Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 73-97. szám)
1921-04-12 / 81. szám
2 gyilkosság elkövetésénél használt a határban találták meg. Az egyik tanyától pár száz lépésnyire volt elásva szétszedett állapotban. A Szikár lakásán megtartott házkutatás alkalmával véres ruhadarabokat és egy összetépett nadrágot találtak, amelyekre nézve Szikár nem tudott felvilágosítást adni. Majd ha sor kerül arra, hogy Szikárt szembesítsék Fried Ignácnéval, akkor dől el, várjon tényleg Szikár követte-e el a gyilkosságot. A szembesítés azonban mindezideig nem történt meg. MfÍRYIBÉK. 1921. április 12. Kupaczrendszer Nem először ívunk e helyen a város utcáinak takarításával kapcsolatban a megcsontosodott, helyesebben megkövesedett „kupaczrendszerről." A gyengébbek kedvéért szolgáljon magyarázatul, hogy kupaczrendszer alatt az utcatisztításnak azt a módját értjük, hogy az utcaburkolat sarát két oldalt kupaczokba kaparják, mint ahogy ezt a műveletet egy hét óta a Kállói utcán, de kisebb kupacokkal hétről-hétre észlelhetjük a vasúti úton is. Ez ellen az eljárás ellen senkinek se lehetne szava, mert hiszen a sarat tényleg össze kell kaparni, de a bibi ott jön, hogy ezeket a szép kupacokat, amelyeknek külső formája a Kálit iutcán kettős sorban emelkedő sírhalmokra emlékeztet, napokig, sőt hetekig ott hagyják az utcatest két oldalán. Dísznek nem dísz, célszerűnek pedig absolute nem célszerű. Jön a szél, a kupacok száraz felületét széthordja, jönnek a járművek, szétgázolják, gyerekek hegymászó gyakorlatokkal letapossák, kutyák szétkaparják, szóval néhány néhány nap múlva a kupaczok sár és szeméttartalma megint szétterülve fekszik az úton és újból lehet kezdeni az összegyűjtést. Igazán nem tudjuk megérteni, hogy mért nem lehet az elfuvarozást osztani, hogy a szeméthordó fuvarok nagy bekaparókkal összhangban dolgozzanak és a szépen, nagy költséggel összekapart útkaparékot rögtön, vagy legalább is rövidesen elhordják a színhelyről ? — Halálozás. Tahy István, a Czeglédi Kölcsönös Önsegélyző Szövetkezet vezetője, igazgatósági tagja április 6 én 63 éves korában meghalt Czegléden. Kiterjedt rokonság gyászolja. Tahy István életének javarészét Nyíregyházán töltötte, s nagyon sok jóbarátot és tisztelőt szerzett magának, akik bizonyára részvéttel veszik tudomásul elhunytát. Temetése 7 én ment végbe a czeglédi társadalom impozáns részvéte mellett. — Reggelig tartó villanyáramot szolgáltat ezentúl a villamos társaság. Déli egy órakor kezdődik az áramszolgáltatás és reggel 5 ig tart — A polgári és katonai havidíjas nyugdíjas közalkalmazottak, özvegyek és szülőtlen árvák március és április havi ellátási jegyeikkel folyó év április hó 14, 15, 16 ik napján délután 3-5 óra között felülbélyegzés végett jelentkeznek a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Termelő és Értékesítő Szövetkezetének kirendeltségénél Károlyi tér 8. sz. a. — Felhívás. Felhívjuk tagjaink figyelmét a napokban megjelent Polgármester úr által közzétett K. 5810/921. sz. a hizhelyekre vonatkozó hirdetményre Hadreá vezetősége. — Köszönetnyilvánítás. Báró Buttler Sándor ur 100 koronát küldött a Gutenberg estre szóló jegyének megtiltása dúsén. Fogadja érti a rendezőség hálás köszönetét . — Emlékeztető. A nyíregyházi vas és fémiparosok és munkások nagyszabású Tánc mulatsága folyó hó 16 án a Korona szálló nagytermében lesz megtartva. — Cigánybál. A nyíregyházi zenészek a Korona-szálló nagytermében vasárnap este 6 órai kezdettel reggelig tartó, kabaréval egybekötött, cigánybált rendeznek. A régi idő mulatóskedvü cigányainak bohém mulatságát elevenítik föl most nyíregyházi zenészek, akiknek mulatsága a szezon legjobban sikerült báljának ígérkezik A programmról legközelebb részletes ismertetést hozunk. — Levél a szerkesztőhöz. Vettük a következő sorokat: Igen tisztelt szerkesztő úr ! Szíves felvilágosítást kérnék a tisztelt szerkesztőségtől arra vonatkozólag, hogy mi az oka annak, hogy egy 5 kilogrammos kenyér kifizetéséért a pékek még mindig 15 koronát követelnek, holott a tüzelőanyagok ára legalábbis a felére sülyedt le. Talán jó volna az Árvizsgáló bizottság figyelmét felhívni erre az érthetetlen dologra, hogy figyelmeztessék a pékeket, vegyenek ők tudomást arról, amit már mindenki tud szállítsák alább alább a horribilis kenyérsütésig díjakat. Maradtam a tekintetes szerkesztőségnek őszinte híve N. N. fogyasztó. — Vadászfegyver, ejector, pompás kidolgozású, elsőrendű angol luxus tárgy, 12 és 16 caliberű csövekkel eladó Megtekinthető délután 4-6 óra között a Széchenyi út 30. szám alatt. — Tiszacselár községben április 3-án a sercegő üszök állatbetegség szórványosan fellépett. — Klein Máyerék szabadlábra helyezését rendelte el a vádtanács. Közöltük már, hogy a laskodi Hangya-szövetkezet vezetőjének a házát egy éjjel felgyújtották. Miután alapos volt a gyanú, hogy a gyújtogatást Klein Máyerék követték el, a vizsgálóbíró Klein Máyert, a feleségét és Grósz Ignácot, a Klein vejét letartóztatta. Kleinék a letartóztató végzés ellen védőjök útján jogorvoslattal éltek a vádtanácshoz és egyúttal háromszázezer korona kauciót ajánlottak fel arra az esetre, ha szabadlábra helyezik őket. A nyíregyházi törvényszék vádtanácsa helyt adott a Kleinék kérelmének és a felajánlott biztosíték ellenében mindhármuk szabadlábra helyezését rendelte el. A határozat ellen az ügyész felfolyamodással élt s így addig mig a debreceni Ítélőtábla véglegesen nem dönt a szabadlábrahelyezés kérdésében, Kleinék fogva maradnak. — A városi nyugdíjasokat kéri a városi számvevőség, hogy tüzifa igazolványaikkal azok ármegtérítésének előjegyzése végett, továbbá a ruhajegyek átvétele céljából jelentkezzenek e hó 13- 4p, vagy 14-ikén — Az uj lakásrendelet hivatalos szövege kommentárral megjelent Kapható az Ujságboltban. — Hangverseny. Alig adtunk hírt Füredi Sándor hegedűművész f. hő 14 én tartandó hangversenyéről, máris szokatlan tanusít közönségünk e felejthetetlen érdeklődést művészetet igérő estély iránt. Még élénk emlékezetünkben vannak a művésznek aratott fényes sikerei, kinek előkelő Nyíregyházán művészetét a német nemzet Bariinben tartott Wagnerszobor leleplezési ünnepélyén való közreműködéséért nagy aranyéremmel és díszoklevéllel ismerte s tüntette ki. Kíméljük, hogy cserébe a mester által nekünk nyújtandó a legmelegebb fogadtatásban lesz műéive, ezért része a mi művészünknek. Mert bármily elismerésben részesiti a külföld, szivével-lelkével mégis csak a miénk marad mint mondja az Ő kedves Nyíregyházáé ahol boldog éveit töltötte s ahova szive mindig vissza vágyik. Jegyek a Ferencziféle könyvkereskedésében előre válthatók. — Olcsóság az egész vonalon. Felhívom a nagyérdemű úri hölgyek nagybecsű figyelmét a következőkre: A tavaszi és nyári idényre itt a kedvező alkalom, mert a budapesti szövetnagykereskedők méterenkint 4—500 koronás engedményt nyújtanak, bélésáruk és hozzávaló cikkek árait is tetemesen redukálták. A viszonyokhoz alkalmazkodva eddigi mérsékelt munka áraimból a mai naptól 30 százalék árengedménnyel vállalok szövet, selyem és vászon női kosztümöket, raglánok, utazó és sport ruhákat, hímzett selyem és szövet utcai ruhákat, blúzokat és nyári csinos ruhákat, aljakat, a legkényesebb ízlésnek megfelelve, legújabb divat szerint készítek. Munkásaim összeválogatott elsőrendű munkaerők. Budapesten több éven át önálló modell szabóságom és több elismerő levél a Magy Kir. Technológiától, állandóan Nyíregyházán a női ruha szabászat tanítója, garanciát nyújt a bizalomra A nagyérdemű uri hölgyek próba megrendelését várva, maradtam kiváló tisztelettel Molnár Zsigmond ezüst éremmel kitüntetett női szabó mester. Üzlet: Kálvin-tér 14. szám, Liptay Jenő ur házában, hol jobb házból fiu tanulókat felveszek. 11 — Tavaszi divatharisnyák drapp, szürke, bagaria sárga, barna, fehér és fekete szikekben, selyem, fildeko, mouslin stb. minőségekben, férfi zoknik, gyermek divatzoknik és patent harisnyák, nagy választékban leszállított olcsóbb árban vásárolható Hungária Cipőgyár üzletében Nyíregyháza Zrínyi I. u. 5. — Leányka és gyermek ruhák divatos fazonban minden nagyságban óriási választékban érkeztek a Rózsa Áruházba Debrecen Alföldi palota A Bika-szállodával szemben. (8) — Értesítjük a népközönséget, hogy felvételi irodánkat a Herskovits-féle villanyszerelési üzlet mellett levő üzlethelyiségbe Zrínyi Ilonautca 4. sz. alá tettük át. Tisztelettel KALAPÜZEM. — Tánctanitás. Bálint András helybeli okl. tánctanító f. évi április hó 15 napjától kezdődőleg a ,,Gazdák Otthona" tánctermében a felnőttek részére az esteli órákban új tánctanfolyamot nyit. Iratkozni lehet minden este 8—10 óráig a Gazdák Otthona tánctermében. Árverési hirdetmény. Alulírott Majzler Mihály csobaji lakos közhírré teszi, hogy Pfeiffer Dóri sertéskereskedő által a budapesti (Sándor főherczeg tér 3. szám) lakosnak eladatott, de utóbbi által át nem vett és ki nem fizetett 220 drb. páronkint mintegy T0—80 kiló élő súlyu, erősen átvészelt, 10 és fél hónapos, herélt, de nem miskárolt mangalica süldő, Pfeiffer Dóri késedelmes vevő költségére, kárára és veszélyére, Csobajban Majzler Mihály gazdaságának tanyáján 1921. évi Április hó 15-én délelőtt 10 órakor Polereczky nős árverésen, egy tömegben, kikiáltási áron alul is eladatni fog. Kikiáltási ár kilónként 112 korona, bánatpénz 100,000 korona. A vételár árverési vevő által az árverés befejeztekor árvereltető kezeihez, egy összegben nyomban kifizetendő, küzben a bánatpénz árvereltető javára elvész A vételi illetéket a vevő viseli, az eladó semmiféle felelősséget nem vállal. Az elárverezendő süldők árvereztető közbenjöttével bármikor megtekinthetők. A süldők az árverés befejeztekor nyomban átveendők és három Árvereztető bánatpénz letétele nélkül árverezhet, követelése és járulékai erejéig beszámítással élhet. Csobajban, 1921. ápri. hó 6-án. Majzler Mihály csobaji Iskos. Hirdetmény: Az Ehrenfeld és Guttmann fatelepén import bükk tűzifa kapható köbméterenkint 800 koronás árban Felhívom a lakosság figyelmét arra, hogy tűzifa szükségletét már most szerezze be annyival is inkább, mivel a tűzifa korlátlan mennyiségben fog kiszolgáltatni a A fa utalványok a fatelepen kaphatók f. évi április hó 11 től kezdődőleg de. 8 órától du. 1 óráig Nyíregyháza, április 11. Közellátási hivatal. Elsőrendű 98-99% rézgálic kilogrammonként 48 koronáért, extra príma majunga raffia a mindenkori legolcsóbb napt árban kapható a 1911 Nyíregyházi Fűszer- és Gyarmatáru Részvénytársaságnál.