Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-01-14 / 2. szám

Kutassák ki az egyletek, hogy hol, minő kény­szerek alatt nyög a nép ? és a szerént nyújtsanak neki segélyt és menedéket. A társadalmi bajokat, társadalmi úton, az országos bajokat törvényhozás útján orvosolják. Következő czikkeimben elő fogom sorolni azo­kat a módokat és reform­intézkedéseket, amelyek felvidéki népünk kivándorlását nagy mérvben meg­akadályozhatják, ha ugyan a társadalom és a kor­mány is úgy akarják. Kmethy István: „IS­T­Í­R T­I­D­É­K“ Teljesítsük kötelességeinket ! Nem képzelek oly embert, akinek önmaga, övéi és a társadalom iránt kötelességei ne volnának. A köteles­ség az emberrel születik, a körülmény, a helyzet, növe­lik kevesbítik, súlyosbítják, vagy könnyítik, de soha meg nem szüntetik azt. Aki elhiteti magával, hogy köteles­ségei nincsenek, az megszűnt élni önmagára és övéire nézve, a társadalomnak pedig élő­halottja . . .! Már a zsenge gyermekkor megteremti a kötelessé­geket, amelyeknek teljesítésétől, vagy nem teljesítésétől függ gyakran az illetőnek boldogsága, megélhetése vagy boldogtalansága egész életén keresztül. A könnyed gon­­dolkozású gyermeket, a vérmes reményekkel teli keblű ifjút eleve kell megismertetni kötelességeivel, hogy a mulasztás későbbi következményeiért ne okolja a szülőt, gyámot vagy nevelőt. Jól megválasztott irányt kell je­lölni annak életczéljához; a hajlam megfigyelése után legelső az alapos képzettség megszereztetése, mert e nélkül kötelesség-teljesítésről szó sem lehet. Magasztos a szülők hivatása gyermekeik jövőjével szemben és nagyszerű, amelynek a vétkes mulasztás, gyakran ferde és következményeiben káros irányt ad. Nagy hiba feledniük, hogy a leendő honpolgár akkor lehet hasznos tagja a társadalomnak, akkor felelhet meg a hozzá kötött várakozásnak, ha ismereteinek szerzését korán kezdi, amelynek gyarapítását úgyis megköveteli a létezhetés, s a jártasak előtt pirulni nem akarás.­De ha nincs meg a nélkülözhetlen alap, szó sem lehet a gya­rapodásról. Kötelesség-teljesítésen alapul a családi élet, amely­nek feddhetlenségében gyökeredzik a tiszta erkölcs, és közös jóllét. Ez alapja a nemzetek fennmaradhatásának, mert ahol a királytól le az utolsó pórig nem teljesíti azt, ott okvetlen romlás és végenyészet következik be. Eltekintve a kötelesség nem teljesítés ezer meg ezer káros következményeinek elősorolásától, amelyre úgyis képtelenek volnánk hosszú czikksorozatban rámutatni, ezúttal a hivatalnokok kötelességének nem teljesítheté­­sével, annak okaival foglalkozom. Midőn valaki bármily hivatalba lép, már ezt meg­előzőleg meg kell ismernie az azzal járó kötelességeket, próbára kell tennie önmagát, ha vájjon érez-e kedvet annak folytatására, vagy nem? van-e akarata és képes­sége, amely feltétlenül szükséges ? Ez az, amit legtöbben felednek tenni. Hivatalnok választásoknál eddig igen sokszor nem a képességet tekintették, hanem a pártfogók száma ha­tározott. Pár gymnasiális osztályt ajándékkal és apai rimánkodással valahogyan átküzdött, az iskolát korán elhagyott, addig talán gazdálkodásnál alkalmazott, vagy innen is onnan is megugrasztott, az apai birtokot elga­­valléroskodott egyének nyertek hivatalt. Midőn a szerény, de kitűnő oklevéllel, bizonyítván­nyal bíró arra gondolt, hogy pályáznia kell, talán szót is emelt saját érdekében, már hideg biztatással találkozott, vagy kérvénye, mint későn érkezett, tekintetbe nem vétetett. Jelenben hívó törvényeink oly sokoldalú képessé­get követelnek az illető hivatalnoktól, hogy a velük járó kötelességek teljesítése ernyedetlen szorgalom, alapos is­meretek nélkül sehogyan, vagy nagyon hiányosan eszkö­zölhető) Mit ér a legüdvösebb törvény, ha tudatlan, vagy részakaratú hivatalnokra bizatik annak végrehajtása? Jó törvények mellett csak jó törvényközeg lehet biztos záloga a társadalmi jólétnek! Kérdem, ha a magában hivatást és képességet nem érző, csupán a kenyér és megélhetés által odakénysze­­rített egyén, hivatalba lép, hogyan kezdi meg fontos teendőit? Mig a jártas minden perczét hivatalának szen­teli, minden tette határozott törvényen nyugovó, mun­­kája után várt eredményt képes felmutatni, addig amarra gyötrelmessé válik a hivatal, minden alkalommal kérde­zősködnie kell, a mások tanácsával él folytonosan, mit egy kenyér-irigy hivataltárs vagy állbarát az ő megron­tására használhat fel. Az ily ember meghasonlik önma­gával, meg a hivatallal, kényszermunkává válik ránézve az, ami másnak kedves kötelesség. Igaz, hogy a gyakor­lat jó hivatalnokká teheti őt idővel. Épen megyénkben van olyan főszolgabíró, aki írnokságon kezdte, ma azon­ban, mert kötelességét teljesíti, elismert hivatalnok; de míg ez megtörténnék, pangásnak indul a közügy, ferde, lassú lesz az igazságszolgáltatás, nem részakaratból, hanem járatlanságból oly hibát, hivatali visszaélést kö­vethet el, amely letörölhetlen szenny marad becsületén, talán elbocsáttatását idézi elő, becsülést és tiszteletet ér­demlő hivataltársai iránt bizalmatlanságot támaszt a népnél a hivatali tekintély rovására. Aki komolyan gondolkodik e tárgy felett, aki a közigazgatás minden ágát avatott kezekben óhajtja lát­ni , lehetetlen, hogy szívéből ne üdvözölje azon törvényt, amely a hivatalnokok képzettségét okvetlen megköveteli. E lapok múlt évi egyik számában volt erről szó. Az illető czikkíró az előbb tisztességes díjazást javasolt s csak aztán tartja jogosnak a bizonyos képzettség meg­követelését. Helyes, nagyon is helyes amit mond , de szerintem, amit ma három járatlan, nem eléggé tudo­mányos hivatalnok alig képes elvégezni, azt kettő is tel­jesítheti kellő jártasság és szakavatottság mellett, így jelentékeny megtakarítás volna eszközölhető. Még azt kívánom megjegyezni, hogy soraim azok­hoz intéznék, akik azt megérdemlik. Szóltam a közügy, közjólét érdekében, mely csak úgy indulhat virágzásnak, ha mindnyájan teljesítjük kötelességeinket. Sípos Lajos: Pár szó a „Jó könyvek“-ről. Az uj magyar »ponyva-irodalom« nehány füzete »Jó könyvek« czim alatt e napokban jelent meg. Az ország legnevezetesebb írói vállalkoztak arra, hogy műveikkel leszálljanak a ponyvára, hogy azt mind tartalmilag, mind alakilag megnemesitsék. Nem üzérkedési vállalatról van itt szó, mert hiszen a ponyva eme termékei ugyanazon áron jutnak a nép kezébe, melyen az eddigiek: népünk erkölcsi és irodalmi felemelése a nagy czél, melyre vállalkoztunk, s mely még a kiadó fáradtságát is csak akkor fizeti meg, ha e művek elterjedés tekintetében teljes sikert aratnak. Ez pedig csak akkor lesz elérve, ha ezen kétségkívül jobb termékeknek sikerülni fog az eddigi selejteseket: több­nyire külföldi ponyva-irodalom rész fordításait, zsivány és szörny történeteket, a nép erkölcsét, ízlését és nyelvét rontó munkákat a térről leszorítani. E nagy czél elérésére azonban sem a sajtó munká­sainak legjobb akarata, sem a kiadó merész vállalko­zása nem elégségesek: azt csak úgy lehet elérni, ha a nagy czél és vállalat érdekében, a nemzet egész műveit zöme kezet fog s azt minden tőle telhető módon és esz ■­közök által támogatni és terjeszteni fogja. Első­sorban a nemzet minden felekezethez tartozó lelkészei és tanítói vannak arra hivatva, hogy reá mutassanak a jóra a se­lejtes mellett s figyelmeztessék híveiket, tanítványaikat ez uj és olcsó irodalmi termékekre, melyek hivatva van­nak népünket hasznosan mulattató olvasmánynyal ellátni. De sokat tehetnek e czél elkeresztésére köztisztviselőink is, különösen biráink, ügyészeink, kik azt a fogházakban ajánlhatják és elterjeszthetik. E sorok írója, ki egyszersmind a »Jó könyvek« népirodalmi vállalat szerkesztője, első­sorban arra töre­kedett, hogy a nemzet legelső íróit megnyervén, a vál­lalatot mulattató elbeszélések által népünkkel mindenek­előtt megkedveltesse, rajta lesz, hogy lassanként, a mint a vállalat nagyobb és nagyobb elterjedést nyert, s a mint népünk a jobb művek olvasásához hozzászokik, a mulattató és erkölcsi irány mellett a hasznost is fokozott mértékben érvényesítse. A tartalom és a feldolgozás jelessége iránt bő kezességet nyújt az a körülmény, hogy irodalmunk leg­jelesebbjei csoportosultak máris a vállalat köré. Reméljük, hogy eljö az idő, midőn népünk folyto­nos értelmi emelkedése mellett népszerű és nem untató modorban a hasznos ismereteknek egyre több és több ágára terjeszkedhetik ki. Nagy tettekben gazdag törté­nelmünk s az emberi műveltségnek minden ágazata bő anyagot fognak eh­ez szolgáltatni. Ily értelemben merjük e vállalatot a nagy művelt magyar közönség figyelmébe ajánlani. Nemzetünk jövője, népünk alsóbb osztályain fekszik, mint alapon; annak erkölcsi érzülete, minden irányú művelődésnek kifejtése, az egyetlen alap, melyre egy második ezredév jóléte épül­het fel. Mi megtettük hazafias kötelességünket, tegye meg mindenki a magáét. Révai testvérek, P. Szathmáry Károly, mint kiadók, mint szerkesztő. A »Jó könyvek«-ből a következő füzetek jelentek már meg: 1) Mátyás király és Bente ur. Néprege Má­tyás királyról. Versbe szedte Jókai Mór. 3 szép képpel 24 oldal. Ara 5 kr. 2) Aki a szentjét el nem adja. El­­beszélés. Irta: P. Szathmáry Károly, 3 szép képpel. 24 oldal Ara 5 kr. 3) Herczeg Eszterházy Miklós kaland­jai, szárazon és vizen. Irta: Mikszáth Kálmán. 3 szép képpel. 24 oldal, Ara 5 kr. 4) Mátyás király és a sze­gény varga. — A cinkotai kántor. Irta: Jókai Mór. 3 képpel. 16 oldal Ara 3 kr. 5) Mátyás király és a go­nosz kamarás. Irta: P. Szathmáry Károly. 2 szép kép­pel 32 oldal. Ára 5 kr. 6) Az ördög orsója vagy a tol­­pányi boszorkány históriája. Irta: Mikszáth Kálmán, 2 képpel. 24 oldal. Ara 5 kr. 7) Egy világhős gyermek­kora. (Garibaldi ifjúsága.) Irta: Kálmán diák (Tors Kálmán). 2 képpel 24 oldal Ara 5 kr. 8) A falu koro­nája. Irta Tolnai Lajos. 2 képpel. 16 oldal. Ára 3 kr. Elbeszélés. Tanügy. A nyíregyházai ág. ev. gymnáziumban a téli szigor­latok a következő rendben és időben fognak megtartatni: január hó 22-edikén a I osztályban a német nyelv­ből, a II oszt. a számtanból, a III. oszt. a számtanból, a IV. oszt. a természet­tanból, az V. és VI oszt. a la­tin nyelvből ; január hó 23-adik­án a I. oszt. a latinból, II. oszt. a németből, III. oszt. a történetből, IV. oszt. a számtan­ból, V. és VI. a természetrajzból ; január hó 24-én az I. és III. oszt. a vallásból, az V. VI. oszt. a történetből ; január 25-én I. oszt. a magyar nyelvtanból, V. és VI. oszt. a vallásból; januárhó 26-án I. oszt. a mértanból, II. oszt. az ásványtanból, IV. a németből; januárhó 27-én I. oszt. a földrajzból, III. oszt a németből, IV. oszt. a latinból, V. VI. oszt. a szám­tanból ; januárhó 29-én I. oszt. a számtanból II. oszt. a földrajzból III. oszt. a latinból V. és VI. oszt. a ma­gyarból ; januárhó 30-án II. és III. oszt. a magyarból IV. oszt. a földrajzból, az V. és VI. oszt. a németből ; januárhó 31-én I. oszt. az állattanból II. oszt. a latinból, III. osztály a földrajzból, a IV. oszt. a magyar­ból, az V. és VI. oszt a görögből. A szigorlatok mindig reggeli 8 órakor kezdődnek. A magán­tanulók vizsgái február 1—3-dik napjain fognak megtartatni, Nyíregyházán. 1883. januárhó. Az Igazgatóság. Tarkaságok. Végrehajtó-adomák. Vannak már »történeti adomáké, deák-adomák*, »czigány-adomák*, *szinész-adomák*, »pikáns-adomák*, »pap-adomák«, »huszár-adomák«. Miért ne lehetnének »Végrehajtó-adomák* is ? Ezt a kérdést tette fel ma­gában az én Maxi barátom és összeirt egy kötet bohó­ságokat »Végrehajtó-adomák« czim alatt. Mint tőle ma­gától tudom, nem sokára ki is fogja adni, ha akad rá végrehajtó — akarom mondani kiadó. E kötetből kijegyeztem egy­nehányat s Maxi ba­rátom szives engedelméből közlöm is azokat, amint kö­vetkeznek. ** * Elmegy a városi orvoshoz egyszer egy falusi paraszt, aki véletlenül lenyelt egy krajczárt, tanácsot kérni, hogy mit csináljon ő most már azzal a krajczárral? — Barátom­­ én szivemből sajnálom kendet, de én nem tudok segíteni, hanem forduljon Z. végrehajtóhoz. Majd kiexequálja az azt a krajczárt. * * * Egy őszi hadgyakorlat alkalmával, erősen biztatja a kapitány századát, hogy foglalják el az ellenséges ágyutelepet. — Jelentem alásan kapitány ur! — szalutált egy fenyőfa termetű regruta, — sohase tessék fárasztani az egész századot. Majd lefoglalom én azt magam is. — Micsoda szamárságot beszél kend? Már miként tehetné azt kend egymaga? — Jelentem alássan kapitány ur? Én adó végre­hajtó voltam. v* * Elmegy a végrehajtó egy kis birtokoshoz foglalni s a többi közt egy hasas tehenet is le akart foglalni. — Már le van foglalva kérem alássan. Jegyzé meg a végrehajtást szenvedő. Tehát felülfoglalom. — Már felül is van foglalva kérem alássan. — A borjú csak nincs lefoglalva benne ? — Nincs kérem alássan. Azt nem írták fel. — Tehát lefoglalom a borjút, punktum, beszéle.— És úgy jön, amiként a bölcs végrehajtó ur ** * Beállít az öreg Dumashoz, a híres franczia regény­íróhoz egy tisztességesen öltözött úri­ember, s felkéri Dumast, hogy lenne szíves egy szegény ördög eltemeté­séhez legalább 15 frankkal járulni, különben nem tud­ják eltemetni. — Nem adok semmit. — Szólt boszusan a regény­író. Majd csendesedni kezdett felindulása és kérdezé a kérelmezőtől, hogy ki az akinek temetésére kéregét? — Egy adóvégrehajtó. — Peleit­a kérdezett. — Itt van uram 30 frank. Temettessen el két végrehajtót. Az öreg úr is nagyon szerethette a végrehaj­tókat. * * * Régóta tartozott madame Levelle, egy ótestamen­­tomi delnő egy rivoli utczai divatárusnőnek Párisban. A divatárusnő mindent elkövetett, hogy pénzéhez jut­hasson , de sehogy sem sikerült neki. Minden törvény­tudó emberhez bekopogtatott, fűt-fát ígért, csak vegyék be azon a »personán« követelését. — Tudja mit asszonyom! — Szólítja meg a so­pánkodó divatárusnőt egy végrehajtó. — Mondja meg az ügyvédjének, hogy kérjen ellene végrehajtást. Majd megveszem én rajta a kérdéses összeget. Úgyis lett. Az ügyvéd végrehajtást kér Levelle asszony ellen s a végrehajtás nem sokára kitüzetett, még pedig reggeli 8 órára. A delnő még az ágyban pihent, amidőn a nem vártt trupp, a leleményes végrehajtó vezényletére, be­toppant. A végrehajtó igen jól ismerte emberét, — vagyis jobban mondva asszonyát. Tudta, hogy a hiú szajkó ide­gen tollakkal szokott a nagyvilágban megjelenni. Azért is első gondja volt az öltöző asztalra tenni kezét, mint fedezetre. Az asztalon voltak a végrehajtást szenvedőnek festői rendetlenségben elhelyezve fiatalságának appará­tusai, u. i­. a festék-tégelyek, az ecsetek, a corsette, a fülbe­valók, a gyöngy-fogsorok sat. Erre elkiáltja magát a szépségére oly igen féltékeny delnő az ágyon úgy, hogy bármely színpad primadonnájának is becsületére vált volna. Végre magához jött, számot vetett pikáns helyzetével és a követelést az utolsó krajczárig kifizette, még ha két­ annyi lett volna is, csakhogy megmentse szépségének és fiatalságának pótszereit. A furfangos végrehajtó czélt ért s a divatárusnő pénzéhez jutott. * * * Beállít a végrehajtó egy falusi muzsikus czigány­­hoz s felszólítja, hogy fizesse ki adótartozását; különben kénytelen lesz lefoglalni, amit talál a háznál. — Hát az­tán kirem aláz­atosan mi történik? — Ha 12 nap múlva nem fizetsz, eladjuk amit lefoglaltam. — És az­után nem követelik rajtam az adót kirem alázsatosan ? — Nem czigány. Az adót kifogjuk belőle. — Úgy hát nem ellenkezsem kirem alázsatosan. Csak tessik foglalni. Természetesen a végrehajtó semmi foglalni valót sem talált. Midőn a végrehajtó a nemleges jegyzőkönyvet föl­vette és irományait összepakolta, oda lép hozzá a czi­gány s tőle kitelhető finomsággal csak ennyit mond a végrehajtónak: — Ugy­i kérem aláz­atosan, most már kvittek vagyunk! _________

Next