Katolikus gimnázium, Nyitra, 1885
, mert az első esetben a szülő mintegy cserben hagyja legszentebb jogainak gyakorlását; s miként a rész kertész zsenge plántáinak ápolását ellen nem őrzi; a másik esetben pedig a gyermek természetének fokozatos fejlődésével be nem számolva annak oly durva ételt nyújt, a mely minden erejét aláássa, elkorcsositja. — Történik ez pedig igen gyakran már akkor, midőn a fiú a gymnasiumi tanodát látogatja és pedig a következő okokból: — A szülők megvannak már szokva a középiskolákat magasabb intézeteknek tekinteni, a minek következtében a fiút is érettebbnek, önállóbbnak hiszi, mintsem valóban van. Ezen iskolákba továbbá tisztán anyagelvűségből küldik gyermekeiket, mert vagy az a céljuk, hogy ezen, sokszor nagy áldozatokkal lehetővé tett, tanítás befejeztével gyermekeiket a mostani nehezen megélhető, korban, az úgynevezett kenyeret ígérő helyzetbe juttassák, és így tőlük mintegy nehéz tehertől megszabaduljanak; vagy pedig azért, hogy azokat, ha módjukban áll az egyetemekre küldhessék, ugyanazon csakhogy némikép magasabb igényekre feljogosító okokból. És részben méltán, mert a kor parancsoló követelményeivel daczolni nem lehet. De, ha e mellett a középiskolai nevelés és oktatás belső lényegét, soha ki nem kerülhető becsét egészen eltévesztjük, ha csakis azt fogjuk szem előtt tartani, hogy a fiú előbb-utóbb állásba jusson és természetének azon kellékeit, tulajdonságait és tényezőit, a melyek belőle egész embert képezhetnének, parlagon hagyjuk heverni, belátandjuk, hogy az mindenkor, még azon nehezen kiküzdött helyén is, a mely neki kenyeret ad, csak félszeg ember, csak a társadalom meddő vagy egészen hasznavehetetlen tagja leszen. — Nem szabad tehát a gymnasiumi tanítást és nevelést csakis ezen oldalról vennünk, hanem össze kell ezen czélt kapcsolnunk azon másikkal, a mely a tanítást nemesíti, a mely az ifjút ezen tanításhoz fogékonyabbá teszi, a mely egyedül teszi hasznavehetővé a czélt, a melyet kitűztünk magunknak. És itt ismét köteles a szülő acióba lépni, mert a gyermek sikeres oktatása a neveléssel szoros, egy életet képző fonál, amelynek egyik végét mindig a szülő tartja kezében, míg annak csak a másik vége van az iskolában. Ezen fonál folytonos erősítésén és föntartásán mindig össze kell működni a szülőnek a tanárokkal, szóval szükséges, hogy a szülő a tanárral egyetértsen, hogy ezek egymással szóval vagy írásban a fia érdekében tanácskozzanak, hogy a szülő mindenkor a tanár szövetségese legyen. Hogy a gymnasiumi oktatás ezen követelménye teljesen jogos, már magából a gymnasiumi tanítás természetéből következik. Mert mi a gymnasium? Erre, bármi tekintetből is fogunk kiindulni, csak azt felelhetjük: Oly intézet, melynek czélja először a nevelés, másodszor az oktatás. Íme mindjárt itt akadunk sok olyan szülőre, akik nemcsak nem különítik el élesebben e fogalmakat, sőt az oktatóst a neveléssel teljesen azonosnak tartják. Mindenesetre fölötte tévesen! Mert bár egymásra vonatkoznak is ezek, mégis mindegyikök lényegesen más, ami könnyen belátható, ha meggondoljuk hogy a nevelésnek az egész emberrel, az oktatásnak pedig csupán az ember egyes