Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-30 / 26. szám

M­M­­ f VEGYES TARTALMÚ HETI­LAP. SZABOLCSVÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon. Előfizetési feltételek : postán vagy helyben házhoz hordva . Egész évre forint. Fél évre 2 negyed évre 1 . A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Hirdetési dijak: Az előfizetési pénzek, megrendelések s a A Jal» ??ell«mi részét képező küldemények, 7 -.7 ,, " , ,„ , , a szerkesztő czime alatt keretnek beküldetni. ... . . . lap szétküldése tárgyában leendő Jelszó- „. ... ... . . , u., Minden négyszer kisablizott petit sor egysz lamlások Jóba Elek kiadó - tulajdonos fordUtnak e­l ' ? közlése 5 kr.; többszöri közlés esetében 4 kr. könyvnyomdájához Cnasv rlflhror/Ani utp­ a »gaatatnaí: el. Kincstár, belyegdij fejében, minden egyes hir­vuny vugoinudjduoz (nagy-aeoreczeni-utcza A kéziratok csak világos kívánatra s az dletés után 30 kr. fizettetik. 1551. szám) intézendők. s illető költségére küldetnek vissza. A nyilt-téri közlemények dija soronkint 15 kr Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (nagy-debreczeni­ utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is Dorn & Courp. által Hamburgban. & Éljen az uj főispán! Amit olyan sok ajk hangoztatott a héten, visszhangjai ezek a szavak : Éljen az uj főispán! tatlan Kállay Andrást a vármegye közönségének osz­bizalma évekkel ezelőtt jelölte ki már a főispánságra, s most, hogy közigazgatásunk e fontos őrállomását elfoglalá, e ténye mindenek fölött azt jelenti, hogy nem térhetett ki tovább a felülről s a közönség részéről irányában nyilvánult bizalom­nak, mely őt a hazafiúi kötelességek teljesitésére, a nagy fontosságú főispáni állás elfoglalására szób­tá. Az a fogadtatás, melylyel a vármegye közön­sége Kállay András főispánt, a főispáni székbe való beigtatása alkalmával a bizalomnak, tiszteletnek és szeretetnek ezer bizonyságaival elhalmozá, biztos záloga annak, hogy a főispán uz egyéb tényezőkön kivül rendelkezik amaz erkölcsi tényezőkkel is, melyek kormányzósága sikereit is csaknem előre biztositják, s melyekre az erélyesség mellett sok körültekintést és tapintatot igénylő állásában fel­tétlen szüksége van. A legszerencsésebb kilátásokat nyitja meg ez a bizalom és szeretet, melylyel a vármegye közön­sége Kállay András főispán személye iránt viselte­tik, főispáni működésének eredményei felől, mert e bizalom és e szeretet az elérendő sikereknek első föltétele. De ki is ne üdvözölné örömmel és ne tenné magáévá azokat az elveket, melyeket a főispán úr röviden, de éles megjelöléssel hangoztatott beigtató beszédében, jövőben való főispáni működése prog­rammjaként. A közigazgatás javítása­ természetesen ez a programmnak legelső pontja! S mikor a főispán úr ennek szükségét hangsúlyozza, kijelenti egyszersmind azt is, — mely kijelentésre sok ellenséges indulatú hitelgetésekkel szemben onnan a főispáni székből iga­zán szükség volt,­­ hogy Szabolcs vármegye közigazga­tása nem rossz, s a meglevő hiányokon a vármegye jeles tisztikarának segítségével, ha a nagy munká­hoz érdeklődése által a vármegye közönsége is hoz­zájárul támogatásával, biztosan remél segíthetni. A vármegyei önkormányzat sorsa felől is nyilatkozott a főispán úr, s megjelölte a tervezett reformokkal szemben követendő magatartását. Fenn­tartása a helyi önkormányzatnak, s az önkormány­zat által biztosított emberi szabadság és állampol­gári jogok megvédése; gondoskodás továbbá arról, h­ogy a közönség érdeklődése, mely nélkül jó közi­gazatás nem képzelhető, továbbra is ébren tar­tassék. S mert a közigazgatás nem czél, hanem esz­köz: emberi boldogulásunknak, társadalmi életünk javításának egyik legfőbb eszköze: a főispán úr társadalmi föladatai és szándékai felől is érdekes és megszívlelésre méltó kijelentéseket tett. Beteg a társadalom—mondá — s ha a bajon segíteni aka­runk-e kell rombolni, nem jelszavakkal, de tettekkel az életben azokat a választó falakat, melyek emberi embertől születés vagy más-más hitfelekezethez való tartozás szerint egymástól elválasztanak, s kasztokat hoznak létre az emberi társadalomban. Minden esetre jellemző a korra és viszonyokra, hogy a főispán úr szükségét látta e kérdésben nyi­latkozni, oly határozottsággal és félre nem magya­rázható módon, mint ahogy azt tevé. Minden gon­dolkozó és komoly ember örömmel üdvözli a főispán urat nemes fölfogásáért s hogy azt oly nyíltan hangoztatá. Mert bizonyára ő is tisztában van azzal, s beszéde e passzusának sokakra tett ha­tása — aki megfigyelte azt — erről mindenkit meg­győzhetett, arról t. i., hogy ha programmjának e pontját megvalósítani szándékozik, még ő is, ki nemcsak mint főispán, de azon kivül is első rangú tényezője társadalmi életünknek, igen nagy nehéz­ségekbe fog ütközni, talán a legsulyosabbakba, me­lyek szép törekvéseinek útjába kerülhetnek. Több közigazgatás és kevesebb politika —­ a gyűlésteremben! Egyik kívánsága ez a főispán ur­nak. S bizonyára keresztül is fogja azt vinni, mert viszont kijelenté, hogy hivatali állását soha­tikai szolgálatokra fölhasználtatni nem engedi, poli­e föltételétől soha el nem áll, mert ha tőle ilyesmi kívántatnék, inkább állásától válik meg, mint e föltételétől. Egy főispán, ki puritán elveinek ily félre nem magyarázható ígéret alakjában ad kifejezést, s azo­kat az adott szó szentségével megtartja, sohasem tarthat attól, hogy a vármegye gyülésterm­ét bár­mely politikai párt politikai agitációkra és tün­tetésekre használja föl. Még egy részéről a főispán ur beszédének kí­vánunk külön megemlékezni. Arról, amit Nyiregyháza városáról mondott. E város közönsége a közös öröm­ben, melyet Kállay Andrásnak főispánná történt kinevezése vármegye-szerte keltett, kétszeresen vett részt, ismeretes lévén a főispán ur Ő méltó­ságának e város iránt érzett és sokszor tanúsított szeretete és ama meggyőződése, hogy Szabolcs vár­megyében egyedül Nyíregyháza városa az a hely, mely tudománynak, iparnak, kereskedelemnek köz­pontja lehet, s mely épen ezért a fejlődés minden egyéb feltételeivel is biztosítandó. A főispán ur e meggyőződésének beszédében is külön adott kifejezést, és pedig egy külön pontja­ként programmjának és törekvéseinek állítván föl Nyíregyháza város rohamosan megindult fejlődésé­nek a maga részéről való hathatós támogatását. Főispán úr ő méltóságának beszédét lapunk más helyén egész terjedelmében megtalálják olva­ A „NYIRVIDÉK" TÁRCZÁJA. A kancsuka. A czivilizált európai ember képzelete előtt, ha Orosz­országról hall, vagy beszél, rögtön, mintegy elválaszt­hatatlan gondolattársulás útján, megjelenik a kínzó eszkö­zök egyik legkegyetlenebbje, a vadság és durvaság jel­képe — a kaucsuka. Egy szemtanú elbeszélése után mindenki elképzel­heti a kancsukázás borzasztó, meggyalázó s gyakran halálos procedúráját. Az udvaron egy imazsámolyszerü emelvényen két gerenda van keresztszerüleg egymásba illesztve. Az emel­vényt egy tuczat hadastyán állja körül égő fáklyákat tartva kezökben. A­ közelben egy dézsa áll telve eczettel, melybe egy csomó kancsukának szijai áztatván be, mig nyeleik ég felé meredeznek. Most öt férfi jelenik meg vörös gyapjuingben, kék vászon nadrágban és otromba csizmákban, fejükön báránybőr süvegekkel. Közvetlen mö­göttük két erőteljes fiatal altiszt lépdel, kik az emelvény mellett foglalnak helyet. Egy kék frakkba bujtatott torzalak irónnal kezében képviselte a törvényszéket; ez jegyezgette a kancsuka-csapásokat. Köröskörül a karzaton az előkelő orosz nemesség tagjai várták az exekucziót, a­mely annyiban érdekelte őket, hogy egy grófnőn, még pedig egy szép nőn volt végrehajtandó. Nina grófnőt mindenki ismerte s több volt irigye mint jóakarója, nézni jöttek, fejükre huzták kámzsáikat s szemeik elé tűzött sötét páp isz­maikkel tették magukat felismerhetetlenekké. E pillanatban tünt elő az ajtó boltize alatt a Nina grófnő gyönyörű feje. Teste kék vászonruhába volt buj­tatva, mely durvasága daczára se volt képes Nina plas­tikus előnyeit elrejteni. Mellette a börtön­orvos lépdelt, mögötte pedig a börtönigazgató s tiz fegyvertelen katona zárta be a menetet. A grófnő szilárd léptekkel, minden bátorságát össze­szedve, lépett az emelvényhez: a börtönigazgató jelére az öt vörös­ kékbe öltöztetett ficzkó durván megragadta őt, egyikük a nyakát ölelte át erős kezével s arczát a faállvány felső deszkájára szokitá, másik kettő karjait feszité ki a vizszintes gerendára, mig az utolsó kettő a porondra ülve, lábait ragadta meg, kifeszítvén s vas karmaikkal mintegy csavar közé szorítván azokat. Nina néhány ellenálló mozdulatot kísérlett meg, de belátván ennek hasztalanságát, megadta magát sorsának. Miután a leírt helyezetbe hozatott, az igazgató tenyerét összeütve, uj jelt adott. Erre egy férfi előlépett s a nő felső testét mezítelenre vetkőzteté; a második jelre a két altiszt mindegyike egy egy kaucsukát húzott ki a dézsából 8 várt ... A fiatal emberek arcza sápadt lett, ideges remegés futott végig testükön: e kénytelen hó­hérok majdnem oly szánalomra méltók voltak, mint maga az áldozat. Csakhamar megadatott a harmadik jel is. A kék frakkos jegyző felnyitá lajstromát s nyelvéhez érintá irónia hegyét. A sajnálatra méltó két fi­atal emb­er fele­melé a gyalázatos eszközt, melyek mint cséplőhadarók mozogtak nyeleiken s mi közben a levegőt átszelték, éles, hosszantartó hangot hallattak, meíy a citrázszüm­mögéshez hasonlított. Az egymásba fo­góló, meg^örbülő, m­ist meg kie­gyenesedő síijik, miköz­ben a levegőt hasito­tik át — a Görgők hazájához hasonlitottak, mielőtt a grófné mez­telen testére lecsaptak. — Előre­ kiáltá a jegyző, s két vonást tett a lajs­romban. S az exhcutio tovább folyt. Mai számunkh­oz egy Tv melléklet van csatolva. Oroszok, kik a kancsuka hatását pragtice meg­figyelték, azt állítják, hogy az első tiz csapás nem okoz valami különös fájdalmat. Nina hallgatása megerősíteni látszik e feltevést. A szíj csapása alatt a vér hirtelen visszahúzódott — 8 fehér egyenes haránt zig-zugos vona­lak jelentek meg a rózsaszín bőrön . . . E közben az altisztek a jegyző által unszolva, ki azzal vádolta őket, hogy bűvös elnézéssel végzik teen­dőiket, leküzdték könyen érhető izgitottságukat s erő­teljesebb csapásokat mértek a szerencsétlen nőre ki egy idő óta tompa, folytott jajgatást, most azonban rettentő sikoltást, üvöltést és káromkodást hallatott. A kegyetlen szijcsapások nyomán elcselkedezett a vér a légben su­hongó szijjak végéről a körülállók ruhájára s arczába fecskendett. » A tántoríthatatlan jegyző már a hetvenedik vonást jegyzé, mikor egy pár embertelen néző fogadni kezdett nagy öszegekben hogy még meddig bírja ki Nina grófnő . . . Mikor a nyolczvanadik csapás érte, Nina elerőte­lenede­tt, h­angja már nem volt oly átható, s közel volt az ájuláshoz. Egy pillanatra beszüntették a kancikálást s a grófné balkezét tartó férfi kissé gyengébben szok­tá azt a gerendához. A grófné, ki in­cáVo a halálát óhaj­tá, mint e rettenetes kínzás folytatását — tudván, hogy ha ma nem birja, tovább máskor folytatják, — hirtelen kiragadá karját s kezét arczához emelá. Ostoba! — orditá a jegyző s egy kancsukát ki­ragadva, azz­al a hanyag férfi arczába ütött. E rövid időt felhasználta a grófnő szétharapta gyűrűjét, mely belső üregében mérget tartalmazott s ezt gyűrűstől együtt lenyelé. Mire segítségére siettek, s fel akarták éleszteni, már hátrahanyatlott tazonyuan eltorzított teste, s az odilépi orvos a halál beálltát konstatálta. P. A.

Next