Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)

1880-07-15 / 16. szám

Csütörtök, 1880. július 15. I. évfolyam. Nyíregyháza.______________16. szám. J­M­­R VIDÉK­­I TÁRSADALMI HETI­LAP.­­ MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Felelős szerkesztő: ÁBRÁNYI LAJOS. postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre ......................................................4 írt. Félévre . . 1.................................................2 „ Negyedévre.................................................1 „ Egy szám 10 kr. Az előfizetési pénzek, megrendelések, vala­mint a lap szétküldése tárgyában teendő föl­­szólamlítsok PIRINGER JÁNOS és JÓBA ELEK kiadó-tulajdonosok könyvnyomdájához (szarvas­­utcza 119. szám) intézendők. Előfizetési árak: A lap szellemi részét illető minden köz­lemények a szerkesztő czime alatt (szarvas-utcza 102. szám, Ulmer ház) küldendők. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vis­sza nem küldetnek. Hirdetési dijak: Minden háromszor halálozott petitsor egy­szeri közlésénél 5 kr ; többszöri közlésnél 4 kr. számittatik. Kincstári bélyegdij fejében minden egyes hirdetés után 30 kr fizetendő. A nyilttéri közlemények dija során kintle ki. A kishirdető rovata alatt, a tíz sort meg nem haladó közleményért csak 30 kr vétetik. Nyíregyháza 14. julius. A protestánsok legutóbb ös­szeült tanügyi bizottsága szavazattöbbséggel azon rendkívüli fontosságú határozatot hozta, hogy a protes­táns gymnasiumokban a német nyelv tanítása ezutánra egyszerűen mellőztessék, a német nyelv a rendes stúdiumokból kitörültessék. Mindenesetre nagyfontosságú határozat, s hisszük is, hogy a kérdés még igen erős és alapos vitára fog alkalmat szolgáltatni. Ezt azonban rendezzék el az erre hivatott köze­gek, s vájjon a convent helyben hagyja-e, nem tudjuk, de mindenesetre csakis annak határo­zatától kezdve fog eldőlni a jövőre nézve al­kalmazandó eljárás. A sajtó egy része üdvözli e határozatot úgy paedagogai, mint hazafiui szempontból, azt tartván, hogy a­ki németül akar tanulni, hát tanuljon privátim. Részünkről nem osztjuk ezen nézetet, s határozottan elvetendőnek tartjuk paedagogai szempontból, mert ha tekintjük a középtano­­dai oktatás egyes hiányait, s az avatott ke­zek módosítani óhajtják, s a netalán túltömött tantárgyak megrostálásával enyhíteni törek­szenek mindazon túlcsigázott követeléseket, mel­lyel ifjúságunk túlterhelve van: czélsze­­rűnek találnék épen azon tantárgyak mellőzé­sét, melyek a practicus életre legkevesebb be­folyással bírnak, s ha netalán némileg az el­meól gyakorlatára is szolgálnak a jelenben, s a mivelődés fokozatára talán épen csak látszó­lagos­ hatást tüntetnek elő, de az iskolából ki­lépett ifjú gondolkozás mentében, kevés, igen kevés kivétellel, elmosódik az végkép, mert megkezdődik akkor a mindennapi élet practi­cus ismeretére szerzett tanulmányok tényleges felhasználása és alkalmazása. Ilyen a nyelvismeret. Nem akarjuk vitatni a latin és görök nyelvek czélszerűségét. Elis­merjük azoknak gyönyörű classicitását, de leg­­kevésbbé sem méltányolhatjuk ezen classicus ismeretek erőszakos oktatását a mai világ prac­ticus nyelveinek hátrányára. Oktassák továbbra is a két előbbit, de kevesebb tanórákkal, — legalább a görög nyelvnek hetenként két óra elég, de a mellett adassák a német nyelv ala­pos és czélravezető tanulmányozására és he­lyes megtanulására legalább négy óra heten­ként. Megemlítjük a német nyelvet, mint a jelenlegi kérdés tárgyát, bár a jövő és a jelen­legi ifjú nemzedéknek a franczia vagy az angol nyelvek okszerű ismereteit a mai kor haladá­sával ép úgy nélkülözhetlennek tartjuk, s a mi viszonyainkhoz alkalmazva pedig határozot­tan előnyösnek véljük a német nyelv folytató­lagos oktatását, mert az alkalmazott tantár­gyaktól anélkül is túlcsigázott ifjú bizon magán­úton sokkal nehezebb fáradsággal tanul meg egy idegen nyelvet, s annál nehezebben kettőt is, vagy épen hármat, a­mi nem egy esetben fordul elő mívelt szülők practicus nevelési rend­szerénél. Taníttassék a német nyelv ezentúl is, mint rendszeres tantárgy az iskolában, leg­alább otthon magán­szorgalomból azalatt a franczia vagy angol nyelvek ismereteit is meg­szerezhetik a tanulók. Ezt kívánja a mai kor szelleme, mert bizon saját nyelvünkkel bár­mely szakmában is már most sem, de később annál — kevesebbre juthatunk, — s bátran állíthatjuk, hogy csak egy évtized múlva is számtalanok szenvednék meg a nyelvismeretek hiányait, s leginkább pedig azok, akiknek a mindennapi élet küzdelmeit kell megpróbálni és átélni. Ha a német nyelv kiküszöböltetnék csak­ugyan, s a protestáns tanügyi bizottság hatá­rozata érvényesül, bizonyára sok szülő kény­telen lesz gyermekeit más hitfelekezet isko­láiba járatni, mert valljuk be az igazat, hogy a classicus nyelvek ismerete mellett bizon nem lehet megélni, a jövőre nézve pedig annál ke­­vésbbé. „Hazafiui“ szempontból szintén nem he­lyeseljük, mert a német vagy bármely euró­pai mivelt és practicus nyelv kiküszöbölése, illetőleg tanodái oktatásának eltörlésében nem találunk hazafiságot; germanizatióra ez nem vezet, mert a germanizatió ellensúlyozására van más mód és eszköz; ezen a módon pedig csak önmagunkat nevettetnék ki. Röviden bár, egyelőre csak ennyit óhajtott­unk megjegyezni a protestáns tanügyi bizot­­ság határozatára, mely kérdés bár még függő­ben van, de azt hisszük, nem fogunk csalódni azon reményben, hogy ezen minden czélszerű­­séget nélkülöző terv illető helyen nem fog ér­vényesülhetni. Ezt óhajtja minden mivelt család és ezen nézetnek óhajtottunk mi is kifejezést adni if­júságunk prakti­kus neveltetésének érdekében. Á. L. Szabolcs megye közigazgatási ülése julius 8-dikán. Bónis Barnabás főispán elnöklete alatt megtar­tott ülésben leginkább a szakreferensek felolvasásai nyúj­tottak kellő érdekeltséget. Dühön kir. adófelügyelő jelentéséből, összehason ■­litva a f. évi julius hó végéig történt befizetéssel, ki­tűnik, hogy a f. év első fele végéig a befizetés 65,967 A „NYIRVIDÉK“ TÁRCZÁJA. Egy nyári nap a fővárosban. Az embernek már veleszületett tulajdonsága az, hogy szeret reminiscentiákat feléleszteni, bármily kelle­metlenül hatottak legyen reá azon dolgok, melyekről ez emlékek, — mint gubóról a selyem, — leválnak. Ezen emberi tulajdonnál fogva, mely — nem tudom — előnyös, vagy hátrányos-e pillantottam, illetve emlékeztem vissza a fővárosi nyári életre, melynek elmaradhatlan természetes következménye a »forróság.“ Bár kényes dolog ezen kezdeni kis elmefuttatásom, mert előlegesen is vajmi kön­nyen rásüthetik az emberre az unalmasság bélyegét, ha az időjárásról, forróság­ról stb-ről ír és cseveg és bármint rettegek is ezen fölötte nem hízelgő véleménytől, most az egyszer ezen kezdetet hagyom kezdetnek, a mennyiben még egyrészt megvi­gasztaló reám nézve azon tudat, hogy e sorokat kel­lemes, hűvös szobában írom, másrészt megnyugtató, mert lelkiismeretem tiszta, mivel csak azért említettem ez odiosus szót »forróság«, hogy az előlegesen is ujjmutatás legyen a nyári napokra nézve a fővárosban. Szép idő van, a nap pazar hőséggel löveli su­garait a megmérhetlen magasságból és csak itt ott egy­­egy ház magasságának köszönhet a halandó egy piczi kis árnyékot, melyben meghúzódva halad kitűzött he­lyére, hogy ott munkálkodva megkereshesse az úgyne­vezett »mindennapit.« Sürgés, forgás látható mindenütt a kalmárok társzekerei tompa zúgással gördülnek a széles utczákon végig. E zugás, a törköly­létől elrekedt kocsisok éktelen zaja és ostoraik versenyszerű roppant pattogása egy-egy vigadalmas hordár közbeorditványo­­zásától kisérve, hizlalóan harmonikus egészként ütődnek a fül szerencsétlen, megfeszített dobhártyájához, mely kellemes accordok közül csak itt ott hallik ki egy olvadozó női hangocska, mely gyors elhangzásában is kibékiteni látszik az embert gonosz sorsával, mely ilyen fentebb leirt conczert velőket rázó gyönyörének teszi ki azt néha. Szervusz, szervusz, végre találkozom veled. Végig kell tehát menni előbb egy kis purgatoriumon, mig az ember fia egy ismerősre akad, hogy foglalkoztathassa figyelmét, mert a csevegés közben nem hat reá minden oly közvetlenül, mintha csupán csendes gondolataival van egyedül magába vonulva. Feledi azt is, hogy czipő­­jének sarka a nap tüzétöl megpuhitott asphaltba sülyed és még a dupla talpon keresztül is égeti lábát; feledi mert van magát kivel kibeszélni s van kivel értekezni hogyan kellene valami szórakoztató után nézni, még pedig olyan után, mely mellett feledni lehet azt, hogy nyár van. Kávéházra, ferblire gondolni sem szabad, mert ezen utóbbi épületes tisztelése az istenség minden tudó­ságának még a sibériai hidegekben is megizzasztja az embert. Ki tehát a szabadba, hol a korlátlan természet anyai ölében kipihenhetjük az élet okozta fáradalmakat, hol a lombdús fák életadó árnyában elábrándozhatunk a sors nyújtotta viszontagságokon , a­hol legfőképen elmerenghetünk azon módok fölött, hogyan fogunk leg­­közlebbi »rendezvousunknak« költői mezt adni , hogy fogjuk azt felruházni azon érdekességgel, mely vonz, lebilincsel és felmelegiti szivünket is; szegény szivünket, mely a nagy forróság daczára is hideg, kopár, mint a Sahara pusztája, mert nincs biztos támpontja a materialmus rabbilincsei miatt, melyek csak kön­­­nyelmű labdajátékot űznek vele. Mondom ki a szabadba, csak ott adhatunk kellő tápot a phantásiának, legyünk akár egyedül, akár társaságban. Ki tehát, — ja — de nem lehet. Délelőtt a szegény embernek dolgozni kell s fáradozni, hogy nyu­godtan hajthassa le fejét, biz a »szegény ember vízzel főz« és előbb a munka minden afrikai phasisán, meg a princzipálisok minden epés kedveskedésén keresztül

Next