Tiszavidék, 1872 (8. évfolyam, 1-8. szám)
1872-01-14 / 2. szám
Debreczeni hírek. — Ritka év az, melynek uj év első napján éjjel kihágás vagy verekedés nem történik. Ily ritka évek közzé számíthatjuk a mostanit, miután kihágás egy sem fordult elő. Nem tudjuk, hogy rendőrségünk éber figyelmének, vagy az erkölcsök javulásának tulajdonítsuk-e? — Révész Imre egészségi állapotára vonatkozó alaptalan hír ellenében, a közönség megnyugtatására van szerencsénk tudatni, hogy átalánosan nagyrabecsült buzgó és fáradhatlanul munkás lelkészünk tetemesen rosszul volt ugyan, de most már jobban van, és állapota nem veszélyes. • — A debreczeni jótékony nőegylet az árvaház fölépítésére 1872. január 18-án este 9 órakor, a városi színházban, sorshúzással egybekötött jelmezes tánczestélyt rendez. — A tánczvigalom érdekességét nagy mérvben emelendi, ha minél többen jelmezben, — azonban álarcz nélkül — fognak megjelenni; fölkéri ennélfogva a rendező bizottság a tisztelettel meghívottakat, hogy ezen érdekességet lehetőleg előmozdítani kegyeskedjenek; — kiknek azonban jelmezbe öltözni kedvök nincsen, szokott öltözékeikben is megjelenhetnek. Belépti jegy egy személyre 2 o. o. forint. — Az országos magyar iparegyesület pályázati felhívást intéz a honi iparosokhoz, az előretörekvő hazai iparosoknak elismerést szerezni s ez által telepeik versenyképességét emelni. Pályázatok f. év február 15-ig, az orsz. I . magy. iparegyesület igazgatóságához ( Pest, j országút 7. sz. küldendők. •Ifj. gróf Ráday Gedeon a vásár után városunkba érkezik egész kíséretével s több ideig itt szándékszik maradni, mely idő alatt városunkat ép úgy, mint a környéket is nehány jómadártól meg fogja ritkitni. Valóban igen örvendetes hir, mert hisszük, hogy nemcsak néhányan, sőt meglehetős számmal is lesznek. — A bünvizsgálati tárgyalások ezentúl minden kir. törvényszéknél nyilvánosak lesznek. Azt ily tárgyalások eleinte nálunk is nagyon látogatottak lesznek. • ■— Szomorú dolog az, midőn egyes birtokosok a hatóság közjóra s közbiztonságra szolgáló intézkedéseinek engedelmeskedni nem akarnak ; ily eset adta elő magát legközelebb akkor, midőn a város főkapitánya több pesti nagykereskedő sürgős kérelmére egy a vásártéren levő sátorból 166 hordó petróleumot a szabad ég alá vitetett, mivel az illető tulajdonos az erre tett többszöri felszólításnak nem engedelmeskedett, sőt a sátor kulcsának kiadását is megtagadta. Nem ártana, ha a hatóság ily esetek alkalmával tekintélyének megóvása czéljából, szigorú rendszabályokhoz nyúlna. — Itt a vásár s kezdődnek az utczai rendetlenségek ; a rendetlenkedők közt első helyet foglalnak el a talyigások, kik azt hiszik,hogy mivel ők cívis polgárok, már nekik minden szabad s tettekért felelni senkinek sem tartoznak, legkevésbé sem a szerintük „külföldi jött-ment falusiaknak“, ha mindjárt ezeknek kárt tesznek, sőt ha őket meg is verik. — Egy ily elbizakodott talyigás, ily kihágáson rajta vesztvén, megbüntettetett. Mily szerencse, hogy az ily megbüntetett, házzal biró talyigások nem jutnak be a választó bizottmányi tagok közzé, mert ha bejutnának , az őket megbüntető tisztviselőt bizonyosan nem tennék meg . . . miniszteri tanácsosnak. — I. hó 11 -én tartotta a magyar szabószék tisztújító közgyűlését. 1-fő elnök Weisz Antal, 2 tszk elnök : Nagy Sándor; jegyző : Nagy Dániel; atyamester : Boldizsár András és bizottmányi tagok ’. Horváth József s Boldog István lettek. "" Borzasztó bűneset gyanúja alatt áll egy helybéli izraelita nő. A rendőrségnek ugyanis bejelentetett, hogy az említett, nőnek 7 éves kisfia erőszakos halállal 11-kén éjjel kimúlt ,s az előleges vizsgálatból csakugyan az tűnt ki, hogy a kis hulla tele lévén sebekkel s kék foltokkal , csakugyan gonosz kezek által öletett meg, valószinüleg anyja által, miután az anya lakásán éjjel történt s különben is e nő már több ízben kegyetlenkedett kis fián, kést is vágván annak fejébe. A hulla bővebb vizsgálat s bonczolás végett a kórházba vitetett. — Lapunk bezártáig sem a pesti sem a kassai vonat 3 nap óta nem érkezett meg. Hajdúsági hírek. Ilit kellene Szoboszlónak tenni, hogy kiragadtatnék eddigi állapotából. Barátságos ajánlatok Kösihátitól. „Komám uramnak beszélek, Szomszéd uram is érthet rólla.1 — A szervezkedés ideje végére jár, az eddigi zilált állapotok helyébe uj tényezők léptek és ezen uj tényezőknek előtte áll a jövő, megtenni azt, amit múltban elmulasztottunk. Egy uj jövő nyílt meg előttünk, melynek titkai még sötét lepel alatt pihennek és azt világosságra hozni eljött az idő. Ha más városok tudnak előre haladni, miért ne tudnánk mi is, hisz mi is azon országnak lakói vagyunk, nekünk is meg van adva azon képesség, hogy amennyire csak lehet, előre haladhassunk a felvilágosodott korral. És mondjuk meg őszintén, tettünk-e valamit a múltban ? nem, az amit tettünk is kicsinység; — többre kell tehát haladni s menni a korral. Előre hát előre kedves barátaim, fussuk meg azt a pályát, mit a sors előnkbe tart, darabos lesz bár az út, melyen haladni kell, de ha dicsően megtettük a magunkét, annál nagyobb fog lenni majd az abból származó dicsősség. Hogy melyek volnának azok, miket könnyű szerrel létrehozni lehessen, megkísértem rendre elősorolni, így először is kísértsük meg a felnőttek oktatását kivinni. Régóta hallatja az újság, hogy itt-ott szép sikert mutatott fel a felnőttek oktatása, sok helyen megkezdték ezt, és amennyire lehet ki is vitték, de vannak még sok helyek, hol nem is kezdtek hozzá; ezek közzé tartozunk mi is. A szép reményekkel kecsegtető jövő érdeke kívánja, hogy ne maradjunk továbbra is ez állapotban meg, hanem igyekezzünk ezen uton is valamit tenni. Kisértsük meg a felnőttek oktatását még a tél folytán, gyűjtsünk tanulni vágyó embereket s adjunk nekik valamit az isteni szikrából is Kik tehetnének erre igen sokat, kérdést sem szenved, a tiszteletes urak s a főgondnok ők szerezhetnének sokakat meg e szent ügynek. Jó volna továbbá, ha a tanító urak nem sajnálva semmi fáradalmat, dij nélkül vállalnák fel őket s jutalmukat csak az érték nyújtó hálában keresnék. Azonban nem elég egyedül csak olvasásra s írásra tanítani a népet, szükséges, hogy megismerkedjenek azzal is, amit nem tudnak, vagy előttük homályban lebeg; erre nézve ajánlanám, ha bizonyos helyen összegyűlnének — nem csak egyedül azok, kiket tanulni kell, hanem mások is — s előttök érdekes tárgyakról tartatnék felolvasás. Mi nyernénk ezzel azt, hogy jobban megkedveltetnénk a tudományt s a tanuláshoz több kedvet szereznénk nekik. A szent buzgalom ihlete buzdítson bennünket és azon boldogító öntudat, hogy mi is megtettük a népért, amit lehetett. Nem szándékozom itt kifejteni azon okokat s módokat, amit itt alkalmazni lehetne, mindazáltal majd adandó alkalomkor lehet, hogy néhány szót koczkáztatandok. Viszontlátásig! — Hűlt hó végén egy közgyűlésben a vasúttól egy lóvonatú vaspálya építéséről volt szó, azonban erre azt mondá egy úriember „nincs még erre megérve a szoboszlói nép“ — talán ő meg van —; ennélfogva a még épen nem kivihetlen indítvány kegyesen félretétetett. — Váljon lenne-e nagy jövője? Nem vitatjuk, de tekintve az állapotokat és sort , szép nyereményt lehetne biztositni számára . A h.-böszörményi ref. egyházban a lefolyt 1871-dik évben született 380 fiú, 330 leány, összesen 710, meghalt 305 fi, 297 nő, összesen 602, egybekelt 161 pár. Szabolcsmegyei hírek. — A nyíregyházi városi képviseleti gyűlés múlt év decz. 28. és 29-kén tárgyalta la kebeléből kiküldött bizottság ez 1872-dik évre szóló költségvetési munkálatát. A városi rendőrökfél hivatalszolgák névsora felolvastatván, a bizottság előterjesztése helybenhagyatott. Azután a városház felépítésére, az utcák burkolására és más hasznos beruházásokra előirányzott pénzkölcsön felvételéről folyt a vita. A többség a bizottság által javasolt 800,000 frtnyi kölcsön megtételét sürgető, mely összegből az apró adósságok kifizettetvén, a szükséges beruházások is fedezhetők. Míg a kisebbség csupán 200,000 frtnyi összeg felvételét és a pázsiti földek kiosztását és eladását véleményező. De miután a többség javaslata czáfolatlanul maradt, a kisebbség érvei czélirányosoknak be nem bizonyultak, s a pázsiti földek elosztása és eladása is egy nehány év múlva történhetik meg; ennélfogva a képviseleti gyűlés a 800,000 frtnyi kölcsön felvételét elhatározta s a pénz azonnali hasznos és czélirányos beruházását elrendelte. A nyíregyházi városház körül újra folynak a munkálatok, az északi rész is rövid időn fedél alá kerül, a földszinti kereskedő boltok már erős vasajtóval vannak ellátva. Azonban a szerződés értelmében a törvényszék helyisége a kitűzött határidőre el nem készült, úgy hogy a törvényszék kénytelen ideiglenesen a volt népkör, most gymnasialis épületbe elhelyezkedni, a járásbíróság pedig az óvodában foglal ideiglenesen szállást. — Nyíregyháza lakossága évről-évre szaporodik, nemcsak a beköltözködő tisztviselők által, hanem a benszülött gyermekek által is. így például az ág. ev. egyházban az 1871-dik évben született 748 gyermek, 56- tal több, mint 1870-ben; meghalt 538 egyén 84-el kevesebb, mint 1870-ben és igy szaporodott a múlt évben az ev. község 210 lélekkel. — A nyíregyházi „dalár egylet” folyó hó 20-kán tartja meg farsangi tánczvigalmát, melyre a t. pártoló közönség minél számosabban résztvenni meghivatnak. Felelős szerkesztő : ifj. Csáthy Károly.