Tiszavidék, 1871 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1871-11-19 / 47. szám

VII. évfolyam Kiadó hivatal ifj.CSÁTHY KÁROLY gazd. akad. könyvkereskedése DEBRECZENBEN, hová az előfizetési pénzeket és a hirdetéseket kérjük küldeni, fej Hirdetések előre fizetendők: minden 5 hasábos és> petit sor egyszeri igtatásnál 5, többszörinél 4 kr. — Bélyeg & dij 30 kr. IND^ICUXU« Szerkesztői iroda: (ß Debreczenben, Főtér 7-ik az!, Hová minden a lap szellemi részét illető közleményt kérünk küldeni. Nyilttér alatt minden három hat, sábos garmandsor 10 kr. és Debreczen, Szabolcsmegye és Hajdúkerület vegyes tartalmú 90 kr bél yesdij' HETI IKÖJSLÖJ^YIES. é F.löntetési diji i Postán küldve .... 15 Félévre.............................2.—4.— lagyobb terjedelmig., suliit szintén több ízben megjelenő hirdetései?; 4 alku , Évnegyedre.......................1.20 szerint a legjut anyosabban közöltétnek. “’^^1 Előfizethetni Debreczenben ifj. Csáthy Károly gazdasági akadémiai könyvkereskedésében. II.-Böszörménybén ^nyi Márton kereskedésében. IPesterS Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, (Kigyó-utcza 6. sz.) hol egyszersmind hirdetések s felvétetnek. Nyiregyházán és Magy-Mákóban a postahivatalnál. Egyébiránt a postahivatalok utján, legczérszerűbb Ötkrajczáros utalvány által. Haladjunk az ipar terén! Eljött az idő, midőn már kezdjük odahagyni az ábrándok világát, és a valóság terére lépünk; már nem csak azt nézzük : mi szép ? hanem azt is : mi szükséges, mi hasznos ? A szükségesnek, hasznosnak mezején forog különösen az iparos, a kereskedő, tehát főleg a polgári osztály az, mely ezen tekintetben az állam test éltető vérkeringését alkotja. Igen a polgári osztály, melynek egyedüli fegyvere a munkásság, czimere a szerény becsületesség, a többi osztályokkal közös zászlója a haladás, diadala a művelődés, — övé a jövő! Törvényhozásunk az 1868. VI. t. cz. értelmében az iparkamrákat fölállítván, az iparos- és kereskedői osztályt abban képviselendő kültagok megválasztása általában már meg is történt. Természetszerűleg törvényhozásunk az iparkamrák rendezését nem mellőzhette azon oknál fogva sem, mert ezek az országosan megalakult iparegyesület fiókközegeinek tekintetnek. Elvitázhatlan igazság az, hogy csak oly ország lehet nagy, mely anyagi jólétnek örvend, mert az anyagi jólét egyik tényezője az erkölcsi és szellemi jólétnek; és miután a műipar a jólétnek egyik főága, önként következik, hogy e nélkül nem gyarapodhatunk. E nélkül sem földmivelésünk a tehetségig gyümölcsöző fokra rejleni, sem colonialis eredményű helyzetünk javulni nem fog. List, egykori államtudós, azt monda : „A mely nemzet csak földmivelést űz, hasonlít oly egyénhez, kinek csak egy karja van. Tegyük föl — igy is a philadelphiai iparegyesület elnökéhez, — tegyük föl, hogy nem értenétek a gabnaőrlés mesterségét, a mi egykoron bizonynyal igen nagy mesterség volt, s a kenyérsütés titkát sem ismernétek, miként az angolok a heringsózás igazi mesterségét még a 17. században sem ismerék, és azért gabnátokat Angliába kellene küldenetek, hogy ott lisztté őröljék, s kenyérré süssék : mennyi veszne el őrlésért, sütésért gabnátokból az angoloknál?! mennyi hasznot vennének el a termesztőktől mindazok, kik azzal foglalkoznának, hogy a gabnát ki-, a lisztet, kenyeret pedig behozzák!“ — Márpedig, miképen a gabnatermesztő gazdasági jóléte megkívánja, hogy közelében lakjék a gabnaőrlő : azonképen a mezei gazda jólétére átalában szükséges, hogy a kézműves mellette lakjék; a mező jólétére megkivántatik, hogy közepén vagyonos műiparos város legyen, s végre az egész ország földművelésének jóléte megkívánja, hogy saját műiparos ereje a tehetségig kifejtve tegyen. Vannak ellenségeink, akik azt mondják, hogy Magyarország nem alkalmas a gyáriparra, mert dologértő emberek díjával van. Angliában azért áll a gyár s kézműipar oly magasan, mivel minden foglalkozásra ahoz értő ember bőven akad, s egynek betegsége, halála, vagy kilépése, más által nyomban pótoltathatik. Pedig az korántsem úgy áll, mert hiszen, hogy mi nem értünk a műiparhoz úgy, mint az angolok, az bizonyos; de ebből csak az következik, hogy tanulnunk kell, s azért bő kebellel fogadnunk minden eszmét, meleg részvéttel pártolnunk minden igyekezetet, mely módot és alkalmat kíván nyújtani, hogy tanulhassunk, hogy közöttünk a hasznos ismeretek terjedjenek. Abból pedig, hogy ezeknek elterjedésére sok idő kell, korán sem az következik, hogy hozzá se fogjunk, hanem az, hogy annyival nagyobb igyekezettel iparkodjunk, amennyivel később kezdettük, hogy a mulasztott időt, menyire tehet, helyrehozzuk. Ennénk-e ma gyümölcsöt, ha apáink azért, mivel a fának, hogy gyümölcsözzék, sok idő kell, nem ültettek volna gyümölcsösöket? Aztán nincs gyorsabban kamatozó tőke, mint a tanulmány, kivált midőn arra van számítva, hogy nyomban a gyakorlati életbe menjen át, s a mint az iparegyesületnél czéloztatik, a kézművesek műhelyeit elevenítse, ki tudja, hány oly tehetség rejtezik ezen műhelyekben, melynek csak egy gyújtó szikrára van szüksége, hogy a körülte most észrevétlenül ellebbenő tüneményekből, a honi műiparnak gazdag jövendőt készítsen. Mert a kellő ismeretekkel előkészített ember gyakran a legparányibb körülményből a természetnek egy még ismeretlen titkát képes ellesni. Nézzük például, minő roppant hatalommá vált a gőzerő az utolsó félszázad alatt? mondhatnók, a távolságot megsemmisité, s a gyarló embernek isteni erőt kölcsönzött, s pedig eredete a nevetségig csekély volt. Fulton, egy amerikai, theához vizet forralt, s látta, miként a gőz az edény fedőjét fölemelé, lezárta tehát ismét és ismét, s mindig nagyobb gonddal a födelet, de a gőz újólag fölemelé, végre jó nehéz nyomatékot tőn a fedőre, melyet a gőz nem bírván fölemelni, magát az edényt szétpattantotta, — s a gőz ereje föl lön találva. Azután, hiszen még a virágzó Anglia sem tett egyszerre azzá ami most. Kezdeni kell, hogy véghez érjünk. Eszünkbe jut itt egy kis történet a híres Franklin életéből, őt, a philadelphiai szerény könyvnyomtatót, a kiről írva van, hogy az egektől a mennyköveket, s a zsarnokoktól a kormánypalctát elragadd, őt polgártársai az északamerikai szabadságháborút megelőzött mozgalmak alatt biztosul Angliába küldették. Észak-amerika gyarmat vala, mely az anyaországot ellátta nyers termékekkel, s ezért kényszerítve volt, minden kéz és gyárműveket Angliától vásárolni, mert hiszen az angol parlamentben még lord Chatam és lord North idejében is nyiltan kimondatott, mikép Északamerikának nem kell megengedni, hogy otthon csak egyetlen patkószeget is készíthessen. A tisztes Franklin tehát, mint mondák, Angliába küldetett, s az alsóház sorompói előtt több órán át vallatták az amerikai viszonyokról, utolsó kérdésül ezt tette föl neki az alsóház elnöke : „Mibe helyezik az amerikaik büszkeségüket?“ — És Franklin felelt : „Abba, hogy ócska ruháikat mindaddig hordják, míg maguk képe TARCZA. A bécsi dohányárus a nők életéből. Élettanilag bírálja Cs. K. (Vége.) Igen, még többet, miután ezen személy tisztelőivel a Práterben, a Dornbacher-féle ligetben és az első vendéglőkben némely pásztorórákat élt, ő daczára merészelt becsületes nőket rágalmazni s ellene még becsületbeli panaszt is emelni. Megemlítjük még a gondolt személynek pár szóban roszaságait. Daczára, hogy tisztelőjétől gazdagon megajándékoztatott, mégis oly piszkos fösvény volt, hogy az utóbbinak neve napjára még egy 2 kros szivart sem splendirozott. Egész igyekezete oda öszpontosult, hogy a férfiakat kizsákmányolhassa. — Egyébiránt hiszszük, hogy a bécsiek őket legtöbbnyíre ismerik; az előbbeni haja szőke s alig fedi be fejét most fekete hamis hajjal, miket ő szarvalakba homlokára s feje hátsó részébe dugott, miáltal a szőke hajszálak részenkint átszökvén, ki van pótolva Ép olyan ő német-cseh kiejtésével, mint ránczos ábrázatjával, mi egy otromba testen ül, mit a bécsiek többnyire ismernek is. Ő 38 éves. Szabad legyen nekünk egy kis bölcsészeti bírálatot tenni. Sokan az előbbiekből ítélve, kérdezni fogják, mikép tehetséges, hogy egy mivelt férfi, kinek szeretetreméltó neje van s nekik egy ilyen személy meg is tetszik ? De még feltünőbb, hogy előkelő egyének ezen kéjhölgyekbe szerelmesek lesznek, s elhatározzák magukat ilyen leányokat még nőül is venni, s nem csak idegenek gunyjául, de jóbarátjuk s rokonuk gyűlöletének is kiteszik magukat! Ez onnét van, hogy az előkelő férfiaknak soha sem volt idejök egy nőnek a szivét kipuhatolni. Foglalatosságuk és tanulmányok egész más természetű volt s nem engedék, hogy egy nőnek szivét keressék s puhatolják Ezen női szív, mi igen gyakran ravasz s cselszövő, a sírás ép úgy mint a nevetés hatalmába van, ezen női szív, mondjuk, megérdemli a ravasz érzést, még ingert is, és egy finom modorú férfi nem tud ellentállani az ilyen Syrén hangoknak. Mily gyakran láthatni ismeretlen nőket megtiszteltetésekkel, mert ők előkelő társasághoz tartoznak. Az aristokratikus körökben hány férfit látunk , tiszteletteljesen egy nő előtt, hogy annak csak kezeit csókolhatná meg, és senki sem tud felvilágosítást adni kiléte felől, csak az elnök. Ezen kis bírálat után végre a harmadik osztályzatu dohányárusnőkre térünk át. Ezen osztályzathoz azok tartoznak, kik 36—50 ! évesek. Legtöbbnyire ifjú korukban eltévesztett emlékekkel, telvek tervekkel, minden megbánás nélkül, erkölcsileg s bölcsészetileg életük estvéjén állanak. Egy kis része ezen utolsó osztályzatnak kiválik, kik valóban eltévesztett etetőket cseppet sem bánják s s az isteni büntetéstől félvén, állandóan imakönyvek után kapkodnak, hogy vigaszt találjanak, s testi terhetetlenségök folytán előbbi foglalatosságaikat nem tudják teljesíteni; mindentt találnátok ülve, alamizsnát kéregetnek. Kénytelenittetnek minden jobb ruházatot s élelmet magoktól elvonni, az idő viszontagságainak kitétetvék, betegségbe esnek s utóvégre is a korodába telik végperczeiket. Legnagyobb része ezen osztályzatnak bűnös életet folytat s jógyönyörüségök abból áll, hogy isznak s lutriznak. Mit életükben loptak, csaltak, vagy bármely után félretettek, az ily után fogyasztatik el. Legelőbb serrel s borral iszszák te magokat, de később nem érik be ilyen itallal s pálinkás boltokat látogatnak. Itt ismeretségeket kötnek részeges napszámosokkal, kik cynicus s gyönyört kereső élethez szokvák, rövid időn szorosabb viszonyt fejtenek ki egymás közt. Ezen iszákosok nagyon hamar ellumpolják pénzüket s ha nincs, akkor minden elzálogosíttatik, mi csak értékes valami, egész a legkisebbig. Ha aztán ezen nőknek semmijük sem marad, megveretnek s elkergettelek. Ezen nők aztán, hogy szomorú állásukat elfeledjék, utolsó krajczárjokat összekeresik, s egész az ivásnak adják magukat; mig a nyilvános helyeken, mint tökéletes részegek hevítetnek, bezáratnak, hol némelyik még az éjjel meg is hal, mások ellenben a pálinka ital folytán, vagy hideg miatt, gutaütés által az utczákon halva találtatnak és felbonczolás végett a kórházba szállíttatnak. Ez a bécsi dohányárusnők élete, az erényi bűn álláspontjából véve!