Polgári fiú- és leányiskola, Ócsa, 1935

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen!“ A leghűségesebb városban. Május 30-án, szombaton 33 főből álló csapat indult messze útra, a nyugati csonka határ mellett fekvő gyönyörű Sopronba. Sopron falai között a történelmi múlt szelleme borong. Majd­nem mindegyik házának van valami történeti, vagy irodalmi vonat­kozású nevezetessége. Itt: „Járt nagy léptekkel fel s alá" Petőfi, mint katona az őrhelyén, itt adta a 9 éves Liszt Ferenc az első hang­versenyét, itt van Kiss Jánosnak, Berzsenyi felfedezőjének, Révai Miklósnak, mint tanárnak és a szibériai vértanúnak, Gyóni Gézának emléktáblája. Templomai, melyek közül többet megnéztünk belülről is, mind a dicső múltról beszélnek. A Bencés-templomban láttuk azt a gyö­nyörű vörösmárvány szószéket, melyről Kapisztrán János prédikált. Egy király és két királyné koronázására zúgtak itt régen a harangok. Látta a város Bethlent, Bocskayt, Pázmányt, Mária Teréziát. A mai Stornó-házban szívesen időzött Korvin Mátyás. Vármegye­­házán pedig Széchenyiek, Eszterházyak vitatkoztak. Szép szobrok, házak hirdetik a barokk­ és rokokó kor emlékeit, hisz belvárosának majdnem minden háza művészettörténeti emlék s így valóság az, hogy Sopron hazánk egyik legérdekesebb, legvon­zóbb városa. Érdekesek a régi loggiás udvarú házak. Az egyik ilyen háznak az Eggenberg hercegek egykori palotájának udvari erkélyén szószé­ket látunk még az ellenreformáció idejéből, mikor a soproni katoli­kusok visszavették a protestánsoktól templomaikat s az evangéliku­sok e palota udvarán tartották istentiszteleteiket. Külön élmény volt a Városi Múzeum megtekintése. De hely­szűke miatt nem is lehet felsorolni Sopronnak minden nevezetességét. Másnap két kirándulást rendeztünk. Délelőtt a híres villanegye­det néztük meg s a Károly-kilátóból gyönyörködtünk nemcsak Sop­ron látképében, hanem a Fertő tükrében és az Alpok gyönyörű csú­csaiban: a Raxban és Schneebergben. A jó ebéd után pedig autóbu­szon kirándultunk az európai hírű fertőrákosi kőbányához, melynek hatalmas méretű oszlopai alól örömmel vájtuk ki és hoztuk haza em­lékül a megkövesedett kagylókat. Kirándulásunk fénypontja azonban Fraknó vára volt, hova a harmadik napon, hétfőn rándultunk ki. Már maga, az egyórás remek autóbuszút, az elénk táruló szebbnél-szebb kilátással, örökre mély nyomott hagyott a kirándulók lelkében. A csonka haza határánál mindnyájunk szeme könnyes lett, a dalos ajkak elnémultak. Majd felhangzott a „Nem, nem, soha!", melynek dallamát elvitte a nyugati szél az elszakított falvak házai közé is. Talán meg is hallották lakói. Ki tudja? Nemsokára megpillantottuk egy dolomit-szikla tetején a várat. Fraknó várában megelevenedett a középkor. A lovagtermek, a régi török háború­k korának sok színes emléke vonult el szemünk előtt.

Next