Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1916-01-06 / 1. szám
Nyíregyháza, 1916. január 6. Csütörtök Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedévre 3 K, Egyes számára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZAffl 138. POSTACHEQUE 21B58. Kéziratokat mm adtunk vissza. XXXVII. évfolyam, 1. szám. Hirdetések Arczabásztétíattzarolttatnak. lepoLssóíi hírdrtí* 1 K. Hivatalos hiríítiae* sora A f. A nyítttér soronként 80 Apró hirdetések 10 Kólg 1 H, mindM tovibbi ec 5 fitWr. Vastag betűvol szttített kéts ® was«o számit. ÜK Mai számunkhoz postai befizetési lapokat mellékeltünk, amelyeken az előfizetési díjak portómentesen küldhetők be. Hosszú háború. A világháború közfelfogás szerint 1914. közepén kezdődött, most már 1916-ot irunk s a háború még mindig javában dühöng. Rettenetes, mondják némelyek, hogy mai fegyverek mellett ily hosszú ideig tartható a vérontás! Olyan cikkeket is volt alkalmunk olvasni, amelyekben egy bizonyos melankóliával konststáltatik, hogy se a német császárnak se a magyar miniszterelnöknek újévi megnyilatkozásában nem fordul elő ez a szó, hogy „béke." Mindezeket a dolgokat jó lesz egy kissé szemügyre venni. Először is a háború nem 1914. augusztusában, hanem jóval korábban kezdődött, mégpedig nem is egészen vértelenül. Oroszország az 1905 diki forradalom elcsendesülése óta állandóan mi ellenünk készült és fegyverkezett. Franciaországtól egyenesen erre a célra kapta a milliárdokat. 1908-ban már mozgósít Oroszország, hogy a Monarchia ellenes szerb mozgalmaknak nagyobb súlyt adjon. Mi is kénytelenek voltunk valamilyen mozgósítással felelni ezekre a kihívásokra és tudva levő, hogy a bosnyák szerb határon folyt is vér, ha nem is éppen sok s csak a német császárnak erélyes fellépése hárította el akkor a háborúnak teljes erővel való kitörését. A háború azonban alattomban tényleg folyt, s nálunk óriási drágaság és gazdasági pangás volt az eredménye. Oroszországban a Mensikov-féle uraknak nagy megelégedésére volt ez a dolog, s a hírhedt muszka nationalista 1913-ban már azt írta, hogy csak még egyszer kétszer kell Ausztria-Magyarországot mozgósításra kényszeríteni s az anyagilag úgy tönkremegy, hogy kardcsapás nélkül fog elbukni Oroszországgal szemben. Ugyancsak több mint háborús előkészület, valóságos háború volt az, ami Keletgalícia ruthénjei közt már sok, sok év óta folyt. A debreceni merénylettel már a komitácsi háború stádiumába lépett a lappangó háborús állapot. Merénylet természetesen sokkal több volt tervbe véve, mint amennyinek tényleges kivitelére sor kerülhetett, s mindezeknek közvetlen célja a vérontáson kívül a megfélemlítés, megriasztás volt. A háború tehát már nagyon hosszú idő óta folyik és pedig azért, mert a háború lappangó stádiumában giai előnyt biztosított Oroszország annyi stratémagának, amennyit részünkről a legnagyobb hadvezéri képesség s a legnagyobb katonai hősiesség is csak óriási áldozatok árán tudott ellensúlyozni. Hogy ezeknek utána még mindig nem beszélnek békéről a mi vezető embereink, azon nem kell csodálkozni, hiszen valósággal hozzászoktunk a háborúhoz. Vizsgálja meg csak kiki a maga idegeinek állapotját és hasonlítsa azt össze azzal az állapottal, amelyben idegei másfél évvel ezelőtt voltak és észre fogja venni, hogy egész mivolta nyugodtabb, higgadtabb, bizakodóbb mint akkor volt. És ez a nyugalom és bizakodás, az idegek nyugalma az, ami a békét meg fogja hozni miként azt Hindenburg már a háború kezdetén kimondotta. Hogy mikor, az már csak attól függ, hogy ellenségeink meddig képesek az idegek nyugalmát sem lelni. Nekünk hála Istennek, nem kell színlelnünk ezt a nyugalmat s ezért egyaránt felesleges békéről szónokolnunk vagy tízéves háborúval fenyegetőznünk. A háborús év. A legutóbb tartott megyegyűlés tárgyalta Brassó és Fehér vármegyék törvényhatóságainak — hasonló szellemű felirattal leendő megküldött — átiratát, a pártolás végett melyben intézkedést kérnek a vármegyei tisztviselők anyagi helyzetének megjavítására és kérik, hogy a háborús év szolgálati, előléptetési és nyugdíjjogosultság szempontjából kétszeresen számíttassék a tisztviselők részére. A megyegyűlés e tárgyban a következő — a m. kir. belügyminiszterhez felterjesztendő — véghatározatot hozta: Szabolcs vármegye törvényhatósága a folyó évi október hó 12-ik napján tartott őszi rendes közgyűlésében a kötelességét e nehéz, történelmi nagy időkben is kifogástalanul teljesítő vármegyei tisztikarnak nem csak hogy elismerését nyilvánította, hanem méltányolva azt az értékes, felelősségteljes és legtöbbször zaklatot munkát, melyet a vármegye tisztviselői a háború nehéz hónapjai alatt — igen sokszor a megélhetés gondjaival küzdve — teljesítenek, készségesen felajánlotta, hogy a vármegyei alkalmazottakat saját erejéből — esetleg — pótadó kivetése, vagy más alkalmas módon fizetésük megfelelő százalékát kitevő s a tényleges szükségletet megközelítő drágasági pótlékban kívánja részesíteni. Miután azonban a tisztviselők sorsának nagyon is indokolt és sürgőssé vállott megjavításáról időközben a törvényhozás gondoskodott, ennélfogva Fejér vármegyének e tárgyban intézett felirata felett napirendre tér. Brassó vármegye törvényhatóságának azon álláspontját, hogy a háborús évek a tisztviselők szolgálati éveibe nyugdíjjogosultsági szempontból kétszeresen számíttassanak be, a maga részéről is helyesnek és teljesen indokoltnak tartja , miért is egyhangúlag hozott határozatával kimondja, hogy úgy a vármegye szolgálatában lévő összes nyugdíjjogosultsággal bíró tisztviselőknek, valamint a községi, köz- és rendszeresített állásban levő segédjegyzőknek, a hadiállapot kezdetétől fogva szolgálati idejük nyugdíjjogosultság szempontjából kétszeresen fog beszámíttatni; — a társtörvényhatóság által felhozott okoknál fogva és azért, mert kétségtelen, hogy a háború alatti fokozott felelősségteljes és legtöbbnyire zaklatott hivatali működés kétszeresen veszi igénybe és koptatja el a tisztviselők munkaerejét és idegzetét és így teljesen indokolt, ha ugyanilyen arányban közelebb hozza a törvényhatóság ugy a maga, mint a törvényhatósági tisztviselőkkel egyenlő fontos, felelősségteljes és zaklatot munkát végző községi, köz- és segédjegyzőket a nyugalomba vonulás lehetőségéhez. Ha a törvényhatóság annak idején méltányos volt s a kormányhatóság nem emelt kifogást az ellen, hogy a milleniumi év a törvényhatóság e két nyugdíjszabályzatában kétszeresen számíttassék be tisztviselői szolgálati idejébe, még kevésbé zárkózhatott el a háborús évek kétszeres beszámítása elől. Hiszen még akkor a nemzet ezeréves fennállása örömére adatott e kedvezmény ajándékul, azoknak a tisztviselőknek, kiknek nem volt és nem lehetett szerepük e nagy nemzeti jubileum reánk következésében, addig most az ezeréves nemzet küzdelem fennmaradhatásáért vívott nehéz itthoni harcosainak megérdemelt jutalmazásáról van szó, kiknek kötelesség teljesítése és a hadviselés ügyével kapcsolatos közigazgatási működésük terén teljesített rendkívüli és eredményes szolgálataikért ö császári és apostoli királyi felsége is csak a közelmúltban adott köszönetének és legteljesebb megelégedésének kifejést. Kapkodás. Ami most történik, igazán már nem háború a szó öntudatos értelmében, hanem fegyveres kapkodás és fejetlen összevissza próbálkozás. A balkáni szintérnek ők adták meg a történelmi jelentőséget, csak azért, hogy most nem tudnak mihez fogni, ők mentek a Dardanellákra, hogy Konstantinápolyt elfoglalják s Törökországot kiszolgáltassák Oroszországnak. A dardanellai akció nélkül nem született volna meg a szalonikii expedíció s e nélkül nem bontakozott volna a középhatalmak hatalmas láncolata a Balti-tengertől Kisázsiáig. A szerb háborút a mult idejében teljesen elhanyagoltuk volt s nagy ellenségeinkkel szemben kerestük a döntést. Ők tették, hogy Szerbia ismét sorra került s elsöprése a világháborúnak elsőrendű feladattá, minek elvégzésére immár rányomta bélyegét a nagy tragikum utolsó sugárkévéjének vésztjósló percegése. Fölidézvén pedig ezt az alakulást, csak rémülten és tehetetlenül állnak vele szemben. A török háború kiterjesztése abból állt, hogy Gallipolinál abbahagyták a küzdelmet, anélkül, hogy Szalonikinál felvették volna. Elhatározták a szerbek közvetlen megsegítését s most mégis csak eszeveszett rohamokkal északon, nyugaton és az olasz határon akarnának segíteni. Minekutána már megkezdték az új háborút, sütik ki, hogy nincs számára katonájuk, így ment ez az októberi napokon. Akkor még nem látták tiszta képét a nagy szerb offenzívánk eredményének. Elrontották dolgukat Görögországgal, csak azért, hogy a semmi értelme ne legyen annak, amiért