Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 198-222. szám)
1929-09-01 / 198. szám
Nyíregyháza, 1929. szeptember 1. * Vasárnap X ®. évfolyam, 198. sz. yiDBK EiSiliatéal árak Imlyban és vM«kon: • héra 860 pangó. Megyadévra 7 SO pangS. és ta&kiuk ta&úmésii. Alapított* JÓBA ELEK F«aaarkaaztfi : Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Falalóa uiktutí: VERTSE K. ANDOR. Siarka«zt6a«g és feladóhiv«tU: SZÉCHENYI-UT SZÁM. Talafon vám 136. Postachaqua . Kéziratokat nam adunk vlaaxa* A feltámadás felé írta: Hegedűs Kálmán dr. országgyűlési képviselő A hadsereg harcképességét és a nemzet védőképességét egyesegyedül és kizárólag, az uj hadkiegészítési rendszerre való áttéréssel tudjuk elérni, amely a sorkatonaság mögött a kiképzett tartalék millióit birja táborában. Ezt annál inkább kérnünk kell, mert az ántantnak egyik kiváló tagja is azt hangoztatta a leszerelést előkészítő konferencián, hogy a tartalékok a fegyverkezés mérvének megállapításánál ne vétessenek figyelemben. Ebben a kérdésben, a honvédlegénység ellátásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál Bethlen István gróf miniszterelnök a következőképpen fejtette ki a maga nézetét: »Azt hiszem, hogy a trianoni szerződés katonai határozmányainak revíziója akkor válik aktuálissá, ha bebizonyosodik, hogy ezek a leszerelési konferenciák eredményre nem vezetnek, vagy azért, mert a velük szemben állók nem tudnak, vagy azért, mert nem akarnak leszerelni. Egy bizonyos idő múlva a világ közvéleménye tájékozva lesz abban a ben, hogy mivel állunk tekintet és akkor jöhet majd a szemben magyar kormány abba a helyzetbe, hogy döntsön ama kötelezettség tekintetében, hogy a szerződésnek erre vonatkozó revízióját követelje. Azt hiszem, elhibázott politika volna a magyar kormány részéről, ha ebben a kérdésben izolálná magát azoktól az országoktól és azoknak az országoknak eljárásától, melyek hasonló helyzetben vannak. Amint látjuk, tehát a miniszterelnök két feltétel szabott a toborzási rendszerről az általános hadkötelezettségi rendszerre való áttérésre. Az egyik a leszerelési konferenciának várható csődje, a másik feltétel pedig az, hogy azokkal az országokkal karöltve, amelyek szintén legyőzött országok, bizonyos kollektív lépést tegyen a magyar kormány az ententehatalmaknál, engedjék meg azt, hogy az általános védkötelezettség rendszerét életbe léptesse. Ami a leszerelési konferenciát illeti, tudjuk, hogy ez mennyire kátyúba jutott. Az egész leszerelési konferencia tulajdonképen, a hipokrizis bűnében született, a hipokrizis bűnében él és tengődik tovább és a hipokrizis bűnében fog elpusztulni. Mert hiszen azok határozmányok, amelyek erre vo anatkoznak, megszabják azt, hogy a leszerelést ellenőrző bizottság tíz évenként tartozik ellenőrizni: eleget tettek-e az érdekelt államok a lefegyverezési parancsnak? És mit látunk? Idestova tizenegy esztendeje, hogy a háború lezajlott és még mindig csak ott tartunk, hogy a tulajdonképpen való leszerelési konferencia meg se nyilt és annak ellenére, hogy letelvén a tíz esztendő, esedékes volna az első ellenőrzés, vájjon eleget az államok a leszerelési tettek-e parancsnak, minden hiábavaló, az ellenőrzés nem történhetik meg, mert hiszen az ellenőrzést még el sem rendelték. Ami történt, az csak az hogy a leszerelést előkészítő konferencia ült össze és azon Litvinov orosz delegátus a Mefisztotelesz szerepét, a kínai delegátus a tréfáskedvű ugrató szerepét játszotta, és az ott elhangzott beszédek hatása alatt olyan lavirozás, olyan amerikázás következett be, amelyről Lloyd George ezt írta: »Joggal megcsalatottaknak érzik magukat a legyőzött érdekelt nemzetek, mert a beígért leszerelésnek még a megkezdése is elmaradt. Bernstorff gróf pedig azt mondotta: »Ez a leszerelési komédia tulajdonképpen az érdekelt államoknak biztosító szövetkezete minden leszerelés ellen. Ami az érdekelt és legyőzött államokkal való kontaktust leti, nagyon természetes, hogy ilminiszterelnök és a honvédodul miniszter bölcsessége meg fogja találni a kellő pillanatot, amikor ezzel a kollektív lépéssel az antant hatalmakhoz járul de nekünk addig fő kötelességünk a védőképességet minél jobban biztosítani. Hiszen ezzel Németország példáját követjük, ahol szocialista kormány áll az ügyek élén és népszerűségét kockára téve, gondoskodik nemcsak a hadsereg, hanem flotta fejlesztéséről is. Bizonyára a ugyanezen uton fog járni MacDonald hazafias munkáskormánya is és nem fogja a világuralmat gyakorló Angliát, különösen a flottaépítés terén védtelenül hagyni. Nekünk is készülnünk kell, anélkül, hogy háborút akarnánk készülnünk lell, hogy készületlenül ne találjanak az események. Hiszen mu Nyugat-Európának előretolt hadállásában vagyunk és Közép-Európa békéjének őrzői vagyunk. Semlegességet fogadnunk és semlegességet tartunk fenn, de ezt a semlegességet kizárólag csak fegyveres erővel tudjuk biztosítani. Van egy másik út is, de ez a másik út, amelyet ellenségeink tanácsolnak, szuggerálnak különböző utakon és módokon, az öngyilkosság, a kétségbeesés útja volna. Ez az út odavezet, hogy teljesen pacifista húrokat pengessünk, hogy egy egész ellenséges, felfegyverkezett világgal szemben teljesen pacifisták legyünk, azaz tartsuk nyakunkat ellenségeink igazságtalan itélőszékének bárdja alá: ha már végtagjainkat levágták, vágják le a fejünket is, ássuk meg sírunkat, fekündjünk bele, várjuk szépen a halált, hogy kárörvendő szomszédaink hadd rúgjanak bele a mi szégyensirunkba és egy világraszóló, égbekiáltó nagy tragédiának kétségbeesett Petur bánjaiként kiáltsuk oda a nemzetnek: Bánk bán, jóéjszakát! Ez az ut a halál utja, ezen az úton mi nem járunk. Mi az élet utján járunk és az élet utján visszük előre a feltámadás felé, egy új ezredév minden dicsősége felé feltámadásra hívatott, jobb és szebb sorsra méltó nemzetünket. A válóper írta : Szabolcsy Lajos. A bojtár átnyújtotta főnökének a művészi, drága parfümmel szagosított névkártyát. — »Dr. Folyamy Tiborné szül. Tompa Ilona« — olvasta az ügyvéd s arcán látszott, hogy hatalmasan meglepődött. Egy pillanatig meredten nézte a névkártyát, de aztán idegesen felrándult és kiküldte a bojtárt. — Majd szólok ! — Újra elővette a névjegyet és az arany, cinkornyás betűkön keresztül belerévedt az elködlő, múló múltba,, kamaszsága, indulása idejébe, mely akkor kezdődött, mikor egy ködös őszi reggelen egy fejlő bakfis iskoláskönyvekkel a karján eléjetűnt és rálőtte sebző,, szívigérő szemsugarait. Akkor bolondos, bohém kis idealista volt, akinek lelkében csacska dalok teremtek. Örült az életnek akkor is, ha az rásötét lett. Játszott és nevetett folyton. Az első , ami rájózanitotta a valóságra, az találkozás volt a lánnyal. Úgy érezte akkor, hogy ömlő, meleg kis szivét megmarkolja egy ismeretlen, nyilaló érzés. Eleinte egy darabig betegnek érezte magát. Egy uj, duló vágy korbácsolta, mig mindjobban beledöbbent a jövőjébe és ekkor eléje feketé lett a távol, mely a lánytól elválasztotta. Sokáig és sokat sírt, de aztán rájött ő is, hogy az élet egy nagy, nagy, szigorú követelés, aminek vére árán is eleget kell tenni. Letörölte a könnyeit és glédába állt. Törtetett a nagy, irdatlan vallonban, ahol százszor is visszatolták az erősebbek, de ő midannyiszor makacsul kiverekedte a helyét. Végre ügyvéd lett,, szabad és egész ember, felhíresedett, felkapott ügyvéd. És ekkor elindult, hogy megkeresse, megtalálja és magáévá tegye a lányt, akiért ember lett. Megtalálta, mint asszonyt, dr. Folyamy Tibor orvos nejét. Megfordult és egy nagyot sóhajtott. Ebben a sóhajban benne volt az egész, hosszú, hosszú éveken keresztül hímezett reménye, szomorító lemondó szemrehányás és egy lázadó, vicsorgó kérdés: érdemes érdemes volt ? Erővel elzavarta a rajzó, rossz gondolatait. Visszazökkent a sodró mindennapba, de érezte, feledni soha sem fog tudni. Elvonultan ügyesnek élte minden idejét. Nem mulatott, nem kacagott soha. És most itt van, felkereste a nő. Az ügyvéd, ez az ember, aki oly követelő bátorsággal tudta védeni az igazságot, oly imponáló határozottan beszélt és viselkedett mindenütt, — most szeretett volna elfutni a találkozás elől, mint egykor, régen tette. Próbálta találgatni, miért jött, mit akarhat ? Végre kinyitotta az ajtót. — Méltóztassék befáradni, — szólt ki az irodába, hideg, udvariasságot erőszakolva prókátoros magára. Ilona belépett, Közvetlenül, mosolyogva biccentett a fejével. Az ügyvéd belezsibbadt, most még szebb volt, királynőibb és végzetesebb. Arcán még mindég virult a babás báj, de szemeiből már kimelegített az igérő, adó asszony. Egymásba mélyedt a tekintetük. Az asszony meleg szemeiből simogató, ölelő jóság áradt a férfi lelkére, amelyben felijedt a kamaszos bátortalanság. Olyan térdeplő könyörgés esdekelt a férfi nézésében, hogy Ilona az életnek meztelen utast is megjárt asszony tudatosságával kacagott fel. Az ügyvéd lehunyta a szemeit és elpirult. Most tudatára csuklott a gyávasága, mely elficamitotta az egész eddigi életét s amit mindig hazug mentségekkel takargatott maga előtt. De ahogy rádöbbent a bajára, ugyanakkor hatalmasan szökelt akaratába egy vérmes erő és érezte, hogy most vissza kell, vissza tudja pótolni mindazt,, amit elmulasztott: megfogni erős, önző kézzel az adott, egyetlen asszonyt és soha, senkinek oda nem adni. Ilona figyelte és látta a változást, mely pillanatok alatt történt az ügyvéd lelkében. És örült nagyon. Szerette ezt az embert, még azóta, mikor azon a reggelen az őszi köd szürkeségébe beleszivárványozott a tavaszos és szerelmes Nagy tekintet a találkozásukon. Sok, gyötrő fájdalmat élt át ezzel a szerelmével. Hímes álmaira rávalósult a csalódás. Azt hitte, hogy a fiú nem szereti s megadóan ment hozzá a kérőjéhez. De a leánykori szerelme nem apadt és a szíve vágyóan sajgott az ismeretlen, imádott férfi után. Most megtalálta és tudta, hogy íit tegyen : nem törődve a más életben, más emberekre szabott illedelemmel, érte kell nyúlnia az adott, egyetlen férfinek és soha senkinek nem adni oda. Szemben álltak egymással s mindketten tudták a következő percek döntő, boldogságot táró történéseit. De vártak, játékosan vártak. Talán az Istent várták, hogy jöjjön és lássa két ember megszentülését, az örök szerelemben. Az asszony megszólalt : — Válni akarok a férjemtől... az ügyvéd úr elvállalná. A férfi nem bírta tovább a játékot. Mámorba zsibbadt és forrón átölelte az asszonyt. És forrón, hosszan megcsókolták egymást. És az ügyvéd halálos biztossággal tudta, hogy meg fogja nyerni az Ilona válóperét. Egyes számára 16 fillér