A farsangnak is vége, a húshagyó kedd, a hamvazó szerda, nyugalomba helyezd a zenészek nyiretyüjét, s a tánczosok lábait olt, — hol ezek a magán körök esté­lyein tovább is nem működnek. Hogy mennyi társadalmi és politikai változatot, mennyi világtörténelmi nevezetes eseményt — s a szenvedő em­beriség iránti magasztos részvét mennyi gyönyörű példáit s örökké fenmaradó emlékeit hagyta hátra az idei farsang, ezt legjobban és legtermészetesebben azok tudnák elő­adni, kik a sors szeszélyes havának, az alig múlt farsangi idénynek, áldásdús vagy keserű gyümölcseit élvezték. Alig van tán nemzet Európában, mely az idei far­sangot történelmi lapjain meg ne örökítené. Spanyolor­szág új királyának működését, Francziaország dicső nap­jának leáldozását és szabadságának ébredését; a porosz

Next