Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1921-01-22 / 17. szám
Tlem kapják a vidéki előfizetők a Nyírvidéket Nyíregyháza, jan. 20. Saját tudósítónktól. Nap nap mellett panaszkodnak vidéki előfizetőink, hogy nem kapják a Nyírvidéket, dacára annak, hogy pontosan előfizettek, nyugtatjuk őket, hogy azok sem kapják. Megakik hátralékban vannak az előfizetéssel, dacára annak, hogy kiadóhivatalunk minden este, minden egyes előfizetőnknek pedáns pontossággal feladja a megjelent újságot. Vannak egyes községek, ahová hetekig nem kap egyetlen előfizető sem Nyírvidéket. Utána jártunk a dolognak és meggyőződtünk róla, hogy a nyíregyházi postahivatal kötelességéhez híven mindennap útnak engedi lapunkat, tehát a hiba nem itt van, hanem a vidéki postahivatalokban, ahol bizony nagyon sok Nyírvidék elkallódik Olyanról is tudunk, amikor a postamostamester a Nyírvidéket megérkezése után előbb ismerőseinek küldi olvasás végett úgy, hogy az előfizető a legjobb esetben csak egy zsíros, paprikás szalonnaszagú, összegyűrt ujságrongyot kap kezéhez másod, vagy harmadnap, ha ugyan általában kézhez kapja. Régóta tűrtük ezeket a visszaéléseket, mert nem szokásunk kellemetlenkedni senkinek, de most már annyira felhalmozódott a panasz, hogy kénytelenek vagyunk saját kiadóhivatalunk reputációja érdekében ezzel a kérdéssel a nyilvánosság előtt foglalkozni. Ha pedig ez a rendetlenség tovább is megismétlődne, úgy a hatóságoknál fogunk orvoslást keresni. Addig is kérjük vidéki előfizetőinket, hogy minden egyes kérelmükről ajánlott levélben, vagy esetleg személyesen értesítsenek bennünket, hogy az illetékes hatóságoknál megtehessük a szükséges lépéseket . Köszönetnyilvánítás. A magyar királyi államrendőrség segélyalapja javára 1920. év december hó 19-én rendezett hangverseny alkalmával felül fizettek: Wiesner Lajos, Lefbovits Zsigmond, Farkas Antal, Poor Mihály, Gemres Bernát, Guttmann Márton, Jakabovics Jenő, Kepecs Ignác, Glück Jenő, Lőwy Lipót, Babicz József,Hauser Gy. i Grósz Zsigmond, Kemény Pálné, Timorovszky Frigyes, Varga János, Friedmann Adolf, Róth Zsigmond Doctor Ármin, Deutsch Sámuel, Breuer és Kiss, Kleinmann Géza, Neufeld Hermán, Frankfurt Ignác, Engel Sámuel, Juhász Sándor, Lieber Márton, Csillag Mihály, Sarkadi István dr., Pisszer János, Szmrecsányi Lajos, Weisz Lipót, Klatter Mór, Bergstein Béla, Farkas Lajos, Szopkó Dezső dr., Simkó Endre dr., Radoszta Ferenc, Hartstein László, Hartstein Imre, Gál Jenő, Fráter Ernő dr., Simon Kálmán, Rosenthal Gábor, Rónay Jenő 50 korona, Székely Gyula, Kiss Sámuelné, N. N. 40 korona, Kepecs Mór, Vadász Rezső, N. N, Süvegh János 30 K, Goldstein Antal, K. A., Hoffmann Sándorné, Klein Andrásné, Támla János, Csody Pálné, Landau N., Dudinszky Gyula, Tóth Lászlóné, Geppel Tivadar 20 K, Bródi Emil 10 K Az asztalos ifjak által jan. l-án rendezett bál tiszta jövedelméből Estók Károly köldött 925 - 40 fillért. A buffet részére adományokat küldtek : Mogyorósyi Ignác 10 üveg bort, Csengery Kálmán 5 üveg bort, Papp Lajos 15 liter bort, N. 50 liter bort, Reich József 5 liter bort, Hartstein Endre 1 kosáralmát, Barth Antal hideg felvágottat, Hősök Károly szalonnát, Simkovics Zsigmond húst, Büllenbach Péterné pogácsát, Huray János sajtot, Berger Sámuel szardíniát, teát, Klein Jenő, Böhm Jenő konyakot, Halmos Márton likőrt, Kiss Károly szendvicset, Goldmann Sámuel konyakot. Rosenwasser Adolf 10 üveg asszut. A nemeslelkű adományokért, valamint Papp Lajos urnak a Korona nagytermének, a Nyíregyházi Zenekedvelők Egyesületének B pódium, s a Bessenyei Körnek a zongora ingyenes használatáért hálás köszönetet mond a Rendezőség. — Elitért bérkocsis. A nyíregyházi államrendőrség kapitánysága Raducziner Mór 39 sz bérkocsist ezért, mert a fuvarozást kellő indokolás nélkül megtagadta, 30 korona pénzbüntetésre ítélte. Rémhírek szállingóznak mindenfelé ellenőrizhetetlen forrásból. Mesélnek a kékszakálú hercegről, aki a borotvazubbonyban immár ezerötszázadik feleségét vagdalja halálra. Beszélnek a második cinkotai bádogosról, aki újabban szardiniás dobozokba fojtja bele diszkrét női látogatóit. Becsületszavukra állítják, hogy saját szemükkel látták a Betekintscsárdában elfogott Soba Jóska unokáját, amint a csendőrök megvasalva kisérték a vármegyeházára. Kemecsén megfojtottak és kiraboltak egy halas zsidót, Kótajban egy asszony pulyka helyett a saját gyermekét sütötte meg véletlenül a kemencében, a tokaji híd leszakadt, Vásárosnaménynél átjött egy svadrony oláh lovas és még ki tudja mennyi szemenszedett csodabogár. Ilyesmikkel töltik az emberek az idejüket, egyszer már azt szeretném hallani, hogy egymillió magyar ember fellázadt a tunyaság ellen és dolgozni akar. Azt hiszem, ezt a hírt hinnék el az emberek legkevésbé . . . — Nem fizetett munkásbiztositást. Bimbi Lajos cipész ismételten nem fizette munkásbiztosítási hátralékát. Az államrendőrség kihágási osztálya nyolc napi elzárásra és 100 K pénzbüntetésre ítélte. — Aki kalapot lop. Lukács Mihály gávai lakos a Zöldség téren Kaperi József bódéjából egy kalapot vásárolt 400 - ért. A kalap árát ezer koronással akarta kifizetni, Kaperi Józsefnek nem volt aprópénze és egy rövid időre eltávozott, hogy váltson. Eközben Lukács egy kalapot a kabátja alá dugott a rendőrségre, ahol beismerte tettét. Bakisérték az A Missió ingyen lovas osztójának adakoztak: Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület 2000 K, Meskó Elek 50 K, Korányi Imréné 50 K, Kovách Elekné 50 K, Róthy Ferenc 16 kg. kása, Kiss Károly negyedkiló paprika, Bodrog András, 5 kg. kö es, Simkovits Zsigmond, Asztalos Mátyás, Hajdú. Matolcsi Péterné, Barth Antal, Hrabovszky Lajos, 475 deka hust és fél kg. zsírt adtak a konyha részére Huray János 4 drb marha pacalt adott. Legutóbbi számunkban tévesen Huray Samut irtunk Huray János helyett. Adományaikért fogadják hálás köszönetünket. A levesosztó jelenleg 206 adag ingyen levest oszt ki, megindokolt esetekben, ki is ad levest, naponta. Szociális Misió Társulat Elnöksége. — Honfoglalás a címe a Hadirokkantak, özvegyek és árvák Nemzeti Szövetség lapjának, mely most megjelent szájával második évfolyamába lépett. Változatos és gazdag tartalmú most megjelent számát békési Csanády Frigyes v. b. t. t. gyal. tábornok— szövetségi elnök — meleghangú beköszöntő sorain kívül Kiss Géza min. tanácsos, özv. dr. Zemplén Győzőné, özv. Csermelyi Aladárné és mások szakavatott tollaiból kikerül cikkek teszik élvezetessé. A lap állandó havi mellékleteként a a „Gyermekvédelem” cimü szakközlöny is mag fog jelenni. Megrendelhető a kiadóhivatalnál Bpest, V. Falk Miksa u. 9. Előfizetési ára a Hadreá tagjainak évi 48 K, másoknak 72 K. — Besurranó tolvajok. Nagy János nap számos és felesége folyó hó 17-én bementek Bánók Andrásné szül. Lackóczy Zsuzsanna Ujszölő utca 39. szám alatti lakásába és onnan egy 2460 korona értékü takaréktüzhelyet elloptak. Az eljárás megindult ellenük. — Értesítés: Felhívatnak a vármagyar tisztviselői és jegyzői nyugdíjasok, hogy január havi kedvezményes ellátási jegyeik átvétele végett a számvevőségi kirendeltségnél (vármegyeháza) sürgősen jelentkezzenek. Kirendltség. — Forgalomból kivont bélyegek. 1920. dec. 31-ikével a következő bélyegek vonattak ki a forgalomból: Károly király és Zita királyné arcképével készült bélyegek, továbbá e bélyegek felhasználásával „Köztársaság" felülnyomással ellátott 10, 15, 20, 25, 40, 50 filléres postabélyegek. Az aratási jelenetet vagy parlamentet ábrázoló rajzzal készült és „Köztársasági felülnyomással ellátott 2, 3, 4, 5, 6, 10, 20 és 40 filléres és 1, 2, 3, 5, 10 koronás postabélyegek, a „Köztársaság" misu 2, 3 10, 20 40 és 50 filléres felülnyopostabélyeget A „Nemzeti hadsereg bevonuása 1919. XI—16" felülnyomással ellátott és az aratási jelenetet ábrázoló 5, 10, 15, 20, 25 filléres postabélyegek Az aratási jelenetet vagy parlamentet ábrázoló és búzakalász vagy búzakéve rajzzal átnyomott 2, 3, 4,5, d, 10, 15, 20, 25, 40, 45, 50, 95 filléres és 1, 120, 140, 2, 3, 10, 20, 40 és 50 filléres ily portóbélyegek. A lövészárokban védekező huszárt, támadd bakát vagy turult ábrázoló 10, 15 és 40 filléres hadisegélybélyegek és ezek „Köztársaság" felülnyomású példányait . A nyíregyházi Ipartestület f. hó 23-án tartachi táncmulatsága iránt nagy az érdeklődés ami különösen magyarázatát abban találja, hogy minden önálló iparos szivén viseli, hogy saját székháza legyen testületünknek. Ez után is kéri a veztőség a testület tagjait, hogy minél nagyobb számban megjelenve, támogassák adományukkal a nemes célt. A zenét Sáray Elemér teljes zenekarával szolgáltatja. A táncmulatság reggel 4 órá g van engedélyezve. — Csavargó cselédleány: Kaszás Rózsi 20 éves, hajduszovátai illetőségű foglalkozás nélküli cselédet a nyíregyházi álamrendőrkapitányság csavargásért 8 napi elzárásra ítélte és a város területéről kitiltotta. — Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondok hálás köszönetet mindazoknak, kik a polgári leányiskola növendékei által a menekült gyermekek részére rendezett karácsonyi ünnepély sikerét anyagi támogatásukkal biztosítani szívesek voltak Elsősorban a szülőket illeti meg az elismerés, kik várakozáson felül adakoztak. Minden gyermeknek juttatott valamit, kalácsot, játékszert, vagy, gyermek ruhát. Bodor Zsigárdné úrasszony namas szivéről tesz tanúbizonyságot az a 100 drb. szeretet csomag és nagymennyiségű kalács malyat e cMra küldeni szíveskedett. Homolay Giza ur 500 K t juttatott hozzám, melyet egy ezüstlakodaloma alkalmával összegyűlt vendégek közt gyűjtött jótékony cálra Végül a kereskedő urak közül köszönetet mondok Schneck Henrik, Benedikt, Tóth és Bogár uraknak, kik a náluk vásárolt árukat, leszállított áron adták. Rendezőség Özv. Feldheim Bonápuelné asszony 5000 koronás alapítványt adott a leányegyesület részére, hogy abból szegény kis gyermekeket segélyezzenek. Nemes adományaiért ezúton is hálásan mond köszönetet az elnökség — Akinek szövő pamutra van szüksége azonnal jelentkezzen a Move helybeli főosztályánál Károlyi-tér, hol jutányosabban kaphatja, mint bárhol. Mivel csak azon esetben rendelhetünk, ha megfelelő jelentkező lesz, kérjük minél nagyobb számban és minél hamarabb jelenkezni. — Nem fizet fényűzési adót, ha ócska kalapját ujjá alakítja a Kalapüzemnél, Érutca 3. szám. — A farsangi idényre nagy választékban érkeztek női- és férfi divatharisnyák, selyem, flór és mouslin minőségekben, fekete, fehér, barna, szürke, drapp stb. színekben. Gyermek patent harisnyák minden nagyságban kaphatók a Hungária Cipőgyár üzletében, Nyíregyházán, Zrínyi Ilona utca 5. szám. 91 — Új Koronás Regény. István: A csipkeverő leány, regény, Szomaházy ára 15 korona, kapható az Ujságboltban és az árusítóknál.