Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-01-06 / 1. szám

Nyíregyháza, 1916. január 6. Csütörtök Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyed­évre 3 K, Egyes szám­ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóh­ivatal: SZÉCHENYI­ ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZAffl 138. POSTACHEQUE 21B58. Kéziratokat mm adtunk vissza. XXXVII. évfolyam, 1. szám. Hirdetések Arczabás­ztétíat­tzarolttatnak. lepoLssóíi hírdrtí* 1 K. Hivatalos hiríítiae* sora A f. A nyítttér soronként 80 Apró hirdetések 10 Kólg 1 H, m­indM tovibbi ec 5 fitWr. Vastag betűvol szttített kéts ® was«o számit. ÜK Mai számunkhoz postai befizetési la­pokat mellékeltünk, a­melyeken az előfi­zetési díjak portómentesen küldhetők be. Hosszú háború. A világháború közfelfogás szerint 1914. közepén kezdődött, most már 1916-ot irunk s a háború még mindig javában dühöng. Rettenetes, mondják némelyek, hogy mai fegyverek mellett ily hosszú ideig tarthat­ó a vérontás! Olyan cikkeket is volt alkalmunk olvasni, amelyekben egy bizonyos melankóliával konsts­táltatik, hogy se a német császárnak se a magyar miniszterelnöknek újévi megnyilatko­zásában nem fordul elő ez a szó, hogy „béke." Mindezeket a dolgokat jó lesz egy kissé szemügyre venni. Először is a háború nem 1914. augusz­tusában, hanem jóval korábban kezdődött, mégpedig nem is egészen vértelenül. Oroszország az 1905 diki forradalom el­csendesülése óta állandóan mi ellenünk készült és fegyver­kezett. Franciaországtól egyenesen erre a célra kapta a milliárdokat. 1908-ban már mozgósít Oroszország, hogy a Monarchia ellenes szerb mozgalmaknak na­gyobb súlyt adjon. Mi is kénytelenek voltunk valamilyen mozgósítással felelni ezekre a kihí­vásokra és tudva levő, hogy a bosnyák szerb határon folyt is vér, ha nem is éppen sok s csak a német császárnak erélyes fellépése hárította el akkor a háborúnak teljes erővel való kitörését. A háború azonban alattomban tényleg folyt, s nálunk óriási drágaság és gazdasági pangás volt az eredménye. Oroszországban a Mensikov-féle uraknak nagy megelégedésére volt ez a dolog, s a hírhedt muszka nationalista 1913-ban már azt­ írta, hogy csak még egyszer kétszer kell Ausztria-Magyarországot mozgósí­tásra kényszeríteni s az anyagilag úgy tönkre­megy, hogy kardcsapás nélkül fog elbukni Oroszországgal szemben. Ugyancsak több mint háborús előkészület, valóságos háború volt az, ami Keletgalícia ruthénjei közt már sok, sok év óta folyt. A debreceni merénylettel már a komitácsi háború stádiumába lépett a lappangó háborús állapot. Merénylet természetesen sokkal több volt tervbe véve, mint amennyinek tényleges kivitelére sor kerülhetett, s­­ mindezeknek köz­vetlen célja a vérontáson kívül a megfélemlítés, megriasztás volt. A háború tehát már nagyon hosszú idő óta folyik és pedig azért, mert a háború lap­pangó stádiumában giai előnyt biztosított Oroszország annyi straté­magának, amennyit ré­szünkről a legnagyobb hadvezéri képesség s a legnagyobb katonai hősiesség is csak óriási áldozatok árán tudott ellensúlyozni. Hogy ezeknek utána még mindig nem beszélnek békéről a mi vezető embereink, azon nem kell csodálkozni, hiszen valósággal hozzá­szoktunk a háborúhoz. Vizsgálja meg csak kiki a maga idegeinek állapotját és hasonlítsa azt össze azzal az álla­pottal, amelyben idegei másfél évvel ezelőtt voltak és észre fogja venni, hogy egész mivolta nyugodtabb, higgadtabb, bizakodóbb mint ak­kor volt. És ez a nyugalom és bizakodás, az ide­gek nyugalma az, ami a békét meg fogja hozni miként azt Hindenburg már a háború kezde­tén kimondotta. Hogy mikor, az már csak at­tól függ, hogy ellenségeink meddig képesek az idegek nyugalmát sem­ lelni. Nekünk hála Isten­nek, nem kell színlelnünk ezt a nyugalmat s ezért egyaránt felesleges békéről szónokolnunk vagy tízéves háborúval fenyegetőznünk. A háborús év. A legutóbb tartott megyegyűlés tárgyalta Brassó és Fehér vármegyék törvényhatóságainak — hasonló szel­lemű felirattal leendő megküldött — átiratát, a pártolás végett melyben in­tézkedést kérnek a vármegyei tisztvi­selők anyagi helyzetének megjavítására és kérik, hogy a háborús év szolgálati, előléptetési és nyugdíjjogosultság szem­pontjából kétszeresen számíttassék a tisztviselők részére. A megyegyűlés e tárgyban a követ­kező — a m. kir. belügyminiszterhez felterjesztendő — véghatározatot hozta: Szabolcs vármegye törvényhatósága a folyó évi október hó 12-ik napján tartott őszi rendes közgyűlésében a kötelességét e nehéz, történelmi nagy időkben is kifo­gástalanul teljesítő vármegyei tisztikarnak nem csak hogy elismerését nyilvánította, hanem méltányolva azt az értékes, felelős­ségteljes és legtöbbször zaklatot munkát, melyet a vármegye tisztviselői a háború nehéz hónapjai alatt — igen sokszor a meg­élhetés gondjaival küzdve — teljesítenek, készségesen felajánlotta, hogy a vármegyei alkalmazottakat saját erejéből — esetleg — pótad­ó kivetése, vagy más alkalmas mó­don fizetésük megfelelő százalékát kitevő s a tényleges szükségletet megközelítő drá­gasági pótlékban kívánja részesíteni. Miután azonban a tisztviselők sorsá­nak nagyon is indokolt és sürgőssé vállott megjavításáról időközben a törvényhozás gondoskodott, ennélfogva Fej­ér vármegyé­nek e tárgyban intézett felirata felett na­pirendre tér. Brassó vármegye törvényhatóságának azon álláspontját, hogy a háborús évek a tisztviselők szolgálati éveibe nyugdíjjogo­sultsági szempontból­­ kétszeresen szá­míttassanak be, a maga részéről is helyes­nek és teljesen indokoltnak tartja , miért is egyhangúlag hozott határozatával kimond­ja, hogy úgy a vármegye szolgálatában lé­vő összes nyugdíjjogosultsággal bíró tiszt­viselőknek, valamint a községi, köz- és rendszeresített állásban levő segédjegyzők­nek, a hadiállapot kezdetétől fogva szolgá­lati idejük nyugdíjjogosultság szempont­jából kétszeresen fog beszámíttatni; — a társtörvényhatóság által felhozott okok­nál fogva és azért, mert kétségtelen, hogy a háború alatti fokozott felelősségteljes és legtöbbnyire zaklatott hivatali működés kétszeresen veszi igénybe és koptatja el a tisztviselők munkaerejét és idegzetét és így teljesen indokolt, ha ugyanilyen arány­ban közelebb hozza a törvényhatóság ugy­ a maga, mint a törvényhatósági tisztvise­lőkkel egyenlő fontos, felelősségteljes és zaklatot munkát végző községi, köz- és se­gédjegyzőket a nyugalomba vonulás lehe­tőségéhez. Ha a törvényhatóság annak idején mél­tányos volt s a kormányhatóság nem emelt kifogást az ellen, hogy a milleniumi év a törvényhatóság e két nyugdíjszabályzatá­ban kétszeresen számíttassék be tisztvise­lői szolgálati idejébe, még kevésbé zárkóz­hatott el a háborús évek kétszeres beszá­mítása elől. Hiszen még akkor a nemzet ezeréves fennállása örömére adatott e ked­vezmény ajándékul, azoknak a tisztvise­lőknek, kiknek nem volt és nem lehetett szerepük e nagy nemzeti jubileum reánk következésében, addig most az ezeréves nemzet küzdelem fennmaradhatásáért vívott nehéz itthoni harcosainak megérde­melt jutalmazásáról van szó, kiknek köte­lesség teljesítése és a hadviselés ügyével kapcsolatos közigazgatási működésük te­rén teljesített rendkívüli és eredményes szolgálataikért ö császári és apostoli ki­rályi felsége is csak a közelmúltban adott köszönetének és legteljesebb megelégedé­sének kifejést. Kapkodás. Ami most történik, igazán már nem háború a szó öntudatos értelmében, ha­nem fegyveres kapkodás és fejetlen össze­vissza próbálkozás. A balkáni szintérnek ők adták meg a történelmi jelentőséget, csak azért, hogy most nem tudnak mihez fogni, ők mentek a Dardanellákra, hogy­ Konstantinápolyt elfoglalják s Törökor­szágot kiszolgáltassák Oroszországnak. A dardanellai akció nélkül nem született vol­na meg a szalonikii expedíció s e nélkül nem bontakozott volna a középhatalmak hatalmas láncolata a Balti-tengertől Kis­ázsiáig. A szerb háborút a mult idejében teljesen elhanyagoltuk volt s nagy ellen­ségeinkkel szemben kerestük a döntést. Ők tették, hogy Szerbia ismét sorra került s elsöprése a világháborúnak elsőrendű fel­adattá, minek elvégzésére immár rányom­ta bélyegét a nagy tragikum utolsó sugár­kévéjének vésztjósló percegése. Fölidézvén pedig ezt az alakulást, csak rémülten és tehetetlenül állnak vele szem­ben. A török háború kiterjesztése abból állt, hogy Gallipolinál abbahagyták a küz­delmet, anélkül, hogy Szalonikinál felvet­ték volna. Elhatározták a szerbek közvet­len megsegítését s most mégis csak eszeve­szett rohamokkal északon, nyugaton és az olasz határon akarnának segíteni. Minek­utána már megkezdték az új háborút, sü­tik ki, hogy nincs számára katonájuk, így ment ez az októberi napokon. Akkor még nem látták tiszta képét a nagy szerb of­fenzívánk eredményének. Elrontották dolgukat Görögországgal, csak azért, hogy a semmi értelme ne legyen annak, amiért

Next